Töttös Györgyi: Cselekmény a tudaton belül

A cím izgalmas témát ígér, valós dolgokat véghezvinni anélkül, hogy bármit is tennénk ténylegesen a sci-fi írók egyik kedvenc témája. Ennek csupán néhány részletére világít rá a következő öt történet. Óriási téma ez, hisz a mai világ nem egy olyan dolgot fogad el, amely része a mindennapi életünknek, és bár már-már ide sorolhatnánk, mégsem tesszük. Gondolok itt néhány vallási momentumra, például a ma divatos energiaelmélet, hogy küldjünk egymásnak energiát telefonon keresztül, emeljünk fel dolgokat mindössze az akaratunk segítségével, de itt említhetjük a kézrátétellel való gyógyítást is. Ezek valahol az elfogadott és a csodaszámba menő dolgok határvonalán helyezkednek el. Megítélésük, elfogadásuk, elítélésük egyéni felfogástól függenek.

A következők azonban teljes egészükben részei a mindennapi ember hétköznapjainak: az álom és a képzelet.

A következő esetekben két alkalommal a világűr ad otthont a cselekvő elméknek, egy közülük nehezen besorolható, félig földi, félig csodás történet, kettő viszont akár pszichológiai tanulmánynak is tekinthető.

1. Gépek segítségével történő tudatmódosítás, mesterséges kaland a valóság túlélése céljából.

2. Egy idegen lény tudatmódosító hatalma, egy csapda.

3. Egy cinikus hang a valóság vonalai mögötti világból, annak felfedezésére egy más típusú csapda.

4. Egy fantáziálás a még egészséges képzelőerő segítségével, valahol az álom és az ébrenlét határán.

5. Egy fantáziálás, egy rémkép egy már beteg ember lelkiismereti problémáinak kivetítéseként.

Egy hihetetlenül izgalmas és rendkívül jól felépített történet tárul az olvasó elé Philip K. Dick: A halál útvesztője című regényében. Ez nem újság a műfajban, hisz Dick már előkelő helyet vívott ki magának a tudományos-fantasztikus irodalomban. (Pl.: ő a szerzője az Emlékmás című történetnek.)

A sztori egy bizonyos keretes szerkezetre épül, ugyanaz a lehetőség merül fel a könyv elején, mint a végén, hogy elhagyhassák a jelenlegi állapotukat. Az alaptörténetnek 14 szereplője van, akikről csak a végén derül ki, hogy kik is ők valójában. A 15. fejezetig a Delmak-O különös világát kísérhetjük figyelemmel a maga furcsa, kissé őrült, kissé misztikus, néhol kétségbeesett és helyenként agresszív mivoltában. A regény valódi, kétségbeesett helyzetrajzát mindössze az utolsó két fejezet tartalmazza. Delmak-O szörnyű felismerése után egy még kiábrándítóbb világ, amelyben újra keveredik a valóság és az irracionalitás. A történet óriási írói fantáziáról tanúskodik, amelyben a tudaton belüli cselekvés mintegy túlélési, mesterségesen előidézett mechanizmusként működik.

Ez a 14 ember már 15 éve kering az űrben, és valószínűleg sohasem térhet már vissza eredeti helyére, az Alfa Certaurira Persus-9 nevű hajóján. Mint utólag kiderül, ez a rémutazás, ami leginkább egy rossz álomhoz hasonlított, még mindig jó az eredeti állapotokhoz képest. Az utasok egy bura segítségével a saját és a komputer fantáziavilágával próbálnak heteket, sőt hónapokat kiszakítani sivár, egyhangú életükből. Egy ilyen képzeletbeli utazás ez is. Az egyik legfontosabb cél, az egymás ellen felhalmozott agresszió levezetése. Az utasok valódi, vélt és álmodott képeinek egy furcsa keveréke az az élet, ami a Delmak-O-n zajlik. Tudat alatti gyűlöletüket élik ki az ottani gyilkosságok elkövetésével. Néhány kivétel van csupán, az egyik Seth Morley, aki a hajó szakácsa, itt pedig tengeri biológus, aki a történet előrehaladtával főszereplővé válik. Ő az egyetlen, aki megszabadul egy olyan transzcendens erő segítségével, ami szintén a fantáziaút szüleménye volt, mégis ez segíti ki őt az elviselhetetlen létből. A regény egyik legrészletesebben kidolgozott motívuma az a furcsa vallás, amit az álmodók kidolgoznak magukban, és ami az ébredés után még maguknak a szereplőknek is meglepően valósnak látszik. A képzelt vallás alapítójának a neve Egon Specktowsky, aki a valós világban a gép korábbi kapitánya volt (a történet kezdete előtt 4 nappal halt meg). Egy külön kis teológiai rendszer ez. A másik világban Isten léte, milyensége központi kérdés. A csapatnak külön teológusa van, a fanatikus MaggieWolsh személyében, kinek kérdésére a Sárkány – miszerint van-e Isten – kitérő választ ad: „Nem hinnétek nekem.” Alapvetően az egész közösséget nagyban meghatározza valami felső, emberfeletti hatalom, sőt néhányuknak valódi találkozása is volt Isten valamilyen manifesztációjával. De milyen vallás is ez?

„Mit építettünk? – kérdezte magában ködös elmével. A komplett vallást – állapította meg. Betáplálták a hajó számítógépébe a fő vallások valamennyi rendelkezésre álló adatát. A Sárkány 889 B-be bekerültek a judaizmus, a kereszténység, a mohamedán vallás, a zoroeszteri tanok, a tibeti buddhizmus információinak bonyolult szövevényét, amelyből a Sárkány 889 B-nek kellett egy összetett vallást felépíteni, mint a betáplált tényezők szintézisét. Mi alkottuk – gondolta Seth Morley elrémülve.”

A könyv minden momentumában szerepet kap ez a furcsa mindenható, aki valamiféle felelősség-elhárítás is az emberek részéről, de segít is, például a csónak kiválasztásánál felhívja Seth figyelmét, hogy a Döglött Csirke nevű hajóban életüket vesztenék. A három segítő istenség a Közvetítő, a Megsegítő és a Földönjáró, a rossz, a halál istene a Megsemmisítő. Őt a hajó legfiatalabb utasa látni véli, majd ilyen ürüggyel öli meg akaratlanul egyik társukat. A fiú a legfurcsább figura, órákat tölt meditációiban, kenyérré változtatja a követ. Szerinte a Megsemmisítő az Istenség ugyanolyan része, akár a többi. Képzelt állapota összefüggésben áll valós helyzetével – akárcsak a többiek esetében. A fiú 18 éves és ezen évekből 15 évet értelmetlen keringéssel töltött az űrben. Két szereplő az ima útján jut el a telepre, ami egy jobb élet reményét ébreszti bennük. Érdekes, hogy ez a segítőnek vélt ima érvényét veszti, mihelyt elektronikusan nem továbbítható. A történet másik legszimpatikusabb szereplője egy öreg hölgy, akit a csapat minden tagja tisztelni és szeretni látszik. Ő RobertaRockingham, akinek igazán lényeges szerepe nincs a történetben, hisz mindig külön van, és talán ő az egyetlen Merley-n kívül, aki nem öl meg senkit. Őt korára való tekintettel megmentik a felső hatalmak ebből a pokoli csapdából.

A szereplők, bár egy teljesen új világot teremtettek a képzeletük segítségével, sok vonásban megtartották valódi énjüket. Például Russel, a rendész, a telepen mint valami külső ellenséges hatalom őre (a valós életben nincs vele baj, de a telep egy kiélezett helyzetet eredményez), Mary házassága itt se jó, de ott sem, Glen Belsnor, a hajó kapitánya és a telep többiek által megválasztott vezetője is Susie Smart, akit mindenki csak Buta Susie-nak hív, feltűnően érzéki nő, aki a tudatalatti világban mindenkivel viszonyt tart fenn vagy kezdeményez. Ő a második áldozat.

A rejtélyes halálesetek valamiféle álomszerű jelenségnek tűnnek, mintha keveredne az őrület, a misztérium és a vágy. A realitás mellbevágó, hisz egymást ölték meg! Nem állták ki a kísérleti szerepet, képtelenek csapatként együtt élni. Egy közös jellemzőjük a testük különböző részein lévő tetoválás, a Persus-9.

Bár valójában 15 éve élnek együtt, a tudatalattijukban mély gyűlölet él bennük egymás iránt.

Ez a tudaton belüli utazás, mint kiderült, a sokadik már a hajó utasainak az életében. Csupán egyetlen ember érezte az álom hatását még jóval az ébredés után is, egyedül neki adatik meg, hogy elhagyja ezt a helyet, Sethnek. Hogy ez valóban így történt, vagy egy újabb fantazmagória, azt leginkább Mary utolsó mondatai teszik kétségessé.

Egy valóban érdekes történet ez a valóság és az álom világairól. Vajon melyik világ a valódi?

Egy teljesen másfajta tudatmódosulat a Roger Dee novellájában felvázolt állapot. Az a tudatalatti, ami az előző történetben mintegy a túlélés lehetősége volt, itt szorító, bénító bilincs. Valami emberen kívüli, ami parazitaként élősködik az emberi intelligencián. A Valami a Föld gravitációs terét elhagyva leszakad a pilóta agyáról. Pár órás szabadságot adva ezzel Maynardnak, néhai gazdájának.

Az utazás célja, hogy feltérképezze a Marsot, Ő tehát „egy hódító nép előharcosa”. Igazi reménytelenség tehát a végső eszmélés, hisz talán már más is érezte a tiszta elme felszabadító erejét, de a 21-es csapdájaként működő elmélet az emléket nem továbbíthatta. A Valami gravitációhoz kötött, akár az emberek a Földön. Megszabadulni tőlük lehetetlen. Mégis abban a néhány napban egy teljesen új, jóval intelligensebb és gyorsabb felfogású lénnyé vált Maynard. Rendkívül gyorsan mérlegel, döntéseket hoz, irányít. Saját tudatának eddig 1/12 részét uralta csupán. A lény távozásával új világ nyílt meg.

„Egy hasonlat jutott az eszébe: olyan embernek érezte magát, aki ködös álomból ébredt, és ekkor kiderül, hogy amit apró szobácskának vélt, valójában tágas ház. S a háznak vannak más szobái is, mint ez a kicsiny fülke, melyben az egész eddigi életét leélte. Más szobák, amiket egy perccel korábban az a Valami birtokolt, de most, hogy a bitorló eltávozott, ezek a szobák is rá várnak.”

„Egy élősködő intelligenciának adott otthont tudtán kívül egész életében. Annak a Valaminek a parancsait követte, s a saját akaratából csupán akkor cselekedett, ha ez a Valami aludt, fáradt volt, vagy másra figyelt, s még akkor sem saját kedve szerint, mert a Valami uralta őt, annak kellett engedelmeskednie.”

Tehát igazából nem is egy emberi tudaton belüli cselekedetről van szó, hanem valami másról. Egy kissé módosult dologról, egy külső lényről, aki viszont az ember Földhöz, illetve bolygóhoz kötöttségéből adódóan része az emberi tudatnak. Így nincs tényleges megoldás a problémára. Maynard a Mars gravitációjában elfelejti minden világmegváltó tervét.

„Ha a Földön bitorlók vannak, miért ne lehetnének a Marson is?”

Kicsit hasonlít a bitorlóhoz Anders története, bár sok szempontból eltérő. Itt is egy névtelen valami él a tudaton belül, de itt él, értelmes lényként kommunikál ez a hang. Bizonyos értelemben a befejezés is hasonlít, hiszen a csattanó itt is egyfajta csapda, ami kikerülhetetlennek látszik. Jó írói humorra vall, hogy a főszereplő egy pszichológus, egy lélekbúvár, aki magát analizálva jut el oda, ahonnét már nincs visszaút.

Mint érző ember Anders bár hidegebb típus, rájön, hogy szerelmes, de már a gondolat megszületésének pillanatában gondol arra, hogy „sokkal kényelmesebb lenne”, ha nem lenne szerelmes. Így tehát a történet úgy is felfogható, hogy a tudata kényelmi szempontból találta ki a hangot, amely növekvő tüzével egyre cinikusabbá változtatta hősünket, míg végül nem maradt senki és semmi körülötte.

A hang hatása bár gyors, de nem minden átmenet nélküli. Először hallva nyugodtan veszi tudomásul létezését, majd pszichológusként logikus magyarázatot keresve skizofréniára gyanakszik. Az a folyamat, ahogy a hideg meleggé válik, a többi ember torz észlelésén keresztül vetül le. Judy, a menyasszonya először mint egyszerű lány szerepel, majd valami tudatos hódító taktikát vél benne felfedezni, egyre cinikusabban és kritikusabban szemléli a hang hatására.

Judy, aki eleinte „valóban rendes lány”, egyszerre „Judy mögött rejtőző húsba öltöztetett csontvázzá” alakul. Gépezet lesz, amely „letapogatja a félelmek, aggódások, remények egész sorozatát”. Abszurditást észlel és egyre közelebb kerül a nihilhez, a csapdához, a hang állapotához, aki majd általa kap emberi testet. A gondolatáradat során benne is felrémlik, hogy ezen felismerések után még vissza tud-e térni a normális életbe. Ám ez az utolsó szikrája ennek a vágynak. Ezután az ember már csak álarc, hústömeg, Gestalt, nyakkendőhöz erősített hústömeg, valami, amit már nem lehet megkülönböztetni a többi dologtól: atomok sokasága. A hang észlelt képe is más lett, észreveszi, hogy a hang nem más, „mint egy sor modulált rezgés”. A teljes fölismerés már későn jön, ő maga lett a hang.

Egy más, az eddigiektől nagyon eltérő tudatállapotról számol be az a történet, amely az olasz Giovannival esett meg. Talán ez az, ami a mindennapi emberhez a legközelebb áll, az álom. Ez a leghétköznapibb cselekvőképessége a tudatnak, amely minden ember birtokában áll, de ide sorolhatjuk még a képzelőerőt is. Corsetti a Joe Russellel megtörtént földönkívüliekkel való találkozásról olvas elalvás előtt. Majd a szokásos éjszakai ébredést követő néhány 10 percben a valóságos és a sci-fit összekeveri az agya. Ismert dolog, hogy az álom tematikáját befolyásolhatja az elalvás előtti olvasás, filmnézés, vagy bármi, amely közvetlenül lefekvés előtt történik. Kiderül, hogy legújabb szórakozása a tudományos-fantasztikus könyvek olvasása. Látszatra fiatal, ám lélekben már megöregedett emberről van szó. Ténylegesen nem is a valós világban él. A kertben látott jelenet inkább csak akkor érdekelte volna, ha az valamennyire hasonlít a Joe Russellel megtörténtekhez, de mivel „csak” a lánya volt, nem tulajdonít neki nagy jelentőséget.

„Ő másutt élt, az űrben, a csillagok szabad világában.”

Elszúrt életéért bűntudatot érez, és ez eredményezi vízióit.

„Képtelen volt arra, hogy világosan megfogalmazza gondolatait, de úgy érezte, valaki szemére veti, hogy azt hiszi: »a jövő már megkezdődött«, és közben a jelennel sincs tisztában.”

Végül, mintegy folytatva az előző történet egyik gondolatát, arról a fajta látomásról, amely sok regény és pszichológiai tanulmány alapjául szolgált már: az őrületről, lelkiismeretről.

A történet mégis elhatárolódik a többi hasonló témájútól, hisz meglepően kegyetlen, minden cinizmustól mentes. A látomás, az agy kivetése (vagy a valóság!) itt egy elferdült személyiség torzéletének az eredménye, amely figyelmeztető jelként tűnik fel a főhős életében. Arra a dologra, ahol az élete ténylegesen kisiklott, már a történet elején van egy utalás, a volt feleségre való emlékezés során, de a teljes megértés megkívánja az életének jóval korábbra való visszavezetését is.

A látomás egy gusztustalan teremtmény, aki csecsemőhöz hasonlít a leginkább, de mutánsnak tűnik és elpusztíthatatlan. A lény célja jó is lehetne akár, hogy Howard rossz lelkiismeretét felébresztve visszatérítse őt a jó útra. Howard megpróbálja megmenteni, életében először másra gondolva, de lánya tényleges megbocsátása nem tünteti el a szörnyet. Talán a bűn nagysága vagy a kétséges őszinte megbánás miatt?

A jellemhibás, erkölcstelen figura ballépései, mások jóhiszeműségére alapozott gaztettei a torz csecsemő megjelenésével kezdenek el újra előjönni az agy eldugott, sötét részeiből. a tudat talán mindaddig nem kínozta volna gazdáját hibáinak torz kivetítésével, mígnem olyat tett, ami visszafordíthatatlan károsodást idézett elő.

Így derül ki, hogy 14 éves lányával létesített szexuális kapcsolata akár egy torzszülöttet is eredményezhetett volna. A valóság nem ilyen kegyetlen, hisz a kislány nem esik teherbe és megbocsát apjának, de valaki vagy valami kintről, vagy inkább a legmélyebb rétegekből nem ilyen nagylelkű. Ez a meg nem született gyerek továbbra is kísérti a férfit. Így itt a látomás akár egy pszichológiai esettanulmánynak is beillene.

A téma nagyságának ellenére e néhány történet érdekes ízelítőt ad. Vajon hol a határ a fantázia, az őrület és a valósan vizsgálható pszichológia között?

Bibliográfia:

1. Libero Bigiaretti: Másutt élt

2. Orson Scott Card: Fúria a negyedik emeleti klotyón

3. Roger Dee: Bitorló

4. Robert Sheckley: Hideg, meleg

5. Philip K. Dick: A halál útvesztője