Lapszemle

Megdöbbentett a hír: tavaly 751 gyermeket hagytak sorsukra a szüleik a kórházakban: 520-at a szülészeten, 205-öt a kórházakban működő gyermekorvosi rendelőben, 20-at pedig más kórházi részlegeken. Az elhagyott gyermekek nagy része állami gondozásba került – ne irigyeljük a sorsukat! -, vagy pedig nevelő szülőre leltek – ők talán valamivel szerencsésebbek… És még dicsekedhetünk is. Képzeljék el: 2018-ban 53-mal kevesebb gyermeket hagytak el a kedves szüleik, mint 2017-ben. Lám-lám: jön meg az eszük.

Bár így lenne!

Addig is több olyan papra lenne szükségünk, mint Csaba testvér, Böjte Csaba atya – aki az elhagyott, vagy pedig a rosszul tartott gyermekeken segít; otthont teremtett számukra Déván, de több székelyföldi helységben is. Persze nem rajong a menhelyekért. Jól tudja, a gyermekek igazán csak a szüleiknél lehetnek otthon. Böjte atya egyik emlékezetes vallomása: „Ha meghalok és letekintek az égből, akkor leszek boldog, ha nem látok több árvaházat”.

Ehhez viszont csodára lenne szükség. És kitől várhatunk csodát? Hát semmiképpen sem az anyagi haszonért és a kényelemért tülekedő szülőktől, sem pedig a hatalomért és a zsebre vágható közpénzért szónokló politikusoktól. Akkor vajon kitől? Talán a szentté avatás útján járó Márton Áron püspöktől? Hát, benne még reménykedhetünk. Nemrég dokumentumfilm készült róla: A püspök reggelije. És íme, jelentkezett is már egy csoda! A 11 évi munkát igénylő filmet egy református fiatal készítette: Zágoni Balázs. Ezt, én legalábbis, tegnap tudtam meg, a dokumentumfilm bukaresti vetítése után, hogy ő református. A Balassi Intézet tette lehetővé a film vetítését…

Lám-lám, Márton Áron elhunyt, immár 39 éve – és mégis él! Egyénisége ma is hat. Természetesen viselkedett minden helyzetben, és mindenkivel. Velem is, amikor középiskolás gyerek koromban Nála jártam, Gyulafehérváron. Bevallottam, hogy nem akarok pap lenni, mire Ő kedvesen azt mondta: nem baj, csak legyek jó ember… Ő jó ember volt örökké – és ezért él még ma is! Nem is szerették őt a hatalom megszállottjai. A négy év alatt, például, amikor Kolozsváron szentbeszédében szóvá tette a zsidóüldözés embertelenségét, majd pedig levelet küldött a magyar miniszterelnöknek, hogy szüntesse be a zsidók elhurcolását – Magyarország nemkívánatos személynek nyilvánította Márton Áront, az erdélyi katolikus püspököt. Többé nem mehetett Kolozsvárra prédikálni… De a háború után a román hatóságok sem voltak jobbak: börtönbe zárták – Észak-Erdélyben ugyan, de nem azért, hogy ott prédikáljon… Túlélte ezt is. „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és a börtön nem szégyen, hanem dicsőség” – vallotta Márton Áron. Érdemes megjegyezni.

De mi lesz a gyermekekkel, akiket a szüleik elvetnek? Leendőbeli szentünket, Márton Áront arra kérjük, tegyen még egy csodát. Ahogy kinyitotta a református fiatal szemét, nyissa ki a fiatal szülők szemét is. Hadd lássák meg végre, micsoda érték a gyermek! Megkeserüljük még, ha elvetjük.

Zsehránszky István

Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019 május 22.