BOJTOR Iván Ott fönt a hegyen

Bojtor Iván, Ott fönt a hegyen,

Galaktika 284 (2013. november). 100-102.

Bojtor István írása rövid. Ez így önmagában se nem jó, se nem hiba. Felszínessége fölött már lényegesen nehezebb elsiklani. Egyes szám első személyű narratívájának célja az volna, hogy közel hozza az olvasót az elbeszélés tulajdonképpeni hőséhez. Ám ennek épp az ellenkezőjét éri el. Névtelen narrátorunk önálló stílussal ugyanis aligha rendelkezik. Kifejezéseinek irodalmiassága nem a szereplő sajátja, hanem a billentyűzet mögött ülő Bojtoré. Főszereplőjének életidegenségén nem sokat segítenek tudálékos megjegyzései sem. („Nem vagyok triszkaidekafóbiás, ezért nem izgatott különösebben.” „Volt egy kimásolt oldal Josephus Flavius könyvéből, amit persze mindenki olvasott.” „Persze most írhatnám azt, hogy a kórházi szobám ablakából láttam a hegy napfénytől fehéren ragyogó csúcsait, de... - odakint zuhogott az eső.” )

Cselekményvezetése nehézkes. A novella központi eseményét, illetve ennek leírását egész egyszerűen mellőzi. Röviden felvezeti a tulajdonképpeni történést, majd szereplője hirtelen egy kórházi ágyon tér magához ájultából. A felvezető monológot ekkor homályos értelmű dialógusok váltják fel, amelyben az olvasó által nem ismert, közbülső eseményekre reflektál.

Didaktikus jelleggel megírt újságcikkrészletek, illetve -kivágások vezetik be azt, hogy tulajdonképpen mi is van „Ott fönt a hegyen”. Az pedig, hogy a narrátor a történet utolsó mondatában egyszerre borít ki minden vonatkozó információt egy kifakadás keretében, nem hogy nem „üt” (mint az az írói szándék lehetett), de egyenesen kontraproduktív.

A tulajdonképpeni tudományos fantasztikum elemeit csak lexikálisan építi bele a történetbe, erre az olvasó egyáltalán nincs felkészítve, s ez a hihetőség és az emészthetőség rovására megy. Egyetlen szó beleírásával még nem lehet science-fictiont készíteni.

Orosz Gergely