A Nagyenyedi ALSÓFEHÉR c. függetlenségi és negyvennyolcas politikai hetilap 1918-as évfolyamát lapozgattam nemrég. Kisvárosi társadalom, kisvárosi élet, a maga sajátos, provinciális jellegzetességével, egyhangúságával tárul az olvasó elé. Viszont ebben a sajátos vidéki életben is ott van a háború a maga borzalmaival, tragédiáival, áldozataival.

Gyászol a város a harctéren elesettekért, gyászol a kollégium az elesett tanárokért és diákokért, miközben a helybeliek mindennapjain – az év vége fele – az események felgyorsulása, torlódása kezd uralkodóvá válni. Károlyi, Tisza, Wekerle, Apponyi, Batthyány, Wilson neve uralja a lap vezércikkeit.

Október 27-én Nemzeti Tanács alakul, mely 12 pontos kiáltványt intéz a néphez. Ennek hatására Nagyenyed fôterén november 3-án hatalmas népgyűlésre kerül sor, mely alkalommal a szónokok a városháza erkélyéről intézik beszédüket a sokasághoz. Fogarasi Albert kollégiumi professzor, 48-as pártelnök megnyitóbeszédében a legutóbbi események fontosságát taglalta, Balla Béla a rend fenntartására és megőrzésére figyelmeztetett. Maior Ioan görög katolikus esperes román nyelven magyarázta meg "a Károlyi Mihály által inaugurált új Magyarország és a régi világ kirívóbb különbségeit". Dr. Szabó Ferenc a radikálisok nevében mondott hatásos beszédet, végül Papp János az Országos Nemzeti Tanács megalakulásának fontosságát hangsúlyozva szólította föl a lakosságot a rend és a fegyelem megőrzésére.

A beszédek elhangzása után dr. Farnos Dezső, kollégiumi tanár és könyvtáros a helyi Nemzeti Tanács megalakulására tett javaslatot, melynek elnökévé közfelkiáltással Fogarasi Albertet választották meg a jelenlevők. Három nappal később a Végrehajtó Bizottság megalakulására kerül sor. Elnök Fogarasi Albert, alelnök dr. Farnos Dezső, dr. Asztalos Kálmán, Papp János, Rohay László, titkárok Jékely Lajos, Longi István, Szabó Ferenc, jegyzők Ambrozi Mihály és Harmath János. Ezeken kívül kiküldöttként szerepelt a megalakult Katonai Tanács részéről Elekes Viktor százados, az állami tisztviselők részéről Uray László és Dezső Zsigmond, a nagyenyedi Iparos testülettől Balla Béla és Hegyi János, a kisiparosok részéről Farkas Vilmos.

Mindezekkel egyidôben az Alsófehér általános felhívást intéz november 10-i számában a közrend fenntartása érdekében:

"Az új világ, a boldogabb, igazságosabb új világ érdekében, amely most van megszületőben, kérünk titeket, hazaérkező katonák, kérünk titeket, munkások, birtokosok és tisztviselők, hogy az új világ új eszméit megértve, közösen, egyetértéssel, mindannyiunk jól felfogott érdekében munkálkodjatok közre a rend fenntartása és megóvása végett! Rend nélkül a legnemesebb, a legeszményibb törekvések és célok is mghiúsulnak, szárnyaszegetten porba hullanak. Hogy ez el ne következzék, hogy hazánk függetlensége, önállósága a megvalósulás küszöbén semmivé ne váljék: erős vállvetett munkára, szilárd összetartásra van szükség faji és osztálykülönbség nélkül. Biztosan reméljük, hogy a forradalmi mámor, a gyors cselekvés és gyors átalakulás izgalmainak első napjai után mind inkább diadalmasan meg fogja szállni a lelkeket a tiszta belátás. Belátása annak, hogy a törvény, a rend tisztelete, mások javainak, életének megbecsülése általános országos és általános emberi érdek".

Azért is szükséges volt e felhívás, mert a lap szerint "visszatérő katonáink egy része s a lesben álló csőcselék vármegyénk területén is rendetlenkedett. Mámoros jókedvében duhajkodott először, azután már ittas állapotban minden igaz ok nélkül. Tövisen vasárnapra viradólag egész éjjel s aztán egész nap lődöztek és kézigránáttal durrogtattak. Élelmiszereket harácsoltak, egyik-másik faluban betöréseket rögtönöztek". Hasonló jelenségről számol be a továbbiak során is az enyedi lap. November 10-én Zavargások a megyében cím alatt ez olvasható: "Vármegyénkben a városokon sikerült a rendet fenntartani, a vidéken azonban, mint értesültünk, hazatért katonák polgári lakosságtól is támogatva, fosztogatásra, rombolásra ragadtatták magukat s igen sok udvarházat dúltak fel. Így Brassóban Teleki Arvéd gróf, Enyedszentkirályon Bánffy Ferenc báró, Diódon Kiss Bálint, Örményszékesen Szalánczy Jenő, Háportonban gróf Busseul Henrik, Mihálcfalván Sófalvi Béla, Celnán Gál Lajos udvarát dúlták fel s Magyarigenben, Alvincen is sok helyt fosztogattak. A nemzetőrségek gyors szervezésével talán sikerül gátat vetni a szenvedélyeknek s megelőzni az ilyen szégyenletes cselekményeket."

A fentiekkel egyidőben a balázsfalvi és a nagyenyedi román nemzeti tanácsok megalakulásáról is értesülést szerzünk az enyedi lapból, mely tanácsok a magyar tanácsokkal együtt küzdenek a közrend helyreállítása érdekében.

"Nagyenyeden a magyar és román nemzeti tanácsok testvéries egyetértésben működnek a közrend megóvása vagy helyreállítása érdekében. Dr. Inczédy-Joksman Ödön alispán vezetése mellett a balázsfalvi és a nagyenyedi román nemzeti tanács meg a nagyenyedi magyar nemzeti tanács közös értekezletet tartottak a rend fenntartása érdekében szükséges eszközök és módozatok megállapítása végett."

A december 8-i számból a gyulafehérvári december 1-jei román népgyűlés lefolyásáról és tartalmáról értesülünk pár mondatos tudósítás által. Ellenben sokkal nagyobb teret szentel a lap a román katonai csapatok Erdélybe való benyomulásának, akik a hónap első hetében Brassóba, Nagyszebenbe, a Zsil völgyébe, Marosvásárhelyre és Besztercére jutottak el. Nagyenyedre – a lap szerint – december 19-én jutnak el a megszálló román csapatok. A város közhangulatának megnyugtatása végett a Nagyenyedi Magyar Nemzeti Tanács az alábbi falragaszt bocsátotta ki.

"Polgártársak! Az antant hadsereg főparancsoksága Belgrádban magyar népkormányunkkal kötött katonai egyezmény alapján a romániai csapatok megszállási jogát a Maros folyó jobb partján fekvő hadászatilag fontos pontokra is kiterjesztette. Rendületlen nyugalomra intünk benneteket Nagyenyed város polgárai! Lebegjen mindenkinek szeme előtt az, hogy a megszállás csak ideiglenes jellegû és csak a békekötésig tart. Mindnyájunknak egyformán érdeke, hogy ezen idő alatt a megszálló csapatokkal békés egyetértésben legyünk. Ez okból arra kérünk benneteket: magatok, családotok és a köz érdekében fogadjátok a csapatok bejövetelét nyugodtan, óvakodjatok minden olyan erőszakos cselekedettől, vagy éppen ellenállástól, ami súlyos megtorlást vonna maga után. Eddigi híreink szerint a megszálló romániai csapatok mindenütt a magyar lakossággal és hatóságokkal egyetértésben működnek a közrend helyre állításában és fenntartásában. Kettőzött erővel végezzük napi munkánkat és minden kötelességünket! Senki ne is gondoljon arra, hogy tűzhelyét elhagyja! Mutassuk meg, hogy Nagyenyed város értelmes polgársága e nehéz órákban is megőrzi nyugalmát!"

Mit jelentett a román megszállás Nagyenyeden, kitűnik abból a Hirdetménybôl, amelyet Niculescu tábornok hozott nyilvánosságra:

"Mi, Niculescu Dumitru román dandár parancsnok Nagyenyeden rendeljük a következőket:

1. Minden állampolgár, akinél van még katonai vagy vadászfegyver, revolver vagy pisztoly és az összes robbanószereket kötelesek a városiak a városházánál, a vidékiek a községházánál 48 órán belül beszolgáltatni.

2. Mindezeket a fegyvereket és lőszereket a helybeli román katonai parancsnokságnak fogják átadni.

3. Minden vadászfegyveren jegyzék kell legyen, melyre a tulajdonos neve és lakhelye lesz fölírva.

4. Az utcai közlekedés reggel 6 órától este 9 óráig engedélyeztetik. Vidéken 8 óráig. Este 9 óra után, vidéken 8 óra után, az utcán közlekedni csak azoknak szabad, akiknek megvan a városi román katonai parancsnokság által kiállított engedélye. A vidékre utazóknak másféle engedély lesz kiállítva.

5. Az utcán való gyülekezés több mint 3 egyénnek tiltva van.

6. A raktárak, színházak, mozik, vendéglôk, cukrászdák stb. este 8 óra 45 perckor zárandók be.

7. Nem szabad semmit írni, nyomtatni vagy hirdetni a helybeli román katonai parancsnok engedélye nélkül.

8. Mindazok az egyének, akik még katonai ruhát viselnek, kötelesek tisztelegni a román tiszturaknak. Mindazok az egyének, akik katonai egyenruhát viselnek, szerezzenek engedélyt a román katonai parancsnokságtól.

9. Tudomásul hozzuk az Alsófehér vm. lakosságának, hogy akiknek katonai raktár vagy másféle katonai vagy kincstári dolog van birtokukban, esetleg tudomásuk van róluk, 24 órán belül kötelesek a helybeli román katonai parancsnokságnál bejelenteni.

10. Mindenféle folyamodványokat, panaszokat stb. a helybeli román katonai parancsnokságnak kell bejelenteni. Mindazok, akik nincsenek megelégedve, fellebbezhetnek.

11. Mindazok az állampolgárok, akik nem teljesítik e fenti parancsnokat letartóztatásban és szigorú büntetésben részesülnek."

E drasztikus intézkedésnek az lett az elsődleges eredménye, hogy mind a helyi magyar nemzetőrség, mind a frissen megalakult magyar polgárőrség egyik napról a másikra kénytelen volt beszüntetni tevékenységét, és fegyvereit a megszálló parancsnokságnak beszolgáltatni.

Mindezek ellenére Erdély lakosságának mindazon része, mely nem csatlakozott a gyulafehérvári határozatokhoz, főleg annak azon pontjához, mely Erdély 26 vármegyéjének Romániához való csatolását írta elő, fokozott érdeklődéssel fordult a december 22-i kolozsvári nemzetgyűlés fele, melyen az Alsófehér dec. 29-i száma szerint 120 000 magyar, román és szász sereglett össze a 26 megyébôl, hogy meghozza határozatát, és követelje az egységes, csonkítatlan Magyarország fennmaradását. A nemzetgyűlésre a megszállott területekről nem adtak ki utazási engedélyt, így Alsófehér vármegye impozáns küldöttsége kénytelen volt távolmaradni, de a vármegyei magyar nemzeti tanács írásban jelezte a nemzetgyűlés határozatához való csatlakozását.

A megszállott Nagyenyed pedig – a lap szerint – "nyugodt és csendes". A fegyelmet a kollégiumba beszállásolt román csapatok biztosították. Különben is, a megszállók harmadik telepesként helyezkedtek el a kollégiumban. Elsőként a visszavonuló német csapatok vették birtokukba a kollégium termeit. Őket a magyar nemzetőrség követte. Hogy mindezen csapatok mit műveltek, arról a Bethlen Kollégium akkori értesítőjéből szerzünk tudomást.

"A sok beszállásolástól – hangzik a beszámoló – rengeteg kára származott az intézetnek és ifjúságnak egyaránt: a bútorzat egy része teljesen tönkrement, az internátus folyosóin levô szekrények ajtóinak, fiókjainak, valamint az asztalok fiókjainak nagy része feltûzeltetett, elvesztek a tanulóknak a fiókokban levô összes könyvei és egyéb tanszerei, ezenkívül némelyeknek minden itt hagyott ruhája s egyéb holmija. Az okozott kár 150-160 ezer korona, ebbôl a tanulók kára mintegy 70 ezer korona volt. Különben az intézet összkára a forradalom napjaiban megközelítette a 2 millió koronát." Az oktató-nevelô tevékenység helyzetét pedig így jellemzi az igazgatói jelentés: "Oktatásunkon mind jobban érezhetôk a háború pusztító hatásai: most kezdenek csak igazán mutatkozni az elôbbi háborús évek következményei is s úgy látszik, egyhamar javulást ezen a téren sem remélhetünk, hanem inkább további hanyatlástól kell tartanunk… Fegyelmi tekintetben is hanyatlás konstatálható. Sokszor az volt az érzésünk, mintha az ifjúság ki-ki siklanék a kezeink közül. Ennek oka valamennyire tán a külsô eseményekben is keresendô néha-néha, de sokkal inkább a tanárhiányban. Kevés a tanár, nagy az óraszám, természetes dolog, hogy a háborús viszonyok miatt amúgy is megtépett energiából alig juthat valami még a rendszeres fegyelmezésre is. Hát még arra, ami azon túl van. A nevelésre!"

És akkor kérdem én: lehet-e ilyen körülmények közepette, azokban a tragikus napokban, hetekben "nyugodt és csendes" Nagyenyed? Különben is az akkori, magyar Enyed utolsó napjairól hiteles képet alkot Áprily Lajos, aki szemtanúként örökíti meg e város vergôdését, tehetetlenségét:

"November volt és a város sorsa ismét végzetesen egy lett a kollégiuméval. A hegyekrôl nyugtalanító hírek érkeztek, a történelem szelében ingott az emberi élet, és mintha ismét vér és koromszag terjedezett volna a levegôben. Lázas órákon át ott ültünk a vármegye ház tanácstermében, és birkóztunk az idôk morzsoló kerekének a lendületével. November volt és mégsem ültünk a katedrán, mert nem volt tanítás a kollégiumban. Szemben velem abban a teremben egy kép függött, nagy történelmi festmény, amely az egész falat elfoglalta: Munkácsvár átadása. Kurucok véres fejjel állnak a szomorú Zrínyi Ilona körül, két gyermeke riadva húzódik melléje. A háttérben a kitárt kapun át diadalmas kürtöléssel és kibontott zászlókkal nyargal fel a várba a császári sereg. A hosszú vármegyei asztalnál a polgári lakosság védelmérôl és a havas lecsendesítésérôl folyt a nyugtalan tanácskozás. Az a kép pedig napokon keresztül szembenézett velem. Az erô és a kezdeményezés egyre jobban átsiklott gyengülô magyar kezünkbôl a velünk szemben ülô gyulafehérvári urak kezébe. És a kép rendre megtelt felleges idôk súlyos szimbolumával… Aztán katonaság jött. Aznap este a kollégium elôtt a nedves sötétben belebotlottunk a háromszínû lobogóba. Tegnap még ott hirdette a múltat, azt a fejedelmit is, a magas kollégium homlokzatán. Sáros volt és ázott, amikor felemeltük. Azután jött a csend. Csak akkor nem volt csend, amikor a bevonult katonaság heves ritmusú, magas síphangú trombitaszava járta a várost. És azóta a város és a kollégium, a háború elôtti évtizedek fejedelmi eredetû bôsége és bárányfelhôs történelmi optimizmusa után, keresi életét az új erdélyi sorsban."

Győrfi Dénes

Forrás: Romániai Magyar Szó, 1998-12-31.