Lapszemle

Újra kézbe vettem a Márton Áron püspök úr írásait és beszédeit tartalmazó könyvet, mert nagyon sok eligazítás található benne a mai ember számára is. Így például a Teológián mondott évnyitó beszédében kijelentette: a kispapokat arra kell felkészíteni, hogy „mindegyik megalkuvás nélkül, de vonzó, megnyerő módon szolgálhassa a nép között Krisztus ügyét”. „Neveljenek nyílt tekintetű, egyenes jellemű, becsületesen gondolkozó papokat” – mondotta Márton Áron.

„A pap a kereszt hirdetésére és hordozására vállalkozik, ehhez pedig gerinc kell.” Akárcsak a tisztességes emberi élethez – tennénk hozzá. „Neveljenek olyan papokat – hangsúlyozta beszédében Márton Áron -, akiknek a vallásossága felülmúlja a lelkileg jóllakott, önigazult és önelégült írástudók és farizeusok vallásosságát.” És mind erre azért van szükség, hogy képesek legyenek hatni a hívekre, és jó irányba vezessék őket, „az emberre szabott, az élet minden síkját átható és formáló kereszténységet” műveljék. „A nemzetek közötti együttélést, kölcsönös jóakaratot, valamint tiszteletet hirdessék és szolgálják egész magatartásukkal.” „Az egyház kötelességének kell érezze azt, hogy részt vegyen a világ humanizálásában” – hangsúlyozta a püspök úr 1974-ben, a Szocialista Egységfront kongresszusára készített beszédében. A katolikus egyháznak ma is alapvető feladata ez.

Mindezekből látható, hogy Márton Áron nem volt az elzárkózás híve, hanem a kapcsolatot és a partnerséget kereste mindig – azért, hogy tenni lehessen valamit. Ugyancsak 1974-ben, a plébániai hivatalokhoz címzett Körlevelében azt írta: „meg kell teremtenünk a feltételeket, hogy helyreálljon a népek közötti bizalom”. „Le kell győzni a népek közötti gyűlölködést.” „El kell ítélni minden mesterkedést és hazug propagandát.” „Az erőszak nem lehet jogalkotó tényező.” – Ez utóbbi megállapítását nem ártana ma is hangoztatni, és a világhatalmak vezetőinek figyelmébe ajánlani. Mert amit az erőszak szül, az mindig csak káros lehet: megosztó és pusztító. A háború soha nem oldott meg semmit. Néha eszükbe juthatna…

Persze volna még ma is sok helyrehozni való. Például az egyházi iskolák államosítása nem volt egy szerencsés fordulat – semmiképpen sem szolgálta az oktatás javítását, emberközelbe hozását. Az erdélyi katolikus egyháznak volt 12 óvodája, 175 általános iskolája, 12 gimnáziuma, 10 elméleti líceuma, 3 kereskedelmi középiskolája, 1 ipari líceuma, 1 tanítóképzője, 1 tanítónőképzője, 1 óvónőképzője és 2 gazdasági iskolája. Mindezeket elrabolták tőle – bekebelezte az állam, és ma is birtokolja. Hát nem volt egyéb dolga?

A katolikus egyház Erdélyben 1500-ban alapította az első népiskolákat, és 1579-ben az első középiskolát. Tisztelni kellene érte, és jóvá kellene tenni az államosítás révén elkövetett fosztogatást. Ezt is hiába várjuk.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, 2020. március 11. Vélemény rovat