Rajkó Andrea – A. Gergely András

Ötödik alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem a Család-konferenciát, melyen a társas-társadalmi együttlét legősibb, legklasszikusabb formájának elméleti, bölcsészeti, történeti, filológiai, szociológiai, vizuális és szakrális alakváltozatai kerülnek szóba. A találkozók anyagai mindegyre meg is jelennek kötetek formájában, így szélesebb publikum is részese lehet a tudományos, kutatási, vallásnéprajzi, filozófiai vagy éppen vizuális kultúra-kutatási áttekintések válogatott szemléjének. Ezúttal mintegy negyvenkét előadás programja kínálkozott a résztvevők számára olyan útkereső tájékozódás tárgyává lenni, melyekből a család ősi, történeti, modern és kortárs alakváltozatai, társadalmi képe, közösségi-nevelési-szocializációs hatása, szűkülése és szétesése, reményei és mindezek értelmezései kaptak hangot a legkülönbözőbb tudományterületek képviselői révén. Az áttekintő szándék itt legtovább úgy juthat, ha kifejezi a kifejezhetetlent: család sokféle volt és lett, lesz és lehet, tűnhetett és tűnt is változónak, változatlannak, szentnek és biztosnak, öröknek és válságban lévőnek, szakrálisnak és szociálisnak – de leginkább a róla mint a társas lét legfőbb tüneményéről való elmélkedés alakváltozatai kerülhettek képbe. A középkori vagy görög drámákban mutatkozó család, a mai nagykunsági vagy izraeli család, a görögkatolikus egyházi fohászok családja és a még létező kibuc-családok helyzetképe, a családfosztás háborús vagy Soá utáni nemzedékeinek élményközösségei, a konfliktusos és a reménykereső, a festményeken ábrázolt és a történeti jelképekben megmaradó, a nevelésben szerepet kapott és a neveltetésből valamiképpen kieső családmodellek, korosztályi családképek, pedagógiai értékcélok, állami támaszok és ideálok, közösségpótló jelképek szinte követhetetlen kavalkádja volt tehát jelen az előadásokban és képes illusztrációkban. Az alábbi előadás-töredék csupán egy a megannyi gonddal teli vagy kiútkereső témaválasztás közül, s bár a limitált idő mindenkit szorított a rövid, érintőleges közelítésmódra, de a kiválasztott szempontok sokféleségével, vitatható és értelmezésre váró jellegével talán ez a kivonatos áttekintés jelzi is a társadalmi, a közösségi, a szakrális, a problematikus és a megoldáskereső szerepformák jelenkori fogalmi sokféleségét. Az előadás (akár vetített-képes) illusztrációval, filmbetétekkel, szövegidézetekkel bizonnyal többet sugall, de mint tisztázás helyetti, családpolitikai állásfoglalás nélküli kérdésfelvetés is tükrözi talán a korunkban jelen lévő dilemmák némelyikét…

Női szerep és rang, kiszolgáltatottság vagy többre képesség kérdése ténylegesen nem alaptémája a zsidóság mindennapi létének és értékrendjének. Engedtessék itt egy kört tenni a közfelfogások és másképp-értelmezések felé… Ismeretes, hogy formálisan a zsidó férfiak minden reggel azt imádkozzák: „Áldott vagy, örökkévaló Istenünk, a világ királya, hogy nem teremtettél nőnek”. Lehetne mondani: akár zsidó és nem zsidó feministák, kívülállók egyik hangzatos és folyamatos érve ez áldás kritikája, látszólag egykönnyen szembesíthető vele a vád, mely szerint „a zsidó vallás elnyomja a nőket”, illetve a nőt valami alsóbbrendű, káros lénynek mutatja ezzel. Több vallásfilozófus/vallástörténész (Gábor György, Balázs Gábor, vagy Kelemen Katalin) sugallta vélemény szerint, a veretes szövegek alapján kimondható: a „bibliai időkben” a nő szimplán csak „tárgy” volt, idővel később vagyontárgy, s csak jóval azután lett kifejezett érték is. A közbeszédben ma már kihívóbb az érvelésmód, mely szerint válaszképpen akkor volna a reggeli fohász individuális értékrend alapján jogszerű, ha a nők az ellenoldalon azért fakadnának hálára: Áldott vagy, amiért nem teremtettél férfinak…! Csakhogy az áldás női verziója mégis így hangzik: „Áldott vagy, hogy akaratod szerint teremtettél”!

Gonoszkodó érvelések számára ennek is gazdagon megvan az alapja, ha másban nem, a korlátozások számossága terén mindenképpen: a 613 parancs-értékű előírás minden férfira vonatkozik, míg a nőre konkrétan leginkább csak három, miután a hüpe alatt egyezségre szerződött: a gyertyagyújtás, a tésztaáldozat és a mikve használata. A tradicionális értékrend szigorúbb követése ezt nyilván még számossal kiegészíti, de a kötelmek súlyos tömege látszólag egyenlőtlen állapotot eredményez, s teszi ezt konvencionálisan, sőt értékrendi értelemben is.

A férfi és női (következőleg családi, létfenntartói és szimbolikus) szerepek /versus tilalmak/ köre részint talán őrzi, jelképek során át és tilalmak rendjével együtt is tartósítja a nemek közti különbségeket. Ámde valójában a zsidó tradicionális gondolkodásban talán sosem is volt látványos e nemi szereptulajdonítások rendező elve. Akinek több kötelessége van, mert férfi, annak sosem a „fölérendelt” státus a joghelyzete – sokkal inkább a vállalt-vállalandó kötelezettségek terhe, mennyisége, megkérdőjelezhetetlen funkciója. Mármost éppen ezért kérdés a zsidó emancipáció históriájának, a háláchikus normáknak, életvezetési mintáknak jelenkori státusa a megváltozó szereptulajdonítások mai rendszerében és ezek kommunikációs felületeken megjelenésében. A Soá utáni második-harmadik generáció immár egészen másként tekint a női és zsidó szerepkonvenciókra, mint vállalhatókra vagy megújíthatókra.

Konferenciánkon számos előadás foglalkozhat érintőlegesen azzal a tárgykörrel, mely kapcsolódik valamilyen módon a mi probléma-tálalásunkhoz: itt Balázs Gábor, Buk Krisztina, Fényes Balázs, Kelemen Katalin, Oláh János, Gergely Anna témái mintegy kiegészítők, „felvezetések” lehetnének saját kérdéskörünkhöz, föltételezhetően számos adalékkal pontosítva az akut, de szélesebb társadalmi reflexióra is kiható dilemmát. Kulturális kódok, olvasatok, értékminták, modellek a tradíció és a modernitás kettős szorításában, eltérő értelmezési terekben, feltörekvés és női emancipáció értékcéljai között, mindezek megjelenítési módjai és normái hangot kaphatnának rövid felvezetésként, ahogyan az autoritásvesztés, a hagyományos családi funkciók értékválsága és -relativizálódása Lányi Gusztáv előadásában, Singer-regényhősök családhistóriái Hanvay Hajnalka tárgykörében, vagy Kiss Endre Tönnies-prezentációja ugyancsak közelítenek ama problematikához, melyet sokan mások roppant sokféle elemzés tárgyává tettek már. Emlékezetes az immár tizenöt éves A zsidó nő kiállítás katalógusában publikált írások többsége, a Karády Viktor feldolgozta házasságkötések és női továbbtanulási mutatók kérdésköre, a kortárs pályaképek-életutak válogatása S. Nagy Katalin, vagy tudományos kerrierek historikus megjelenítésével Borgos Anna munkáiban, az individualizációs és én-stratégiák fiatalok közötti rendszere Vincze Kata Zsófia újbetérők-kutatásában, az EszterHáz Egyesület rendezvényei és kiadványai, Kelemen Katalin esszéi és előadásai, Ausztrics Andrea fiatal zsidó önszerveződési színtéren zajló kutatása a Marom tevékenységéről, Gál Ivetta kutatása a Dózsa Györgyi úti közösségről és a nők közös térben létéről, Papp Richárd elemzése a Bethlen tériek női szerepfelfogásáról, Zimre Fanni női szerepeket és identitás-közvetítő magatartásokat vizsgáló terepkutatása a Chabad foglalkozásain, s még roppant sokféle forrás lenne fölsorolható, melyek megidézik akár a tudományos pályák nőképét és a nemek arányát, az önszervező értékterek kialakulását vagy alternatíváit körvonalazva. Mindezek (még „népszerűsítőbben fogalmazva”) szinte kihívásként vannak jelen a feltörekvési, mobilitási szerepstratégiákban, ha a sikerképességek, adottságok, lehetőségek körét és „üvegplafonját” tekintjük.

Márpedig ezt tekintve nem lehet szem elől téveszteni az olyan értelmezési módokat, melyek egy prototípusát Mireille Guiliano A francia nők karriert csinálnak kötete mutatja fel – korántsem kivételességgel. Például mintegy öt esztendeje létezik és hatásos működésben mutatkozik (Bálint Házban és FB-on, de blogon és másutt, pszichológiai, irodalmi, kultúratudományi, szociológiai, kommunikációs színtéren is) az a közéleti csoportozat, mely a nők egyenjogúságának „örökzöld” témakörével hergeli vagy nyugtatja a közvélekedést. Viták, tisztázó eszmetársítások, filmek, gender-témakörök foglalkoztatják e kényszer-helyzeteket elfogadókat, avagy egy-egy tipikusan „női” életútra rátérőket, a nemek közötti szereptulajdonítások sémáit eltűrőket és nyilvános mutatkozásaikra rábíró problémafelvetőket. A nemek közötti egyenlőségi játszmák évszázados témaköre és a kortárs európai adatsorok vagy kimutatások többsége szerint nemcsak a „tárgyiasított női szerepekbe” szorultság válik mindegyre súlyosabb kihívássá – lényegében világszerte –, hanem az „Üvegplafon”, a nőkhöz kapcsolódó nemi sztereotípiák következtében lejátszódó hátrányos megkülönböztetés, a társadalomtudományok eszközeivel megrajzolható férfi és női életmód, értékrend, nevelés, karrier-lehetőségek, tanulmányi esélyek, fizetések, családban elnyerhető kapcsolati státuszok aktuális kérdései is egyre inkább témává válnak. Az Üvegplafon-esteket meghirdető-szervező filozófus és média-eseményeket organizáló elméleti szakemberek, érdekképviselők ama kérdéssel foglalkozást szorgalmazzák, hogy „milyen tipikus problémákkal kell a nőknek szembenézniük, és hogy hogyan segíthet a társadalom és a politikai döntéshozatal a nemek közti elfogadhatatlan különbségek mérséklésében”. Gát Anna és Réz Anna kihívó „női közéletmód” magazin-műsorai részben érintik a zsidóságukat is vállalókat, s ennek az online és offline tevékenységnek alapcélja, hogy „túllépjen azon az – elsősorban budapesti – értelmiségi niche-en, amely most elsődleges közege a feminizmusról szóló beszédnek” és a magyar nők európai értelemben véve katasztrofális helyzetét nehezményező interakciót vállalják mindezzel.¹ Kicsiben és helyiben, de törekvésük emlékeztet a 60-as években Betty Friedan megalakította „Nemzeti Szervezet a Nőkért” mozgalomra, „A nő mint zsidó, a zsidó mint nő” kezdeményezésre – nem tisztán feminizmusra, hanem etnofeminizmusra és civil ellenállási mozgalomra is a megértés/megértetés érdekében.²

Fennáll tehát egy alaphelyzet, melyben a nő mint zsinagógai szereplő sem hívható föl a tórához a konvencionális kommunikáció színterében, nem számít bele a minjen létszámába, elkülönítik a zsinagógai térben is,³ egy szukkoti vacsorán is külön esznek a férfiak s külön a nők, továbbá családi szerepe egy múlt időhöz köti strukturálisan a nőt, ugyanakkor épp társadalmi szerepvállalásai, mutatkozásai lesznek látványosan kihívóakká, az üvegplafon létét konvenció révén elfogadóvá – de a tabudöntés és plafontörés kontextusában ugyanakkor mindezt jócskán meghaladóvá. Hol hát a mobilitás-határa „fölfelé” a női karriernek, a pályaorientációs, feltörekvési aspirációknak, ha a főszereplő éppenséggel zsidó női szereptudattal, neveltetéssel, szabály- és értékrendszerrel él? S mi szab határt annak, hogy fennebb jutva a társadalmi létrán vagy presztízs-lépcsőn, magára vegye a sikerképesség legfőbb attitűdjét, a reflexivitás mellett a karrier-építési rugalmasságot, a gyermekét egyedül nevelő anya szerepkörét, az elhagyottét, a családfenntartóét, a férfi-státuszba átkerülőét…?

Voltaképpen egy kulcskérdés kiemelése fontos csupán itt: van-e a háláhikus létmódnak, konvencionális, tradicionális normarendnek és főképpen családi nevelésnek hatása, összefüggése a nők társadalmi rangtöbbletére...? Avagy: mit jelent nőnek lenni a zsidóságon belül: kevesebb konvencionális beleszólást a lét kérdéseibe, több rangot a „mamele” funkciójában, megkötöttséget az életvitelben, a társadalmi és nemi szerepek teljesítésében, s emögött-mellett még terheli-e például válás esetén a magányon túli „családfői” teher átvétele is, s emiatt el lehet-e válni egyáltalán az életvitel-szerűen hithű nevelési normák felrúgása nélkül, lehet-e válni a férj cselekvő akarata és a get (elbocsátó okmány, válólevél) nélkül, lehet belülről áttörni a többszörös üvegfalakat vagy plafonokat, s mindezzel együtt ilyenkor veszít vagy nyer az önérvényesítő nő, miként alakul közösségi megítélése...? Ehhez persze van bőven háttérirodalom, ugyanakkor nincsenek kellő számban interjúk és megfigyelési tapasztalatok..., s csak indirekten lehet közelebb jutni a részválaszokhoz.

Egyik részválasz az alapkérdésre /persze szándékos leegyszerűsítésben/ a tradicionális (Hrotkó Larissza, Papp Richárd, Zimre Fanni, rebecenek nyilatkozatai és nyilvános mutatkozásai, stb.); a másik választípus az én-kiteljesítő, társadalmi szereptudatos, struktúra-átrajzoló, posztmodern státusz-reprezentáció (Tóth Katalin, Vincze Kata Zsófia, Ausztrics Andrea, Surányi Ráchel, Susán Eszter, Gantner B. Eszter, Groó Diana, Pécsi Kata, Vasvári Louise). További tagolási lehetőség rétegzi ezt a felosztást részint korosztályi, részint zsidó szubkultúra-függő válaszlehetőségekre, valamelyest térségi bontásban is mutatkozó eltérésekre, történeti kihívásokra tekintettel is.

Elemzési témakörünk puszta jelzéseként, Rajkó Andrea tabu-kutatása révén és részbeni szakirodalmi áttekintés alapján megállapíthatjuk: „a társadalmi feltörekvésben, szerepviselkedésekben megmutatkozó fogalmak és normák közül meglehetősen erőteljesnek látszik a tabukat körülvevő értékrendszerek ama tulajdonsága, hogy mivel vannak közös hiedel­meink, szociális konstrukcióink, ezek képesek /inter/akciókat, szertartásközösségeket, élmény- és vélemény-csoportosulásokat kialakítani”. Ezekben megjelenik a szociális hűség, amelynek „vállalója hajlandó a saját érdekeit, at­titűdjeit a közösség érdekei mögé helyezni, a kulturális folytonosság fennmaradásának és a többségi vélemény tiszteletének kifejeződéseként konform magatartást, az utánzást, egyfajta torzítatlan mintakövetést megvalósítani vagy értékesnek minősíteni. A tabunak vélt cselekvés- és viselkedésmódok e szabályok mentén alakulhatnak, sokszor öröklőd­hetnek, akár több generáción keresztül is. /…/ Feltételezhető, hogy a tabu létezését csu­pán megszegése teszi láthatóvá és észlel­hetővé, /…/ de a következményektől, szankcióktól való féle­lem meghatározó eleme a tabu kialakulá­sának, a tabuszegés jelentőségét pedig az adja meg leginkább, hogy mennyire és ho­gyan alakítja az ember vagy közösség életét. Különbséget kell tenni azonban a narratív struktúrákban képződő, tilalommal megtámogatott, szóban átörökített, megtűrtként ’elfogadott’, szakrális kinyilatkoztatásokkal vagy szokásjoggal ’védett’ és más, például írott, legalizált, mitikus tabuk kezelése között” (Rajkó 2016a:37-38.). A tabuk a gyermeknevelés folyamata során alkalmazott „efféle homályos imperatívuszok révén formálódnak, internalizálódnak. Így aztán a jogi szabályozás és a hivatalos szankciók gyakran feleslegessé is válnak. A verbális (kommunikációs) tabuk speciális funkciói a nonverbális (cselekvésekre vo­natkozó) tabukéhoz képest többek között lehetnek a betegség, a test, az öregség, a félelem és elutasítás érzése, a lelki problémák ’kiteregetése’ vagy épp pszichológiai kezelése, a stigmatizáltság élménye, a szexualitás, a melegség, és szélesebb körben értve a verbalitás nagy mértékű korlátozottsága a kommunikatív szférában…” (bővebben lásd Rajkó 2016b:47-48., 74).

Mindez nem jelenti azt, hogy mert a társadalmi vagy közgondolkodási térben jelen van az üvegplafon képzete és élménye, ez mintegy természetes módon jelen kell legyen az egyházak hierarchiáiban, a vallások normarendjében, a hitéleti törvényekben vagy magatartás-szabályozó értéknormákban is. Ez tehát vitatható valamennyire, ám amiként a tudott/ismert üvegplafon kérdése nem jelenik meg a muszlim vagy a katolikus egyházi normarendben, hitéleti szabályozásban és értékképzetekben olyan kifejezetten, annyival inkább jelen van, kifejeződik, hangsúlyt kap a zsidó életviteli szabályok között. Tehát mintegy kontrasztképpen a történeti, családfelfogási, normakövetési vagy családfenntartói szerepfelfogások okán érdemes a másik szférát is aprólékosabban megvizsgálni, ha nem is épp a közgondolkodás vagy a nőmozgalmi értékcélok közvetlen megidézésével. Mint arra Hrotkó Larissza is fölhívta figyelmünket (2012), az anyaszerepek, nőfelfogások, mintaszolgáltató státuszok terén is kérdések maradnak: „Mai zsidó nő – akár vallásos, akár nem – az aktuális önkép kialakításában a hagyományos, sőt ortodoxnak nevezett mintából indul ki. Vagy úgy, hogy hátat fordít a rabbinikus hagyománynak, vagy újra értelmezi a férfiak által megfogalmazott halachikus előírásokat. /…/ A halachikus minták ma is hatnak a zsidó szocializációs normákra, noha ez néha feszültségekhez vezet” /…/ „A traktatusok szövegeiben említett férfiak meghatározták a zsidó nők szerepét és magatartását, vagyis a női szocializációt. Ennek következtében a nők közösségi helyzete a kiskorúak státuszával egyenlő, akik helyett apjuk hozza a döntést”. /…/ „…a Talmud zsidó bölcseleti értelmezésének tükrében a nő szerepe a családi térben jelentőséggel bír. Ám minden verbális csinosítás ellenére a családi teret a társadalom a közélethez képest mindig és mindenhol másodrendűnek értékelte, az anyagi jutalmazás tekintetében is”. /…/ „Hivatalos polgári szemlélet alapján a nő ’ugyanolyan ember’, mint a férfi, de mégis Más. Tény, hogy a talmudi irodalomban a nő minden esetben a diskurzus tárgya, nem pedig alanya”. /…/ „A férfiak által összefoglalt halachikus előírások megszabták a női egzisztencia minden egyes mozzanatát, beleértve a nők öltözködését, a menstruáció, a terhesség és a szülés alatti (utáni) magatartását és az ezzel kapcsolatos higiéniai intézkedéseit. Ezek az előírások mindenekelőtt a férfiak és az utódok rituális tisztaságát biztosították. A vallási vezetők azt magyarázták, hogy a szabályok megtartása az egészséges utódok érdekét szolgálja. A nők, akiknek értéke sokban függött világra hozott utódok számától és minőségétől, érthetően fontosnak tartották a szabályok teljesítését. /…/ A hagyomány ugyanis a női testet teszi felelőssé fogantatásért és a magzat egészségéért. A terhes nő környezetét is misztifikálták, ami újabb feszültségeket és félelmeket idézett elő az eredetileg talán nem is annyira félénk női pszichében. /…/ A zsidó vallástörténetben a család sohasem volt magánügy, és a mai valóságban sem kizárólag személyes kérdés. /…/ A család és a társadalom közötti különbség, hogy a társadalom alapja nem a szexuális kapcsolat, de a nemiség a társadalomban is meghatározó szerepet játszik. A hagyományos zsinagógában a fiúk felnőtté avatása döntően eltér a lányok avatásától, ami mintegy meghatározza felnőtt nemi szerepüket. A zsidó nők számára a család ma is az egyetlen legalizált életviteli minta. A női függetlenséget, esetleg családon kívüli életformát, vagy a nem-hagyományos, hovatovább egynemű partneri kapcsolatot a zsidó társadalom hallgatólagosan eltűri. A legitimáció feltétele ugyanis, hogy a nő a törvényhozó férfihatalom szabályait megtartja. Valóban természetes nemi hatalomról van itt szó? Vagy nemiségük révén hatalomra jutott maszkulin egyének uralmáról? Hiteles és teljes ember-e az a férfi, akit a társadalomban hatalmi pozíciójával azonosítunk? Feministák és férfikutatók úgy vélik, hogy ez a fajta maszkulinitás nem fejezi ki a férfi igazi természetét… A társadalmi szerep lassan kilép az eddigi nemi keretből, mit sem veszítve nemiségéből. Vajon milyen hatással lesz ez a zsidó családi státuszokra” (Hrotkó 2012).

E téren nemcsak a társadalmi szerepmodellek kortárs esélyei vitára érdemesek (pl. Louise Vasvári szereptudata és „genderizmusa” a másság vállalásával),⁴ de megvan ennek alapkérdése a magyar zsidóság száz évvel ezelőtti csoportvitáiban is. Ezek áttekintését adó Schweitzer Gábortól idézzük egy pontosan három évvel ezelőtti cikkéből: „Miért fontos a férfiak és nők zsinagógai egyenjogúságán alapuló egalitárius szemlélet elfogadása? A nők egyenjogúsítása a neológia fennmaradásának egyik záloga. A hitélet fenntartása, illetve megmentése aligha képzelhető el a nők egyenjogúsága nélkül, különösen ott, ahol nem biztosítható tíz felnőtt férfi jelenléte az istentiszteletek megtartásához. A nők hitéleti egyenjogúsítása a neológia megújulását is maga után vonja, miközben a micvákhoz való hozzáférés lehetőségét is kiszélesíti. A női egyenjogúsítás eszméjének elfogadását megkönnyíti, hogy tórai rendelkezésekre vezethető vissza: ’És teremtette Isten az embert az ő képmására, Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket’ (1 Móz. 1:27). Az egalitárius felfogást mellesleg nemcsak a reform judaizmus (reform judaism) fogadja el, hanem a neológiához közelálló konzervatív zsidóság (conservative judaism) döntő része is egalitárius alapokra helyezte működését”.⁵

Csupán a fennálló kontraszt kedvéért hadd idézzük fel továbbá Tóth Katalin összehasonlító kutatását,⁶ aki immár nemcsak négy-öt zsinagógai közösségben vizsgálódott, hanem más vallási (kistelepülési katolikus) színtérrel is összehasonlította a mikroközösségi jegyeket. Elemzésében, melyben arra fókuszál, hogyan hatja át a vallási kultúra egészét a szimbolikus interakciók sokasága, érzékletesen kifejti, hogy a tekintély, hatalom és vallási konvenció kérdésköreit empirikus összehasonlítással tekintve (ha talán nincs is a női szerepmódosulásokra vonatkozó halachikus szabályozás a zsidó hitéleti forrásművekben), de jellegadó, hogy a legtöbb zsinagógai közösségnek, irányzatnak megvannak a saját elképzelései a nők szerepéről, s a nőknek is az ebben való viselkedésről. Eltérőek a női szerepek a zsinagóga belső terében (elkülönült erkélyen, függönnyel elválasztva, vagy közös térben de hátra szorulva) is karakteres a női funkció másodrangúsága, ami tükröződik a mindennapi életben, csoportközi kommunikációban, szokásjogokban is – de nem mellesleg még a zsidó házasságközvetítők kínálatában, a temetési szertartásszervezésben, a parókakészítésben, a kóser konyha vitelében, a macesz-beszerzés intézményi mögöttesében is éppúgy helyet kap, miként Singer korai regényeiben, Ostrovsky kárpátaljai vagy Babel ogyesszai történeteiben, a Magyar Zsidó Nő századelős hetilapban.⁷

E szerepek felfogása, követése, értelmezése és megjelenítése pedig – ez már előadásunk végét jelző, levezető kérdésfelvetés – nem bizonyosan van tekintettel a kortárs mobilitási szerepek, gender-mintázatok, korosztályi értékcélok kialakult rendszerére, melyek talán új és még újabb válaszokat sürgetnek a hívőközösségek fiatalabb generációi felől. Az itt felvetett témakörnek ez nem „kidolgozott” verziója – arra nyilván terjedelmesebb kísérletet teszünk az előadás írásos változatában –, hanem csupán témává avatása, lehetséges problematikaként megosztása és vitára ajánlása volt célunk… A konferencia számos előadásában példaképpen megnevezésre vagy említésre került a zsidó női szerepfunkciók hagyományos jellegének megléte mint a családon, házon belüli szerepkör, szemben a férfiak külső, nyilvános megjelenésével, mely sokszor nem is leplezi a munkamegosztások térbeliségének, kapcsolati közelségnek vagy mindennapi szokásjogoknak megfeleltetését mint körülményt. Mindezek tehát még további és mélyebb elemzésre érdemes kérdések – de legalább nem eredendően érvénytelenek a kutatások tükrében… A címkézett alapkérdéseink tehát: hagyomány vagy modernitás, azaz konvencionális szerepek vagy siker-esélyesség, szerepkonvenciók a mobilitás-feszültséggel szemben, élethazugság vagy énkeresés, közösségi vagy társadalmi érvényesség, tabu-mentes adaptáció, vagy retardált szocializáció vár ma „a zsidó női” szerepváltozatokra…?

Fontosabb könyvészeti hivatkozások

Acsádi Judit 2002 „Kellett nekünk feminizmus?”. „Nyugati” gondolatok hazai fogadtatása. In Kovács János Mátyás szerk. A zárva várt Nyugat. Kulturális globalizáció Magyarországon. Budapest, 2000 Könyvek – Sík Kiadó, 167-186.

Balogh Margit – S. Nagy Katalin szerk. 2000 Asszonysorsok a 20. században. BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék, Szociális és Családvédelmi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága, Budapest.

Bódy Zsombor 2008 „A női munka felszabadítása vagy korlátozása”. A női eszmények változása, a női egyenjogúság konfliktusai és a női szervezetek állásfoglalásai a két világháború közötti középosztályban. In Bakó Boglárka – Tóth Eszter Zsófia szerk. Határtalan nők. Kizártak és befogadottak a női társadalomban. Budapest: Nyitott Könyvműhely, 93-112.

Czeferner Dóra 2014 „Kávéházakban, klubokban, olvasókörökben kérjük A Nő és a Társadalom lapot!”

Egy folyóirat a nők egyenjogúságáért. Médiakutató, nyár, 49-61. On-line: http://epa.oszk.hu/03000/03056/00055/pdf/EPA03056_mediakutato_2014_nyar_049-061.pdf

Fenyves Katalin 2012 A magyar zsidó nő – a felekezeti sajtó nőképe a 19–20. század fordulóján. In Bíró Zsuzsanna Hanna – Nagy Péter Tibor szerk. Zsidóság – tradicionalitás és modernitás. Tisztelgő kötet Karády Viktor 75. születésnapja alkalmából. Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 105-118. On-line: www.mek.oszk.hu/11600/11687/11687.pdf

F. Dózsa Katalin 1991 Pesti nő a századfordulón. Nőkérdés: feminin vagy feminista. Rubicon 3. On-line: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/pesti_no_a_szazadfordulon_nokerdes_feminin_vagy_feminista/

Glässer Norbert 2015 Az opera tündérei vagy a sábesz angyalai? Nosztalgikus vagy normatív vidéki zsidó élet képe a budapesti magyar nyelvű orthodox sajtóban. In Barna Gábor – Kiss Endre szerk. A család egykor és ma. SZTE BTK – OR-ZSE Kaufmann Dávid Kutatócsoport, Szeged – Budapest, 166-178. On-line: www.pointernet.pds.hu/kissendre/judaisztika/3-2015A_csalad_egykor_es_ma.pdf

Glässer Norbert – Zima András szerk. 2014 Hagyományláncolat és modernitás. SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged.

Glässer Norbert 2012 Ateresz z’kénim. A vallási szocializáció családképe a két világháború közötti budapesti orthodox zsidó sajtó diskurzusaiban. In Csipak Árpád szerk. Pléróma (1947-2012) dr. Rokay Zoltán 65. születésnapján szabadkai, óbecsei és budapesti tanítványai. Lux Color Printing – Szulik Alapítvány, Óbecse, 65-96. On-line: http://publicatio.bibl.u-szeged.hu/2753/7/2217258.pdf

Guiliano, Mireille 2010 A francia nők karriert csinálnak. Athenaeum, Budapest.

Gyáni Gábor – Nagy Beáta szerk. 2006 Nők a modernizálódó magyar társadalomban. Debrecen, Csokonai Kiadó.

Hrotkó Larissza 2012 Családi viszonyok a talmudi régészetben, különös tekintettel a nők és a gyerekek családi státuszára. http://www.or-zse.hu/hacofe/vol4/hrotko-csaladiviszonyok-zsidocsalad2012.htm

Huszár Ágnes 2011 A nő terei. Budapest, L’Harmattan Kiadó.

Karády Viktor 1993 A vegyes házasságok Budapesten 1950 előtt. Néhány kutatási eredményről. Múlt és Jövő 3:82-84.

Kelemen Katalin 2002 A liberális judaizmus álláspontja a nők szerepéről a zsidóságban. In Toronyi Zsuzsanna szerk. A zsidó nő. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest, 143-145.

Küllős Imola szerk. 1999 Hagyományos női szerepek. Nők a populáris kultúrában és a folklórban. Magyar Néprajzi Társaság, Szociális és Családügyi Minisztérium, Nőképviseleti Titkárság, Budapest.

Németh Vályi Klári 2016 „Soha semmilyen előítélet nem ledönthetetlen”. Szombat, május 21. https://www.szombat.org/politika/soha-semmilyen-eloitelet-nem-ledonthetetlen

Oláh János 2015 A zsinagógáról és szokásairól. Yerusha, „KINDERJOHREN”, on-line: http://www.yerushaonline.com/?v=di11pla34

Papp Richárd 2002 A nők világa egy budapesti zsinagógában. In Toronyi Zsuzsanna szerk. A zsidó nő. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest, 137-141.

Pécsi Katalin 2009 A szenvedés neme. Női tapasztalat, női hang. In Gantner B. Eszter – Réti Péter szerk. Az eltűnt hiány nyomában. Az emlékezés formái. Nyitott Könyvműhely, Budapest, 134-150.

Pécsi Katalin szerk. 2007 Sós kávé. Elmeséletlen női történetek. Novella Kiadó, Budapest.

Pécsi Katalin szerk. 2013 Lányok, anyák. Elmeséletlen női történetek. Novella Kiadó, Budapest.

Pető Andrea 1998 Nőhistóriák. A politizáló magyar nők történetéből 1945–1951. Budapest, Seneca.

Pető Andrea 2004 A női esélyegyenlőségre vonatkozó női felfogás hatása a magyar választójogi gondolkodásra 1848–1990. Az „állam érdekében adományozott jog” feminista megközelítésben. In Sajó András szerk. Befogadás és eredetiség a jogban és a jogtudományban: adalékok a magyarországi jog természetrajzához. Áron Kiadó, Budapest, 136-175.

Pető Andrea 2006 „Társadalmi nemek és a nők története”. In Bódy Zsombor, Ö. Kovács József szerk. Bevezetés a társadalomtörténetbe. Budapest, Osiris, 514-532. https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_bevezetes_a_tarsadalomtortenetbe/ch05s05.html

Rajkó Andrea 2016a Tabu, tabudöntés, tabuizálás. Kultúra és Közösség, 1:91-109. On-line: http://www.kulturaeskozosseg.hu/pdf/2016/1/08.pdf

Rajkó Andrea 2016b Kommunikációs tabuk kutatása. Módszertani megfontolások és kihívások. Közelítések (3) 1–2:36-131. Zsigmond Király Főiskola, Budapest.

Rigó Máté 2009 „A jó parti”. Házassági szerződések a két világháború közötti Budapesten. In Tanulmányok Budapest múltjából, 35. http://epa.oszk.hu/02100/02120/00035/pdf/

S. Nagy Katalin 2006 Emlékkavicsok. Holokauszt a magyar képzőművészetben 1938–1945. Glória Kiadó, Budapest.

Schweitzer Gábor 2016 „Haladó zsidóság – halódó zsidóság”? Útkeresés egykor és ma. Szombat, 10.

Toronyi Zsuzsa szerk. 2002 A zsidó nő. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest.

Tóth Andrea 2015 Tradicionalitás és innováció – a vallástudomány és a neveléstudomány határán –

a zsidó nevelésben. PhD disszertáció, OR-ZSE, Zsidó Vallástudományi Doktori Iskola. Budapest. On-line: https://www.or-zse.hu/phd/TothAndrea_PhD_disszertacio_javitott_15_06_15.pdf

Tóth Katalin: „Ha egy zsinagógának szüksége van egy új Tórára, az azt jelenti, hogy az a közösség él”. A Tóra mint judaika egy zsinagógai közösség rítusainak és narratíváinak tükrében. In Havay Viktória – Veress Dávid szerk. 2018 Varietas delectat. Az ELTE BTK Magyar és Összehasonlító Folklorisztika és Európai Etnológia doktori programok hallgatóinak tanulmánykötete. ELTE BTK Néprajzi Intézet, 107-125.

Vincze Kata Zsófia 2013 Conversio és etnicitás a mai magyarországi zsidóságban. In Conversio. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2011. szeptember 22–23-án tartott vallástudományi konferencia előadásai. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Vallástudományi Központ, 149-154. On-line: http://archive.jpr.org.uk/object-hun38

Zalai Szalay László Dr. 1924 A zsidó nők története. Globus, Budapest.

További (on-line) források:

Raj Tamás weboldala, http://www.zsido.hu/

Szombat hetilap, „Keresd a nőt” https://www.szombat.org/tag/2014-02

Yerusha /OR-ZSE/ http://www.yerushaonline.com/

Verő/Bán Linda, a Frankel Leó utcai zsinagóga rebecenje válaszol kérdéseitekre és mesél a nők helyzetéről a zsidó házakban, otthonokban, http://frankel.hu/category/gyerekeknek/

Női Karrierfejlesztési Szövetség, http://www.noikarrier.hu/

Magyar zsidó női életutak, http://zsidonok.hu/

Savout – a Bálint Ház Éjszakája, 2018. http://web.balinthaz.hu/Event/savuot_a_balint_haz_ejszakaja_itthon_otthon_haza_2018-05-19

1 Németh Vályi Klári interjúja, Szombat, 2016.

2 Betty Friedan a 60-as években alapította a National Organization for Woment (NOW) Nemzeti Szervezet a Nőkért) és 1970-ben szervezte a nők sztrájkját az egyenlőségért. 1993 augusztusában, 50. évfordulóján annak, hogy a nők kivívták maguknak a szavazati jogot, Friedan 50 ezer nőt (azért több száz férfi is volt közöttük) vitt ki a Fifth Avenue-ra tüntetni. 1984-ben ő volt a vezérszónoka a „A nő mint zsidó, a zsidó mint nő” témájú konferenciának. Zsidó identitását illetően – talán meglepő módon – így nyilatkozott: „Női identitásom meghatározása sokat segített nekem abban, hogy megerősítsem zsidó identitásomat. Szembe kell nézni a zsidó hagyományok nőellenes aspektusaival ahhoz, hogy el­fogadhassuk mind a feminizmust, mind a judaizmust”. https://www.szombat.org/archivum/nehez-egyutteles-feminizmus-es-judaizmus

3 Misna: Midot II,5 és Talmud: Szuká51b. – lásd Oláh 2015:2-3.

4 https://www.szombat.org/archivum/a-noi-kultura-mas-mint-a-ferfikultura-avagy-mit-tud-a-feminista-nyelvtudomany

5 https://www.szombat.org/politika/schweitzer-gabor-halado-zsidosag-halodo-zsidosag

6 Tóth Katalin 2018:107-125., továbbá megjelenés alatt egy terepkutatási napló-anyaga is a szukkot ünnepéről és eseménymenetéről…

7 „…a nők „Izrael papnői, házi tűzhelyünk őrei” – lásd ehhez Fenyves Katalin 2012.