Lapszemle

Nagy Attila elküldte nekem az Ezerszer az év emberéről című könyvét. Érdekes módon e könyvnek a fejezetek fölötti margóján más címe van: Shakespeare ezerszernek hívják. Én a könyv borítójára is ezt a címet írtam volna. Hogy Shakespeare az évezred embere – legkiemelkedőbb alakja -, az kétségtelen. Játékos ez a Nagy Attila! Így készteti arra a vásárlót, hogy kinyissa a könyvet és kiderítse, hogy kiről is van szó benne. Ez a játékosság aztán a könyvön belül is folytatódik. Az alfejezetek vagy az alcímmel bevezetett szövegek végén mindig van egy kérdés, amellyel próbára teszi az olvasó diák vagy érdeklődő ismereteit. Meg kell mondania például azt, hogy Shakespeare melyik darabjából való az illető részben elemzett idézet. Ha nem tudja, akkor sem marad felvilágosítás nélkül. Hátul, az Epilógust követően megtalálja a helyes választ. Megkeresheti.

Én, ha tehetném, tovább vinném ezt a játékot. Az idézeteket és a kérdéseket – meg a válaszokat is – bevinném az okostelefonba, hogy a tanulók, diákok, akik az okostelefon leglelkesebb használói, ne csak szamárságokat találjanak ott, hanem valami szépet, igazat. Mert előfordulhat, hogy talán még azt is elolvassák – az utcán, az autóbuszon vagy a matematika órán…

Visszatérve a könyv címére – nekem nem tetszik ez az ezerszer. Hát csak ezerszer jobb Shakespeare? Én nem számoznám. Ő nemcsak ezerszer jobb vagy kiemelkedőbb, hanem végtelenszer! Miként ebből a könyvből is kiderül, bár Shakespeare 1564-ben született és 1616-ban halt meg, műveiben mégis megtalálható korunk – a XX. század és a XXI. század - úgyszólván valamennyi súlyos problémája. Mert Shakespeare belülről látta a világot, s az az emberi lét – lényegét tekintve – nem sokat változott. A diktátor, a zsarnok, a politikus, de a gazdasági ügyeskedő is ugyanolyan ma, mint bármikor. Ugyanabból a fából faragták. Attól nem lesz jobb, hogy éppen számítógépet használ, vagy a hazugságaival a tévében eteti embertársait…

Jellemző a 73. szonett magyar fordításainak a története – amit Nagy Attila részletesen bemutat ebben a könyvben. Az utóbbi nyolcvan évben ennek a szonettnek tíz magyar fordítása született. A legtöbb olyan időkben, amikor a magyarság sorsa különösen tragikus volt. Így például 1918-ban vagy 1941-ben vagy 1956-ban. Nagy Attila, ennek az ezer oldalas könyvnek a szerzője is lefordította a 73. szonettet 2002-ben. Jól tette, mert tizenkettedik fordítóként sikerült jól mondható szöveget formálnia. Az ő fordításának a szövege nem spekulatív, okoskodó, lehetetlen kifejezéseket, szókapcsolatokat erőltető, mint amilyen nem egy a tizenkét fordítás közül.

A könyvből megtudhatjuk azt is, hogy Nagy Attila miért merészkedett erre. Megkérte Mészöly Dezsőt, a nagy budapesti műfordítót és Jánosházy Györgyöt, hogy fordítsák le ők is a 73. szonettet, mert fordításaikat közölni szeretné készülő könyvében. A fordító urak nem kaptak az ajánlaton, s akkor Nagy Attila maga fordította le mai nyelvre a szonettet, majd elküldte nekik, hogy inspirálja – vagy pedig bosszantsa – őket. Talán erre már válaszolni fognak.

Zsehránszky István

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adás, Vélemény rovat, 2020. január 29.