A Fecsegő csecsebecsék (Les bijoux indiscrets) Denis Diderot frivol regényeként lett a 18. század közepének hírhedett műve, melynek provokatív tónusában a kor álszentségének leleplezése mellett valamely racionális értékrend, vagy korabeli fogalommal „értelmes erkölcs” morális megkövetelési szándéka is meghúzódott. Álarcosok, cinkosok, „ölebek”, „gavallérok”, köpönyegforgatók és álságosak sűrűn lakott földjén jár a szerző, s bár hősei körében az intim suttogások éppúgy jelen vannak, mint a némaságok, fuldoklások, kegydíjasok és menekülők, lefizetettek és elüldözöttek, s ahol végtére is a mentális harmóniák hiányában minden érintett csupán a kesernyés boldogtalanságba talál bevezető utat…ⁱ

E kétszázötven éves mű óta megannyi változatban hangot kapott már a távolságtartás, tiltakozás, lázadás ezernyi oka és módja, stílusváltozása és hatása – kezdve a közerkölcsök csőszködésétől a regényes ábrázolatokig, a mozgalmi tónustól a vallomásos feminizmusig, a politikai aktivizmustól az aktivizmusok politikáiig. Nadya Tolokonnikova harsányan aktivista hangneme azonban nyilvánosság- és hatásfok terén bőven fölülmúlja az évszázados előzményeket. A Pussy Riot csapata sokszorosan eltávolodott már a Bovaryné-kori párálló pillák és szégyenpír kínálta világképek elfogadásától, s egyenesen a mindig is álszentül és otrombán tolakodó hatalom elleni hőbörgés egy sajátosan új, mondhatni „sátánista” válfaját választotta. Az orosz sátánizmusnak amúgy is megvoltak térségileg jellemző politikai aktivistái, lettek légyen a Kreml szolgálatában mint a „dialektikus materializmust” híven kiszolgáló okkultizmus jegyesei,ⁱⁱ vagy a burjátföldi sámánkultuszok modern utódai,ⁱⁱⁱ belföldi kémelhárítók vagy külföldi titkos ügynökök… – de Tolokonnikova a politikai boszorkányüldözésnek igen látványos változatát rögzíthette tizenhét éves kori kamasz mozgalmár életkezdeteitől a börtönig és tovább, amikor nekifogott Lázadj! A Pussy Riot útmutatója aktivistáknak című kötetének.^iv Felbujtó hatású, s főleg ilyen szándékú kötet ez, nagyjából fél oldalanként kap agyrémnek tetsző jelenségek elleni késztetést az olvasó. A Bevezetés visszafogottabb Előzetes nyilatkozata még szinte közlésbátorsági múltképet kínál, de már egy oldallal később a politikusok, oligarchák és érdekeltségi köreik együttes minősítése kerül e látképbe: ezek azok, akik „bizonyosan minden más fajt túlélnek a földön” (11. old.). Majd egy deklaráció következik: „Mindannyian nagyhatalom vagyunk”, s egy ráhangoló: „Putyin, amikor katonai-ipari komplexumokba önti a pénzt ahelyett, hogy a széthulló infrastruktúrát fejlesztené, csak annyit mond: ’Nézzétek, NATO! Nézzétek, drónok! Nézzétek, bombák Irakban’!”. S innen indul tíz fejezeten át a viselkedési és morális program egységesen három blokkra osztott (szavak, tettek, hősök) útmutatója, tíz szabály, mely igazolni törekszik az alapképletet: mindannyian öntudatunktól és erőnlétünktől szükségképpen megfoszthatatlan nagyhatalmak lehetünk…!

E tíz fejezet a cselekvési morál köré rendeződik, hasonlóképpen, mint a Milosevics szerb diktátorral szembeszálló Otpor! (Ellenállás) mozgalom vezetője, egyik fő aktivistája, Szrgya Popovics is mozgalmi elvek és gyakorlati megoldások, konkrét példák és megnevezett hősök bemutatásával illusztrálja a bénultsággal szakítni kész cselekvők lehetőségeit,^v Tolokonnikova sem óvakodik a szavak eseménydús performansza segítségével elbeszélni, amit közölni akar. S mert a csiricsáré holmikba burkolt csajos Pussy Riot rock-punk zenekar fellépéseiből, a Megváltó Krisztus-székesegyházban előadott „Szűzanya, zavard el Putyint!” nótából is kiderült, eléggé kritikusan vélekednek a Putyin-rendszer működéséről, ezt azonnali letartóztatással, „vallási gyűlöletkeltéssel” és „huliganizmus” vádjával jutalmazva két évnyi börtönnel, szibériai kényszermunkatáborral hálálta meg a rendszer, szinte önnön cáfolatául annak, hogy semmi sem érvényes a kimondott kritikai észrevételekből…

S ne is rémüldözzünk, az orosz tényirodalomnak éppúgy megvan klasszikus munkatábori prózai hagyománya Dosztojevszkij Feljegyzései óta, Szolzsenyicin, Salamov gulág-naplója óta, melyek visszafogott prózai tükrei az elbeszélhetetlen mégis-elbeszélésének. Ekképpen Tolokonnikova is hol visszafogott leírásban, publicisztikus kisugárzással, hol meg lázadó dühvel hozza, amit elbeszélni szándékozott. Fejezetei, melyeket alább futólag fölidézek, szinte egyként tükrözik a magabiztos döntést és világképet: „Ha eltűrjük a zsarnokságot, akkor mi magunk válunk saját elnyomóinkká!!!”. Eközben persze a mindennapi emberek vélhető többsége – s köztük persze magam is – rendre a remény képzete és a lemondás kínja között feszeng, s hajlamtól függően dönt a jól járás és a belebukás esélyei közötti tájon. Szerzőnk enyhe és némiképp gúnyos szánakozással tekint erre a hezitálásra, s végső válasza mindig a harsány dac és gúnyos győzelem partvonalai/sziklafalai között hangzik fel…

A kötet tíz része (meg előhangja és Zárónyilatkozata) között a meggyőződés alaptónusa munkál: „Megtanultam: alkalmazni a zen, az akaraterő, a nyugalom és a kitartás egy sajátos kombinációját… Aki harcol, annak nem szabad a félelem vagy a harag csapdájába esnie, a rejtőzködés és menekülés útjára lépnie. A harcos legyen olyan a ringben, mint egy nyugodt sakkjátékos. Az eszével győzzön” (250. old.). Erős a látszat csalókasága, hogy elég a haragvó válasz, de erről egyhamar kiderül, mennyire esélytelen. „Minden korrupt hatalmi struktúra hazugságokra épül. Václav Havel szavaival élve: ’Ezért csak addig válik be, amíg az ember hajlandó hazugságban élni”. Ez pedig döntés kérdése, és ezt a döntést mindenkinek meg kell hoznia: ne éljünk hazugságban!” (uo.). Megtanulni nem haragudni, megbékélni azzal, hogy mások nem tudnak nem haragudni, s megtanulni hálásnak lenni, elvetni a mohó élet-elvárásokat, „nem szégyellni aki vagyok”, s megmaradni folytonos küzdésben…! „Azok, akik kezében a hatalom van, és ezt a hatalmat arra használják, hogy velünk kiszúrjanak: figyelnek minket és fikarcnyit sem hátrálnak, ha nem vagyunk kitartóak” (251. old.).

Nos hát, a szabályok… A tanítónénis fölényt vagy jovialitást alighanem kikérné magának. Egy mozgalmár kinyilatkoztat, következtet, elvár, serkent, próbára tesz, mozgat. Nem lamentál. Akkor hát mi végre a biblikus törvénykönyv, a morális elvárásokkal élő és programos felelősséget osztó magabiztosság?

Első programpontja a szavak-tettek-hősök háromszögébe iktatott 1. szabály: Kalózkodj! – a „kalózok népköztársaságában”: ha a tettek eredménytelenek, akkor a szavakban kell keresni az inspirációt. Hávelben, Zbigniew Bujak szolidaritás-aktivistánál, vagy bárhol, ahol a kiszolgáltatottak hatalma még jelen van. Nem elfogadni ostoba parancsokat és kimerevedett, ám jobbára életképtelen társadalmi szokásokat. Mindenhol vannak „varázsdobozok”, melyek nem a lineáris társadalmi mozgalmak lassú lépései szerint, hanem a meglepetés-fegyvertárban gazdagok. A nyitottság lakozik ebben, az elfogadás, a belátás, a bizalom. „A társadalmi mozgalmak nemlineáris logikája megkívánja az aktivistáktól, hogy figyelmes, érzékeny, hálás és nyitott gondolkodású teremtmények legyenek. Elvégre ők mind kalózok és boszorkányok, akik hisznek a varázslatban” (20. old.). A kalózkodás alapsorait Villon versével, Michel Foucault soraival, Thomas Paine szentenciáival indítja, 18 éves egyetemistaként dolgozatírás helyett filozófiatanárát a cselekvés ténylegességével kívánja eltántorítani a beadandó dolgozat megírásától – majd kompromisszummal a cselekvés filozófiájáról értekezik mégis. A filozófiai példatár az emberi szabadságok legszebbikének a szólásszabadságot értékeli, Tolokonnikova az örök felforgató entitásban lát inkább morális feladatot… „A punk létforma lényege, hogy folyton meglepetéseket okozunk” /…/ Nem tetszik a ’punk szubkultúra’ fogalma, ahol a punk egy rögzült képpel azonos. /…/ Kalózként az is a feladatom, hogy tanulmányozzam az életet és a világban előforduló politikai rendszereket. /…/ Sohasem lehet egyetlen állandó álláspontja, hiszen folytonosan úton van, mindig máshol nyit frontot” (25-26. old.).

’A mi dolgunk az, hogy bosszantó kérdéseket tegyünk fel. […] Elemi erő van az egyszerű kérdésekben. Drága elnök úr! Ha ön nagy hatalmú, gazdag és okos, akkor a nép miért él szegénységben? Nálunk, a városban miért fekete a hó? A légszennyezésről cikket író újságírók tényleg azt érdemlik, hogy halálra verjék őket?”

Az első fejezet az életpálya indulásába, a mindenkori számkivetettségbe, környezetpusztításba, a „jó kislánynak lenni” állapot elfogadásába belenyugodni és az intenzív élet hiányával járó lesunyt állampolgári státuszt elfogadni képtelenséggel indul. „Ha már mindenképp meg kell neveznem egy ellenséget, azt mondom: legnagyobb ellenségünk a közöny. Fantasztikus eredményeket érhetnénk el, ha nem kötne minket gúzsba a gondolat, hogy semmin sem lehet változtatni”. Ezért is a 2. szabály: Csináld magad! Ha nem várod meg, hogy megmondják, mit tegyél, akkor döntsd el, csináld magad, és ne hagyd, hogy belepofázzanak. Ha előadásra kérnek a barátnőiddel a punk feminizmus oroszországi állapotáról, s úgy látod, ilyen nincs is, ne mondd le, hanem teremtsd meg a mozgalmat. Nulláról kell kezdeni, de megéri. A fejezet az amerikai álom drabális hazugságának cáfolatával és a tehetség-szenvedély-bátorság-őszinteség drasztikus vállalásával, a Pussy Riot riadalmat keltő keletkezésével folytatódik (35-51. old.), morális kinyilatkoztatásokkal, filozófiai tanulságokkal, Dimitrij Alekszandrovics Prigorov példájával, aki a „fotelnacionalizmus” kritikájával egy provokatív fesztiválon adja elő a „neoszovjet / hidegháborús / rendőrállami imperializmus” bírálatát is. Szavak, tettek, hősök…, ismét és kitartóan strukturálva a személyest a közpolitikai ellenében, a közöst a kisajátított és elorzott ellenében, a tudást a tudatlan dölyf ellenében.

A 2012-es székesegyházi Putyin-ellenes tiltakozásért, a feminista és diktatúraellenes lázításért két év börtönt kapott. Itt olvasott, tanult, edzett, meditált, élve maradt. A 3. szabály: Vedd vissza a lázadás örömét! lényegében a személyiség autonómiájának létjogát, a túlélés és jövőre fókuszált megtörhetetlenség folyamatát hozza közelebb, szintúgy morálfilozófiai és mindennapi lételméleti interpretációban. Csakazértis-aktivizmus, mosolyképes túlélési rutin, makacs kitartás ül a fejezeten végig. Viszont: a további fejezetek (4. szabály: Hozd a frászt a kormányra!; 5. szabály: Kövess el művészetbűnt!; 6. szabály: Leplezd le a hatalmaskodást!; 7. szabály: Ne add fel könnyen! Tarts ki! Szerveződj!; 8. szabály: Szabadulás a börtönből; 9. szabály: Teremts alternatívákat!; 10. szabály: Légy, ami akarsz!) ilyetén konvencionális „recenzió-típusú” ismertetésével, okkal félek, éppen a legfőbb szerzői intencióknak mondok ellent… Nem próbálok frászt hozni az olvasóra, de ha az lehetek, ami vagyok, akkor nem elvenni próbálnám a felfedezés örömét, az olvasás tanulságait, a meggyőződés próbáját, hanem a Csináld magad! szabályra építve éppen az Olvasóra hagynám a találkozás közvetlenségét…! Annyit a „hozd a frászt” értelmében is sugallanom illene: ha a kivagyi csecsebecse-csevegés arcképcsarnoka alapján tetszene megítélni ezt az úrhölgyet, internetes fotók vagy mozgalmár pózok, sí-maszkba öltözött hajcihőzés vagy vidéki libáskodás gőgjével tetszene látni, amit előad, akkor egy kicsinyég tévedni tetszik. S még akkor is, ha a Putyin-ellenes villámcsődület után, s két évi börtönviseltség nyomán címlapokra kerülő személyiséget mint a LennonOno-békedíj, majd a Hannah Arendt-díj részesét, utóbb a Zona Prava jogvédő szervezet és az orosz börtönviszonyok ellen független hírportálon harcot hirdető aktivistát pusztán úgy ítélné meg legszívesebben, mint sikerképesen zajosan fecsegő csecsebecsét, amely világ-ismertségre vetemedett. A tíz fejezet nagyjából száz forrásmunkára épülő hivatkozással van kibélelve, szociológusok, jeles gondolkodók, filozófusok tan-téziseivel, politológusok érveivel, sajtóközlemények és hírportálok felmutatásával, amerikai és nyugati tapasztalatokkal, börtönviszonyok ismeretével, szociálpolitikai érvekkel, világnézeti álláspontokkal, morálteológiai inspirációkkal, közjogi benyomásokkal és főként saját életút-tapasztalattal. Egyaránt áll reá a csináld magad önállósága, a kalózság világképe, az ökologista felháborodás, a punk és feminista ellentmondás, a saját sorsot saját szótárral is gyarapító világnézeti merészkedés egész attitűdje. Kár lenne kevesebbre becsülni, mint Popovics művét, márpedig az igen zúzósan képviseli a bevezetőben utalt provokatív tónust a kor álszentségének leleplezése mellett egy kétségkívüli racionális értékrend, „értelmes erkölcs” morális megkövetelési feltételei nevében. Tolokonnikova saját jogon a köz jogát kéri és követeli a hétköznapi putyinizmusok elleni tiltakozáshoz. Fegyvere pedig igen sok szempontból példázatosabb, erősebb és fenyegetőbb minden ilyennél: „Kérd számon a hatalmasokat, és gyönyörködj a bukásukban! Makacs ellenállás és sokatmondó mosoly – ez legyen a fegyvered!”.

S ami talán nem kevésbé fontos, avagy legalább annyira meggyőző: mindezt elmondani értelmét látta. Mosolyogva, és ellenállóan.

A. Gergely András

i A kétkedőknek javallott a mű részeinek vagy egészének bűvös kínálata: https://mek.oszk.hu/02900/02959/02959.htm

ii lásd Krasztev Péter tanulmányát a Kultúra és Közösség 2019-4. számában, http://www.kulturaeskozosseg.hu/pdf/2019/4/02_Krasztev_2019_04.pdf

iii lásd ehhez Somfai Kara Dávid www.mtatk.hu › kiadvany › fiatal › 11_somfaikara_david vagy Sántha István kutatásait, Sántha István – Szafonova Tatiana 2009 ’Mítoszban élni’ és a sámánkodás gyakorlata a Bajkál-tó környéki ehirit-burjátok körében. In ETHNO-LORE, XXVI: 191-204. MTA Néprajzi Kutatóintézetének Évkönyve, Budapest

iv HVG könyvek, Budapest, 2019., 288 oldal

v Popovics kötetéről egy éve írtam ugyanitt, lásd https://sites.google.com/view/peri-mikro-szkp/2018147-166/kivonul%C3%A1s-p%C3%A1nik-l%C3%A1zad%C3%A1s