Magyarkanizsán

Magyarkanizsán mutattuk be a vajdasági és szlavóniai turnénk első, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását, ahol nagyszerűen fogadtak minket. Köszönjük a szervezést Nadrljanski Tornai Erikának, aki lehetővé tette, hogy eljuthassunk a magyarkanizsai nézőkhöz, hogy beszélhessünk a közös problémákról, hiszen ha mások is az ország határaink, a gondjaink többnyire ugyanazok. A nézőknek köszönjük, hogy megosztották velünk a gondolataikat, történeteiket.

„Csupán ha öt percet adnánk egymásnak arra, hogy megkérdezzük, hogy van a másik, már tettünk egy lépést a javulás fele.”

„Az a fontos, hogy mit várunk el magunktól, mint emberek. Robotoljunk? Mert az állam ezt akarja? Ez lenne az élet?”

„A gyerekeim felnőttként mindig arra emlékeznek vissza, mikor háború alatt elment az áram, és együtt kártyáztunk gyertyafénynél. Végre együtt volt a család.” (Pászka Gáspár-Csongor / 2018. december 3.)

Szabadkán

Vajdasági turnénk második állomásán Szabadkán osontunk, ahol már több időnk jutott körbenézni. Ellátogattunk a városházára, ahol jó példát láttunk arra, hogy akár három nemzet zászlaja (szerb, magyar, horvát) is nyugodtan el tud férni egymás mellett. Nemcsak hogy elfér, hanem kötelező is kitenni a kisebbségek zászlaját. Szintén meglepetésként hatott, mikor az idegenvezetőnk arról számolt be, hogy Vajdaságban tizenhét hivatalos nyelv van. Sokat tanulhattunk Kosztolányi Dezsőről, illetve unokatestvéréről és legjobb barátjáról, Csáth Gézáról, valamint a szabadkai zsinagógáról, ami a második legnagyobb Európában.

Rácsodálkoztunk, hogy Vajdaságban mennyire szervezett és rendszerezett a kulturális élet, azon belül pedig az amatőr színházi mozgalmak. Példaértékű. Tudnak egymásról, együttműködnek, képzések és rendezvények vannak számukra, segítve vannak.

Köszönjük Raffai Giginek, hogy megszervezte számunkra a városnézést, és lelkesen dolgozott azon, hogy eljuthassunk a szabadkai közönséghez, hogy közösen beszélhessünk fiatalokkal és idősebbekkel arról, hogy milyen gondok is merülnek fel a hétköznapjainkban. Az előadás után további projektötletek is felmerültek, így biztos, hogy még visszatérünk Szabadkára. Köszönjük a nagyszerű vendégszeretetet. A nézőknek pedig köszönjük a gondolatokat.

„Nekünk felnőtteknek kell megtenni az első lépést a kommunikáció felé, mert mi neveltük ezeket a gyerekeket.”

„A felnőtt gondol valamit a fiatalról és fordítva. Ez a kettő pedig párhuzamos egymással. Akkor lehetne a kommunikációs gondokat megoldani, ha ezt a két vágányt egy közös sínre lehetne terelni.”

„Ilyen látvány és történet után, jól esett, hogy nem kellett tapsolni, mert megtörte volna a varázst.” (Pászka Gáspár-Csongor / 2018. december 4.)

Eszéken

Horvátországban, Eszéken az egyetlen magyar iskolában tükrözte a víz az arcokat. Az intézmény általános iskolától a középiskoláig hetvennégy diákot számol összesen. Számukra az is sokat jelent, ha tudják tartani a létszámot és nem csökken a diákok száma évről évre. A településen csupán egy százalék a magyar kisebbség, így nagyon hálásak vagyunk, hogy az ottani diákoknak tudtuk bemutatni az előadásunkat, majd közösen beszélgethettünk arról, hogy milyen gondokkal, nehézségekkel küzdenek, illetve együttélés terén mivel járnak előrébb Romániához képest. Köszönjük Andócsi János igazgatónak a felejthetetlen fogadtatást. Milanović Lilinek köszönjük a nagyszerű szervezést, a fiataloknak pedig a gondolatokat, a visszajelzéseiket, hogy elmondásuk szerint ez az előadás volt számukra eddig a legnagyobb hatással. Biztosak vagyunk benne, hogy még visszalátogatunk ide is.

„Megszűntek a valós viszonyok. Valójában túl nagy a csend az emberek között, úgy a családban, mint barátok között.”

„Ez az előadás a mindennapok torz tükre, amiben viszont látjuk saját magunkat.”

„Szép játékokat adunk a gyereknek, hogy lefoglalja magát és ne kelljen vele foglalkozni. De ha nem akarunk rá odafigyelni, akkor minek kellett?” (Pászka Gáspár-Csongor / 2018. december 6.)

Zentán

Zentán a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központban tükrözte a víz az arcokat, aminek a Kamaraszínház adott otthont. Köszönjük Hugyik Richárdnak, hogy nem csak fogadott minket, de segített a további helyszínek megtalálásában, hogy ez a turné ilyen színesre sikeredhessen. A nézőknek köszönjük az érdeklődést, a gondolatokat és hogy partnerek voltak abban, hogy eltöltsünk egy közös péntek estét, ahol megoszthattuk egymás tapasztalatait.

„Lassan a mi városunk is kihal az elvándorlás miatt. Eleinte nem is vettük észre, viszont ma már napról napra látszik. Mi öregek maradunk csak itt, a fiatalok mind elmennek.”

„Valahol mindnyájan hibásak vagyunk, azért, ahol most tart a világ.”

„Az én fiam is külföldön dolgozik. Régen semmi közöm nem volt az internethez, most viszont kénytelen voltam megtanulni, hogy tarthassam velük a kapcsolatot.” (Pászka Gáspár- Csongor, 2018. december 7.)

Topolyán

Vajdasági és szlavóniai turnénk utolsó Ahogyanját Topolyán mutattuk be, hozzá a Magyarság Ház adott otthont. Köszönjük Csípe Tímeának a szervezésben nyújtott segítséget, a nagyszerű fogadtatást és a meglepetés csomagot, amiben vajdasági különlegességeket kaptunk. Innen sem mentünk el további tervek nélkül, hiszen sok közös projekt ötlete merült fel. A nézőknek köszönjük az érdeklődést, a közös beszélgetést, amely során megosztották velünk a személyes gondolataikat.

„A tanárnak itt kuss van. Már-már tanítania sem kell, csak adminisztrálnia. Nagyon ki van szolgáltatva a minisztériumnak.”

„Itt nem csak az egyik szülő megy el külföldre, hanem az egész család elköltözik az országból. Az apuka először elmegy, megteremti ott a körülményeket, majd viszi az egész családot. Minden utcában látni négy- öt üres házat.”

„Az apró gondjainkat meg tudnánk beszélni a családban is, ha lenne rá időnk. De ma már úgy néz ki, minden fontosabb a családnál.”

„Az emberek egyre jobban magukra maradnak. A Facebookon mindenki boldognak tűnik, de sokszor, ha személyesen rákérdezek egy-egy ilyen ismerősömre, akkor csak áramlik ki belőlük a sok fájdalom.” (Pászka Gáspár- Csongor, 2018. december 8.)