SZABÓ Sándor: És mindenki vallja

Szabó Sándor, És mindenki vallja,

Új Galaxis, 2006/9. 22-33.

Csokonai, Csokonai, Csokonai? Csokonai!!! Szabó Sándor műve tisztelgés a költő előtt, aki egyik napról a másikra fiatal tanulóként, Kovács I. Zénó néven megjelenik a csurgói Csokonai Református Gimnáziumban. Alaposan felforgatja az ottani életet, főleg osztályfőnöke, Kun Ede mindennapjait, hiszen ugyanazokat a diákcsínyeket követi el, mint amikor saját korában járt iskolába. Ő a fő mozgató erő, hiszen a párbeszédek nagyrészt olyan feszült események közepette zajlanak, amelyeket ő idézett elő.

A mű a folyóirat időutazás-pályázatára készült, akkori aktualitását az adta még, hogy 2005-ben volt Csokonai halálának a 200. évfordulója. Ebben az évben Szabó Sándor írt egy cikket „...És mindenki vallja: Csokonai él!” - Csokonai Csurgón, így tehát nem csoda, hogy íróként ihletet kapott.

A történet játékos fejtörőként is felfogható, mert elejétől a végéig teli van finom és nyílt utalásokkal a költőre. Már a cím maga is az, csak az idézetet az író okosan nem jelölte (egy versidézetről van szó). Az elhintett kis utalásmorzsák felszedegetése a novella egyik erőssége, van, amelyikhez alaposabb utánajárás szükségeltetik.

Rejtélyes a Zénó név választása és Kun Ede alakja, akiről amúgy azon kívül, hogy osztályfőnök, semmi érdemlegeset nem tudunk meg, azt sem, hogy mit tanít! Edét csupán szóbeli megnyilatkozásaiból ismerhetjük, ám ő is egy párhuzamra épül, ezért nem árul el róla mindent az író. Csak a párhuzam miatt nem tekinthető hibának a hiányos írói jellemábrázolás.

A másik pozitívum, hogy a költőt nem mitizálja, hanem mint tehetséges, ám roppant öntörvényű, makacs fiatalt ábrázolja, amilyen valójában lehetett az életrajza alapján. Ezért nem hat annyira sokkolóan, amikor Kun Ede így jellemzi a költőt: „a víg poéta” mai nyelven szólva egy „lúzer” volt, amiért állandóan a saját feje után ment, nem tartotta be a szabályokat, és ezért halt meg korán.

Fontos írói döntés, hogy az eseményeket nem egy diák, hanem Zénó osztályfőnökének nézőpontjából szemléljük végig. Jobb választás, mint egy tanuló szemein keresztül látni Zénót és tetteit, mert az pozitív irányban befolyásolná a róla alkotott képet. Egy amúgy is szigorú vallási iskolában azt, aki állandóan megszegi a házirendet, mégis szemet hunynak tettei felett, általában az iskolatársai tisztelik.

A két főszereplő, Zénó és Ede közül egyedül előbbiről tudunk meg érdemi dolgokat, csak ő van kidolgozva. Ő hajtja az egész művet tetteivel, bár összeütközéseikben Edével mindig erőegyensúlyban vannak. Nem szabad elfelejteni, hogy köztük alá-fölé rendeltségi viszony áll fenn, tanár-diák kapcsolat. Egyenlő félnek tekintjük őket mégis, mert Zénó áthidalja a köztük lévő kor- és tudáskülönbséget.

A feszültség nem túl magas, aki ismeri Csokonai fiatal korát (sokan vagyunk így), az sejtheti előre, hogy milyen fordulatok fognak valószínűleg megtörténni a műben. Ez nem baj, mert – ahogy már fentebb szó volt róla – az egész mű utalásokra épül, és ha nem ismernénk őket, akkor nem hatna a novella elég erőteljesen. Előzetes tudással is ugyanúgy élvezni lehet a várt feszültségek miatt szükséges bonyodalmakat.

A mű utáni rajz azonban köszönő viszonyban sincs a történettel, még a szám főtémájával, az időutazással sem. Elgondolom, mennyivel odaillőbb lett volna a mű elején említett, a viharban kicsavart fa összekeveredett évgyűrűinek képe: talán nem túl sci-fis, de az alkotás elolvasása után értelmet nyerne.

Debreczeni Alexandra