A történeti belátás mélységeiből

Van, s lehet is szakkönyv, melynek ellensége az idő, az újabb művek és újabb kérdések sora, a rárakódó problematikák rengetege és a másképp-értelmezések újdonsága. S van, lehet időt állóbb, friss mivoltát történeti értékén túl a megértés határain túlra kisugárzó tárház is, melynek az idő csupán mestere, féltő megmentője, védő gesztussal serkentője is, a tudomány pedig megértő hallgatója inkább, mint ellenérdekelt értelmezője. A tudományok újszerűségi harcában ezért messze nem egyenlő eséllyel indulnak a korok teremtményei…, vagy inkább talán úgy pontos ez: vannak tudásterek, melyekben épp nem a pillanatnyi, hanem az időbeli hat érlelő módon. Ilyenek között is kézenfogva jár a történeti tudás és a forrásismeret, mely teremtője is, befogadó híve is a szakterületi nóvumoknak, s egy új opusz nem elvesz, inkább gyarapítóan fölmagasztal mindent, mit az idő megőrzött.

Ezt a fajta teremtő tudást, értelmező és megértő módot leljük meg szinte oldalanként abban a kötetben, melyet az MTA Judaisztikai Kutatóközpontja hozott ki éppen tíz esztendeje, s melynek nemcsak elévülhetetlensége válik érdemévé, hanem a kútforrások értékbecslése révén a módszertani, ismeretelméleti és örökségesítési szerepköre is. Bányai Viktória a szerzője annak a sorozatkezdő kötetnek, mely a Komoróczy Géza szerkesztette Hungaria Judaica kiadványok 22. opusza, s egyúttal első mű is a hazai héber kútforrások 18. századi válogatásából. A kötet címe visszafogottan, de mintegy minden formalitást elárul, ami könyvészeti téren elsőként szem elé kerülhet: Ezekiel Landau prágai rabbi (1713–1793) döntvényeiből. Magyarországi adatok.¹ Ugyanakkor, amit emögött a futó pillantással észre sem vehetünk, az több színtéren is korszakos. A kötet maga – amúgy szinte „eggyel több a polcon”, egy művel eredményesebb egy kutatócsoport intézményi életében, s erőteljes becsléssel érdekelhet vagy szolid száz embert egy mindennapi magyar olvasói miliőben… – ezt a nehezen vagy épp felszínesen indokolható képzetet több szinten is megcáfolja. Ennek hiteléül pedig kéretik követni lapozgatásomat, mely bizonnyal nem lehet bölcsebb, mint a kimódolt figyelem és türelmes megértés egy változata, de semmiképpen sem lehet a mű igazán érdemi fölbecsülése. Ennél tudniillik éppen adattárnyi pompájában nemcsak gazdagabb, de értelmező mivoltában is az annotált kútforrások legmélyebb és legbölcsebb tudástartományába kell kerülnie, viszont ennek belátásához a magányos lapozgató nemcsak kevés, ámde halandó mivoltában esélytelen is…

Mint könyv, judaisztikai adatforrás, már első szintjén is betölti a hagyomány- és tudás-átadás tradicionális feladatát. Egy nem alaposan ismert, eddig érdemben nem föltárt forrásanyagot tesz közzé és értelmez, magyaráz, jegyzetel. Vagyis ekképpen is teljesíti a zsidó tudáshagyomány, az örökséghagyás és kulturális értékközvetítés legalapvetőbb funkcióját, melyet írott, nyomtatott, közreadható lejegyzés egyáltalán betölthet. Az „add tovább fiaidnak” tartalma sem akármi, hisz ez esetben a 18. század egyik legjelesebb, mintegy meghatározó örökséggel bíró rabbijának tekintélyes mivoltát, konvenció szerinti tudástőkéje átadását, az askenázi zsidó világ prágai működésmódját mutatja be és értelmezi. Olyan tekintély szavait, aki az osztrák kormányzat előtt is Csehország főrabbijaként nem csupán a zsidóság egyik kiváló képviselője volt, hanem jesiva iskolájában százak kapták meg tanításainak legjavát, példáját és mintakészletét – nem csoda hát, ha országnyi területen működve azután szinte legfőbb jóváhagyóként fordultak tanácsért egykori tanítójukhoz, midőn hitéleti kérdésekben mindennapi döntések értelmező magyarázatára reméltek útmutatást. A prágai rabbi Noda bi-Jehuda című két kötetben megmaradt responsum-gyűjteménye 855 választ tartalmaz a beérkezett levelekre adott válaszokkal, s ebből készült Bányai Viktória tüneményes válogatása. Az összes válaszlevél mintegy egynyolcada csupán a teljes anyagnak, de ezek Magyarországról érkezett kérdésekre adott válaszokat tartalmaznak, harminchárom magyarországi település életmód- és értékrendi intim világát fölidéző jelenségek tükreként, melyek egyben a XVIII. század harmadik harmadának legtöbb jelentős zsidó közösségét is tükrözik. Bányai Viktória érdeme tehát itt éppen az, hogy valamiféle „tudásrégészet” belső világába vezeti olvasóit, föltárva a leleteket, elhelyezve mindezek tudáskörnyezetét, társadalmi kontextusait és dokumentálható adat-értékeit abban a miliőben, ahol ténylegesen is működtek – áttételesen tehát e forrásanyag helyét, a hitközségi mindennapok problémáit, az érintett társadalmi csoportok életvilágát vetíti a háttérbe, s nemegyszer olyan személyiségek bemutatásával (példaképpen a Magyarország kortörténetéhez kapcsolódó személyek, negyvenhét rabbi, tudós, jeles közszereplő nevének regisztrálásával is), akik nélkül mintegy derengő vakfolt lenne sok szempontból ez a közösségi világ az adott időszakban.

Mintegy újabb rétege Bányai munkájának e forrásközlések révén az egyes hitközségek belső, intim életének megjelenése, a helyi kapcsolatok, a helyi társadalom viszonyrendszerének mintegy szituatív leírása. Tegyük hozzá: az írásbeliséget becsben tartó kultúrák, így a közléshagyományban írott források alapján értelmező-közösségi létben zajló életmód is nagy mértékben támaszkodik önnön értékrendjének, konvencióinak forrásaira és ezek értelmezéseire, így ilyen esetekben a konkrét gyülekezetek több száz éves hagyománya éppen a lejegyzésekben, perekben, közügyi döntésekben, vád- vagy védbeszédekben, rabbinikus örökséget tisztelő döntésekben őrzik meg azt az alakzatot, mely nélkül saját múltjuk is sötét folt maradna. Ekképpen a lokális közösségek, hitközségek forrásbázisai (melyek sajnálatos köztörténeti zúzódások közepette nemegyszer tűz, pogrom, kisajátítás, felszámolás, elüldözés közben igencsak megritkultak), éppen ebben a formában nyerhetik vissza önnön tudásforrásaikat, önbecsülésük és identitásuk alapjait-támaszait, de egyben annak az emlékezetpolitikai univerzumnak is ennek révén válnak részeivé, melyek a zsidóság mentális örökségét hordozzák. Így e kötet nemcsak kútfő, hanem egzakt példatár is a zsidó gondolkodás történeti megjelenítéséhez, alapanyag a közösségi döntések, autonómiák, rabbinikus hagyományok analíziséhez, a hagyománykövetés etnikai kisebbségi és vallási kisebbségi forráshátteréhez, egyúttal a létmódok és helyi hitközségi históriák kanyargós útjainak követéséhez is.

Bányai munkája a legszikárabb-legszigorúbb olvasó számára is egyértelműen szakkönyv. S ha nem épp tömegek számára, akkor is, a tudomány, az átadható örökség, a megértő olvasat számára…, utóbb már szinte nélkülözhetetlen dokumentumként, látható örökségként, hordozható tanításként is. E mivoltát nemcsak kemény borítós, elegánsan és követhetően tipografált, szakkérdések és példatári keresések számára is mutatókkal, forrásjegyzékekkel megoldott fejezetek, angol kivonat, illusztráció-jegyzék szolgálja, de mindezek elrendezettsége is azt a tudományos precizitást tükrözi, amivel ilyesmit illik és érdemes is csinálni. A korabeli litográfiák és vízfestmények tónusában megidézett Landau-portré a címlapon, meg a hátoldali szertartásra hívó templomszolga ábrázolása nemcsak korban és tónusban, hanem mintegy liturgikus keretben tartja a kötetet. A jó ízléssel formált kiadvány nemcsak láttatja, visszaigazolja a beltartalom fontosságát, hanem megadja méltóságát, súlyát, mintegy jelentőségét is. Az eligazító előszó a szövegközlés módjait, a héber szövegek készülését, a partner múzeumok és értelmezni segítő kollégák (köztük is belső címlapon kiemelve Shlomo J. Spitzer) szerepét hangsúlyozva további méltóságot ad a műnek. A Bevezetés, mely Landau munkájának mint magyar történeti forrásműnek bemutatását vállalja (15-21. old.), valamint Landau döntvényeinek lajstroma, a rövidítések és írásmódok táblázatai mintegy csak kontextusba helyezik a tényleges döntvény-válogatást (35-146. old.), a mutatók pedig zárják a kötetet. Kevéssé eltúlozva: maga a kötet is azonnal sugallja, hogy nem valamely gyűrött papírdarab muzealizált látványával van dolgunk, hanem tekintélyes gyűjteményből válogatott, magyar vonatkozású forrásanyagról beszélhetünk, melyben a települések listája, ahonnan címzett levelek Landau tanácsáért folyamodtak, s ahová válaszokat (responsum) írt, önmagában is tekintélyes városi-kisvárosi körképként jelzik, hol éltek meghatározó számban zsidó közösségek és főleg hogyan éltek, milyen gondjaik, eseteik voltak, mire kerestek szaktudósi választ, milyen kihívásokkal kellett számoljanak életük során. A válaszok ekként személyhez szóló tanácsok, judaisztikai és estleírásokban gazdag értelmezési elvek szakrális normáit követik: jobbára ismertetik a kér(d)ő levélben fölvetett problémát, majd a judaisztikai irányelvek értelmező részei követik ezeket a kor írásmódjával (és persze héber eredeti szövegrészekkel is), majd Bányai kiegészítései pontosítják a hely, idő, értelmezési mód, problematika, szakrális szabályok, közösségi értékrend jelentőségében mérhető válaszmódot, variánsok variációit, szituatív állapotokat. E harminchat írásos forrásanyag persze nem mind evidensen kortörténeti jelentőségű, s nem egy szinte intim módon személyes is, ahol a tudósi válasz a helyzetismeret révén mintegy „baráti” segítséggel bővül, tanítói biztonsággal szolgálva a lehetséges jó gyakorlatok gyűjteményét. E responsumok közreadása nyilvánvalóan nemcsak az utókor vállalása, hanem a gyülekezeti élet elemi része is volt, miképp a bibliamagyarázatok, hitéleti útmutatók, egyházjogi szakszövegek között is megannyi más vallásfelekezet őriz ilyeneket.

Meggyőző, s nem csupán a judaisztika szaktudományi konvencióit követő e kiadvány, s korántsem kizárólag a judaizmus, a szakrális tudások, a szaktörténeti vagy egyházhistóriai érdeklődésű olvasók-érdeklődők számára érdekes. Maguk a „jogesetek”, ügybajos kérdések szinte úgy tükröznek társadalomtörténeti kontextusokat (türelmi adó felosztásának elvei Pozsonyban, sabbatiánus szokások Rohoncon, borotválkozás félünnepen, tisztátalan asszony elválasztása, óbudaiak viszálya a mikve vízmelegítése körül, válás küldött útján, régi zsinagóga lebontása Dunaszerdahelyen, összeöntött borok ügye Szentgróton, lengyel bevándorlók erkölcsi életvitele, váltólevél Nagykárolyban, stb.), hogy nem kell mögéjük vetíteni minduntalan a kor, a létformák, a döntési helyzetek, a tekintélyelvek, a rabbinikus iratok értelmezési gyakorlatainak ezernyi példáját, mégis ott ül a szövegek mélyén sok kötetnyi Singer-regény, kánonjogi eljárásmód, korrajzi elem vagy ilyesmik korabeli értelmezése. Források forrása tehát e könyv, értelmezések értelmező megjelenítése, annotációk annotálása is, egyben a döntvény mint hitéleti tudáskészlet foglalatának gazdag forráskészlete, a hazai judaisztikai örökségfeltárás egyik kiemelkedő alapműve is.

A. Gergely András

1 Héber kútforrások Magyarország és a magyarországi zsidóság történetéhez. 18. század, I. MTA Judaisztikai Kutatóközpont, Budapest, 2008., 160 oldal