SZÁNTÓ László: A film forog tovább...

Szántó László, A film forog tovább…,

Új Galaxis, 2006/9. 43-54.

Az emberiség mindig is csodálattal nézte az égi jelenségeket, legyen szó hullócsillagokról, üstökösökről, sarki fényről vagy éppen hold- és napfogyatkozásról. Utóbbi tekinthető a legkülönlegesebbnek, sajnos, itthon a legközelebbi teljesre még sokat kell várni. És hogyan hat a napfogyatkozás mint időutazást előidéző esemény? Nemcsak hogy újszerűen, hanem hozzáad még több hihetetlen misztikumot.

Talán meglepő, hogy Szántó Lászlónak nem a sci-fi a fő területe, útikönyvek és drámaibb hangvételű novellák jelentek meg tőle. Művét az ÚG 2005-ös időutazás-pályázata óta többször átírta, ám új formájában még nem publikálta.

A cím semlegesen hat, pusztán ennek alapján teljesen másfajta történet juthat az eszünkbe. A történetben fontos szerepet játszik a címbeli forgó film, emellett a mű megvalósítása is nagyon filmszerű. Furcsának tűnhet a mű felépítésében, hogy alig 9 lap terjedelmű, mégis 11 címmel ellátott rövidebb szegmensre, epizódra osztotta fel a szerző. Ez elsőre zavaró is lehet a mű rövidsége miatt, de minden egyes rész valamilyen érdekfeszítő eseménnyel zárul. Ezért a novella olyan, mint az a sorozat, ami cliffhangerekkel zárja a részeit. Emiatt pedig tűkön ülve olvassuk tovább.

A főszereplők, Artúr Einstein és Alex párbeszédei azért tudnak mindvégig érdekfeszítőek lenni, mert úgy érezzük, hogy sorról sorra közelebb jutunk Artúr titkainak a felderítéséhez. Ezért még az utólag jelentéktelennek bizonyuló beszélgetéseket is figyelmesen olvassuk. Karakterüknek megfelelően nyilatkoznak végig. A leíró részek nagyon szemléletesek, leginkább az epizódok végén levetített filmeknél fokozzák a hangulatot.

A cselekmény feszültségíve szegmensről szegmensre nő. A párbeszédeket Artúr irányítja, Alex, ahogy mi is, izgatottan várja, hogy milyen titkokat árul el a titokzatos figura. A vele történteket azonban még ő sem tudja irányítani.

A novella valós napfogyatkozási dátumokat használ, az augusztus 11-e is ilyen volt, még emlékezhetünk is rá. Az időpontot azért kell most hangsúlyozni, mert a mű ezen a napon kezdődik, és nincs összeegyeztetve a nyári évszakkal. Ugyanis így szól az 1. sora: „A sárgás, kopár hegyek párafüggönye alatt a völgyben az őszi fellegek lassan tetőt vontak a város fölé.” Megengedhető, hogy az időjárás őszhöz volt hasonló, de akkor az őszies jelző lett volna a helyénvalóbb. Az időjárási paradoxont tovább erősíti a következő sor: „Néhány aranyló őszirózsa bújt meg az örökzöldek árnyékában, dacolva a közeledő téllel.” Remélhetőleg a szerző az új átírásokban korrigálta ezt a következetlenséget, ahogy a következőt is:

A történet E/3. személyű, Alex szemszögéből látjuk egészen a 10. szegmensig, ahol meghal, olyan körülmények között, hogy nyugodtan le lehetett volna zárni a történetet. Valamiért viszont az utolsó részben kapunk egy E/1. személyben beszélő férfiút, aki elvarrja a szálakat. Tőle tudjuk meg, hogy Artúr a napfogyatkozás miatt ugrott előre az időben, mert születésekor is éppen lezajlott egy. Az elbeszélőváltást ez indokolttá tehetné, ám mégsem érezzük elegáns megoldásnak ezt az epilógust. Alex halálával a tetőpont megtörtént, ezért előtte kellett volna Artúr időugrástitkáról lerántani a leplet.

Debreczeni Alexandra