1 éves az RMDSZ: Az íródeák visszanéz

Szóval, az új esztendőtől nem lesz kormányzás. Legalább is, ami az RMDSZ-t és a romániai magyarságot illeti. Nem kellettünk a nyerteseknek, akik most nagyon el vannak telve magukkal.

Egyesek azt mondják, sebaj, a politikában is kell a vetésforgó, két kormányzati időszak már jócskán kikezdte vezetőinknek nem csupán a hírnevét, de az idegeit is. Ma már senki sem a régi. De hogyan is lehetne az?

Eszembe jut egy 1990-es decemberi délután, Bukarestben, az RMDSZ első székházában, amely egy államosított villában kapott helyet, s ahol az RMSZ munkatársai találkoztak az RMDSZ vezetőivel, hogy elbeszélgessenek: mi történt a 89-es fordulat utáni esztendőben, ki hogyan látja a szervezet és a szabad sajtó jövőjét. Akkor még áldott, ártatlan, ellenzéki pozícióból politizáltak képviselőink és szenátoraink, s ez gondolatmenetüket is részben leegyszerűsítette.

A szerkesztőségből többen is elmentünk, egyenesen a nyomdából érkeztünk, a friss másnapi lapszámmal a táskánkban. személy szerint valahogy idegenkedtem az okoskodással, ezért már az elején felajánlottam, hogy szívesen kezelem a kismagnót, továbbá jegyzeteket készítek a vitáról, hogy a többiek nyugodtan tudjanak az elhangzottakra és a további kérdésekre, a beszélgetés irányítására koncentrálni. Igy aztán én voltam a Fül, aki leltároz, rögzít, majd, amikor az eseményről papírra kellett vetni a beszámolót, lettem a Világosító, s mint ilyen, most ismét közreadom - tizennyolc év távolából - ezt a tanulságos, bár naiv és helyenként mosolyogni valóan pátoszos beszélgetést. De hát istenem: az erdélyi magyarság politikai képviselete akkor még fiatal volt, részben más felállásban is játszott, az áhított és deklarált egység falán éppen csak az első hajszálrepedések jelentek meg, mindenki bölcs volt és békülékeny...

Szóval, mit mondjak még? A politikusaink számára maga volt a boldog gyermekkor. A többi kiderül a Romániai Magyar Szó 1991. január 4-i számában közölt jegyzőkönyvből. (Cseke Gábor)

*

Egy esztendő a romániai magyarság szolgálatában

(A Romániai Magyar Szó szerkesztői RMDSZ-vezetőkkel beszélgettek közös gondokról, feladatokról)

December első napjaiban szerkesztőségünk meghívót juttatott el az RMDSZ elnökéhez és főtitkárához, amelyben azt ajánlottuk, hogy egy évvel az 1989-es decemberi fordulat eseményei után - amelyek épp úgy felszínre hozták a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetét, akárcsak ugyanazon kétmilliónyi ember országos demokratikus lapját - tekintsük át közösen az eltelt hónapok tanulságait, s próbáljunk irányt szabdni jövőnknek. A felhívást elfogadták, s 1990. december 11-én este az RMDSZ képviselői vendégül látták szerkesztőségünk egy csoportját a szervezet bukaresti székházában. A több mint három órán át tartó vita és eszmecsere a teljes őszinteség és a kölcsönös segíteni akarás általános hangulatában folyt le, s mert éppen a tisztázás, a nyíltság jegyében kezdeményeztük, közös elhatározással úgy véljük: főbb tanulságait, helyzetfelmérő jelzéseit, jobbító szándéktól vezérelt kritikai megállapításait átmentjük az olvasóközönségnek.

(A beszélgetés jegyzőkönyve alapján készült riport tiszteletben tartja a felszólalások rendjét.)

*

Nem az a lényeg, mit mondunk, hanem, hogy mi a valós helyzet

Az RMDSZ-székház társalgóját meglehetősen népes társaság üli körbe. A kilenc szerkesztőségi ember mellett jelen van legalább húsz RMDSZ-szenátor és -képviselő, akik fárasztó parlamenti nap végén jöttek el a találkozóra. Domokos Géza, az RMDSZ elnöke és Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője bevezető szavai után, amelyekben a tárgyilagos emlékezés, az elfogulatlan elemzés szükségessége fogalmazódik meg, élére állított kérdés hangzik el: lám, egy esztendőt kellett várnunk, hogy megállapíthassuk, az ideiglenesség december óta nem szűnő kényszerítő körülményei között élünk. A válaszoló kedv Székely László főszerkesztő helyettes pótkérdésénél horgonyoz le: most már "jobb közép" irányulású-e az RMDSZ ideológiája (ahogy azt nemrég az Adevarulban Domokos Géza állította), vagy tág karolású szervezet, amelyben megférnek a különböző irányzatok (ahogy szintén Domokos Géza fogalmazott az RMSZ-nek adott, december 12-i interjújában)?

Domokos Géza szerint a két kijelentés között nincs ellentmondás. Az RMDSZ-nek különböző meggyőződésű emberek a tagjai, akiket elsősorban az fűz össze, hogy magyarok. Ha valaki megijed a szótól: jobb közép, az valószínűleg attól van, hogy még mindig a totalitarizmus szélső bal ideológiájának a foglya anélkül, hogy tudná. Évtizedeken át belesulykolt téveszmét vall. Azt tudniillik, hogy a jobboldal eleve reakciót, a "haladó társadalom" számára veszélyes valamit jelent. De amikor keresztény erkölcsöt, szabadelvűséget és demokráciát, s ezen belül nemzetiségvédelmet hirdetünk, akkor vállalnunk kell, ami azzal jár.

Szőcs Géza, az RMDSZ főtitkára úgy véli: nem az a lényeg, mit mondunk egyik vagy másik olvasónak, hanem hogy mi a valóságos helyzet. Mi beszélhetünk arról, hogy az RMDSZ önmagában egy koalíció, de a lényeg az, hogy tagjainak 75 százaléka nagyjából az a szavazóréteg, amely Ausztriában a Néppártra, Magyarországon az MDF-re, Németországban pedig a CDU-ra szavaz. Akarjuk, nem akarjuk, ezt nem lehet bal középnek nevezni, mert végül is tényleg a jobb középről van szó.

Takács Albert Csaba képviselő hangsúlyozta: a bal közép s a bal szárny annyira ki van sajátítva a kormánypártok által, hogy az RMDSZ jelen pillanatban bizonyos mértékig a liberalizmus felé irányítja napi és általános politikáját, hogy a magyarság is, természetesen a velünk rokonszenvező románság és az ellenzék érzékelhessék elhatárolódásunkat a bal középtől.

Kiss Zsuzsa szerkesztőségi főtitkár szerint nincs miért mentegetőzni a jobb közép színezet miatt: ez teljesen természetes, hozzátartozik a kereszténydemokráciához.

Szabó Károly RMDSZ-szenátor: "Nem baj, hogy a Fronttól jobbra vagyunk, csak ne legyünk a jobbján!"

Tokay György RMDSZ-képviselő, ellenezve mindenfajta definíciót, a szervezet gyakorlatiasságát hangsúlyozza. Szerinte, ha a szervezet elnevezésében az van, hogy demokraták és magyarok vagyunk, ezt a kettőt felvállaljuk, a többiben viszont pragmatikusak vagyunk. Sem a jobb-, sem a baloldal, inkább a demokrácia mellett köteleztük el magunkat. Hogy öt vagy tíz év múlva mely irány mellett tesszük le a garast, az egy más kérdés. Különben is, minden meghatározás elszakít valakitől, márpedig mi éppen hogy egységesülni akarunk. Azt hiszem, Domokos Géza a definícióval inkább a balosságtól, a totalitarizmustűl kívánt mindket elhatárolni.

Pillich László RMDSZ-képviselő szerint létezik egy hosszú távú perspektíva és van egy helyzet. A választások előtt meghirdetett egységről van szó. Lehet, hogy jobb lett volna "esélyt" emlegetni, de az egység továbbra is megmarad mindaddig, amíg mások és a helyzet erre kényszerítenek. Hogy a szövetség hosszú távon mivé válik, azt a romániai magyarság dönti el. Addig mi hiába spekulálunk rajta. Ha pl. a magyarság 70 %-ban kereszténydemokrata lesz, a szervezet is afelé tendál.

Tóth József RMDSZ-szenátor egy már ismert gondolatot variál, ekképpen: nem az a fontos, hogy mit nyilatkozunk az újságnak, legalább is a választók szemében, hanem az, hogy mit érünk el az érdekükben. Ne azon rágódjunk, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk...

Markó Béla RMDSZ-szenátor nem híve az ilyen éles kanyarnak. Igaz, mondotta, hogy még nem érkezett el az ideje a szűk ideologizálásnak, hiszen keleteurópai sajátosság az átmenetre jellemző ideológiák lassú kiérlelése. Távolról sem csak az RMDSZ található ebben a helyzetben. De a kérdést nem érdemes megkerülni, mivel ezután is nekünk fogják szegezni, s nem biztos, hogy a legjobb válasz erre az: mi érdekképviselet vagyunk. Azzal, hogy a Fronttal szemben ellenzék lettünk, nyilvánvaló a jobboldali tájékozódás. Valószínűleg Szőcs Gézának van igaza abban, hogy a romániai magyarság zöme ma jobbközépen található. Ez a kisebbségi sorsból fakadhat.

A mi állapotunk nem normális: tele vagyunk gyanakvással

Marosi Barna, a Magyar Szó főmunkatársa: Közeledik egyfajta gazdasági kollapszus, ami nem tudni, pontosan mikor, de biztosan elborítja az országot. Mindenképpen olyan méretűnek kell lennie, hogy az országot a posztkommunista csapdából kiemelje. Feltéve, hogy apad a nacionalista hullám, aminek az első szerény tünetei már itt-ott jelentkeznek, félő: az RMDSZ alól kicsúszik a napról napra védekezés szőnyege. Elmúlik a magyarellenes düh, jönnek a valóságos gazdasági problémák: van-e erre az esetre az RMDSZ-nek nagyon konstruktív, tőkés gazdasági elképzelése? Azt tudjuk, milyen az átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba, s hogy ez nekünk mibe került. De azt hiszem, a piacgazdaságra visszatérni még nehezebb lesz.

Nagy Benedek RMDSZ-képviselő elmondja, hogy tőle nem egy, jószándékú román képviselőtársa megkérdezte, mi az RMDSZ helye a romániai politikai spektrumban. A válasza az volt: sajnos, a jelenlegi román politikai spektrum hamis. Az RMDSZ szükségmegoldásból született, azzal az elgondolással, hogy pluralisztikus és közképviseleti szövetségként bizonyos ideig egyesíteni próbálja - a kisebbségvédelem vonalán - a magyarságot. Meggyőződése, s román barátainak is ezt hangsúlyozta, hogy mihelyt Romániában normalizálódik a helyzet, pontosabban a romániai magyarság legfontosabb létkérdéseinek megfelelő megoldása után, valószínűleg lesz egy erősebb kereszténydemokrata pártunk, egy kevésbé erős kisgazda- és egy szocdem pártunk stb. Sajnos, a gazdasági kollapszus veszélye valós, s a nehézségek növekedése okozta elkeseredés a romániai magyar munkásság egy részét balra tolhatja. Szerinte az RMDSZ csakis középen lehet, ha a politikai spektrumnak létezne közepe, vagy attól egy picit jobbra. Ergo: "Kár minket most ideológiai színvallásra bírni, amikor egy hétre se lehet előre látni az eseményeket!... Igaza van Marosi Barnának, gondolni kell a jövőre. De vajon ez a jövő milyen lesz? Lehet elhúzódó gazdasági krízis, de radikális fordulattal is járhat... Én így látom: vagy korai még a kérdés felvetése, vagy ilyen kérdést csak egy párthoz lehet intézni."

Szőcs Géza a kérdés kapcsán úgy érzi, a Magyar Szóban nem tudatosodott kellőképpen a szövetség politikai vonala... Május végén-június elején Iliescu elnökkel találkoztunk, s akkor dőlt el egyértelműen és véglegesen: az RMDSZ-től még a látszata is távol áll annak, hogy a Fronttal együtt tart. A Magyar Szó címlapján erre megjelenik egy nagy fotó, amely Domokos Gézát és Ion Iliescut ábrázolja a legnagyobb egyetértésben, nevető kézfogással, tehát metafizikusan pont az ellenkezőjét fejezte ki annak, ami történt. (Az inkriminált fényképek az RMSZ május 13-i számában jelentek meg, és azon a látogatáson készültek, amelyen a választások előtt az RMDSZ tájékozódó kontaktust létesített Iliescu elnökjelölttel. A választások utáni, Iliescu elnöknél tett találkozókról lapunk egyáltalán nem közölt képes beszámolót. - szerk. megj.) Valószínűleg a mi hibánk is, hogy sem az RMSZ-szel, sem a sajtóval nem tartottuk a kapcsolatot, ahogy kellett volna, s ez a jelenre is vonatkozik, de az, hogy a lap nem tudja, az RMDSZ a politikai spektrumon hol helyezkedik el, az már egy olyan tünete a közéletnek, amivel igenis, foglalkoznunk, s jobb odafigyeléssel, jobb tájékoztatással változtatnunk kell.

Domokos Géza: "Tíz nappal a választások után, május 30-án Sepsiszentgyörgyön döntötte el az RMDSZ elnöksége és parlamenti csoportja, hogy miként viszonyulunk a Front-többséghez, az eljövendő kormányhoz és az ellenzéki pártokhoz. Rá nemsokára találkoztunk Iliescu elnökkel. A vele folytatott tárgyalás, illetve annak eredménytelensége megerősítette álláspontunkat. De valahányszor előfordult, hogy politikai ellenfelek, mi több, ellenségek is kezet fognak, egymásra mosolyognak, ebben nincs semmi különös. Szőcs Gézának abban igaza van, hogy közvéleményünk tart a megalkuvástól, fél a visszafordulástól, a kitéréstől. Rendkívül érzékeny minden szóra, gesztusra. Ilyen szempontból esetleg félrevezethette az említett fénykép."

Márton Árpád RMDSZ-képviselő véleménye szerint az RMDSZ gazdasági programja egyelőre inkább csak a megoldandó problémák megjelenése pillanatában körvonalazódik. és csak akkor szolgálhatja a magyarság érdekeit, ha a magyar tőke megjelenését segíti elő. Ami a nacionalista hullám apadását illeti, ebben az országban egyelőre annyira bevált a soviniszta uszítás, hogy legyen az politikai vagy gazdasági gond, s legyen hatalmon bármely szervezet, fel fogja használni a sovinizmust ellenünk, amely egy pillanatban újra fel fog erősödni, különösen a decemberi események folyamán.

A szó szoros értelmében kisebbségbe szorulunk

Vida Gyula RMDSZ-képviselő rámutatott: a kolozsvári választmányi gyűlésen az RMDSZ időszerűsített gazdasági programot fogadott el, ami "nagyon is liberális és hangsúlyozza, hogy szövetségünk kiáll a piacgazdaságra való áttérés mellett, a privatizálási folyamat felgyorsításáért." Szerinte e program meghaladja bármely politikai alakulat elképzeléseit Romániában. De ez még nem elég: a lényeg az, hogy szövetségünk a magyarságot kellő irányba tudja terelni a gazdasági tevékenység területén, nehogy "a vonat elszaladjon az orrunk előtt." "Sajnos - állapítja meg - szövetségünbk tevékenységének nagy része abban merült ki, hogy iskolai problémákkal, közigazgatási bonyodalmakkal, a társadalom demokratizálásával foglalkozzon. Ne vádoljanak gazdasági egyoldalúsággal, de az erdélyi magyarság jövője szempontjából a gazdasági alap megteremtése a privatizáció feltételei között alapvető fontosságú. A gazdasági alappal lehetőség van arra, hogy támogassuk az iskolahálózatot és a művelődési tevékenységet." Javasolja, hogy a Magyar Szó mellett közgazdász-csoport működjön, aki a törvényeket magyarázza. Hónapok óta járva Szilágy megyét, amelynek képviselője, tapasztalata szerint "az új kereskedelmi társaságok létrejöttével a magyar elemet rendre kiszorítják a vezetőtanácsokból... Mostanáig, ha valakit valami sérelem ért a munkahelyén, múlt év decemberéig elszaladt a párthoz és próbált reklamálni, később az ideiglenes szervekhez vagy a megyefőnökséghez fordult, de most, ha megadják az autonómiát a gazdasági vállalatoknak, az emberek teljesen ki lesznek szolgáltatva az újonnan alakult vezetőtanácsoknak. Amennyiben a magyarok kiszorulnak, nem vesznek részt a döntéshozatalban, a szakszervezetek és egyéb szervezetek beleszólása a gazdaság menetébe minimális lesz. Olyan bonyolult gazdasági viszonyok fognak kialakulni, hogy a szó szoros értelmében kisebbségbe szorulunk. Ezért nagyon fontos, hogy mi, akik részt veszünk a parlament munkájában, megpróbáljuk elfogadás előtt csíszolni a törvényeket, hogy mégis valamilyen lehetőséghez jussunk s valamelyes liberális tartalommal tölthessük meg őket." Elpanaszolja, hogy a képviselőséggel bukaresti tisztviselőkké váltak, akik hazakerülnek a hét végén, de a szombat-vasárnap nem elég ahhoz, hogy kapcsolatokat lehessen kialakítani. Nagyon fontos szerinte, hogy a földtörvény véglegesítéséig az emberek óvják meg a téeszek vagyonát. Komoly leltározási folyamatot kezdeményeztünk, nehogy az őket megillető kezekből kikerüljenek a javak. Kifejti: a legderűlátóbb a földet illetően, ahol a kilátások a legjobbak a magyarság tekintetében. Az ipari tevékenység óhatatlan visszaesése munkanélküliséget ígér be, megeshet, hogy a föld lesz az ember egyetlen biztos menedéke.

Bodó Barna főmunkatárs (egyben a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség elnöke) kettős minőségére hivatkozva akár önmagától is megkérdezhetné: hogyan válhatunk mi RMDSZ-munkásokká? De egyúttal arra is válaszolni kell, hogy ez a szervezet mennyiben az, mint aminek elképzeltük és amilyennek lennie kellene?

Pillich László úgy véli, szükség van olyan RMDSZ-adminisztrációra, mely a szervezetnek végre, az amatőrizmus után, egyfajta komolyságot kölcsönöz. Szükség van RMDSZ-referensekre, akik a lelkesedésen túl szakértőként viszik a szervezeti munkát. Akárcsak a sajtó esetében, a szervezet önmagára találása hosszabb folyamat, meg kell tanulni, hogyan lehet egy 600 ezres struktúrát önálló szervezetként működtetni. Másfelől komoly lépeseket lát megvalósulni a szervezetben a magyarság piacgazdaságra való felkészítése tekintetében. "Mint kollektív tagszervezetünk, megalakult a romániai magyar közgazdász társaság, talán a sajtóvisszhangja nem volt olyan, amilyen lehetett volna, de ez a szervezet az ősz folyamán nem kevesebb mint 600 magyar közgazdászt, vállalkozások iránt érdeklődő embert mozgósított, 16 előadásból álló tanfolyam keretében... Jól tudjuk továbbá, hogy mezőgazdasági vonatkozásban mind a Kisgazdapárt, mind az EMGE igen komoly tevékenységet fejt ki erdély sok vidékén, falujában, s a parasztság jelentős részét sikerült felkészíteni a várható változásokra. Ezen felül az RMDSZ-nek egy sor megyében bejegyzett fiókvállalata van, amelyek feladata szintén az, hogy gazdasági tevékenységek sorozatával a hazai magyar embereknek létbiztonságot nyújtson. Tehát ez is van, nem csupán a mindennapi hadakozás..."

Nap mint nap mozdítunk valamit, építünk ezt-azt...

Tokay György: "A vezetőség és a tagság közötti mézeshetek végetértek. Az áprilisi választási kampány óta megkezdődött a tulajdonképpeni házasélet. A nagy szerelem, ami decemberben kezdődött, s egymásra találásunkból és önmeghatározásunkból táplálkozott, végetért. Sajnos, még mindig él egy olyan igény az RMDSZ-szel szemben, hogy nagy huszáros rohammal megoldjon minden problémát... Olvasom a mai újságban, hogy létrejött Aradon egy bankocska: nos, ez az az út, amin járnunk kell. Mert az a jellemző tájainkra, hogy nem igen bővelkedünk tőkében. A huszárroham helyett ezért a piacgazdaság megteremtésének háztartási aprómunkája jut nekünk. Persze, az ember mindig arról álmodik, hogy szerelmét kimenti az égő házból, s így bizonyítja rajongását, de azért az se árt, ha időnként leviszi a szemetet. Mi most abban a fázisban vagyunk, hogy nap mind nap mozdítunk valamit, építünk ezt-azt... Az építést csakis organikusan, egymásra illesztett téglákkal lehet elképzelni községi, megyei vagy országos szinten. Amikor pl. az RMDSZ gazdasági programjáról vagy a földtörvényről beszélünk, mi is tudjuk: legkevesebb 50 ha szükséges ahhoz, hogy jövedelmező mezőgazdasági tevékenységet lehessen rajta folytatni. Csakhogy ezt az 50 ha-t organikusan, természetesen egymásra találó gazdaságokként képzeljük el, nem pedig felülről jövő irányítással. Mindezt alulról kell megcsinálni, fölvetni, ehhez viszont valóban szükségünk van egy profi tanácsadó testületre."

Bodó Barna felveti annak gondolatát, hogy a szervezet hitelességén túl, amit az dönt el, hogy mit tesz a magyarság érdekében, egy ekkora politikai alakulat állami anyagi támogatást is érdemelhetne, hogy apparátusát kiépíthesse.

Domokos Géza rámutat: igaz, hogy e gyakorlat létezik nem egy országban - hol a képviselők számának arányában, hol pártközi egyezség alapján elosztva segít az állami költségvetés -, nálunk a pártokat bizalmatlanul szemlélő közvélemény nem venné jó néven az effajta támogatást, emellett a mostani kritikus gazdasági helyzet is irreálissá tenné a követelést.

Tóth József hangsúlyozza a szervezet konstruktív ellenzékiségét, ami úgy értendő, hogy csak abban vagyunk ellenzék, amiben nekünk ártanak. Szerinte az RMDSZ-szenátorok és -képviselők jóval tekintélyesebb és elismertebb szerepet játszanak a mindennapi parlamenti munkában, mint ez a tévéhíradásokból kiderül. Példaként a földtörvényt említi, amely szerinte kezdetben "csapnivalóan rossznak" indult. A szakbizottságban a három RMDSZ-képviselő bármilyen javaslattal jött, kisebbségben maradt. Most, hogy a tervezet a szenátusba érkezett, kezd elfogadható formája lenni, ami már inkább közelebb áll mindenki érdekeihez. Amit addig szinte lehetetlen volt bevinni, az most rendre testet ölt...

Dr. Csapó I. József, aki valamivel a vita megkezdése után érkezett a mezőgazdasági szakbizottság munkálatairól, kissé lehűtötte az előtte szólaló optimizmusát, rámutatva, hogy a mai vitatott kérdésekben sajnos, nem jutottak dűlőre. Rámutat a tervezet további gyenge pontjaira, majd személyes véleményt fogalmaz meg: "Ha maradunk az alapelvvel, hogy az RMDSZ a romániai magyarság közképviseleti és érdekvédelmi szervezete, akkor nem neki kellene gazdasági vállalkozásba kezdenie, hanem tagságát kellene minden eszközzel hozzásegítenie ahhoz, hogy saját ügyeit meg tudja oldani - mert senki helyettünk meg nem oldja elodázott gondjainkat -, akkor e vállalkozás teszi erőssé az RMDSZ-t is."

Szilágyi Zsolt RMDSZ-képviselő rámutat a politikai pártok nyugaton honos anyagi támogatásának különböző gyakorlatára, ami a mi esetünkben sem volna természetellenes. Majd felvet egy paradoxont: úton-útfélen hangoztatja a hatalom, hogy ha nem volna az ellenzék, akkor ki kellene találni. Ha viszont ilyen nagy szükség van rá, vajon júniusban, a bányászlátogatás idején miért nem kaptak törvényes védelmet egyes ellenzéki pártok, szerkesztőségek székházai?

A legnagyobb gond: kivel csináljuk meg a lapot

Sike Lajos főmunkatárs újságírói tapasztalataira hivatkozva megkockáztatja néhány helyi RMDSZ-szervezet figyelmébe ajánlani: az ellenzék akkor igazán az, ha nem mulaszt el kellemetlenkedni a hatalomnak. "Nem nyitogatjuk eléggé a megyefőnökség ajtaját, különösen ott, ahol nem is vagyunk tagok. Egyféle duzzogás tapasztalható: hogy kihagytak bennünket a vezetőségből, úgy is csak tönkremennek, ők viszik el a csődöt... De sajnos, nem csak azt viszik el ám, hanem a párt- és állami vagyont is szépen elosztják egymás között... Az RMDSZ-szervezetek inkább a könnyebb oldalát választják a munkának. Ilyen a művelődési tevékenység, ott viszonylag zavartalanul lehet mozogni, mindenféle évfordulókat rendezni, viszont a gazdasági gondok maradnak...

Dr. Bárányi Ferenc RMDSZ-képviselő a szakbizottsági munka hálátlanságára és nehézségeire hívja fel a figyelmet friss példa alapján. Mint a közegészségügyi és társadalombiztosítási munkacsoport elnöke, azon fáradozik reggeltől estig, hogy az orvosok, illetve az egészségügyi középkáderek szakszervezeteit rábírják: álljanak el behirdetett munkabeszüntetési szándékuktól. És mivel ez csak beígért fizetésemeléssel volt lehetséges, félő: elindul a lavina. A társadalmi nyugtalanságok így is napirenden vannak. Szóval, nagy az ideiglenesség. Hiszen pl. az egészségügyet illetően a végső megoldás amúgyis a korszerű, nyugati típusú társadalombiztosítás bevezetése és megszervezése lesz. Ugyanígy az RMDSZ léte, feladatai nagyban függnek majd az elfogadandó új alkotmánytól, amelynek ma ismertetett tézis-tervezete nem valami biztató a kisebbségek számára.

Marosi Barna arra szólítja fel az egybegyűlteket, hogy a lapról is beszéljenek, akár a kíméletlen kritika hangján. A Magyar Szó ugyanis nincs versenyhelyzetben, hiányzik a konkurencia s ez az állapot tartósnak néz ki az egyre gyatrább papír- és nyomdai viszonyok között. Ennek ellenére szeretnénk tovább lépni, 6 és 8 oldalas számokkal előállni, hogy a napi információ mellett mindazt az olvasó asztalára tegyük, ami a magyarságtudatot építi és fokozza, az elmúlt negyven év nem csak kommunista, hanem magyarellenes oktatását ellensúlyozandó. Így fogalmaz: "Amennyiben az olvasóink érzelmileg viszonyulnak a laphoz, épp így mi is érzelmileg viszonyulunk az RMDSZ-hez. Bár Ti nem mindig tekintitek úgy az RMSZ-t mint a szervezet lapját. Mert igaz, nincsen ráírva, mert reméljük, hogy hamarosan részvénytársaság leszünk, de mégis úgy szeretnénk viselkedni, mint aki a romániai magyarság középformációjának a napilapja. Ehhez viszont igen is, halmozzátok el a lapot anyagokkal, információkkal..."

Székely László e téren ha nem is heti, de legalább kétheti rendszerességgel sajtóértekezlet meghonosítását javasolja (kormány- és külügyminisztériumi bevált példákat hangsúlyozva), mert a találkozó egyik indoka éppen az információ-elégtelenség volt.

Szőcs Géza szerint ez nem csupán információ továbbítás kérdése: "Elmesélem a legfrissebb esetet, ami a Főtitkárság keretén belül meglehetősen nagy berzenkedést váltott ki és az én diplomáciai tapintatom miatt nem lett belőle polémia... Kolozsváron, november 25-én olyan rendezvénysorozatra került sor, amelyről állítható, hogy az erdélyi magyarság politikatörténetének egyik legfontosabb eseménye volt a háború óta. Lantos Tamás látogatásáról van szó. Ami a mi legfontosabb országos napilapunkban 2 gépelt oldalnyi savanyú, azt is mondhatni, arrogáns közleményben tükröződött, öt nappal az esemény után (a közlemények a kéthasábos fényképriporttal együtt november 28-án, tehát 3 nap múlva jelentek meg - a szerk. megj.); a lap sem azelőtt, sem utána a kérdéssel tudtommal nem foglalkozott. Ezt nehéz az RMDSZ hibájául betudni, mert megfelelőképpen informálták a lapot, tudott az eseményről, egyszerűen nem vett róla tudomást..."

Gyarmath János végletesnek tartja a példát, s az őszinteség jegyében, nem mentegetőzésképpen, de a jobb helyzetismeret végett vázolja a szerkesztőségi munka változásait tavaly december óta. "A szerkesztőség valamikor hetvenvalahány emberre volt tervezve, de az utóbbi években alig dolgoztunk vagy hatvanan. Tavaly december 26-tól a nyugdíjiratok véglegesítéséig eltávozott tízvalahány ember. Helyüket megpróbáltuk újakkal pótolni, ami nem bizonyult a legkönnyebb feladatnak... Igaz, hogy gond a papír, a nyomda, de a legnagyobb gond mégis az, kivel csináljuk meg a lapot. A bakik, amik itt szóba kerültek, bár jóval több volt belőlük, kapásból föl lehetne sorolni egész tucatot, jobbára abból származtak, hogy egyesek vagy nem tudtak még átállni azokra az újságírói követelményekre, melyeket a jelen állít, vagy pedig zöldfülűek a mesterségben. Előfordul olykor, hogy innen, Bukarestből kell leszólnunk egy-egy tudósítónak, hogy né, fiú, tüntettek, vagy sztrájkolnak nálatok, mi a helyzet, lesz-e tudósítás, ő meg semmiről nem tud semmit... Bukarestben oly kicsiny a szerkesztői mag, hogy mindenki erején felül teljesít. Állandó idegeskedés közepette telnek a napjaink, soha nem tudhatjuk, amikor munkába indulunk, hogy az aznapi lapot kinyomják-e vagy sem. Hol papír nincs, hol a szerzőgárda erősen foghíjas, máskor meg a posta sztrájkol... Bevált gyakorlat, hogy a rotációsnál nem nyomják ki a lap teljes példányszámát, tíz-húszezerrel kevesebb készül, a maradék papír, amit különben leszámláznak nekünk, ellenőrizhetetlen felhasználásba kerül... Függetlenül mindezektől, mi vállaljuk továbbra is a helyzetünket és megpróbálunk becsületesen dolgozni... A Lantos-ügy humora éppen az, hogy 4 kolozsvári munkatárs állt rajta az eseményen, s a sok bába között veszett el a gyermek. Mélységesen sajnáljuk..."

Törékeny helytállás

Markó Béla: "A Romániai Magyar Szóban is az történik, ami egész közéletünkben, mérhetetlen pezsgés és információáramlás, mindenek ellenére. De lassan tudatosítani kell, hogy egy lap azzal, ahogy az információ súlyával, minőségével bánik, hogy mire figyel, miként szelektál, értékrendet és mércét állít magának... Az RMDSZ harciasságára vonatkozó kérdésre elmondhatom, hogy Maros megyében megpróbáltunk heti rendszerességgel mi, képviselők találkozókat összehozni a prefektúrával, de semmi sem történt tovább a kölcsönös tájékoztatáson. A kormánypártok, a megyevezetőség annyira más állásponton vannak, hogy az az érzésünk, képtelenség velük tárgyalni. Párbeszédet, ettől függetlenül, folytatni kell..."

Bodó Barna: "Azt is tisztáznunk kellene, milyen szerepet szánunk munkánkban a bírálatnak? A közösségi gond miatt, ami összefűzött bennünket, kezdetben kesztyűs kézzel bánt egymással sajtó és szervezet. Meddig mehetünk el a kritikában..."

Nagy Benedek: " Mindent terítékre lehet vinni, feltéve, ha nem rombol... Ennek a közel kétmillió embernek, én ennyivel számolok ugyanis, jó része lelkileg bizonytalan és állandóan két irányba tekint. Mint a levél a vízen, csak egy lökés kell neki, hogy meglóduljon egy bizonyos, nagyon jól ismert irányba. Mindent lehet hát bírálni, kimondani, de egyet nem szabad elfelejteni: ha ez megrendíti az emberekben ezt a törékeny helytállást, akkor vállalja a felelősséget az, vagy azok, akik ezt az atmoszférát előidézték. A lelkük rajta!"

Takács Albert Csaba beszámol arról, hogy Hunyad megyei tapasztalatai szerint az RMDSZ és a helyi hatalom együttműködése viszonylag gyümölcsöző: a szervezet képviselője helyet kap a megyefőnöki tanácsban. Egyetért azzal, hogy az RMDSZ gazdasági orientáltsága nagyon időszerű, akárcsak a Magyar Szó utóbbi törekvései, mert úgy kell dolgozni, hogy a különböző beosztásban levő magyar emberek pozíciója ne rendüljön meg a politikai konfliktusok és változások következményeként. "Nálunk, Hunyadon sikerült elérnünk azt, hogy egyetlen, funkcióban lévő magyar személyt se váltottak még le. Ha voltak is próbálkozások, meg lehetett azokat fékezni... Persze, ezután nem lesz elég ennyi erőfeszítés..." A továbbiakban fontosnak tartja a földtörvény ismertetését, a meggyőző munkát: nem kell megijedni még az öregeknek sem, hogy mit kezdjenek a visszaadott földekkel. A lényeg, hogy ne jusson ügyeskedők, szélhámosok kezére. Mert eddig, véleménye szerint, inkább csak az ügyeskedők érvényesültek, függetlenül attól, hogy magyarok vagy románok. A kisebbségi gazdasági szervezetek két világháború közötti hagyományait fel kell éleszteni, s már meg is indult ez a folyamat. A lényeg az, hogy mennyire tudunk rugalmasak lenni...

Brendus Gyula RMDSZ-képviselő szintén fontosnak tartja a gazdasági intézkedéseket. "Amit a tanügyben januárban megszereztünk, az meg is marad, majdnem az egész, még utána is értünk el egyes eredményeket, s most már, amikor a gazdaság átalakítása folyik, az RMSZ-nek is nagyfokú eligazítást kell adnia az embereknek, lássák be a vállalkozás, a részvétel szükségességét. Keressük a nagy lépés lehetőségét a gazdasági életben. Természetesen, a nehézségeket se hallgassuk el, anélkül, hogy az emberek kedvét szegjük... Elég kevés már a magyarság Enyeden, de a gazdasági életből azért kiveszi a részét. Most beszélgettem néhány magyar ismerősömmel, akik már szervezik az önálló vállalatot. Taxivállalat lesz. Az első, akinek teherkocsija van a városban és vállalkozó, az szintén magyar. És magyar az első szolgáltatási - építkezési - vállalkozás szervezője. Tehát a komoly dolgoknál már ott vagyunk... Az újságnak e példákat kell felkarolnia, pláne egy olyan helyen, mint Fehér megye, ahol még mindig nem sikerült saját lapot indítani. A Magyar Szó olyan az olvasóknak, mint a Biblia, nagyon várják, betűről betűre olvassák, ezért kell elsősorban lelkileg támogatni az embereket, nehogy megkapják azt a lökést, ami könnyen exodushoz vezethet."

Márton Árpád RMDSZ-képviselő, a Kovászna megyei szervezet elnöke: "Negyven év alatt belénk gyökerezett egyfajta gondolkodásmód, amit a fejünkbe vertek a médiák. Vannak 30 éves emberek is, akik képtelenek másként gondolkodni gazdaságilag, mint szocialista módon. Az RMSZ feladata lenne, hogy most ellenkező előjelű sulykolást végezzen, hogy fél év múltán az a magyar már ne tudjon csak liberális, vállalkozó szellemben gondolkozni."

Nómenklatúra magyar színekben

Borsos Géza, RMDSZ-képviselő: "Az, hogy egy év múlva miként ítélik meg az RMDSZ-t, nagyban függ attól, hogyan találja meg a helyét a magyarság az új gazdasági viszonyok közt, milyen anyagi erőre fog szert tenni. Idő kérdése, hogy a rendszerváltás milyen gyorsan megy végbe. De hogy a magyarság körében ez az ütem mekkora, ebben az RMDSZ-nek óriási felelőssége és szerepe van. Ehhez a szervezetnek kell levezetnie a rendszerváltást a magyarság körében. Ez másként megy végbe a szórványmagyarság esetén, s másként a Székelyföldön. Vida kollégámmal sokat tárgyaljuk e kérdéseket, mert szerintem az RMDSZ-nek nincs gazdasági programja. Célprogramja igen, de most már olyan programra van szükség, ami a hogyan-ra ad választ... Valahogy nem vettük észre, s ez vonatkozik az újságra is, hogy a Székelyföldön lényegében ugyanazok a társadalmi feszültségek, politikai mozgások hatnak, mint általában a román társadalomban. Azzal, hogy a magyarság jogvédelmét vagyunk kénytelenek előtérbe helyezni, megfeledkezünk az igen is létező, erős társadalmi feszültségekről. Így Hargita megyében pl. hátrább állnak a társadalmi átalakulások, mint a többi megyében vagy a magyarság többi részében. A vezetésbe épp úgy beépült a nómenklatúra, ma már magyar színekben is, akár csak a többi megyében. Ez a szórványvidékeken a magyarság részéről eleve kizárt. Sokkal nehezebb Hargita megyében megvívni a harcot, éppen a szervezet egységesítő törekvései okán. A falvakon a földtörvény, a tulajdonviszonyok rendezése óriási probléma. Kértem a lapot, jöjjön ki valaki, és nézze meg e jelenséget... E téren nagyon kemény vonalat kellene a sajtó képviseljen. Mert a Hargita megyei RMDSZ-ről beszélve pl. elmondható, hogy nincs felkészülve levezényelni e rendszerváltást, s talán nem is tudatosodott benne e felelősség, éppen mert összeolvadt a hatalommal. A székely megyékben jóval előbb kellene hogy tartsunk a 42-es törvényrendelettel, hogy mire meglesz a törvény, már csak a pecsétet kellene rányomni a földviszonyok rendezésére. Létrejöttek ugyan a gazdakörök, de magukra hagyottan vergődnek, és nagy harcot vívnak a nómenklatúrával. A lapnak óriási a hitele, ezért kellene mihamarabb hozzányúlnia ezekhez a gondokhoz...

Zonda Attila RMDSZ képviselő a vita során olykor átlépett a szomszédos helyiségbe, s az esti tévéhíradó gerjesztette gondolatait osztja meg velünk. Egy vatrás úr (Ion Cojáról van szó - szerk. megj.) arról szónokolt ugyanis perceken át a nézők előtt, hogy Románia általános csődhelyzetének oka a románság kiveszett nemzeti tudata, amit azon nyomban fel kellene éleszteni. Ennek érdekében heti két órányi adásidőt kér, állítólag már ígérete is van rá... Zonda úr ezt hallva döbbent rá arra, hogy a Vatra elsősorban nem is a kisebbségek, hanem a román nép veszélyeztetője, annak az érdekei ellen dolgozik... Kéri egyben, hogy a Magyar Szó figyelje fokozottabban az RMDSZ pártközi kapcsolatait, illetve a képviselők áldozatos munkáját, erősítvén a választók hitét a parlamenti csapatban, a vezetőségben. Mert igenis dolgoznak.

Varga Attila RMDSZ-képviselő a bírálat számára a középutat javasolja: ne romboljon, de ne rejtse el a realitásokat. A lap jövőbe mutató helyzetelemzésekkel, törvényismertetőkkel növelhetné hatóerejét. "Beszélünk a szervezet gazdasági programjáról s a gazdasági szakemberünk azt mondja, hogy az jó, egy másik, szintén szakember meg azt, hogy nem létezik, csak mint célprogram. Érzésem szerint akkor lesz ilyen programunk, ha ezt hozzáigazítjuk a meglévő törvényekhez, keretekhez.

Czédly József, az RMDSZ gazdasági igazgatója ugyancsak fontosnak véli a lap szerepét abban, hogy a törvények, amelyeket képviselőink kiharcolnak, az újság révén eljussanak az olvasókhoz. "Mert nem csak azok a törvények léteznek, amiket jelenleg a parlament elfogad - hangsúlyozza -, a kormánynak megnövelt hatásköre van s olyan határozatokat hoz, hogy megáll az ész! A kormányhatározat után pedig jön a pénzügyminisztérium. Itt van a 750 lejes fizetéspótlék, amit lényegében a vállalatoknak kell kigazdálkodniuk, s ez azt jelenti, hogy a nyereségrészesedés rovására megy. Igen ám, de a törvényben az áll, hogy az összeg adó- és társadalombiztosítás mentes. A pénzügyminisztérium mégis kiadta a rendeletet, hogy igenis adót és társadalombiztosítást kell utána fizetni. Az embereket erről is föl kell világosítani. A továbbiakban javasolja, hogy a Tulipán vállalat által hirdetett gazdasági és jogi tanácsadás nyersanyagát hasznosítsuk a lapban, mert minden felvetett probléma másokat is érdekelhet.

Néven nevezni a felelősöket

Domokos Géza: "Nem válaszoltunk a Bodó Barna kérdésére, meddig mehetünk el a kritikában?"

Hangok: "Ameddig el bírunk menni!"

Újabb hangok: "Akik dolgoznak, azokat ne sértse, akik nem dolgoznak, azokat ébressze fel!"

Tokay György: "Ez nem a Bodó kérdése, ez egy alapkérdés. Csak ő tette fel. Ha valakit bírálni kell, és erre mutatott rá Borsos kolléga, akkor a saját sorainkból azokat kell bírálnunk, akik a visszahúzó erők oldalán állnak. Ami a szervezetet magát illeti, nyugodt lelkiismerettel állhatunk a választók elé. Más kérdés, hogy nem mindannyiunknak sikerült ehhez kellő publicitást teremteni... A lap foglalkozzon többet a szakbizottsági munkával, mert az ott dolgozó embereket megszólaltatni nem tilos. S állítom, nagy kaliberű szakembereink vannak ott..."

Domokos Géza: "Igaztalanok lennénk, ha nem köszönnénk meg a Romániai Magyar Szónak azt, hogy bár független lap, kezdettől fogva támogatta az RMDSZ-t. Közölte a dokumentumait, segítette szándékait, a választások után képviselőit. Persze, sokmindenről írhatott volna jobban, elmélyültebben, érdekesebben a lap. De nem hiszem, hogy szakmai tanácsokat kell adnunk a szerkesztőknek. Fontos, hogy tőlünk minél több információt kapjanak És éppen mert független lap, ennek a jegyében próbálja meg olykor alaposabban mérlegelni állásfoglalásait... Bírálat ért minket hasábjain azért, hogy nem működünk együtt a Fronttal, majd azért, hogy nem mutattuk ki a kormányzásban való részvételi készségünket. Nem arról van szó, hogy ne bírálják az RMDSZ-t, ez nem csak elemi joguk, de el is várjuk tőlük. Ha lehet, a zavarkeltést próbálják elkerülni... Külön téma a Borsos Géza gondja. Valóban, mind magyarok vagyunk, fogjunk össze. De a romániai magyar társadalom sem mindenben egységes. Különböznek a felelősségek, az emlékek, a múltban elkövetett hibák súlya. Másképpen látjuk a megtett utat, másképpen ítéljük meg az előttünk álló feladatokat, vannak közöttünk meggyőződésbeli eltérések. Minderről keveset vagy egyáltalán nem beszélünk. Egység-kényszerpályán mozgunk. S akkor? Mit tegyünk ilyen helyzetben? Válaszom: induljunk ki életünk valóságából, de föltétlenül gyakorolni kell a kritikai ellenőrzést mindennel és mindenkivel szemben, különben az RMDSZ-t kikezdi a stagnálás, a bürokrácia. Meggyőződésem, hogy szövetségünkre még fontos szerep vár a demokráciáért vívott harcban, a magyarság érdekképviseletében. Azzal a feltétellel, hogy a kritika, az önkorrekcióra való hajlam, a világos beszéd igénye meglegyen mind a tagságban, mind a vezetésben. És ahol visszahúzó, gyengítő erőket látunk, mondjuk ki, a Magyar Szó is, az RMDSZ is, hogy ez nem kell, ez nem válik javára sem a demokráciának, sem a magyarság jövőjének. S a felelősöket, ha vannak, nevezzük bátran a nevükön. Még akkor is, ha mondjuk Domokos Gézának hívják."

*

A magunk részéről csak az alábbiakat fűznénk a megbeszéléshez:

1. Lapunk új sorozata egy esztendejének elteltét - akárcsak az RMDSZ egy éves létét - önmagában eredménynek könyveljük el; olyan tőkének, amely megpróbálta kiegyenlíteni a romániai magyarság által nyújtott erkölcsi-társadalmi hitelt. Hogy mennyiben sikerült, ezt az olvasókra bíznánk.

2. A második esztendő küszöbén is hangsúlyozzuk: a végsőkig nyitottak akarunk maradni minden nézet, vélemény, álláspont és elgondolás előtt, amely jószándékúan előmozdítani kívánja a romániai magyarság ügyét.

3. Megszívlelünk minden épkézláb javaslatot, ötletet, felszólítást, ami munkánkkal kapcsolatos.

4. Várjuk az olvasó véleményét, állásfoglalását a mindannyiunkat érintő kérdésekben, a legprózaibbaktól a sorskérdésekig.

5. És reménykedjünk!

Forrás: Romániai Magyar Szó, 2008 decemberében

*

Kilenc év – nagy idő?

A történészek egyszer majd vitázni fognak, ha egyáltalán arra érdemesnek tartják a témát, vajon mikor is jött létre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, közismertebben az RMDSZ.

Hivatalos dokumentumok és a nyilvános események szerint a romániai magyarság legújabb érdekvédelmi szervezete 1989. december 25-én, hétfőn jelentette be létrejöttét azon a nyilvános sajtóértekezleten, amit a Kriterion Könyvkiadó bukaresti irodáiban tartottak, s amelyen megvitatták, majd szakaszról szakaszra el is fogadták azt a felhívást, amely azóta is, az RMDSZ cselekvése alapirányául szolgál: mondhatni belőlük nőttek ki messze tekintő programjai.

Ám ha leemelem a könyvespolcról azt a puhakötésű tömegkönyvet, ami A Concucator végnapjai címmel látott napvilágot 1990-ben, a magyarországi Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat gondozásában, s amely a romániai fordulat sorsdöntő napjainak dokumentumokkal, hírügynökségi jelentésekkel, helyszíni tudósításokkal, fényképekkel, fotókópiákkal adatolt krónikája, akkor azt kell tapasztalnom, hogy az RMDSZ tulajdonképpen már december 21-én létezett, mert a fent említett felhívás első, ráadásul kolozsvári fogalmazványa – ez szerepel ugyanis a kötetben – ezzel a keltezéssel van jelen.

Domokos Géza Esély cím emlékirata első kötetében különben alaposan körüljárta ezt a kérdést, rámutatva: az RMDSZ létrejötte spontánul, szinte egyazon időben több vidéki helységben is realitás volt, s az egymástól függetlenül, a cselekvés pillanatában megfogalmazott helyi szándékok olvadtak egybe aztán országos alakzatba.

Ezért is időzítettük e mementót valahol a két vitatott dátum közötti "senkiföldjére", mert szerintünk az eltelt kilenc év távlatából elsősorban az a jelentős, hogy ez a Szövetség létrejött, de ennél is fontosabb, hogy ma is él; sőt, országos és nemzetközi elismerésnek örvend.

Ha valaki meg akarja tudni, mi áll az RMDSZ háta mögött 1989 végétől máig, nem kell hogy fellapozza a már-már megközelíthetetlen újsággyűjteményeket. Elég, ha elolvassa a fent emlegetett Esély három kötetét. Abban megvan a Szövetség első éveinek története. Nem csak az értelmezése, hanem a lényegi dokumentumok is. Persze, mint minden átélt, szemünk előtt íródott történelem, a Domokos Géza számvetése is tartalmaz szubjektív elemeket. S hogy mennyire másképp éli meg két ember ugyanazt az eseményt – annak ellenére, hogy felfogásban, vérmérsékletben, kisebbségi elkötelezettségben, közösségszolgálatban alig-alig különböznek – , álljon itt az az epizód, aminek az Esély harmadik kötete novemberi, bukaresti bemutatóján lehettem tanúja. A szerző ugyanis, egy olvasó kérdésére válaszolva bevallotta: amikor 1993-ban, a brassói RMDSZ-kongresszuson visszalépett a politikai közszerepléstől, ideig-óráig zokon vette, hogy az ő helyébe lépő (szerinte különben jóval rátermettebb politikusnak tartott) Markó Béla még csak meg sem köszönte neki a Szövetségre áldozott éveket, energiát, sőt egészséget… Később ezt azzal magyarázta meg magának s ezért nem is tért rá ki könyvében, hogy Markó Béla már akkor, megválasztása pillanatában jó politikus volt, s egy ilyen nyilvános, udvariassági gesztussal sem akarta kockáztatni azt az érezhető kongresszusi reményt, hogy a Szövetség politikájában gyökeres fordulat áll be, szakítani az ún. "domokosi" vonallal.

A bemutatón jelenlévő Markó Béla nevetve kért szót, s elmondta ő is a maga változatát. Szerinte mulasztása egyszerűen feledékenységgel, a tapasztalatlan ember tapintatlanságával magyarázható, legalább is ő nem emlékszik rá, hogy akár egy pillanatig is mérlegelte volna egy ilyen gesztus célszerűségét. Azt viszont helyben Domokos Gézának szegezte: "Ha jól meggondoljuk, ugyanbiza mit kellett volna megköszönnöm neked, Géza? Hogy itthagytál bennünket a slamasztikában? Hogy megfosztottad magadtól az RMDSZ-t? Nincsen ezen mit köszönni…"

A tréfával elütött emlékidézésen túl, mi magunk is feltehetjük a kérdést: mit köszönhetünk egyáltalán a kilenc éve létezô Szövetségnek? Ment-e általa a világ elébb? Ha a konkrét eseményeket nézzük, akkor azt kell mondanunk: nem igazán. De ha a világot vesszük szemügyre, akkor legyünk őszinték: talán mégis, mégis…

Cseke Gábor

Forrás: Romániai Magyar Szó, 1998-12-24

*

Esély III.

Megjelent hát, végre! Gondolom, nem csak alulírott várta türelmetlenül a harmadikat, hanem az első két kötet olvasói valamennyien. Bár szerkesztőm a bajusza alatt somolyogva írhatta, hogy "Az Esély III. részletes ismertetését fiatal kollégára bízzuk, hadd viaskodjék ő a domokosi élmények értelmével!", örömmel mentem a feladat elé, hiszen az első két kötettel is magam "viaskodtam", ha ugyan viaskodásnak lehet nevezni egy jó könyv olvasása közben fogant gondolatok papírra vetését.

Igen, jó ez a könyv, s e kijelentésnek semmi köze a politikához, itt magáról a könyvről van és lesz szó. A szerző egykori munkatársai, segítői és kerékkötői lehetnek más véleményen, értelmezhetik a domokosi élményeket saját élményeik, hatalomvágyuk szűrőjén áteresztve, az egyszerű olvasó azonban nem teheti. Az olvasó, ha netán RMDSZ-tag is, csupán szemlélője lehetett a könyvbéli eseményeknek és igen, olykor elszenvedője, sokszor nem is sejtve, mi lehetett az egymást érő nyilatkozatok mögött, mire ment ki a játék és dühönghetett egymagában, elvitázgathatott a szomszéddal. Ennyi... Domokos Géza azonban minden pórusával benne élt – akarva-akaratlan – az akkori hol jeges, hol forró politikai zajlásban, megpróbálva kormányozni a rábízott érdekszövetséget. Bele is betegedett a hajszába, emlékezhetünk magunk is, de ezzel foglalkozik a szerző a Mi ez, Domokos úr? című fejezetben.

Hadd tekintsük át azonban módszeresebben, "kedvcsinálóként", mit is foglal magában az Amerikával – az 1991-ben tett amerikai látogatás és hozadékaival – induló könyv, melynek második fejezete, a Szélverésben visszafordul a Kriterion-évek, a nyolcvanas évek elejéhez, a "nemzeti fanatizmus" egyre erősödő fogcsattogtatásaihoz. Hogy miért nem inkább az ezután megírandó Kriterion-memoárban emlékezik Francisc Pacurariu sovén támadásaira, a szerző maga ad választ: "A hallgatás megtörésének valódi motivációját másban látom. Annak a bizonyító erejében, hogy milyen iszonyatos volt a kommunista rendszer, a pártállami túlbuzgóság, az ideologizált írói hadban vitézkedés erkölcsi pusztítása." Vajon ennek az erkölcsi pusztításnak a következménye "a szélsőséges nacionalizmus mába is átnyúló, sôt ma igazán tobzódó jelenléte"?

1991 novemberében a magyar parlamenti pártok meghívásának tett eleget az RMDSZ küldöttsége, ennek az első hivatalos találkozásnak a margójára jegyzi fel Domokos Géza: "Váltig tanúskodni fogok a magyarországi politika, de főleg civil szervezetek és a nyolcvanas évek végétől működő kormányok pozitív szerepe mellett romániai magyar életünkben." Az akkori látogatás ad alkalmat az emlékezőnek, hogy a magyar–magyar viszonyról, az akkori magyarországi pártállásokról és erdélyi vetületeikről bővebben szóljon.

Aztán kronológiailag következik a betegség és a lábadozás idején az RMDSZ-ben a platform-küzdelem. Mi legyen a sokszínűség színe, avagy hogyan hallgassuk a többszólamúságot a fejezet címe, az Utolsó nyár pedig enyhén szólva viharos. A Magyarok III. Világtalálkozója az uborkaszezonban jó szolgálatot tett a román sajtónak, "még meg sem kezdődött (!) és a román nyelvű médiában máris megindult a félrevezetési, gyűlöletszítási kampány", s végül, záró nagydobütésnek, az Erdélyi Világszövetség, a magyar hatóságok által nem támogatott, az erdélyi meghívottaktól Király Károly és Borbély Imre kivételével mellőzött kongresszusa, az ott elfogadott nyilatkozat.

Az 1992-es parlamenti választásoknak és a – jól emlékezhetünk – Hargita megyei jelöltállítás körüli huzavonának külön fejezetet szentel a szerző, hiszen ő volt az, akit azzal vádoltak, hogy hatalmával visszaélve állította össze a Hargita megyei jelöltlistát. Domokos Géza emlékei egy kicsit másként őrzik azokat a napokat, mint ahogy ellenlábasai láttatni szerették volna, de nem csupán emlékei, hiszen minden mondandóját akkor datált dokumentumokkal támasztja alá.

Különben ez az egyik talán legfőbb erénye a könyvnek. Nem holmi naplójegyzetekből áll össze, a szerző nem csupán saját memóriájára hagyatkozik, hanem olyan RMDSZ-dokumentumokra, melyek mind olvashatóak voltak a korabeli sajtóban. Ami szubjektív, az a szerző megvilágítása, a fény, melyet magából kisugározva rá-ráirányít eseményekre, történésekre, dokumentumokra, munkatársakra. És nem tehet másként. Kívülálló, úgymond objektív szemlélő soha nem lehet képes a hátsó udvart is megmutatni.

Másik fő erénye éppen, amiért született a könyv : az esély. Kérdezhetnénk: Domokos Géza miért áldozott újabb négy évet életéből politikára, miért kényszerítette magát olyan események felelevenítésére, amelyek történésükkor is sok fejtörést, bosszúságot, gondot és fájdalmat okoztak és hát, gyanítjuk, leírásuk is nagyon meggondolkoztathatta, - gyötörhette a szerzőt, miért nem választotta inkább a pihenést, a nyugodt szemlélődést? Mindezekről csak spekulálni lehet. Aki azonban azt gondolná, hogy feltűnési viszketegség, önigazolás, szereplésvágy hajtotta, az téved; az Esély elolvasása után ugyanis mit sem változik a Domokos Gézáról alkotott képünk, mert ő nem erre törekedett. Esetleg többet megtudtunk róla, s a tükör, amit magával szembe állított, csak élesebb képet mutatott meg, nem mást.

Azt hiszem, nyugodtan leírhatom: a közösség szolgálatát egyszerűen képtelen abbahagyni, képtelen magára gondolni, esélyt szeretett volna nyújtani politikusaink számára, hogy a kezdeti három év néha botladozó lépései nyugodt, újbóli átgondolása után ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. Hogy élnek-e, akarnak-e élni ezzel a jóhiszeműen, szeretetteljesen felajánlott eséllyel, ki tudja. (Ha Domokos Géza ártani akart volna, biztosan többet mond, másként mondja és pennáját meg-meg mártja a mérges tintába, de nem tette, mert nem szolgálta volna vele a célt.)

A Vaklárma és a Géza-levelek lehettek volna ama fejezetek, melyek alkalmat adhattak volna a porkavarásra, de a szerző igyekszik itt is visszafogott lenni, a tényeknél maradni. Ez az a periódus, amikor hangsúlyozódtak az RMDSZ éléről való eltávolítására tett kísérletek, annak ellenére – tegyük hozzá –, hogy már köztudomású volt: a következő kongresszus után nem vállal politikai szerepet, visszavonul. Nem hittek neki? Biztosak akartak lenni a dolgukban? Ma is nehéz megérteni – hacsak nem a domokosi szellem elhintett magvait akarták kiirtani teljesen az RMDSZ-bôl.

Az utolsó két fejezet már a tél, az emlékezetes kolozsvári nyilatkozat és a kongresszus, vagyis a búcsú. Ami ezután helyet kap a könyvben, a Körön kívül, tartalmazza Domokos Géza leköszönése utáni nem túl gyakori megszólalásait : interjúk, beszédek... Ezek bizonyítják, hogy "az elnök" hű maradt nemcsak önmagához, elveihez, de az érdekszervezethez is, mert legbírálóbb hangjából is, mint jó szülőnek, kicsendül a szeretet, féltés, nevelő szándék. S hogy neki van-e igaza, vagy a dolgokat másként látóknak, a moderáltaknak, avagy a radikálisoknak, majd eldönti a történelem, mindaz, ami következni fog.

Domokos Géza megtette a magáét esély-nyújtásával és nem is akárhogyan. Az olvasó pedig elégedetten teheti le a könyvet, a jó olvasmány élményével gazdagodva. Hogy miként lehet zordon politikai történésekből olvasmányos könyvet kovácsolni, ez a Domokos Géza titka, a közélet szolgálója, kultúra szervezője háta mögül előlépő íróé. S adjon az Isten erőt neki, hogy a Kriterion-könyvet is mihamarabb kezünkbe vehessük, s miért ne, egyebeket is.

Éppen az Esély olvasása közben merült fel bennem és nem egyszer a gondolat, hogy ha Domokos Géza az írót választja magából és nem a köz javáért küzködő szervezőt, talán nyugodtabb élete lehetett volna, minden esetre kényelmesebb és több babérral büszkélkedhetne. Ám a nehezebb utat választotta – s ez közösségünknek volt jobb. Hálára pedig úgy vélem, egyetlen percig sem számított, de nem is kényeztette el közösségünk vele.

Talán így kell ennek lennie? Vannak csatárok és vannak hátvédek – Domokos Gézának mindkét szerepet kellett vállalnia, néha egyszerre is. És vannak a pályán kívülről bíráskodók...

...Pedig mennyire szeretném elolvasni meg nem írt könyveit!

Éltes Enikő

Forrás: Romániai Magyar Szó, 1998-12-28