Lapszemle

Él egy román történész a déli Galacon, a helybeli egyetemen tanít és amikor 2008-ban életében először Magyarországra látogatott, az volt a benyomása, mintha egy másik életben egyszer már járt volna azon a tájon.

Az 1967-ben született Cristian Sandache amúgy eléggé érdekes képet rajzolt felmenőiről:

- Apai nagyanyám román, görög és bolgár felmenőkkel rendelkezett. Tanítónőként dolgozott, tőle a történelem szeretetét tanulhattam meg kisgyermekkoromban... Anyai nagyapám görögkeleti lelkészként szolgált, amíg hagyták, mert 1952 és 1964 között bebörtönözték, mert nem adta fel a hatóságoknak azokat az antikommunista ellenállókat, akik a szolgálati helyéhez közel, Dobrudzsa területén bujkáltak. Ő ugyanis gyóntatópapja volt ezeknek az embereknek. Úgy tartjuk, hogy neki aromán gyökerei is voltak. Megfordult többek között Szamosújvár, Nagyenyed és Periprava hírhedt börtöneiben és kényszermunka-táboraiban.

Cristian Sandache a Hargita Népe riporterének, Simó Mártonnak vallott családja múltjáról, korábbi életéről, vallomása pedig abban a riportsorozatban látott napvilágot, mely a székelyek és a románok együttélésének mindennapjairól villant fel tanulságos történeteket.

Magyarországi utazásán támadt felismerése hatással volt a román történész további életére: elkezdett magyar vonatkozású műveket olvasni, fáradhatatlanul búvárkodik a magyar kultúra évszázadaiban, Janus Pannoniustól József Attiláig, Szent Lászlótól Szilágyi Domokosig. Magyar vonatkozású publikációval jelen van a napilapokban és a folyóiratokban, illetve a világhálós fórumokon is gyakorta felbukkan. – Néhány hónapja elkezdtem magyarul tanulni. Kérem, ne nevessenek rajtam, amikor azt mondom, hogy ez kegyetlenül nehéz, főleg akkor, ha az ember egymaga kínlódik – dacára annak, hogy vannak hozzá szükséges segédanyagaim –, olyan, mint valami sziszifuszi munka. Nagyon boldog lennék, ha egyszer bár olyan szintre juthatnék, hogy valamelyest eligazodjam bizonyos szakszövegekben. És én már – sajnos – nem abban az életkorban járok, amikor az ember könnyen megtanulhat egy ennyire különleges nyelvet. Egyébként be kell vallanom, hogy igen lenyűgöz a magyar nyelv dallama. Úgy érzem, nekem az a feladatom, hogy minél több, magyar történelemre vonatkozó munkát publikáljak, s hogy építsem a magyar–román kapcsolatokat. A magyarokra hosszú ideig távolságtartással néztem. Emiatt senkit nem vádolok. Egyszerűen képtelen voltam másképp cselekedni. A dolgok azonban most érezhetően megváltoztak bennem, s azt hiszem, hogy valamitől módosult a tudatom. Hiszem, hogy a magyar nép különleges, és mi, románok csak tanulhatunk tőle: tisztességet, az adott szó tiszteletét, baráti hűséget, feltétlen hazaszeretetet, szorgalmat, tisztaságot, közösségi szellemet és sok egyebet is. Európának ebben a felében irracionálisnak tűnik a magyar–román ellentét. A történésznek az a feladata, hogy teljes objektivitással, megkettőzve személyét a civil aktivista hozzáállásával, minden lehetséges utat kihasználva tegyen a gyűlölet ellen…"

Cristian Sandache úgy érzi, a román történetírás távolról sem tett meg mindent azért, hogy a román-magyar közeledés látható eredményeket teremjen. Véleménye szerint a román történetírás "még ma is – és igen gyakran – átpolitizáltan és szélsőséges nacionalizmussal kezeli a magyar kérdést. Engem is erősen befolyásolt kezdetben ez a fajta magatartás. Észre kell venned időben, hogy bizonyos dolgok nincsenek rendben, hogy nem úgy vannak, és rá kell jönnöd arra is, hogy meg kell hallgatnod a másik fél véleményét. Lényeges és alapvető dolog, hogy a román történésznek tisztelnie és ismernie kell a magyar–román kapcsolatok kérdéskörét, türelemmel kell viseltetnie a magyar történetírás érvelése iránt, s azokat rossz beidegződésektől, mindenféle előítélettől mentesen kell követnie. Ideális lenne, ha ezek a szakemberek magyarul olvasnának. Én azon fáradozom, hogy minél több román barátkozzék meg a magyar nép történelmével és kultúrájával. A magyarok közvetlen szomszédjaink, jelentős keresztény kincsekkel és európai hagyományokkal, illetve értékrenddel. Semmi értelme annak, hogy kínai falakat építsünk magunk közé. Hogyha én annak idején nem ismertem volna meg azokat a kiváló székelyeket 1988-ban, akkor is erre a meggyőződésre jutottam volna az olvasmányélmények által. Ha jóhiszemű vagy és szereted az embereket, nem maradhatsz a végtelenségig az előítéletek homályában. Rendkívül fontos, hogy érdeklődjél, hogy tájékozódjál, hogy a magad fejével csak akkor ítélkezzél, ha meghallgattad a „másik” véleményét is.

A riporter kérdésére, hogy miként rajzolná meg az átlagos román értelmiségi "robotképét", az interjúalany keményen fogalmaz: szerintea román értelmiségi "lusta, kényelmes, konformista vagy karrierista, aki fél az újdonságoktól, és folyton sértődött, ha nem győződhet meg arról, hogy neki van igaza. Viszont él sok olyan román értelmiségi is az országban – elrejtőzve a világ elől –, aki nagyon felkészült és igen bátor. Ezek az értelmiségiek szélmalmokkal küzdenek egy olyan országban, ahol bolondnak tekintik őket. Olyan együgyűek, akik a soros regnáló politikusok mellett, a nagy felhajtások alkalmával képeznek társaságot. (...)

A mentalitás igencsak nehezen változik. A különböző korosztályokban sok, valóban európai szemléletű történész létezik. Itt megemlíteném Cornel Sigmirean nevét, aki elismert szakértője Erdély legújabb kori történelmének; Lucian Nastasă-Kovácsot, a kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatóját, aki jelentős tanulmányokat és köteteket írt a multikulturalizmus és a nemzeti közösségek témakörében; Ottmar Traşcă, szintén kolozsvári kutató, a román–német kapcsolatok szakértője...

Cristian Sandache eredendően kritikus szellem: nem szereti becsomagolni a véleményét. A mai romániai társadalomról például így vélekedik:

- A tisztességes és büszke románokról alkotott kép dominál az emberekben, a felületesség, és túlzottan bíznak a gondoskodó államban. Egyre több a funkcionális analfabétánk. Piedesztálra emeljük az ostobaságot, a tolvajlást, a becsület helyett az örökös ügyeskedést. Rosszul választunk, vagy oda sem megyünk a szavazóurnákhoz, amikor hívnak, és folyton rimánkodunk, hogy mások ártanak nekünk. Nagyon manipulálhatók vagyunk. Képesek vagyunk arra, hogy gyorsan megutáljuk még a saját honfitársainkat is.

Ami a kisebbségek-többségek jövőjét illeti Európában, reálpolitikusként fogalmaz: – Globalizált világban élünk. Feltételezem, hogy a jövőben át kell majd szervezni a nemzetállamokat, át kell gondolni, mert új szövetségi formák szükségeltetnek.

Forrás: Hargita Népe, 2018. július 17.