JUHÁSZ Roland, Bek

Juhász Roland, Bek,

Új Galaxis 21, Pécs, 2014. 163-178.

Az emberiség megmentéséért indított drámai végkifejletű expedíció Juhász Roland Bekje. Az utolsó „emberpár”, Soner és Aino a faj fennmaradásának egyetlen esélyét próbálja kihasználni, sikertelenül. A merész vállalkozás egy londoni földalatti kutatóintézet mélyére kényszeríti a főhősöket, ahol több ezer évvel a mű jelene előtt embriókat fagyasztottak le. Ezek a magzatok génmanipuláción estek át. Sonernek az erőszakos beavatkozáson átesett egyik tesztalany az őse, míg Aino a kutatásért és a mesterséges megtermékenyítésért felelős kutatócsoport fejének leszármazottja. A végzetes elkövető – áldozat oppozíció okozza a történet disztópiába torkollását. A kirakós játékhoz hasonlóan kerülnek helyére idővel a hiányzó láncszemek, amelyek felfedik Soner előtt a kegyetlen valóságot, és az utolsó pillanatban bosszút állva Aino ősein, elpusztítja a magzatokat, ezzel végleg eldobva maguktól egyetlen esélyüket a fennmaradáshoz.

A tragédiába fulladó cselekmény fokozatosan avatja be az olvasót minden lényeges részletbe és a jelenünktől számítva 3000 év múlva játszódó történet keserű világrendjébe. Az emberiség ily mértékű pusztulását vélhetően a mindig is rettegett atomháború okozta, melynek következményeként megszűnt a civilizáció. A vad természet uralja a világot, megmaradt emberpárunkra veszély les mindenhol. A London romokban heverő városába, majd a Kutatóintézet katakombáiba vezető ösvény veszedelmes, kísérteties. Ám ezt a hihetetlen (fizikai, szellemi) kihívásokat jelentő végső utazást is képes egy magasabb morális, etikai állásfoglalás síkja alá rendelni a szerző. Az emberi génmanipuláció etikai megítélése, egyáltalán a génmanipuláció létjogosultsága az, ami köré szerveződik a történet. Az egyetlen megmaradt esély a fennmaradáshoz: a génmanipulált embriók felkutatása, majd a technika által rohamos gyorsasággal felnevelt egyedek szaporítása.

A távoli jövőben konceptualizálódó világrend és a történet alapszituációja megkívánja és próbára is teszi a jellemet és magát a jellemábrázolást is. Főhősei nem lehetnek felületes karakterek. Ez az igény maradéktalanul kielégítődik, hiszen két különböző habitusú, erkölcsi elköteleződésű (nem utolsó sorban) Emlékező küzdelmeibe nyer betekintést a mindentudó narrátor révén az olvasó. Az Emlékezők a 2100-as években a még fennálló, de a technikai fejlettség tekintetében már stagnáló, kultúrája és tudása határait elérő társadalom mesterséges szülöttei. Ők maguk génmanipuláción estek át: átörökítették beléjük elődeik emlékeit, tudását, így óriási információtömeg birtokában vannak.

A harmadik személyű narrátori szólam érvényesülésekor egy igényesen lefestett hamisítatlan apokaliptikus világképet kapunk, emellett a szereplői szólamok oly mértékben életszerűek, hogy erős hangulati ingadozást képesek kiváltani a (műfajra, témára) kevésbé érzékenyebb olvasókból is. A szereplői, egyes szám első személyű szólamok összességükben uralják a művet, s minőségi megformáltságuk mellett mennyiségileg is kiváltják a történettel, karakterekkel való totális azonosulást. Gördülékeny és egységes a cselekmény, nincsen fölösleges kitérő, minden egyes aspektusa pont akkor, pont ott fűződik a történethez, amikor az kell, amikor az egész szempontjából jelentőséget kap. Itt kiemelném az Emlékezők revelációit, amelyekben maga a háttértörténet fokozatosan explikálódik.

Tudományosan, emocionálisan, morálisan abszolút hiteles és lehengerlő a történet. Nyelvi, poétikai megformáltsága kifogástalan, vérbeli sci-fi, egy jó adag merengésre késztető dilemmával. A címadásban felfedezhető rejtélyesség feloldódik a történet során, szorosan kapcsolódik az erkölcsi elköteleződéshez és nem mellesleg a származáshoz is. Bek (Soner őse), aki az elsők között esett át a génmanipulált örökítőanyaggal való erőszakos megtermékenyítésen, mozaikszóként őrzi nevében a Bartlett Emlékezetkutató Központot, ahol elképzelhetetlen borzalmakat élt át, és ami egyben a hőn áhított embriók raktára is. Átgondolt, új- és életszerű, érett koncepció tolmácsolja a megmásíthatatlan pusztulásra kifutó disztópiát.

Tima Péter