Suncokreti
U tužnom oku suncokreta, Što nemo prati neba bludnje, Tu su sve žeđi ovog sveta, Sva nespokojstva i sve žudnje. Šume u strahu svom od mraka: "Bog je pomalo sve što zari; I svetlosti je jedna zraka Mera i cena sviju stvari!... Sve je što živi na dnu tmine S prokletstvom nemim na svet palo - Sve što ne gleda u visine, I nije jednom zasijalo!..." S istoka kralji, obučeni U teško zlato, stoje plačni; I žreci sunca, naspram seni
Prosjački vape u čas mračni.
Te tužne oči suncokreta
U mom su srcu otvorene -
Ali su sunca nakraj sveta,
I tiho slaze mrak i sene.
Pomreće noćas širom vrti,
Dvoredi sjajnih suncokreta,
Ali će biti u toj smrti
Sva žarka sunca ovog sveta.
Suncokreti
Les Tournesols
Dans les yeux tristes des tournesols
Qui suivent, muets, l’errance des cieux,
Toutes les soifs du monde s’affolent,
Tous les rêves et les désirs spacieux.
Ils frissonnent devant l’obscurité :
« Car Dieu est dans tout ce qui luit
Et un seul rayon de clarté
De toute chose la mesure et le prix !...
Ce qui vit au fond de sombres cachots
D’une malédiction muette ici-bas est chu –
Tout ce qui ne regarde pas vers le haut,
Et n’a jamais à la lumière cru… »
Princes d’Orient, dans la pénombre,
Ils pleurent sous l’or de leurs habits ;
Les hérauts du soleil face à l’ombre
En mendiants implorent dans la nuit.
Les yeux tristes des tournesols,
C’est dans mon cœur qu’ils sont ouverts –
Mais les soleils ont gagné d’autres pôles,
Et l’obscurité doucement conquiert.
Les grandes fleurs aux couronnes d’or
Mourront cette nuit à la ronde,
Mais il y aura dans cette mort
Tous les soleils ardents de ce monde.
(Traduction: Vesna Bernard-Radovic)
Napraforgók
A napraforgók nagy szemébe
– míg követik az ég járását –
a világ minden szomja-éhe
belévegyül minden bú s kívánság.
Félnek a sötéttől. „Mi fényt ad:
isten az mind valamiképpen;
mértéke mindennek, vaj’ él csak
egy sugárnyi fény a szívében.” –
ezt zúgják és ezt: „Átok-verte
lakója mind az éjnek, ködnek,
ha nem tekinthet az egekbe
s bár egyszer csak, nem tündökölhet.”
Napkeleti királyok sírnak
öltözve zordon arany kabátba,
a nap ellen árnyak riognak
mint koldus könyörög éjbe zárva.
A napraforgó szomorú szeme
szívemben a fényre kinyílott,
de estére a nap mint világvége,
csöndes árnyra és sötétre váltott.
Kihülnek, kihalnak a kertek,
ki a két-sorú napraforgók,
de hulltuktól holtan kerengnek
mind a Napok, Csillagok, Bolygók!
1922
(Translated by Illyés Gyula)