„Ó mártírok, ti fenn vagytok az egekben

és én itt maradtam a földön

Fivéreim, szégyellem arctalanságomat“

részlet Tahere Saffarzadeh iráni költőnő verséből

(Bán Zsófia fordítása)

Talán mindenütt, ahol az emberi élet értéke és elsődlegessége, mindenekfelettisége megszűnik vagy felfüggesztetik, nehéz demokráciáról, hitek jogáról vagy szabad akaratról beszélni. Következményként az akarat megszűnése, a sorsszerűség elfogadása, és a Hit fensőbbsége úgy dönt a sorsunkról, hogy kiszolgáltatja az embert, sőt társai és önmaga ellen fordítható eszközzé teszi a hatalom eszközeként. A hittel, az akarat szabadságának eszméjével jószerivel maga az ész és a logika vész el. De talán megmarad a mártírum, a kultusz, a hiedelem kapaszkodója.

Rövid áttekintésem analogikus, elemző eszmefuttatás, melyben az iráni társadalom halott- és mártírkultuszát próbálom összehasonlítani a skandináv sagákban szintén megfigyelhető hősi halottakhoz köthető hiedelemvilággal, valamint mindezen kultusz és hiedelemvilág modern társadalomban való létjogosultságát kívánom elemezni.

Lassan két hónapja, hogy Teheránba költöztem. Reggelente Uberrel megyek a farszi nyelvórákra a város északi részébe, aztán délután vissza a belvárosba, egyetemre vagy épp máshova. Minden reggel elmegyek egy 10 emeletes épület mellett, amelynek a falára két huszonéves fiú arca van festve. Mindketten az iraki háborúban vesztették életüket.ⁱ

Iránban nem ritka, hogy falakon, házak kapujában, az autópálya melletti plakátokon találjuk szembe magunkat azoknak a mártír katonáknak, vagy önkéntes harcosoknak portréival, akik a háború alatt vesztették életüket. A nemzet büszkeségei ők. A hitük szerint örök élet vár rájuk és családjukra a paradicsomban. Sőt azok a családok, akik elvesztették fiaikat, apáikat a harcok alatt, akár havi rendszerességgel anyagi támogatásban részesülnek.

Ami megdöbbentő számomra, hogy ez a fent említett falfestmény – vagy bármely másik a városban – művészi szempontból is igen színvonalas képek, így egy manipulatív propaganda és narratíva eszköztárában általában nívós alkotásokkal találhatjuk szembe magunkat. Olyan minőségben készültek, hogy érzelmileg képesek megérinteni, és hatásuk alá vonni a szemlélőt. Ez a fajta közeg és retorika az, amely észrevétlenül hat az emberre, a bőre alá kúszik.

A mártír egy eszméért, hitért áldozza életét, vérével tanúskodik mindemellett. Ő a tántoríthatatlan, önmagát feláldozó hős. Ez emeli ki, ez különbözteti meg a közösségében. Ő az, aki visszahozza a szellemiséget és a hitet azon emberek közé, akik elveszíthették azt. Valószínűleg ezért van, hogy az iszlámnak mindig szüksége lesz mártírokra.

Irán azok közé az országok közé tartozik, amelyek állandóan harcban állnak egy valós vagy képzelt, fabrikált ellenséggel. A harc és a háború gondolata mindennapossá vált a társadalomban, így a mára már állandósult háborús helyzetben (amely inkább egyfajta kreált és szimulált helyzet) a halott harcosok arcai és jelenlétük a hétköznapokban felerősítik azt az érzést, hogy az irániak nem léphetnek túl, és nem kaphatnak feloldozást a múltban megélt tragikus események alól. Így a múlt konzisztens jelenné, egy olyan kontinuitássá válik, melyből szinte lehetetlen kilépni.

A háború okozta trauma egy olyan fájdalom, melyből felépülni (különösen, hogy az iráni iszlám vezetés folyamatosan visszakényszeríti a társadalmat a fájdalom újra és újra történő megélésébe, megakadályozva a lelki gyógyulás lehetőségét) egy nemzet számára végtelenül nehéz. Mindazonáltal ugyanez a trauma a manipuláció eszközévé válhat. Ez a közös szenvedés az amúgy nehezen egységesíthető társadalmat képes egyben tartani. Az irániak számban is nagy mennyiségű nemzeti traumával kell együtt éljenek. Egyik jelentős vallásos ünnepük az Ásúrá is egy közös nemzeti gyász, ami a több száz éve elhunyt Imám Hosszein,ⁱⁱ a harmadik shia imám mártír halálának évfordulójához kötődik.ⁱⁱⁱ Milliók gyászolnak országszerte az Áshúrá^iv idején. Az Áshúrá tíz napos megemlékezés, melynek csúcspontja a Muharram.^v Ekkor a feketébe öltözött hűséges shia muszlimok az utcákon és a mecsetekben gyűlnek össze, hogy Hosszein halálának évfordulójára emlékezzenek. A Muharram-szertartások szimbolizálják az igazság örökkévalóságát, azt, hogy az emberiségnek az igazságtalanság, a zsarnokság és az elnyomás ellen folytatott harca olyannyira fenséges, hogy a hétköznapi ember halála eltörpül emellett.

Az iszlám tradíció, annak szabályai, valamint az abban megfogalmazott tételek megalapozzák az Iráni Iszlám Köztársaság állampolgárainak viszonyát az életük minden lehetséges szegmenséhez, így a halálhoz^vi is. Az iszlámban a háborúban (szent harcban-dzsigad) elhunyt mártír (sahíd) jutalma, hogy a Paradicsomba kerül. A mártíromságot csak ellenséggel vívott harcban lehet elnyerni.

A vikingek ősi vallása nem tartalmaz különösebb formális tanítást arról, hogy mi történik a halál után. „A halottak sorsáról a norvég irodalmi hagyományban nincs konzisztens kép, mindazonáltal a régészet és a régi skandináv irodalmi források által bemutatott kép nem tűnik teljesen kaotikusnak. Vannak észrevehető és visszatérő mintázatok, konkrét helyek és személyek, amelyek felfedezhetőek, továbbá dokumentálva vannak” (Ellis Davidson 1993).

A hősi halottak (einherjar^vii) a halál után a Valhallába, Odin isten csillogó csarnokába kerülnek. A Valhallába azok juthatnak, akik harcban vesztették életüket, és akiket Odin választott.^viii Így haláluk után ünnepelt hősökként maradnak fenn a közös emlékezetben, hasonlóan a már említett iráni harcosokhoz.

A Heimskringla^ix saga egyik története Haakon király^x halálát meséli el, aki egy csatában lelte dicsőséges halálát. Haakon uralkodása alatt a keresztény hitért harcolt. Őt és embereit Véresbárdú Erik^xi fiai támadták meg, dán segítséggel, és a délnyugat-norvégiai Fitjar szigetén végül harcban megölték a királyt. A király halála és harca bizonyos értelmezések szerint egy nemes célért történt, mely jelen esetben a keresztény hit fenntartásához köthető.

Rudolf Simek a Dictionary of Northern Mythology című könyvében említi, hogy „a halottak hadseregét hajlamosak vallási motivációjú harcosokként értelmezni, kik az örök csatában harcolnak nap mint nap Odin vezetésével, egészen a világ végéig”. Ha lefordítjuk ezen örök harc és a dicső harcosok szimbolikáját egy tényleges modern gyakorlatra, azt láthatjuk, hogy az einherjar kultusza a háborúban meghaltak, és veteránok dicsőítése, mely a saját életnél is fontosabb.

E modern gyakorlat tükröződik az irak-iráni háborút követően kialakult, jellegzetesen iráni mártír kultuszban. Az iráni modern történelem legjelentősebb háborúja, melyben az emberi élet értéke eltörpült a haza és a hit védelmével szemben, az iszlám forradalmat követő 8 éves iraki háború volt. A háború alatt – egy domináns, jól felszerelt és kiképzett iraki hadsereggel szemben – az épp hatalomra került, a ’79-es iszlám forradalom^xii alatt kifáradt Iráni Iszlám Köztársaság kénytelen volt a hadseregén kívül a civil férfiak bevonására és hadbahívására. A hatalomra került vallási vezetők különböző indoktrinált kampányokat indítottak, hogy az irániak hűségét fenntartsák, annak érdekében, hogy önként jelentkezzenek - vagy bizonyos esetekben önként jelentkezzenek gyermekeik helyett – a háborúba.^xiii

A kampány egyik leghatásosabb manipulációs eszköze a mártírhalált halt harcos tradíciójának a felhasználása volt. Az iszlámban, valamint a már említett skandináv sagákhoz hasonlóan a görög mitológiában is felfedezhető a dicső mártírhalál motívuma, mégpedig Ifigénia történetében, akit apja Agamemnon feláldoz, hogy a görög hajók jó szelet kapjanak, és eljussanak Trójáig, hogy dicsőséget vívjanak ki maguknak. Ezen ősi mitológiákból kiderül, hogy közös európai múltunknak is része a mártírok dicsősége és emlékük, de ez a fajta tett már a kortárs társadalom logikáján kívül esik.

Iránban viszont mind a mai napig a társadalom hatásmechanizmusának a része. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy évente megemlékeznek a háborúban elveszített szeretteikről ünnepségeken, a médiában, az utcák falain és az otthonokban. A barátok és rokonok tömegei gyűlnek össze a nagyobb városok utcáin, hatalmas festett portrékat hoznak mártírjukról, közösen egy balladát énekelnek a harcosok erényeiről, mindeközben ragacsos perzsa édességet vagy kis süteményt kínálnak egymásnak. Közösséget alkotva, nemzeti szinten gyászolnak és emlékeznek. Fájdalmuk büszke, mert családjuk a nemzetért áldozott fel egy vagy több harcost. Az otthonokban is bekeretezve lógnak a képek a véres halottakról, a 20 éves (vagy fiatalabb) fiatalokról fegyverrel a kezükben.

A halál kultusza ez, amelyben csak áldozatok léteznek. Nincs már dicsőség és erkölcsi nagyság. Ezeknek az elfeledett, erejétvesztett eszméknek – mártírhalál, a hitért, vallásért vagy hazáért történő önfeláldozás – már nincs akkora morális tétje vagy esetleges közvetlen politikai súlya a modern társadalomban. Ahogy az iráni példa is mutatja, egy olyan országban, amelyben az emberi élet értéke és elsődlegessége, mindenekfelettisége megszűnik, nehéz demokráciáról, szabad akaratról beszélni. Az akarat megszűnése, a sorsszerűség elfogadása, és az, hogy Isten (Allah) mindenek felett áll, ő dönt a sorsunkról, olyan kiszolgáltatott helyzetbe sodorja a hétköznapi embert, melyben a hit és a vallás önmaga és társai ellen fordítható eszközzé válik a hatalom kezében. A vallással és annak dogmáival az ész és a logika elveszett. Hiába küzd egy értelmiségi réteg a pozitív változásért, ha a nép nagyobb többsége nincs olyan tájékozottsági szinten, hogy felismerje a választás tartalmát és lehetőségét. Így az marad, hogy a múltba kapaszkodnak, mert a jövő egy olyan fenomenon, mely nem az ő döntésük szerint alakítható.

Felhasznált irodalom

Abrahamian, Ervand 2008 A History of Modern Iran. Cambridge, U.K., New York, Cambridge University Press.

Davidson, Hilda Roderick Ellis 1993 The Lost Beliefs of Northern Europe. https://anthrosource.onlinelibrary.wiley.com/doi/epdf/10.1525/aa.1994.96.4.02a00290

Gurevics, Aron 1993 A sagák személyiségképe. In Individuum a középkorban. Atlantisz Kiadó, Budapest.

Halm, Heinz 1997 Shi'a Islam; from Religion to Revolution. Princeton, New Jersey. Markus Weiner Publishers

Harris, David 2004 The Crisis: the President, the Prophet, and the Shah—1979 and the Coming of Militant Islam. Little, Brown.

Hiro, Dilip 1991 The Longest War: The Iran–Iraq Military Conflict. New York, Routledge.

Simek, Rudolf 2007 Dictionary of Northern Mythology. D.S. Brewer.

Sturluson, Snorri 2015 The Prose Edda. Translated by Byock, Jesse. Penguin UK.

i Az irak–iráni háború – Iránban a Kikényszerített háború, Irakban Szaddám kádiszíjai csatája – Irak és Irán között 1980 szeptembere és 1988 augusztusa között vívott háború volt.

ii Al-Huszajn ibn Ali, Mohamed próféta és Hadídzsa bint Huvajlid unokája.

iii Amikor Imam Hosszein úgy döntött, hogy Kufába távozik, családjának néhány körültekintő tagja megpróbálta elhárítani őt. Érvelésük szerint Hosszein nem logikusan cselekszik. De Imám Hosszeinnek nagyobb logikája volt. A mártír logikája túlmutat a hétköznapi emberek gondolkodásán, logikáján és megértésén, ezért életét veszélybe sodorva indult neki az útnak.

iv Ásúrá napja a Muharram tizedik napja az iszlám naptárban. Ez a nap a muharramra való megemlékezés tetőpontja. A siiták (shia) gyásznapja, Mohamed próféta unokájának, Husszein ibn ‘Alī (626–680), illetve követői mártíromságának emléknapja.

v A Muharram az iszlám naptár első hónapja. A „muharram” szó jelentése: „tiltott”, ilyenkor tilos háborút vagy harcot folytatni. A muszlimok a legszentebb hónapnak tartják. Mivel az iszlám naptár egy holdnaptár, a gregorián naptárhoz képest a Muharram évről évre mozog.

vi Az iszlámban a halál a világi élet megszűnése és a túlvilági élet kezdete. A halál folyamata a testnek és léleknek az elválasztása, és a világból a túlvilág felé való átvitelének tekinthető. Az iszlám hagyomány szinte grafikai részletességgel tárgyalja, hogy mi történik pontosan a halál előtt, alatt és után. A halál angyala Malak megjelenik a haldoklónak, hogy elvigye a lelkét. A bűnösök lelkét fájdalmasan távolítja el a testtől, míg az igazlelkűeket finoman kezeli. A temetés után két angyal – Munkar és Nakir – azért jönnek, hogy kikérdezzék a halottat, megvizsgálják annak hitét. Az iszlám szerint az igazlelkű hívők helyesen válaszolnak hitükkel kapcsolatban, így békében és vigaszban távoznak, míg a bűnösök és hitetlenek nem tudnak helyes választ adni hitüket illetően, ezért büntetésben részesülnek. Az öngyilkosság, az eutanázia és az igazságtalan gyilkosság tiltottak az iszlámban, és súlyos bűnnek számítanak. A szent háborúban lelt halál viszont dicsőség, ami által a halott a Paradicsomba távozik.

vii A skandináv mitológiában az einherjarok a csatamezőn hősként elhunyt harcosok szellemei, akik együtt harcolnak az ázokkal a Ragnarök idején, mikor Odin csatába hívja őket Hél seregei és az óriások ellen. Az einherjarokról a 13. századi tradicionális forrásokban, Snorri Sturluson által írt Prózai Eddában olvashatunk.

viii A legendák szerint a csatamezőn elhunytak felét a valkűrök a Valhallába viszik, belőlük lesznek az einherjarok, a többi halott pedig a Folkvangba, Freyja otthonában található Sessrúmnir nevű csarnokba kerül.

ix Heimskringla az egyik legismertebb ősi norvég királyokról szóló sagák egyike. Szerzője: Snorri Sturluson (1178-1241), 1230 környékén íródott. Snorri pontos forrásai vitatottak, munkájában megtalálhatóak korábbi királyok írásai, beleértve, Morkinskinna, Fagrskinna királyokét, a tizenkettedik századi norvég szinoptikus történetek és a szájhagyományok, valamint Snorri a mára már elveszett Hryggjarstykkit nevezi meg forrásául. A Heimskringla elsősorban svéd és a norvég királyok történeteit összegző sagák gyűjteménye.

x I. Haakon Haraldsson (Jóságos Haakon) norvég király 934-től haláláig, kora egyik legkiemelkedőbb uralkodója.

xi I. Erik Haraldsson, vagy Véresbárd Erik Norvégia második királya volt 931 és 934 között.

xii Az iráni forradalom vagy iráni iszlám forradalom 1978-ban tört ki Mohammad Reza Pahlavi sah uralma ellen. 1979 elejére sikerült elűzni az uralkodót, és bár eredetileg nem ez volt a lázadók célja, végül a Ruhollah Khomeini ajatollah vezette síita klérust juttatták hatalomra. Az új vezetés 1979. április 1-jén kikiáltotta az Iráni Iszlám Köztársaságot, amelynek december 3-án fogadták el az alkotmányát, és nagyjából 1981-re sikerült befejeznie a máig teokratikus jellegű államberendezkedés kialakítását.

xiii Háborús források szerint 200,000–600,000 iráni vesztette életét a háború alatt, ld. Hiro, Dilip 1991.