Frankenburg Adolf

Frankenburg Adolf (1811. november 2 (11?)., Németkeresztúr – 1884. július 3., Eggenberg) – író. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban, Pécsett, Győrött és Szombathelyen folytatta. Gazdasági tanfolyamot végzett a keszthelyi Georgiconban, jogászkodott Egerben, valamint titkára volt Széchenyinek Nagycenken. Később rövid időre hadapródnak állt, majd 1836-ban a Magyar Tudományos Akadémia írnokaként dolgozott. Rövid ideig kincstári fogalmazó is volt. 1841-től Kossuth Pesti Hírlapjához szegődött, de Garay Regélőjében is napvilágot láttak írásai. Magyar Életkép címmel divatlapot alapított, mely 1844-től Életképek címmel jelent meg. 1845-ben az MTA levelező tagjának választották. A Tízek Társaságának tagja. 1848-ban külügyminisztériumi államtitkár. A forradalmi események Bécsben érték, de gyanúba került, Windischgrätz elfogatta (1848. november 17—1849. január 13). Kiszabadult, de a Bécsben eltöltött évek keserű emléket hagytak benne: felesége meghalt, fia öngyilkos lett. 1850-től Bécsben tisztviselőként dolgozott. 1860-1866 között udvari kancelláriai titkár. Ezalatt az idő alatt humoros, szatirikus írásokat közölt. 1867-ben a Kisfaludy Társaság tagjai közé választotta. 1877-ben irodalmi társaságot alapított Sopronban, mely később, halála után is, 1949-ig működött. Ez idő tájt előrehaladott betegségét Eggenbergben gyógyíttatta, itt is halt meg. Koporsójánál Paulay Ede és Jókai Mór mondtak búcsúbeszédet. – Vígjátékait a pesti német színház játszotta. Írt humoros, szatirikus írásokat, emlékiratokat. A tárcaműfaj első hazai képviselője, a Pesti Hírlapban megjelent tárcái (Budapesti Levelek) tekinthetők a műfaj első hazai megjelenéseinek. – Fantasztikus, álomban játszódó műve a Magyarország nem volt, hanem lesz! c. novella, Magyarország kiegyezés utáni fölvirágzásának görbe tükre. Az író a technika hozta vidéki éden (éghajlatmeliorizáció, termésnövekedés, építészeti és kultirális paradicsommá változó falvak) mellett kétkedve tekint a jogszolgáltatásra (egy oldalszalonna ellopásáért kivégeznek egy szegénylegényt, igaz, utóbb föl is támasztják, s tanácsul azt adják neki, máskor ne lopjon keveset, inkább sikasszon ezer család kárával; a tolvaj helyett a kárvaoottat ítélik el, mivel alkalmat adott a tolvajlásra), a kultúra fejlődésére („iskoláinkban hatvan év óta a német nyelvet tótul, a magyar történelmet csehül és a szerb kátét oláhul tanítják”, nem is beszélnek tisztán egy nyelvet sem). A legerősebb, bár humoros formába öltöztetett kritika az erkölcs változását éri: az egyház helyét a színház foglalja el; az egy napra kötött próbaházasság csak intézményesített bordély, s hitvese még ezt az egy napot sem bírja ki híven. A jövőkép számos további elemet villant föl, amelyek a technikai fejlődés adta gazdagodás mellett a társadalmi változás felemásságára hívják föl a figyelmet.

Bibliográfia: Magyarország nem volt, hanem lesz! Egy álomlátó naplójából, Fővárosi Lapok, 1880; Uaz. = A fekete sugár, vál. URBÁN László, szerk. CSERNAI Zoltán, Bp., World SF Magyar Tagozata, 1989. 120-136.

Irodalom: CSATKAI Endre, Frankenburg Adolf, Soproni Helikon, 1927; TÉSI Edit, Frankenburg Adolf önéletrajza, Irodalomtörténeti Közlemények, 1948. 74-75.

Fenyves Marcell