Márki István: Az idő sodrában

Márki istván, Az idő sodrában,

Galaktika 259 (2011. október). 40-51.

Márki István novellájában érdekfeszítően épül egymásba a spontán időbeli ugrás, a szerelmi és a családi tematika. A mű középpontjában a múlt megváltoztathatósága mint elvont téma állna, ha a problémafelvetésre érkezne valódi válasz, vagy a szerző érzékeltetne valamilyen értékrendet. Ez azonban nem történik meg: a szereplők tehetetlensége egyfajta fatalizmust sugall.

A cím sem segíti az olvasót: alig közöl valamit a mű mondanivalójáról, közhelyként hat csupán. Annyi sejtésünk lehet, hogy az időbeli ugrásokkal foglalkozhat a novella, de kiragadva a kontextusból (jelen esetben a Galaktika magazinból, ahol sci-fi témájú műveket vár az olvasó) a cím üressé válik. Semmi nem derül ki belőle a szereplőkről, a helyszínről, sem a történésekről.

A novella a jövőbeli Magyarországon játszódik, két idősíkon. Az egyik a közelebbi jövő, ahová Kőszegi egy drog hatására érkezik meg körülbelül 15 évvel későbbről: ez adja a cselekmény kiindulópontját. A férfi ugyanis olyan információ birtokában van, amely megváltoztathatná az egyik főszereplő, Kanizsai sorsát.

Kőszegi azonban gyávasága miatt nem tudja, vagy nem is akarja megakadályozni a bekövetkező tragédiát, sőt talán éppen elősegíti azt, hiszen gyanút ébreszt az orvosban, hogy megcsalja a felesége. Vajon ha Kőszegi nem csöppen vissza az időben, és nem beszél Kanizsainak rejtélyesen a jövőről, az elköveti-e a gyilkosságot? A kérdésre nem kapunk választ a novellából, a szerző nem is érzékelteti, hogy az olvasóra bízza-e a kérdés megválaszolását, így logikai csapda, időbeli anomália alakul ki. Azt sem tudjuk meg, vajon Kőszegi vissza tud-e kerülni a saját idejébe, vagy felnőttként is egyszerre van jelen a jövőben és a jelenben. Annyi biztos, hogy gyerekként találkozunk vele: különös ismertetőjele, hogy már akkor is dadog.

A novella szerkezete kissé elnyújtott, a tetőpont, azaz a gyilkosság a legvégére marad, mintegy csattanóként. Ekkor tudjuk meg, hogy az időben visszautazó férfi valójában kicsoda, és milyen viszonyban van az orvos lányával – így fény derül arra, honnan tud a jövőbeli történésekről. Mintha az egész novella csak erre a csattanóra futna ki.

A narrátor gyakran tesz arra utalást, hogy mit érez Kanizsai, hogyan ébred fel benne a gyanú a feleségével szemben, milyen érzések kísérik a csalódást. Kanizsai indulatvezérelt embernek tűnik, akinek eszébe sem jut, hogy valóban elgondolkodjon Kőszegi félszeg utalásain – ha így tenne, talán megváltoztathatná a jövőt. A novella azonban azt sugallja, hogy a puszta sejtés-sejtetés nem elég ahhoz, hogy megváltozzon a sors, tudatos és szándékos beavatkozás lenne szükséges, amitől Kőszegi szemmel láthatólag ódzkodik.

Kettejük közül talán Kanizsai belső vívódása az érdekesebb, esetleg narrátori pozícióként is működhetett volna, hogy az ő szemszögéből lássuk az eseményeket. Így az olvasóban túl sok kérdés marad, az érzelmi szálak mellett kevés hangsúly jut az időutazás következményeinek és a jövő ismeretének-ismeretlenségének dilemmájára.

Katona Ágota