Zsoldos Júlia: Jókai Mór és a sci-fi

Jókai mindmáig az egyik legolvasottabb magyar író. Van is mit olvasni tõle, hiszen életmûve több mint száz kötetre rúg.

A csodagyereknek tartott ifjú már elsõ novelláival sikert aratott, elsõ regénye ismert íróvá tette. Petõfivel együtt voltak a forradalmi ifjúság vezérei 1848-ban, majd a bujdosás hónapjai után megkezdõdhetett a Jókai-romantika diadalútja.

Szívósan és szakadatlanul ír, könnyen fogalmaz, képzelete kiapadhatatlan, meseszövése bravúros, stílusa gördülékeny. Szemléletes leírás, pergõ cselekmény, pátosz és humor egyesül írásaiban. Írói termékenységérõl, hatalmas munkabírásáról anekdoták születnek. Regényeiben megelevenednek Magyarország történetének válságos korszakai, emléket állít a közelmúlt nagy eseményeinek, a 48-as szabadságharcnak, bemutatja a parasztok világát, stb. A változatos témájú könyvek közös ismertetõje Jókai lebilincselõ stílusa, mely mindig új és új történetek olvasására késztetei a mai is népszerû író olvasóit.

Jókai a kiegyezés táján új témák fele fordult, a"máról", a technika és a természettudomány forradalmáról kezdett írni. Érdeklõdése, mely még diákkorában kezdõdött mindig is rendkívül sokoldalú volt: az iskolában szinte minden tantárgy egyformán érdekelte (bár akkor még a humán és természettudományos ismeretek nem váltak úgy el egymástól, mint késõbb, így a gyerekeknek valószínûleg egységesebb világképük lehetett). Ez a gyermeki rácsodálkozás és kíváncsiság egész életében sajátja maradt: minden természettudományos és technikai újításról szóló hírt elolvasott. A ránk maradt Jókai könyvtár pedig enciklopédiák, lexikonok egész sorát tartalmazza. „Az én könyvtáram egyike a (magán kézben levõ) legbecsesebb gyûjteményeknek, a melyben minden nevezetes útleírás, néprajzi, természettudományi mû a legdíszesebb kiadásokban feltalálható ... nincs olyan elrejtett völgye a földnek, olyan tájék, olyan vegetátió, amit könyveimbõl nem ismernék”. Mûveltsége tehát egyáltalán nem lebecsülendõ (noha olykor igen szabadon bánt a rendelkezésére álló anyaggal), mûveit hatalmas forrásanyagra támaszkodva írta, könyvei mellett a kor jelentõsebb tudományos folyóiratait (pl. Tudományos Gyûjtemény, Vasárnapi Újság) is forgatva. 1863-tól tagja volt a Természettudományi Társulatnak, sok tudóst, mérnököt ismert, földrajzi, geológiai, õslénytani, stb. tudása a kor színvonalán állt, felért bármelyik külföldi szerzõével.

Gyakran – nem alaptalanul – hasonlítják Vernéhez, aki hasonlóan éberen szemlélte és hasonló fantáziával írta le a világot, mint Jókai, nagy érdeklõdéssel fordulva a világ tájainak, népeinek ábrázolása felé. Egyiküknél sem volt fontos viszont, hogy lássák is azt, amirõl írnak („voyages en fauteuil”).

Munkamódszerérõl õ maga írta a következõt egyik önéletírásában: „Mint ahogy az akrobatának mindennap kell gyakorolni az izmait: úgy kell nekem folyton fejleszteni az ismereteimet könyvekbõl és lapokból.” Olvasmányélményeit, a kor tudományos újdonságait pedig felhasználta kalandregényeiben, ráirányítva ezzel a figyelmet a természettudományokra egy olyan korban, mikor a nagyközönség ezen téma iránt nem érdeklõdött igazán.

Ilyen tudományos elemeket keresve vizsgáltam meg négy mûvét.

Az Oceánia, az Ahol a pénz nem isten és az Egész az északi pólusig regényekben közös motívum a csodálatos utazás. A fõhõs – akarva-akaratlanul – útnak indul. Ám valamilyen természeti katasztrófa (pl. vihar) idegen tájakra sodorja, ahol számára új, ismeretlen, fantasztikus vagy soha nem látott (de már ismert) dolgokkal találkozik. Elmaradhatatlan kellékei ezen utaknak a különféle szörnyszerû állatok, furcsa teremtmények, melyek legtöbbje Jókai fantáziájának szüleménye.

A Capitano szigetén két ilyen szörny részletes leírásával találkozunk: az egyik a "furia infernalis", mely "egy hosszú, két-háromméternyi féreg, a morotvák lakója, mely olyan vékony, mint a cérnaszál, de körös-körül tele van nõve vékony szõrökkel, amik olyanok, mint a csalán tövise, ezeknek a segélyével repülni tud, csigaszerû tekergéssel, sebesen, s ahol mezítelen emberi testrészt talál, azt meglepi (...) a bõr alatt össztekergõzik. (...) Van neki a fején szarva, mint a szarvasbogárnak, ollója, mint a skorpiónak, szipolya, mint a zanzárónak, szúr, harap és karmol."

A másik sem barátságosabb lény: "hatszegletû teknõje hegyes pikkelyekkel rakva, amik a fején sárkánytaréjjá sorakoznak, szegletes fejébõl két ökölnyi szem mered elõ, amiknek szempillái helyett szarvaik vannak, gömbölyû szájából éles fogsorok villognak, s befejezi a rémséget egy ormány, mely az elefántéhoz hasonlít." Ez a fülhasító fütyülést hallató óriásteknõc a matama (létezõ, bár nem teljesen így kinézõ állat).

Az Oceania a Boldogság furcsa szigetére sodorja fõhõsét, Bar Noémit. A „paradicsom földének” látszó országban hihetetlen bõségben termõ fákat és növényeket találnak, ám lakói korántsem paradicsomi lények: a fiatal férfiak kopasz, ráncos, görnyedt vénembereknek tûnnek, míg a hölgyek feltûnõ szépségükkel utalnak a torzulásra. Életüket a testi szükségletek kielégítésével (evés, ivás, szeretkezés) és egyéb földi örömök keresésével töltik A város istene, ahol „kábító buja illat”, kábító zene és részegítõ ital várja az arra tévedõt, egy szörny, mely az évet egy napot kivéve alvással tölti, ezen napon pedig felfal egy "kéjben elhalt, megõrült" férfit. Íme a szörny: "ülve is négy ölnyi magas, lábai aránytalanul rövidek, míg hosszú könyökei térdein nyugszanak. egész testét kékeszöld pikkelybõr fedi, milyen a tengeri kigyóké, mely a vénségtõl vastag ráncokat vetett. Arca hasonlít az emberi archoz, a bõr világosabb kék rajta, mint a test egyéb részein, s pisze, alig kiálló orránál fényesre megfeszül, homloka alacsony, lenyomott, szemcsontjai alól két kiülõ szemcsillag mered elõ, oly hideg, mint a kõ, a rubin fájó piros színével, mely körül fényes aranykarika látszik, mint a halaknál, szája ajkak nélkül, csak akkor látszik, ha felnyitja azt, s akkor szélesen elnyúlik apró gömbölyû két füléig, miket vékony hártya takar."

Az északi sarki utazás szerencsétlenül járt hõse Galiba Péter, aki egyedül marad egy zátonyra futott hajón. Aggodalomra azonban senuni ok, hiszen a matróz számára nincs olyan probléma, amit ne tudna megoldani, olyan helyzet, amit ne tudna ép bõrrel megúszni, fõképp miután segítõtársa és barátja is akad a megszelídített jegesmedve személyében. Kreativitása mellett alapos természettudományos felkészültsége menti meg: kiváló ismerõje az õsvilág állatainak (ezek jégbefagyott testébõl táplálkozik), az ásványtannak, köveknek (kristály, stb.), azok tulajdonságainak, fizikai, kémiai törvényszerûségeknek, természeti jelenségeknek. Valódi Robinson, akit még az a szerencse is ér, hogy kiszabadíthat két „õsembert”: apát és elbûvölõ fiatal leányát a jég és kristály fogságából. Az egymással héberül kommunikáló kis család továbbá megleli Káin sírboltját is. Az õsapa pedig ígéretet tesz arra, hogy elõadást fog tartani az MTA-n.

Ezen regények azonban minden tudományosságuk és fantasztikusságuk ellenére sem nevezhetõk sci-fi-nek. Fõleg az északi sarki utazás hemzseg a „tudománytól”, helye mégis – a másik kettõvel együtt – a csodálatos utazások között van.

Sokkal közelebb járunk a sci-fi-hez A jövõ század regénye kapcsán.

Egy betegséget és Az arany embert követõen kezd a regény megírásába, amelyrõl Mikszáth ezt írja: "végre olyan tárgyat talált, ahol teljes joggal ereszthette meg fantáziáját". Fantáziája valóban még a szokottnál is élénkebben mûködött, ám nem feledhetjük, hogy széles körû adatgyûjtés elõzte meg munkáját. Feljegyzéseit noteszekbe gyûjtötte – sokat még mielõtt a regény gondolata felmerült volna –, és címszavakba rendezte (pl. Technica, Strategia, Orvostan, Ethnografia, Vallások, Bank, Államtan, stb.). Utópia írására vállalkozott, a társadalmi boldogság utópiájának magírására, melyben az általános boldogság eszméjét összekapcsolta a magyarság végsõ diadalának víziójával, álmai az emberiség és nemzete fényes jövõjérõl minden eddiginél bizakodóbban gomolyogtak. Fõhõse Tatrangi Dávid, a csodatevõ székely ezermester, aki legyõzi a háborút, örök békét teremt, s olyan országot, mely minden tekintetben ellentéte Nihilnek. Az új hazában az ész gyõzedelmeskedik, az erkölcsi jó uralkodik és a tudomány fejlõdésének csodálatos távlatai nyílnak meg.

Ebben a nagyszabású látomásban is a kor nagy kérdéseire keresett választ. Sokszor napihírbõl indult ki, máskor tudományos publikációt használt fel, de mindig a kor dokumentumaiból merített. Mélyen megrendült például a porosz-francia háború és a Monarchia népeinek egymás elleni indulatai láttán, s a káprázatos jövendõ felidézésével a jelent szerette volna emberségesebbé tenni. Minden fontosabb mozzanatával szorosan kapcsolódik tehát a kor valóságához, és kimutathatók azok a hatások, amelyek Jókait a kiegyezés utáni korszakban érték, szemléletének alakulását befolyásolták. A kor politikai eseményei, a napi hírek át- meg átszövik a mûvet.

Persze nem hiányozhatnak a technikai találmányok sem, melyeket Jókai úgy ad elõ, "hogy az olvasó azt higgye: ez még megtörténhetik". Elképzeléseibõl pedig sokhelyt igazi látnoki erõ sugárzik: felismerte a repülés és a villamosság nagy szerepét, éghajlatváltozást jósolt, az ichorban pedig a mûanyagok elõképét kell látnunk.

A számos technikai „csoda” közül az ichor és az aerodrom emelkedik ki igazán.

A repüléssel kapcsolatban a regény megjelenése elõtt számos külföldi és hazai cikk, hír látott napvilágot, melyekbõl Jókai sokat olvashatott, melyekbõl meríthetett. Õ volt az elsõ író, aki mûvében e kérdésnek ily nagy szerepet tulajdonított. A próbálkozások két irányba mutattak: a levegõnél könnyebb, illetve a levegõnél nehezebb test felemelésével kísérleteztek. A jövõ század regényében mindkét fajta gép helyett kapott, ám a sikeresebbnek az utóbbi, Tatrangi Dávid aerodromja bizonyult. A repülés gondolatával nem Dávid, hanem még édesapja, Mózes kezdett foglalkozni, ám néhány sikertelen próbálkozást követõen tébolydában végezte. Itt gondolataival nincs egyedül, hiszen többen is vannak már, akiknek a repülés problémájának megoldása teljesen elvette az eszét. Vitáik során azonban nem alaptalan rögeszméket hangoztatnak, mindegyikük véleménye valóban lezajlott vitákhoz kapcsolódik - érvelésükben valóságos eredményeket használnak fel (itt pl. Jókai fantáziájának szerepe sokkal kisebb). A repülõgépben viszont Jókai kombinálja azokat a technikai vívmányokat, amelyekrõl különbözõ forrásokban - sokszor nem is a repüléssel kapcsolatban olvasott. Így lesz a Dávid apja által elképzelt repülõ egy csapkodó szárnyú villanyrepülõgép (az elektromosság alkalmazása a repülõben). Ez a gép még nem tökéletes, az elképzelést a fiú viszi tökélyre megtalálva az alkalmas anyagot, az ichort (+hozzáadja a villanykiürítõt és már kész is). Az ichor felfedezésének kulcsszerepe van, megtalálása viszont kicsit meseszerû. Ezen anyag kiindulópontja minden bizonnyal az üveg volt, ám nem egyszerûen tökéletesített üvegrõl, hanem egy új elemrõl van szó. Az ichor hajlítható, rugalmas anyag, mely repülõ készítésére épp olyan alkalmas, mint hadászati célokra, de gyógyítani is lehet vele! "- Egy hyalichor csõ huszonötszörte nagyobb feszítést áll ki, mint az aluminium. S ötvenszerte nagyobbat, mint az öntött vas. Egy ablaktábla hyalichorból százlépésnyirõl rálõtt puskagolyótól el nem pattan, keresztül sem lyukad. Íme, lássa ön látogatójegyemet. Dávid összegöngyölíté az üveglapot, s aztán összeszorító azt a diótörõvel. A szabadon eresztett üveglap ismét kiegyenesedett, s nem mutatott még horpadást sem." Kezdetben egyszerû háztartási eszközök gyártását tervezi, mint pl. edények, serlegek, tükrök, ékszerek, eztán következik a repülõ és egyéb hadászati felszerelések. A páncél és üvegsisak mellett golyókat is gyártanak: "ahol a golyó leesik, ott szétpattan. De mikor a ruganyos üveg szétpattan, az nem szögletes darabokra, hanem szilánkokra válik, s ezek oly élesek, oly hegyesek, mint a tû. Egyetlenegy ilyen tû, ha eltalál valakit arcán, vagy kezén, vagy testének bármi födetlen részén, az a megsebesült rögtön a földre esik, mint akinek elõször fecskendtek morfiumot a nyakszirtbõre alá. Ez az ichor hatása." A kábaságból magához térõ szerencsétlent pedig több hétig tartó viszketés fogja el, ám végül még addigi betegségeibõl is kigyógyultan élhet tovább.

A regény számomra legérdekesebb, legmaradandóbb részeit azonban nem ezen „technikai csodák” olykor igen terjedelmes leírásai közt, hanem az utolsó fejezetek közt találtam. Hallatlanul érdekes volt arról olvasni, hogyan képzelte Jókai több mint száz évvel ezelõtt napjainkat! Ehhez persze az a véletlen is kellett, hogy ez a regény 1999 õszén kerüljön kezembe. Ekkor már látni lehetett ugyan, hogy elképzelései ezekre a hónapokra nem teljesen helytállóak, ám a 2000. év rémisztõ jóslatainak helyességét nem lehetett kizárni. Félelmetesek azok a leírásai, melyekben a Földhöz napról napra közelítõ üstököst mutatja be.

A mindenfele idõjárási változásokat okozó égitest "júniusban már oly közel jött (...), hogy fényes nappal is lehetett látni az égen, gyönyörû látvány volt most is, szokatlan foszforfényû fejével. (...) Csillagászati felmérés szerint átmérõje hatszorta nagyobb, mint a földé." Földünket végül mégis elkerüli ez a csodálatos szörny, ám letaszítja a Holdat az égrõl, és szörnyû idõjárást hagy maga mögött: "A kétezredik év január elsõ napján sûrû ködre ébredt fel az egész világ, s az a köd nem volt részletes, helyhez kötött: az egész földre kiterjedt az. (...) és az örökké tartó köd elfeküdte az emberi kedélyt leginkább. Hasztalan várni nappal a napra, éjjel a csillagra az égen, hasztalan epedni esõért, harmatért, hasztalan lihegni az üdítõ szellõ után, egy csattogó, villámló zivatar után: mind fogva tartja azokat a köd, a lomha, nehéz köd." November közepén azonban egy meteorraj elûzi végre ezt a szörnyû fátylat és felragyognak az égen a csillagok. Megkerül a Hold is, mely a "jövõben hosszúdad ellipszisben fogja" a Földet kísérni, az igazi szenzáció pedig egy új bolygó, mely a napba hullott üstökösbõl jön létre: "A földnek új testvére lett. A napnak fia született. (...) Ez új planétának e földön ezt a nevet adták: "Pax". És ezzel végzõdött a második millenium."

Lehet-e ennél szebben elképzelni az ezredfordulót?

Aligha.

Minthogy Jókai egyéb történetei is életre szólóak, és aki egyszer megkedvelte õt, bármikor szívesen lát majd egy újabb regényhez. Választék pedig van bõven.

Felhasznált irodalom:

JÓKAI Mór, Óceánia, Bp., Franklin-társulat, 1907.

JÓKAI Mór, Ahol a pénz nem isten, Bp., Unikornis Kiadó, Bp., 1992 (utószó: EGYED Ilona).

JÓKAI Mór, Egész az északi pólusig, Bp., Unikornis Kiadó, Bp., 1993 (utószó: EGYED Ilona).

JÓKAI Mór, A jövõ század regénye, Bp., Akadémiai Kiadó, 1981 (jegyzetek: LENGYEL Dénes, D. ZÖLDHELYI Zsuzsa).

HEGEDÛS Géza, A magyar irodalom arcképcsarnoka, Bp., Trezor Kiadó, 1995.