Periszkóp-klasszikusok

A Disney Land egyik látványossága a motorcsónakkal bejárható barlangfolyósok útvesztője a rajzfilmek megelevenedett csodáival a fordulókban. Kijövet egy dalt harsonáznak a hangszórók, amelynek szövege szerint: kicsi a világ. Bejárható minden csodája. A Mickey egértől a Donald kacsáig. Talán még azoknál is tovább.

A világ valóban kicsi lett, minden szeglete teleszórható üres konzervdobozokkal, csomagolópapírral, cigarettacsutkákkal, szakadt műanyag tasakokkal. A világ kicsi lett, beutazható napok alatt, de mire megy az utazó, ha mindent bejárhat, de semmit sem lát. A világ kicsi lett, de ettől még messze nem fér be a nálánál sokkal kisebb agyú emberek kobakjába. Mármint azokéba, akik számára a kis világ olyan kicsi, hogy horizontja valahol ott kezdődik és végződik a saját bőrüknél. Egyesek számára a világ olyan kicsi lett, hogy kevély gőgjükben és hatalmi tébolyukban azt hiszik, egy gombnyomással elpusztíthatják. Amikor nagy volt még a világ, Columbus a Karib-tenger egyik szigetén kikötve azt hitte, India földjére lépett, meg is eskette legénységét: isten és ember előtt tanúskodjanak arról, hogy Indiában jártak. Annyi évszázad után is akadnak még — messze nem bátor hajósok, akik tévetegen fölfedezik az új világot —, a legmodernebb légi szállítócsodákkal ide-oda repkedő lények, akik földet érve nem tudják, hol járnak, összetévesztik az országok fővárosait, a folyók nevét, villantgatják fényképezőgépeiket a múzeumokban, és hozzávetőlegesen emlékeznek a helyszín valamely eledelére, aminek a receptjét is megszerezték, de amely elkallódott egy tavaszi nagytakarítás zűrzavarában.

A légiszállítás és a gépkocsizás sebessége következtében zanzásodó világon oly csodalények is akadnak, akik lefényképeztették magukat a világ hét csodájával a háttérben, de két lépést sem tennének embertársaikat megsegítendő. Embertársaiktól több fényév választja el őket, de a Húsvét-szigetektől csak néhány óra. A messze és a közel, a kicsi és a nagy továbbra sem oly egyszerűen megközelíthető életvalóságokat takaró fogalmak.

Töredelmesen megvallom, hogy meggyőződésem szerint a világ továbbra is nagy. Minél bejárhatóbb, annál nagyobb. Akkortól lett igencsak nagy, amikor Koppernikusz megsejtette, hogy a Föld nem a világegyetem közepe. Ekkor valamivel kisebb lett, mint Ptolemaiosz képzelte, de sokkal nagyobb mégis, mint azt a buta utazó hiszi, aki földrészeit hálószobájával és ebédlőjével, óceánjait pedig fürdőszobájával téveszti össze.

Az értelmes utazó számára a világ egyre nagyobb, és nem is elsősorban azért, mert látnivalói kifogyhatatlanok, hanem mindenekelőtt azért, mert kérdésességei, találmányai, talányai, megoldásra váró sorsügyei óriásiak. És attól, hogy bejárható-berepülhető lett ezek a kérdésességek korántsem lesznek kisebbek, talán még növekednek is, hiszen a technika köztudottan ellentett értékérvényű, bajaink és üdvünk szaporítására egyaránt fölhasználható.

Persze, határtalanul fölkavaró öröm hazahozni messze kultúrák, emberek, tájak közvetlen tapasztalat útján érzékelt szépségeit, föltölteni az emlékezetet a nagyvilág, a valóban nagy, mindenki számára újra és újra fölfedezendő világ eszmétető jeleinek annyiféleképpen megszólaló csodáival. A csoda ugyanis abban áll, hogy mindaz, amit láthatunk és tapasztalhatunk, mindaz amin ámulhatunk és elgondolkozhatunk, okulhatunk vagy eltűnődhetünk, még fönnáll, annyi rombolás, vész, pusztítás és háború ellenére; a világ még mindig a maga teljes nagyságában tovább forog a tengelye körül. Ekként azután minden öröm és élvezet, ámulás és töprengés közepette az értelmes utazó mindegyre nagyobb felelősséget érez mindazért, amit láthat, és eszmélődve, érzelmeinek hullámzásában egyaránt arra jut, hogy valamit tennie kell azért, hogy a világ nagysága — az emberi színtér, ahol felnőttünk még akkor is, ha annyiszor törpévé kellett parányodnunk — megmaradjon. Nem azt mondom, hogy utazni azért jó és kell, mert attól a felelősségérzetünk nyugtalanítóan fölerősödik, de aki nyitott szemmel és értelmét működtetve utazik, az elkerülhetetlenül fölismeri, mily nagy a világ kérdéseinek súlya, és szépségeit sem tudja másként élvezni, mint aki megőrzésükre kötött szövetséget. Kivel is? Magával a világgal, mely az ő nagy tulajdona, nem azoké, akik oly parányinak vélik, mint valami elhanyagolható mennyiséget, amit darabjaira robbantva utalhatnak át az enyészet űrhidegébe.

Forrás: Értelmes utazás. A Hét évkönyve, 1985, Bukarest