... a Székelyföld keleti peremvidékén, az egykori Csík megyében²

Bevezetés

Áttekintésünkben a történeti Csík megye³ etnikai térszerkezetének, kulturális kontaktzónáinak változásait kívánjuk bemutatni a népszámlálási adatokkal és egyházmegyei sematizmusokkal jól dokumentált 1850-1944 közötti időszakban. A részletes községszerinti adatsorok és a telepek helyenként rendelkezésre álló adatai segítségével megkíséreljük térbelileg megragadni a Csíkba betelepült román, valamint az örmény és zsidó népesség akkulturációs és asszimilációs folyamatait. Az akkulturáció a kulturális antropológiától kölcsönzött definíciójának bevezetése azért tűnik szükségesnek, mert egy adott kisebbségi etnikum – esetünkben a Csík-székre zömmel a 17-18. században betelepülő románság – kulturális kontaktusok révén kapcsolatba került a többségi etnikummal, amelytől különböző értékeket, szokásokat, viselkedési normákat, nyelvi elemeket, kézműves- és agrártechnikákat, intézményeket, mentalitást vett fokozatosan át, és beépítette azokat saját struktúrájába. Ez még nem jelent teljes beolvadást, de elvezethet az asszimilációhoz. Bár az etnikumok közötti „határok” nem egyformán „átjárhatók”⁴, az akkulturáció legtöbbször kölcsönös, a többségi népcsoport is vesz át kultúrelemeket a kisebbségtől, amit vizsgált területünkön jól bizonyítanak a székelyek román kölcsönszavai, az állattenyésztés technikái és terminusai, vallási és temetkezési szokások, babonák.⁵ Ez a kölcsönös folyamat különösen erős a hagyományosan nyelvhatároknak nevezett⁶, példánkban inkább kulturális kontaktzónáknak⁷ tekinthető területeken, amelyeket igyekszünk földrajzilag elkülöníteni.

Az akkulturációt, annak lokális változatait igen nehéz pusztán a népesség demográfiai, anyanyelvi, nemzetiségi, vallási statisztikái alapján kimutatni. Itt jobbára a vallás és az anyanyelv, valamint az anyanyelv és a nemzetiség⁸ számbeli különbsége, a magyarul tudás aránya, a társadalmi és térbeli mobilitás erőssége, a bizonyos vagyoni kategóriákban és foglalkozási ágakban való alul- vagy felülreprezentáltság szolgálhat információkkal. Az utóbbi adatok többnyire nem községsorosan, hanem megyei összesítésben jelentek meg. Az akkulturáció fokára következtethetünk az egyházi összeírások és a népszámlálások vallási adatainak ütköztetésekor vagy az egyházi anyakönyvek vizsgálatakor, hiszen a vegyes házasságok aránya, az endogámia/exogámia foka jelezheti egy közösség kulturális-nyelvi beolvadását vagy éppen megmaradását, izolálódását. A 19. század utolsó évtizedétől gyarapodó vallás- illetve esetünkben rítusváltoztatások⁹ az asszimiláció definitív jellegére utalnak, hiszen a nemzetiségi kérdés kiéleződésével fokozatosan előítéletekkel telítődő, etnikai sztereotípiáktól sem mentes többségi környezetben, a nacionalista diskurzusban egyre inkább részt vevő, az eredeti liturgikus nyelvhez végsőkig ragaszkodó görög katolikus klérustól elidegenedve, többen igyekeztek a származásra utaló „legkonzervatívabb” bélyeget is eltüntetni. Ebben a sorban említendő még a névváltoztatás, amely Csík vármegye román eredetű rurális lakosságát kevésbé, a jóval heterogénebb rekrutációjú megyei tisztviselő és alkalmazotti réteget jobban érintette. Megjegyezzük, hogy az egyes kultúrelemek elterjedéséről nagy számban készített néprajzi térképek és a nyelvjárási atlaszok is fontos adalékkal szolgálhatnak az akkulturáció/asszimiláció területiségére.

Munkánk végén a telepek szintjéig lebontott 1910-es adatsorokon túl más indirekt bizonyítékokkal kívánjuk meghatározni, területileg finomítani azt a kevert műveltségű zónát, ahol a kulturális-etnikai kevertség a legerősebb. Itt szükséges figyelembe venni a nem feltétlenül etnikumhoz kötődő lokális identitásokat, a közjogi, birtokjogi helyzet identitásképző, identitásalakító erejét is. A 19. században kibontakozó nacionalizmus óta a mindenkori etnikai-politikai-kulturális elit – Csíkban is – igyekezett a „lebegő”, ide is – oda is tartozó, kettős identitású, az akkulturáció különböző fokán álló közösségeket a maga nemzeti oldalára csábítani vagy kényszeríteni. Tették ezt változatos eszközökkel: települések adminisztratív átsorolása, szolgabíróságok, körjegyzőségek „optimális” kialakítása, adminisztratív izoláció, egyházközség szervezések, egyházigazgatási átsorolás, papi államsegély megvonás/megadás, névelemzés alapján történő egyházi átsorolás, állami tannyelvű iskolák létesítése, a felekezeti iskolák tanítói államnyelv tudásának ellenőrzése, az „államvallás” preferálása a munkahelyeken, kulturális szervezetek (EMKE, ASTRA) missziói, olvasókörök szervezése, név- és helységnévváltoztatási kampányok, gazdasági kényszer.¹⁰ Ezekre mindig megtörtént a gyengíteni kívánt fél, sokszor „fogadatlan prókátorainak” önmentő ellenakciója, mintegy versengés bizonyos területekért, csoportokért.¹¹ A fenti akciók „területi szórásáról” a megyei közéletről nagy terjedelemben tudósító helyi lapok áttanulmányozása során kaptunk képet.

Az etnikai identitás változásai a népszámlálások és egyházi összeírások tükrében

Az osztrák katonai hatóságok által szervezett 1850-es népszámlálás végrehajtói szemére vetik, hogy a magyar nemzeti szempontokat nem vették figyelembe. Így Csík-megyében is a román vallásúakat többnyire román nemzetiségűnek regisztrálták, még az olyan székely községekben is, ahol a görög katolikusok kétnyelvűségére, megmagyarosodására a román nemzet iránti közömbösséggel aligha vádolható Gyulafehérvár-Fogarasi görög katolikus egyházmegye hivatalos sematizmusaiban is utalásokat találhatunk.¹² Ez a nyelvváltási folyamat a többségi magyar nyelvi környezetben feltételezhetően már a 18. században megindult, amint azt Szabó István az ugocsa-megyei ruszinoknál leírta.¹³ A románok és a görög katolikusok száma közötti különbség (az utóbbiak javára) csak néhány településen mutatható ki¹⁴, a legtöbb helyen pontosan megfeleltethető a cigányság lélekszámának. Mivel a cigányság konfesszionálisan sokkal rugalmasabb, mint a románok vagy a magyarok, nem zárhatjuk ki, hogy egy településen belül lehettek közöttük latin és görög rítusú katolikusok egyaránt.¹⁵ Ez némileg megemelheti az önmagukat magyarnak valló görög katolikusok arányát, de így sem jelentős a megmagyarosodott románok száma az 1850-es népszámlálás szerint. Az adatok értékelésénél figyelembe kell vennünk azonban azt is, hogy ennél az összeírásnál nem az anyanyelvre, hanem a nemzetiségre kérdeztek rá (külön felvettek magyar, székely, szász és német kategóriákat). A 19. század közepén a csíkiak közül sokan – a rendies gondolkodás reminiszcenciájaként – az egykori privilégiumok és katonáskodás tudatában, a már formálissá váló közjogi meghatározással-besorolással jelölték meg etnikai hovatartozásukat: így pl. Alcsíkon 28.055 személy közül 25.935 vallotta magát székelynek. Hiába beszélhetett magyarul, érezhette magát magyarnak az a betelepült egykori román, ha az ősi bennvaló, házhely és birtokrészesedés híján, vallása vagy neve okán, a székely közösség kollektív emlékezete, ítélete fenntartotta és fenntarttatta vele az etnikai különbözőség tudatát.

1850-ben a román többségű etnikai zóna Gyergyó északi és keleti részén (Várhegy, Salamás, Bélbor, Holló, Tölgyes, Zsedánpatak, Békás, Domuk) illetve a Tatros völgyében Gyimes (Gyimesbükk) és a tőle délre elhelyezkedő Kostelek, valamint a szigethelyzetű Vasláb övezetében terült el (20. ábra). Jelentősebb magyar kisebbség Gyimesbükkön (47,5%), Tölgyesen (45%), Hollón (16%), Salamáson (6,5%) volt.

A legjelentősebb román kisebbséggel¹⁶ Csíklázárfalva (32,5%), Borszék (21%), Csíkszenttamás (14,5%), Csíkpálfalva (13,5%), Balánbánya (13%), Kászoni-medence (12,5%), Csíkcsomortán (12%), Csíkszentmihály (10,5%), Gyergyóalfalu (10%), Tekerőpatak (9%), Csíkszentgyörgy (7,5%), Gyergyóditró (6,5%), Gyergyócsomafalva (6%) rendelkeztek. Meg kell jegyeznünk, hogy Csíkszentmihályon a jelentős számú román kisebbséget a közigazgatásilag hozzátartozó Lóvész, Tekerőpatak esetében pedig a Vaslábról kirajzott, de a tekerőpataki birtokossághoz tartozó Heveder-, Ölyves-, Boták- és Tinkák-telepek adják (14. ábra).

A Felvidékről, Sziléziából, Csehországból érkezett római katolikus németek bányász, famunkás, vasiparos, üveggyártó specialisták voltak, jelentősebb számban Borszéken (31%)¹⁷ és Balánbányán (27,5%) éltek.

Az 1857. évi népszámlálás az első polgári szervek által végrehajtott cenzus volt, ekkor azonban nem kérdeztek rá a számláltak nemzetiségére. 1857-re a román többségű övben Gyergyótölgyesen kisebbségbe kerültek a görög katolikusok (46% a 8 fő görög keletit is beleszámítva), ez magyar expanziót jelez. Az ekkor a gyergyószentmiklósi járáshoz sorolt Oláh-Taplicza (Maroshévíz) 75,5 %-os görög keleti többségével, 12%-os latin és 9,5 %-os görög rítusú katolikus kisebbségével ekkor inkább a felső-maros-tordai ortodox-román kultúrzónához tartozik, a 19. század végén azonban a gyergyói magyar famunkás népelem ide és a Maros-völgy alsóbb szakaszára sűrű rajokat bocsátott ki. A vallási adatokat vizsgálva feltűnik, hogy 1850-hez képest jelentősen csökkent a görög katolikusok aránya Csíkcsomortánban¹⁸ (-34,5%; 7%), Pálfalván (-86%; 1,5%), Csíkszentmihályon (-51,5%; 4,5%), Balánbányán (-86,5%; 2%), Csíkszenttamáson (-9%; 12%), Borszéken (0%; 13,5%). Borszéken a görög katolikusok száma abszolút értékben nem változott, viszont százalékos arányuk 21%-ról 13,5%-ra apadt, ami felerősödő székely kolonizációra utal. 1850-hez képest Menaságon (+186%; 6,5%) és Csíkszentgyörgyön (+29%; 10%) nőtt figyelmet érdemlően a görög katolikusok száma.

Feltűnő, hogy egy sor községben, ahol 1850-ben kimutattak görög katolikusokat, 1857-ben nem, vagy elenyészően kis számban jelzik ezt a felekezetet. A 8 évvel későbbi balázsfalvi sematizmus ugyanakkor ismét jelentősebb számban jelez görög rítusúakat. A helyenként nagyságrendnyi különbség – ami nem magyarázható a népszaporulattal vagy a betelepüléssel – arra utal, hogy a terjedő vegyes rítusú házasságok és a szórványközösségek gyér pasztorációja miatt nem tartották számon saját rítusukat¹⁹, vagy egyre kevésbé ragaszkodtak ahhoz, annak etnikai töltete miatt. A római katolikus liturgia előnyben részesítése azzal is összefüggött, hogy a gyulafehérvár-fogarasi unitus egyházmegye klérusa ragaszkodott a román szertartásnyelvhez, amelyet a székelyföldi hívek egy része nem értett.

Az 1882-ben publikált 1881. évi népszámlálás²⁰ községsorosan feltünteti az anyanyelvi és vallási adatokat egyaránt. Térképünkön (3. ábra) a román anyanyelvűek és a görög katolikusok (ide számítva a helyenkénti csekély számú görög keletit) közötti számkülönbséget a települések összlakosságának százalékában ábrázoltuk és ezeket különböző kategóriákba osztva jelenítettük meg, külön jelölve a magyar ill. román többségű községeket, hozzávetőleges képet kapva a magyarosodás területi rendszeréről, a magyar anyanyelvű görög katolikusok százalékos arányáról. A 0-2,5%-os kategória egyaránt jelenthet elenyésző létszámú magyar anyanyelvű görög katolikus népességet – amint ez a legtöbb település esetében így van – és tekintélyesebb román anyanyelvű, nem akkulturálódott népességet, mint Csíkszentmihály és Szépvíz²¹ vagy a gyergyói román községek esetében. Jelentősebb arányban magyar nyelvű görög katolikusok a Csíki-havasok vonulatai közé ékelődő Kászonban, a Lázárok egykori telepítvényes falvában, Lázárfalván, a gyimesi és pricsketői-szorosok hatósugarában elhelyezkedő Pálfalván, Csomortánon, Menaságon és Csíkszentgyörgyön, a felcsíki Csíkszentdomokoson és Csíkszenttamáson valamint Gyergyóalfaluban éltek. Ezen sűrűsödési pontokra – már a 18. század elején – szerveződő görög katolikus parókiák (Kászon, Csíkszentgyörgy, Lázárfalva, Gyergyóalfalu) sem voltak képesek megállítani a beolvadás többrétű folyamatát. A román többségű falvak közül Várhegyen és Vaslábon találunk nagyobb arányú magyarajkú görög katolikusságot, ami nyilván összefügg azzal, hogy ezen települések házassági kapcsolataikban nyitottabbak voltak a környező magyar többségű falvak irányában.

Az 1900. évi népszámlálási adatokat feldolgozva és kartografikusan megjelenítve (4. ábra) szembetűnik Gyimesbükk és Szépvíz kategória növekedése. A Gyimesi-szoros környéki román eredetű telepeket lefedő két közigazgatási egységben a 19. század utolsó évtizedeiben erősödött fel a görög katolikus lakosság nyelvváltása, kulturális hasonulása. Több községben feltételezhetően a görög katolikusok nagyobb népszaporulata magyarázhatja a kategóriaugrást (Pálfalva, Csobotfalva). A román többségű községekben megszűnnek a jelentősebb különbségek, ezt jelzi, hogy csak a 0-2,5%-os kategóriába sorolódnak. A múlt század utolsó évtizedében felerősödő erdélyi román nemzetiségi mozgalmak, a Memorandum per egykori fővádlottjának, Ioan Raţiunak élénk gyergyói kapcsolatai, a részben radikalizálódó görög katolikus papság felerősítették ezen települések határfenntartó, izolatív mechanizmusait. Az eddigi tendencia folytatódásával lehet számolni az 1910-es népszámlálás adatai alapján: az identitás- és nyelvváltás területi rendszere az 1900. évihez hasonló. Az 1910-es adatokat a magyarul tudó románok arányának vizsgálatánál és az egyes községek etnikai változásainak bemutatásnál fogjuk felhasználni.

Az 1930-as román népszámlálás²² a nemzetiségi és anyanyelvi adatokra is rákérdezett. A román vallásúak (görög katolikus+ortodox) és a román nemzetiségűek közötti számbeli különbség a legtöbb településen nem éri el az összlakosság 2,5%-át (5. ábra). Ez abból adódik, hogy a „román vallásúak” automatikusan román nemzetiségűnek vallották magukat (vagy annak írták be őket). A román alkotmánytörvény alapján csak az ortodox és másodsorban a görög katolikus vallás számított román vallásnak. A román vallásúak kedvező elbírálásban részesültek az állami munkahelyeken.²³ Egy sor községben a román nemzetiségűek száma meghaladta a román vallásúak számát. A jelentősebb különbségek a nagyobb zsidó lakosságú és vegyes rekrutációjú iparos népességű (szlovák, német, ruszin) településeken voltak (Tölgyes, Hodos, Gyimesbükk, Gyergyóbékás). Itt a román nemzetiségűnek iratkozás egyaránt lehet egy státuszkompenzációs vagy -stabilizációs igényű hatóságoknak tett gesztus illetve a régi „megkopott” identitás újra való felcserélése. Szépvíz második kategóriába (2,5-5%) sorolódása az 1910-re 89%-ban magyar anyanyelvűvé vált havasi telepek 100 olyan magyar nemzetiségűnek iratkozó görög katolikus lakosának köszönhető, akik származásuk, bizánci rítusuk és a román nemzetiség kínálta előnyök ellenére ragaszkodtak magyarságukhoz. Hasonlóan figyelemreméltó Csíkszentgyörgy, Csíkszenttamás és Csíkpálfalva jelentős magyar nemzetiségű görög katolikussága is. Az 1900-as népszámláláshoz képest gyakorlatilag megszűnt Csíkcsomortán 12 %-os és Lázárfalva 31%-os magyarajkú görög katolikus kisebbsége.

A román vallás és román anyanyelv alapján készített térképen (6. ábra) sokkal nagyobb a különböző kategóriák területi szórása. Az 1930-ban a 28.303 román nemzetiségű közül 25.871 volt román anyanyelvű. A különbséget jelentő 2.432 fő túlnyomó része a Csíki-medence, Gyimes és Kászon magyar anyanyelvű görög katolikusait jelenti. Az anyanyelv és a román vallás különbségét az 1930-as adatok alapján ábrázoló térkép hasonlít az 1880-as és 1900-es eloszlásokra.

Az 1941. évi népszámlálás alapján elkészített térképek tükrözik (7-8. ábra) Észak-Erdély 1940-es visszacsatolása után végbement székelyföldi rítusváltoztatási hullámot. A magyar anyanyelvű görög katolikusok túlnyomó része átiratkozott a római katolikus egyházba. Ez az áttérés egyházjogilag szabálytalan volt²⁴, több helyen a magyar adminisztráció erőteljes pressziója nyomán ment végbe²⁵. A gyergyói román települések és néhány romános ruházatú, érzelmű csíki havasi telep (Lóvész, Bükklok, Rakottyás; Gyimesbükk és Kostelek egy része) kivételével gyakorlatilag felszámolódtak a csíki görög katolikus közösségek. A hirtelen véget ért 20 éves román uralom a magyar unitusok számára vállalhatatlanná tette a román emblémát, a rítusváltásra ösztönöztek a magyar hatóságok és bizonyos mértékig a románellenes közhangulat is. Nagyobb magyarnyelvű görög katolikus közösségek a Gyimesi községekben és telepeken, Kászonban, és Ditró 9. tízeséből önállósodó Hodoson voltak. Figyelemreméltó Vasláb és Gyergyóholló magyar nemzetiségű és anyanyelvű görög katolikusainak magas aránya.²⁶

A román anyanyelvűek magyar nyelvtudásának területi különbségei

A nyelvváltás és az akkulturáció területi különbségeire mutat rá a román anyanyelvűek magyar tudásának foka (9. ábra). Az 1900. évi népszámlálás kérdezett rá először a magyar nyelvtudásra. A jelentősebb románnyelvű kisebbséggel bíró falvak közül Csíkszentmihály és Szépvíz románságának 90%-a beszél ekkor magyarul, ami a havasi telepeken a magyar nyelv térhódítására, az önmagukat román anyanyelvűként meghatározók kétnyelvűségére utal. Ez az arány Gyimesbükkön, Tekerőpatakon, Gyergyóditróban meghaladja a 60 %-ot, míg Tölgyesen 40%, Borszéken 30% körüli²⁷, ami a magyarosodás vármegyei gyenge pontjait jelzi. A román többségű települések közül a nyelvsziget Vaslábon a legnagyobb a kétnyelvűség (76%), melyről publicisztikai adatok is szólnak: Földes Zoltán a Csíki Hírlapban a Vaslábon magyarul éneklő és magyarul köszönő „kackiás menyecskékről és dészüszíjjas leventékről” és románul beszélő idős falusiakról ír, ami felveti a nyelvhasználat és a kulturális hasonulás generációs különbségeit.²⁸ Vasláb, mint egy magyar (székely) dominanciájú térben elhelyezkedő etnikai izolátum, határai a századforduló spontán magyarosodási, mintakövetési tendenciái következtében oldódni látszanak. Ebben nagy szerepe van a székely körvasút megépítésének, a helyiek intenzív piacra járásának éppúgy, mint a települést szorosan körülölelő székely közbirtokosságokkal való kapcsolattartásnak.²⁹

A magyar nyelvtudás viszonylag nagy foka köszönhető az állami iskoláknak is, amelyeket a századforduló táján igyekeztek olykor a görög katolikus felekezeti iskolák rovására létesíteni.³⁰ A felekezeti iskolákban tanítók működését csak akkor engedélyezték, ha képesek voltak a magyar nyelvet is tanítani.³¹ Néhány olyan helyen, ahol a magyarság kisebbségben volt vagy a románság felekezeti pasztorációja gyenge volt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület is állított fel iskolákat.³²

1910-re tovább nőtt a román anyanyelvűek magyar nyelvtudása (9. ábra). A magyar többségű települések közül Csíkszentmihály-Lóvészen csökkent a magyarul tudó románok aránya. Ez szinkronban van a lóvésziek házassági preferenciáival is. 1891-1900 között 26 házasságból 4 volt exogám vegyes rítusú (görög katolikus-római katolikus), 1901-1910 között 31 házasságból csupán 1. Ugyanakkor 11-ről 20-ra nőtt az azonos rítusú endogám házasságok aránya.³³ Lóvész lakói a szintén román eredetű Kostelekkel ellentétben kevésbé választottak maguknak római katolikus házastársat és leggyakrabban Vasláb, Gyimesbükk, Bükklok görög katolikusaival esküdtek. Úgy tűnik, hogy a két település etnikai képének fejlődése a századforduló táján vesz két eltérő irányt. Míg a telepek anyanyelvi és vallási arányait is kimutató 1912-es népszámlálási kötetben Lóvész 351 lakosa közül 305 román anyanyelvű, addig Kostelek 399 lakosából mind magyar anyanyelvű. A kevésbé izolált Lóvész román jellege erősödik, a csíki falvaktól messze fekvő, inkább Gyimessel kapcsolatot tartó Kostelek magyar jellegű lesz.³⁴ A természetföldrajzi izoláltság tehát nem minden esetben gátolja etnikai mobilizációt.

Figyelemreméltó, hogy 1910-ben Gyimesbükk román anyanyelvű lakosságának 75%-a Borszék, Tölgyes és Gyergyóvárhegy románjainak kb. 50%-a beszél magyarul.

1941-re Gyergyóholló kivételével mindenhol csökkent a román anyanyelvűek magyar nyelvtudása: Gyimesbükkben a románok 70%-a, Borszéken 40,5%-a, Tölgyesen 24,5%-a, Gyergyóvárhegyen 17,5%-a beszél magyarul. Gyimesbükkben az 1910. évi 1725-ről 824-re csökkent a román anyanyelvűek száma, tehát a magyarul tudó román anyanyelvűek aránya egy az 1910. évihez képest felére csökkent értékből került kiszámításra, a csak románul tudók száma így 465-ről 244-re mérséklődött.

(….)

Csökkenő arányok, növekvő lakóhelyi és foglalkozási mobilitás, konzervatív kulturális emblémák – örmények

1850-ben az örmények hagyományos központjaikban – Gyergyószentmiklóson (1144 fő – 21,5%) és Csíkszépvízen (293 fő – 14,5%) – koncentrálódnak, de a statisztikából érzékelhető, hogy a kereskedő életforma erőteljes lakóhelyi mobilitást eredményezett körükben. Főleg a tutajozó, fakereskedő észak-gyergyói községekben (Ditró, Alfalu, Remete) és a jelentősebb helyzeti energiával, átmenő forgalommal bíró határszéli Gyergyótölgyesen találunk jelentékenyebb közösségeket.

Az 1857-es népszámlálás adatai szerint az örmény katolikusok száma 1850-hez képest csökkent, Gyergyószentmiklóson 906 fő (17%), Csíkszépvízen 275 fő (13,5%) volt³⁵, ami előrevetíti a csíkmegyei örménység 19. század végére bekövetkező teljes nyelvi, kulturális beolvadását. Az eltérő etnikai-kulturális eredetet természetesen jelezték a személynevek³⁶, a befogadó közösség szimbolikus és alkalmankénti politikai-gazdasági természetű elhatárolódásai³⁷, az endogámia, a településen belül elkülönülő szakrális térhasználat, külön temető, a családi, magántörténelmi tradíciók, a hagyományos konyhaművészet³⁸, a tradicionális foglalkozások, de még a barnább arcbőrű, keletiesebb vonású emberek fiziognomiája is. A magyar nemzeti célokkal maximálisan azonosuló, a virilista névsorok alapján a vármegyei közéletben aktívan résztvevő, jelentős befolyásoló erővel bíró közösség adatait a későbbiekben az 1891-es statisztikai publikáció tartalmazza.³⁹ Gyergyószentmiklóson 410, Csíkszépvízen 150, Gyergyótölgyesen 93, Gyergyóremetén 34, Gyergyószárhegyen 18, Gyimesbükkön 5 fő vallotta magát örmény katolikusnak. Az örmény közösségben a 19. század utolsó két évtizedétől felerősödött az tendencia, hogy az örmények római katolikus magyarként határozták meg önmagukat. Az 1930-as népszámlálás szerint örmény nemzetiségűnek Gyergyószentmiklóson 20 fő, Csíkszépvízen 48 fő, örmény katolikus vallásúnak 171 illetve 53 fő vallotta magát.

Kései megtelepedés a helyzeti energiák preferálásával – zsidóság

A 19. század közepén még elenyésző számban jelenlévő zsidóság aránya 1890-től emelkedik jelentősen (19. ábra). Számuk ekkortájt haladja meg az örményekét. Első megközelítésben azt is mondhatjuk, hogy a magyarságba tagolódó, a helyi kereskedelmi foglalkozásokat fokozatosan vármegyei hivatalokkal, értelmiségi pályákkal felcserélő, a nagyobb országos központok felé elmozduló örménység átadja a helyét Moldvából, Bukovinából egyre nagyobb számban érkező, mozgékony zsidóságnak. Valójában több helyütt egészen 1944-ig együtt éltek a szegényebb házaló, fuvarozó, kis szatócsüzleteket, kocsmákat üzemeltető zsidók és a nagyobb földbirtokokkal rendelkező, a kereskedő örmények.⁴⁰ Ezt az asszimilációs és mobilitási folyamatot jól tükrözik Gyimes és Szépvíz népszámlálási adatai is (17-18. ábra).

A Csíkban megtelepedő zsidóság kezdetben a határközeli, tekintélyes átmenő forgalmú, jelentős helyzeti energiájú településeket választja: a Gyimesi szoros három települését, a Békási-szorosban levő Békást és Zsedánpatakot, valamint Gyergyótölgyest, Gyergyóhollót és Borszéket. A vármegyei zsidó össznépességen belüli százalékos részesedésük folyamatosan csökken, bár abszolút számuk csak 1930-tól lesz kevesebb, ami részben az országhatár megszűnésével és a helyi fűrészipar hanyatlásával magyarázható. A századfordulótól a megyei zsidóság több mint 1/5-e (1941-ben 2/5-e!) Csíkszeredán és Gyergyószentmiklóson összpontosul, igazodva ezzel az országosan is jellemző tendenciákhoz. A tekintélyes fűrésziparral rendelkező észak-gyergyói településeket (Gyergyósalamás, Gyergyóvárhegy, Remete, Szárhegy, Ditró, Bélbor, valamint 1930-tól Galócás és Hodos) fokozatosan növekvő arányban lakják…

Összefoglalás

A csík-megyei etnikai-kulturális kontaktzónákat ábrázoló térkép a vizsgált időszakban magyar etnikai expanziót jelez. Az 1850-es nemzetiségi határ, mely a megye É-i és ÉK-i részén Kostelektől Gyergyóvárhegyig folyamatosan húzódik 1941-re Gyergyótölgyesnél és Hollónál megszakad és így két kisebb román nemzetiségű területfolt különül el a keleti határszélen (Rakottyás-Gyergyóbékás) és a megye északi részén (Bélbor-Salamás-Várhegy). Az 1850-ben még egységes román etnikai tömbben 1910-re Kostelek, Csügés, Gyimesbükk, Gyergyótölgyes és nyelvszigetként Borszék, Székpataka és Gyergyóhodos válik magyar anyanyelvi többségűvé. Stabil etnikai-nyelvi izolátumnak tekinthető Vasláb és környéke, kisebb mértékben Lóvész-Bükklok. 1910-ben a lakosság 10%-át meghaladja a magyar anyanyelvű görög katolikus népesség a Kászoni-medencében, Lázárfalván, Pálfalván, Csomortánban, Csíkszenttamáson, Kosteleken, Csügésen, Gyimesbükkön és a gyimesközéploki Hidegség-patakán valamint néhány kisebb gyergyói telepen (Güdüc, Eszenyő, Borzánt). Ugyanekkor a román anyanyelvűek kétnyelvűsége Csügésen, Gyimesbükkön, Rakottyáson, Lóvészen, Bükklokon Vaslábon, Gyergyótölgyesen, Borszéken, Hodoson és Várhegyen a legnagyobb.

Az ily módon lefedett, interferenciális jelenségeket felmutató zónák egyrészt a népességvándorlást és -keveredést predesztináló szorosokban (Gyimes, Tölgyes, észak-gyergyói Maros-völgy), a szorosok medencék felőli elvégződésénél (pl. Lóvész, Pálfalva, Csomortán) valamint az intramontán kismedencékben, határszéli havasi telepeken (Kászon, Bélbor, Rakottyás, Kostelek stb.) összpontosulnak. Területi elhelyezkedésükben döntő továbbá az egykori közjogi helyzet: Vasláb és részben Lázárfalva telepítvényes falvak, ahova csíki földesurak telepítettek román jobbágyokat. Csíkszenttamás, Pálfalva, Csomortán, és a Kászonok erős román betelepüléstől érintett székely községek. A többi telep – zömmel a határszélen – a csíki és gyergyói székely falvak távoli havasi közbirtokosságain a 17-19. században jött létre korlátozott transzhumáló moldvai vándorpásztor elemek, csíki-gyergyói székely telepesek és később széles rekrutációjú faipari munkásság meghonosodásával. Kulturálisan, vallásilag, nyelvileg vegyes területek, helyenként sajátos átmeneti, mindkét nép etnikus szimbólumait, identitás jegyeit használó, azok közül időben és térben változó arányban válogató néprajzi csoportok (gyimesi csángók) létrejöttével.

Könyvészet

Balogh Pál 1902 Népfajok Magyarországon. Budapest

dr. Békés Géza 1990 Görögkatolikus ismeretek I-II. Kézirat, Nyíregyháza

Herner János (szerk.) 1987 Erdély és a Részek térképe és helységnévtára. Készült Lipszky János 1806-ban megjelent műve alapján. Szeged

Dr. Hovhannesian Eghia 1940 A hazai örmények a nemzet szolgálatában. Budapest

Ilyés Zoltán – Pusztai Bertalan 1994 Crucifixus etiam. (Görög katolikus papi sors a XX. századi Erdélyben). Jel. Spirituális és kulturális folyóirat. VI. 7. 214-216.

Ilyés Zoltán 1996 Politikai, kulturális-etnikai és természeti határok a Székelyföldön. (Kísérlet a XIX. század végi állapot rekonstruálására) In: Pál Ágnes – Szónokyné Ancsin Gabriella (szerk.): Határon innen - határon túl. Szeged, JATE –JGyTF 63-71.

Ilyés Zoltán 1998 Az exogámia hatása három román eredetű csík-megyei havasi telep anyanyelvi állapotára és etnikus identitására (1841-1930). Demográfia XLI. 2-3. 285-299.

Ilyés Zoltán 2001 A csík-megyei görög katolikusok identitásváltozásai (1850-1944). Székelyföld V. 7. 88- 105.

Imreh István – Pataki József 1992 Kászonszéki krónika. 1650-1750. Hn.

Keményfi Róbert 1994 A kulturális határok értelmezésének kérdéséhez. Folklór és Ethnographia 85. In: Ujváry Zoltán (szerk.): In memoriam Sztrinkó István. Folklór és Etnográfia 85. Debrecen, KLTE 13-22.

Kiss Lajos 1915 A magyar nyelvhatár. Földrajzi Közlemények XLIII. 443-451.

M. Kis Lajos 1918 Az oláh nyelvhatár. Földrajzi Közlemények XLVI. 115-119.

Kós Károly 1989 Erdély népi építészete. H. n., Kelenföld Kiadó

Magyarsóky Ferencné 1941 Vészharangot kongatok. Görögkatolikus Szemle XI. 13.

Orbán Balázs 1868-73 A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból. I-VI. Pest-Budapest

Popa-Lisseanu, G. 1936 A székelyek és a románok elszékelyesítése. Bukarest

Ranca, Ion 1995 Românii din Scaunele secuieşti în antroponimele din conscripţii. 1699-1821. Volumui I. Scaunul Mureş. Cluj-Napoca

Russu, I. Ion 1990 Români şi secui. Bucureşti

Scheffler János 1942 Az erdélyi rítusváltoztatások. Magyar Szemle XLII. 1. 7-12.

Schenk, Annemie 1994 Interethnische Forschung. In: Brednich, R. W. (Hg.): Grundriß der Volkskunde. Berlin, Dietrich Reimer Verlag 335-352.

Sipos István 1923 A katholikus házasságjog rendszere a Codex Juris canonici szerint. Pécs

Szabó István 1937 Ugocsa megye. Budapest, MTA

Szász Zoltán 1987 Az abszolutizmus kora Erdélyben. In: Szász Zoltán (szerk.): Erdély története III. Akadémiai Kiadó, Budapest 1425-1508.

Szongott Kristóf 1898 A magyarhoni örmény családok genealógiája. Szamosújvár

Tankó Gyula 1995 Zsidók a Gyimes-völgyében. Honismeret. XXIII. 5. 54-61.

Tarisznyás Márton 1982 Gyergyó történeti néprajza. Bukarest, Kriterion

I. Tóth Zoltán 1942 Az Astra románosító tevékenysége a Székelyföldön. Kolozsvár, Teleki Pál Tudományos Intézet, Kolozsvár

Vámszer Géza 1977 Adatok a csíki falvak települési rendszeréhez. in: uő: Életforma és anyagi műveltség. Néprajzi dolgozatok, gyűjtések, adatok (1930-1975). Bukarest, Kriterion 259-284.

Venczel József 1989 [1939] Csík népe és népesedési viszonyai. In: Záhony Éva (összeáll.) Hitel. Kolozsvár 1935-1944. II. Tanulmányok, repertórium. [Budapest], Bethlen Gábor Könyvkiadó 132-144.

Vofkori László 1996 Erdély közigazgatási és etnikai földrajza. Vörösberény

Wachner, Heinrich 1929 Judeţ Ciuc samt Topliţa und der Mureşenge. Cluj.

*

1 „A táj és a kultúra” címmel kerül megrendezésre 2018. november 23-án a második Ilyés Zoltán emlékkonferencia a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke szervezésében, amelyre olyan előadásokat várnak, amelyek valami módon kapcsolódnak az Ilyés Zoltán által tanulmányozott kutatási témák, szakterületek, tudományos problémák valamelyikéhez. Határidő: 2018. szeptember 15. Részletesebben itt: https://sites.google.com/site/makatinfo/hirek/felhivas-ilyes-zoltan-emlekkonferencia2

2 Készült az F 018251. számú OTKA program támogatásával és az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet „Nyelvhatár az Ezredfordulón” c. programja keretében.

3 Csík-szék (1. ábra) területe 1849 után, az osztrák abszolutizmus idején az udvarhelyi katonai kerület csíkszeredai körzetéhez tartozott a csíkbánkfalvi, a csíkszépvízi és a gyergyószentmiklósi alkörzettel. A közigazgatási felosztás 1854-es módosítása nyomán az udvarhelyi kerület csíkkozmási (Alcsík-Kászon), csíkszeredai (Felcsík-Gyimes) és gyergyószentmiklósi (Gyergyó) járására oszlott. – Szász Z. 1987. Ez utóbbi felosztás alapján Maroshévíz (Oláh Taplicza) is Gyergyóhoz sorolódott, amely Orbán Balázs szerint eredetileg Gyergyó része volt, a marosszéki possessorok csatolták később Marosszékhez – Orbán B. 1868-1873. Az 1861. március 24-én kiadott uralkodói pátens nyomán újjászerveződött a régi rendszerű közigazgatás az eredeti határokkal, székbeosztással és immáron ismét Maroshévíz nélkül. Ez az állapot a “provizórium” idején és a kiegyezés utáni években is fennállott, majd az 1876-os megyerendezés során a székek egyesítésével, Csíkszereda székhellyel létrehozták Csík-vármegyét. 1920 után a román többségű Galócást (Gălăuţaş), Gyergyósalamást (Şarmaşu) és Gyergyóvárhegyet (Subcetate) Maros megyéhez, a gyergyótölgyesi járást Neamţhoz csatolták. – Sematismus 1929.; Vofkori L. 1996. 64-65. Az 1930-as román népszámlálás eredményeinek községsoros publikációi újabb közigazgatási változást tükröznek: Gyergyóbékás (Bicazul-Ardelean), Almásmező (Poiana Mărului - korábban Gyergyóbékás része), Gyergyótölgyes (Tulgheş) ismét Csík-megyéhez, a volt gyergyótölgyesi járás többi községe (Bélbor-Bilbor, Borszék-Borsec, Gyergyóholló-Corbu), valamint a már említett Galócás, Gyergyósalamás, Gyergyóvárhegy Maros megyéhez tartoztak. 1940-ben, a második bécsi döntés után visszaállították az eredeti megyét (2. ábra).

4 Schenk, A. 1994. 335-352.

5 Popa-Lisseanu, G. 1936.; Russu, I. 1990.

6 Balogh P. 1902.; Kiss L. 1915. 443-451.; M. Kis L. 1918. 115-119.

7 Érintkezési vagy kontaktzónákon olyan sávokat (és nem határokat) ért a néprajztudomány, ahol két egymással határos nyelvterület, népterület vagy kulturális terület kölcsönhatásai különösen erősek. – Keményfi R. 1994. 13.

8 Ez utóbbi két kategóriára együttesen csak az 1930. évi román és az 1941. évi magyar népszámláláson kérdeztek rá a vizsgált időszakban.

9 Itt még nem említjük az erőszakos áttérítéseket illetve átíratásokat, amelyre jónéhány példa volt Csík megye 20. századi történetében.

10 I. Tóth Z. 1942.

11 Ez a tudományos, történeti, néprajzi munkákban, a népszámlálások kivitelezésében, a statisztikai adatok interpretálásában is megmutatkozik, mint torzító etnikai szubjektivizmus. Míg a román szerzők főleg a névelemzés módszerével szinte minden székelyföldi településen jelentős számú elmagyarosodott románt mutatnak ki (Russu, I. 1990.; Ranca, I. 1995.), addig a magyarok az asszimiláció spontaneitását, az anyagi-kulturális színvonal emelkedését emelik ki.

12 Az 1871-es sematizmus a gyergyóalfalvi, gyergyószentmiklósi, csíkszentdomokosi, csíkszépvízi, csíkszentgyörgyi, csíklázárfalvi és kászoni egyházközségek híveit román és magyar nyelvűeknek tünteti fel.

13 Szabó I. 1937.

14 Gyergyószentmiklós - 1 fő, Csíkmenaság - 5 fő, Gyergyóremete - 5 fő, Csíkmindszent - 7 fő, Gyergyóbékás -16 fő, Bélbor -8 fő, Gyergyósalamás - 8 fő, Gyergyótölgyes -10 fő, Gyergyóditró - 13 fő, Gyergyódomuk 22 fő, Gyergyóholló - 35 fő, Gyergyóvárhegy - 44 fő, Kászon - 95 fő

15 Ezt bizonyítja a 19 filiával rendelkező csíkszépvízi görög katolikus egyházközség házassági anyakönyve 1841-1931 között. A cigányok helyben (ugyanazon filiában) kötött házasságainak 28 %-a vegyes rítusú volt, míg a különböző településről származók közötti házasságok 85 %-a volt vegyes rítusú.

16 Csak a lakosság 5%-át meghaladó román kisebbségű településeket soroljuk fel.

17 Borszékre az abaúj-torna-megyei Mecenzéfről telepedtek mánta németek (Eigel Tibor szíves szóbeli közlése alapján).

18 Az első érték a csökkenés nagyságrendjét mutatja: a görög katolikusok 1850-es lélekszámát 100%-nak véve számítottuk ki. A második érték a görög katolikusok 1857-es százalékos arányát mutatja.

19 Vegyes rítusú házasságok esetében Magyarországon görög katolikusnak keresztelték a görög katolikus apa és a római katolikus anya gyermekét – Sipos I. 1923. 129.

20 A statisztikai összeírások közül nem dolgoztuk fel az anyanyelvi adatokat még nem tartalmazó 1871-es népszámlálás a KSH könyvtárában őrzött kéziratos és az 1890. évi népszámlálás helységnévtárban megjelent anyagát.

21 E két községhez román eredetű kültelepek tartoznak, az előbbihez Lóvész az utóbbihoz Bükklok, Kostelek, Csügés, Gyepece. Ezek anyanyelvi és vallási adatai az anyaközségekbe beolvasztva találhatók, ily módon a statisztikai publikációkból - az 1910. évi népszámlálás kivételével – nem kapunk pontos képet a helyi etnikai – vallási megoszlásról. Ezért szükséges az egyházi anyakönyvek és sematizmusok árnyaló-pontosító adatainak felhasználása – Ilyés Z. 1998. 287.

22 Az 1920. évi román népszámlálás csíki adatait (Wachner, H. 1929) mellőzzük azok teljes megbízhatatlansága miatt.

23 Scheffler J. 1942. 9-11.

24 Magyarsóky F.-né 1941.; Scheffler J. 1942. 7-12.

25 Gergely Viktor gyimesbükki esperes Hajdúdorogra címzett leveleiben leírja, hogy kiutasítással megfenyegetett hívei 1942-ben tömegesen tértek át a római katolikus vallásra. Esperességi körzetében csak a tiszta román nyelvű és ruházatú Vasláb, Szépvíz két leányegyháza, valamint Gyimesbükk románnyelvű része maradt meg a görög katolikus vallásban – dr. Békés G. 1990. 194-199. nyomán idézi Ilyés Z. – Pusztai B. 1994. Ilyés Z. 2001. 94.

26 Az állami támogatású asszimilációs politikára ill. identitáserősítésre jó példa Gyergyóhodos, ahol 1942-ben gazdakör alakult, népművelési tanfolyamot indítottak és országzászlót szenteltek. 1943-ban megalakult a gyári munkások közösségi köre és Várhegy vasútállomás nevét Gyergyóhodosra változtatták. 1944-ben az EMKE irányításával falumunkát végeztek itt. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a rövid életű magyar adminisztráció alatt kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a részben faipari munkások által lakott Gyergyóhodosnak: szimbolikus térfoglalással igyekeztek hangsúlyozni magyar jellegét, aktív kulturális munkát végezve „előretolt hadállás szerepét” erősítették. Az észak-erdélyi magyar közigazgatás idején Vaslábon és Kosteleken római-katolikus kihelyezett lelkészségek (expositura) alakultak (1943).

27 Ez utóbbi településeken a német és egyéb anyanyelvűeket – Tölgyesen a magyar nyelvet életformája okán hamar elsajátító zsidóságot, Borszéken az eredeti lakóhelyén is kétnyelvű, az abaúj-tornai Mecenzéfből települt mánta németséget – kivétel nélkül magyarul tudónak vettük, így a magyarul tudó románok lehetséges minimumát kaptuk meg.

28 Csíki Hírlap 1913. 19. sz.

29 Vasláb híres káposztatermelő falu volt, a káposztát a szomszédos Tekerőpatak és Gyergyújfalu gazdái vásárolták fel, valamint a vaslábiak Gyergyószentmiklós hetivásáraira szállították szekérszámra – Tarisznyás M. 1980. 72-74.

30 1893-ban Csík-vármegye közigazgatási bizottsága kezdeményezi a gyergyótölgyesi főszolgabíróságon, hogy – tapintatosan – eszközöljék ki a bélbori felekezeti (görög katolikus) román iskola állami iskola céljaira való átadását, hogy az ott élő 53 magyar és zsidó gyermek anyanyelvén tanulhasson – Csíki Lapok 1893. 19. sz.

31 1894-ben a vármegyei közigazgatási bizottság a görög katolikus érseki szentszéknél kezdeményezte a gyimesbükki görög katolikus felekezeti iskolánál alkalmazott „kellő tanképesítéssel nem bíró és a magyar nyelvet tanítani nem tudó” tanító elmozdítását – Csíki Lapok 1894. 15. sz. 1897-ben a közigazgatási bizottság a lóvészi tanító megválasztását támadja meg a vallás és közoktatásügyi miniszternél, mert az „a magyar nyelvben oktató képességgel nem bír” – Csíki Lapok 1897. 25. sz.

32 1890-es években az EMKE évi 300 forinttal támogatta gyergyótölgyesi római katolikus leányiskolát – Csíki Lapok 1894. 21. sz. 1895-től a Gyimesbükkhöz tartozó román többségű Rakottyáson létesítettek EMKE támogatással népiskolát – Csíki Lapok 1894. 24. sz. A gyergyóhodosi iskolát is az EMKE segítségével tartották fenn a Millenium évtizedében.

33 Ilyés Z. 1998. 289.

34 Ilyés Z. 1998. 287-289.

35 Emellett nőtt területi diszperzitásuk: Gyergyóban Alfaluban (63 fő), Ditróban (80 fő), Remetén (84 fő), Szárhegyen(12 fő), Oláh-Tapliczán (53 fő), Tölgyesen (21 fő), Csíkban a gyimesi községekben (34 fő), Csíkszeredában (12 fő), Karcfalván (15 fő), Balánbányán (12 fő) voltak tekintélyesebb örmény diaszpórák.

36 Tarisznyás M. 1980. 223-224.; Szongott K. 1898., Hovhannesian E. 1940.

37 „...Én örmény polgártársaimat egyenlően tisztelem, kitűnő hazafiságukat dícsérem és azt hiszem őket sem sértem meg azon meggyőződésemmel, hogy jellegüket Gyergyószentmiklós községe a homlokán viseli. Övék a vagyon és jólét, a pénz és hatalom, a föld és uralom, övék a községi elöljáróság. A községi bírónak még a feje búbja se látszik ki befolyásuk alól, a községháznak még a kéménye is benne van. A székelységé a pusztulás, a nyomorság, hosszú idő óta ott még annyija sincs, hogy egyesek intrikája miatt szíve és alkotmánya szerint választhatná elöljáróit...” - Igazmondó: Válasz a gyergyószentmiklósi községi bíró úrnak. Csíki Lapok 1898. 29. sz.

38 Tarisznyás M. 1980. 230-232.

39 1880-ban, 1900-ban és 1910-ben csak az anyanyelvre kérdeztek rá, így nem jelent meg az örmények száma, valós arányukra inkább az örmény rítusú katolikusok számából lehetne következtetni, de statisztikáink ezt sem adják meg. Jelzésértékű azonban, hogy 1880-ban az egyéb hitfelekezetűek rovat Gyergyószentmiklóson 335, Szépvízen 167 főt tüntet fel. A gyulafehérvári püspökség örmény adminisztratúrájához tartozó erdélyi örmény katolikusok önálló exarchátus megteremtésére tett erőfeszítései a század végén kudarcba fulladtak, s egyre névlegesebbé vált egyházszervezeti különállásuk.

40 Például a Gyimes-völgyben (Tankó Gy. 1995. 54-61.) és Gyergyótölgyesen.