Varga Csaba Béla: Az örökség

Varga Csaba Béla, Az örökség,

Galaktika, 273 (2012. dec.). 34-38.

Varga Csaba Béla novellája a megírás idején különösen aktuális világvége-témát dolgozza fel. A világ pusztulásáról minden korban akadnak történetek, jövendölések, így az író, aki ezt a témát választja alapul, nem lőhet nagyon mellé. A közkedvelt alap azonban még nem garancia a sikerre.

Ebben a novellában az egyik túlélő, egy fiú szemén keresztül elevenedik meg a világ pusztulása. Az én-történet in medias res, egy erős nyitómondattal indul: „Hirtelen csend lett”, ez megalapozza a feszültséget. Ezután azonban visszaemlékezéstöredékek egész sora következik, ezekben több-kevesebb információ akad a pusztulás mikéntjéről, egyre zavarosabban és egyre többet ugrálva az időben.

A főszereplőről és családjáról nem derül ki sok a nevükön és egy-egy cselekedetükön kívül. Egyedül az apa karaktere hangsúlyos, aki már előre tudta, mi vár az emberiségre, és aki megszabta a túlélés módját is. Próféta szerepe végig megmarad, ami pozitív és negatív töltettel egyaránt párosul.

A novella fordulópontján a mesélő elérkezik a bunkerből való kilépés pillanatához. Ennek magyarázatát azonban az író három rövid mondattal csapja le, kiszólva a novellából, és megszólítva a fiktív jövőbelieket: „Fent ez várt minket. Ismeritek mind. Se több, se kevesebb.” A visszaemlékezés fiktív hallgatói bizonyára tisztában vannak ezen sorok jelentőségével, ám a novella olvasói nem, így ők továbbra is tudatlanságban maradnak. A világvége-történetek varázsa viszont az események megmagyarázásában rejlik, hogy a ködös jövendölés helyett egy kézzelfogható, elképzelhető okot ad a pusztulásnak. Varga Csaba Béla ezt nem teszi meg, marad a homályos utalások mezején, még több kérdőjelet hagyva olvasóiban.

A fordulópont után további visszaemlékezésfoszlányok következnek sok-sok kérdést felvető eseményekkel és egy kis vallási töltettel. Itt az apa már nem csak jövendöl, hanem kinyilatkoztat. A mű végére pedig túllép prófétai szerepén is: „Igen, az előtt, hogy az Ősi Atya felemelkedett volna a csillagok közé, hogy onnan vigyázzon ránk.”

A novella végére a sok kérdés és a magyarázat nélkül maradt rejtélyek miatt az olvasó az örökség földrajzi elhelyezkedésén kívül nem sokat tud meg. Ezzel pedig nem elégülnek ki előzetes elvárásai, hiszen nem kapott választ a pusztulás mikéntjére és az utána következő világ működésére. Nem tudni, hányan élték túl, hogyan élték túl, mennyiben változtak meg, és mennyiben változott a környezet, illetve hogy ezek után hogyan kezdték újra életüket. A homályos utalások jövendölésekben megállják helyüket, ám egy az emberiség és a világ pusztulását feldolgozó történetben már hagynak maguk után némi kivetnivalót.

A novella nyelvezete lendületes, ahogy a főhős előadja fiatalos stílusában, mi történt 2012 karácsonya után, illetve hogy mindezt milyen előjelek előzték meg. A mű végén azonban kiderül, hogy ez a visszaemlékezés több tíz év távlatából történik, így a fiatalos, kissé kamaszos stílus értékét veszti, hiszen a világvégét átélő tizenéves fiú helyett már egy felnőtt férfi lép az olvasók elé.

Árvai Noémi