Lapszemle

A Bukaresti Nemzeti Színházról van szó, amely ígéretéhez híven november végén és december elején, egy rövid hónapnyi idő alatt négy ősbemutatót tartott. Egy mozgásszínházit, az Egyszer volt Romániában-t; továbbá a Néma papagály-t, egy filmrendező színházi produkcióját; aztán az 50 másodperc-et, egy nyomozó ügyész által írt és drámapályázatot nyert mű színpadra állítását; és végül pedig Az akasztottak erdeje alapján született grandiózus színpadi víziót – Radu Afrim művét -, amelynek révén „a színház kihozta a történelmet a múzeumból”, s mondhatjuk, mindennapi életünk részeként, mentalitásunk meghatározójaként állította elénk. Hadd vegyük tudomásul, hogy cselekedeteinkben olykor jelen van, ott kísért a múlt. – És Isten őrizzen meg tőle, hogy újból át kelljen élnünk mindazt, ami elmúlt! Inkább tanuljunk belőle! És távolodjunk el tőle. Mert a sok dicsőség gyakran vérrel és hazugsággal van töltve…

Radu Afrim kertelés nélkül megmutatja, hogy mindennapjainkban állandóan jelen van nemcsak az összetartás és a vonzalom, hanem a nemzeti gyűlölködés is. Ami, ugye, nem egy megható múzeumi tárgy – hanem halálos betegség. Gyógyítani kell, amíg nem késő! Nem mentes tőle még a főhős – Apostol Bologa – sem. Csakhogy ő belátja: sovinizmussal nem jutunk semmire; és be is vallja ezt. Bár így tennének – legalább ennyit tennének! - mások is: politikai vezetők, papok, egyszerű polgárok, mindenki…

Nae Caranfil filmrendező és szövegkönyvíró szintén kihozza a történelmet a múzeumból. Ő egy keleti nagyhatalom, a cári Oroszország múltjában fedez fel máig kísértő mozzanatokat. Például azt, hogy a hatalom ura, a cárnő, I. Erzsébet fő foglalkozása az élvezetek hajszolása. Büszke arra, hogy vedeli a vodkát, és saját magával együtt asztal alá iszik bárkit. De állandóan kívánja a férfiakat is. A cári hadseregben a tisztjelöltek kinevezésük előtt le kell, hogy tolják a nadrágjukat, és a cárnő azoknak ad magasabb rangot, akiknek a nemi szervük nagyobb. A többiek pedig mehetnek máshová… Ilyen körülmények között nem csoda, ha egy magát nőnek álcázó francia kém zavartalanul működhet a cári udvarban.

Daniel Oltean, a törvényszéki ügyész is jól sikerült darabot kínál, az 50 másodperc-et, amely arról szól, hogy a bűnös, egy anyját meggyilkoló elkényeztetett fiú hiába vallja be a bűnét, az ügyész kérdéseitől nem szabadul meg. Hogy miért? Mert az ügyész is ember – és az élet viszontagságaival szemben menedék számára a munka. Csak abban nyer olykor, meglehetősen ritkán, némi megnyugvást. Ezért kérdez, ha kell, ha nem… Hiába, szorultságunkban még a rosszból is megpróbálunk valami jót faragni magunknak.

A színház tehát beváltotta ígéretét. Most már a nézőkön a sor …

Zsehránszky István

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, 2018. december 19.