S. Sárdi Margit: Magyarország- és Budapest-jövőképek a két világháború között

(előadás a Magyar Írószövetség Sci-fi szakosztályában, 2011)

A két világháború közötti időszakban a dualizmus korához képest a hazai tudományos-fantasztikus irodalom óriási változást mutat.

Egyrészt – és ez a változás legkarakterisztikusabb jegye – elvész a tudományos fantasztikum gondolatkörének addigi alapvető optimizmusa, bizalma a tudományban és technikában, amellyel hitték, hogy a tudományos-technikai fejlődés a társadalmi problémákat is meg fogja oldani. Hadd emlékeztessek rá, ez a hit nemcsak az írók sajátja volt, hanem a természettudományos és a műszaki értelmiségé is. Werner von Siemens 1886-ban egy előadásában hangsúlyozta: az a természettudományok feladata, hogy az emberiséget erkölcsi és anyagi tekintetben „létének magasabb fokára emeljék” (idézve: Technikatörténet. 1760-1960, szerk. Endrei Walter, Jeszenszky Sándor, Bp., 1993 (Egyetemi-főiskolai jegyzet, ELTE).) Thomas Alva Edison 1910-ben hasonlóképpen látta: „Házakat kell adni mindenütt az embereknek, fészket az otthontalanoknak. Módot kell rá találni, hogy ezzel egyidejűleg az emberi haladás, a műszaki tudományok nagyszerű eredményeit odatárjuk az emberek milliói elé.” (Az idézet érdekessége, hogy Káldor Márton közölte mottóként utóbb még tárgyalandó regénye élén, 1942-ben.) A világháború emiatt hatalmas törés, trauma volt a gondolkodók számára: látniuk kellett, hogy a találmányok, a technika rosszra is használható, a pusztítás szolgálatában is állhat.

Másrészt viszont Budapest ez időben már világváros: már a második generáció nő föl urbánus civilizációban. Urbánus ízlésű olvasóközönség született, alacsony társadalmi rétegekből is. Az irodalom tömegtermelésre áll át. Erősen megszaporodik a kommersz és a selejt szintű kiadványok száma: ipari mennyiségű filléres füzetet adnak ki, ez a kisnyomtatványok aranykora. Ez az új ponyva messze nem azonos a régi, 19. századi terméssel. Az (a 19. századi) alapvetően a paraszti közönség olvasott irodalma volt, erősen hagyományőrző, sok évszázados témák új (vagy nem is annyira új) feldolgozásait adták ki újra és újra. Az új ponyva, bár ősei jelen vannak már a 18. századi ponyvakiadványokban, jellegzetesen városi olvasmány: különleges esetek, bűnügyek, rejtélyek, népszerű tudomány vagy tudományosnak tűnő eljárás stb. Ezt a tömegtermést már nem a kor nagy gondolkodói, művészei alkotják, hanem az egészen kis gondolkodók is. A sci-fi behatol ebbe a tömegtermelésű irodalomba, sci-fi ponyvaregények jelennek meg, vagy kalandregények sci-fi elemekkel. Ennek az irodalmi rétegnek emblematikus alakja Barsi (Rodriguez) Ödön, úgy, ahogy a kalandregényeknek Rejtő Jenő: rengeteg regénye jelenik meg (napjainkban a Fapados Kiadó teszi ezeket újra hozzáférhetővé), köztük Az űrhajó (1944), a gonosz marsiak témájának új földolgozása magyar űrhajóval és űrhajósokkal, vagy Az üstökös (1946) c. katasztrófaregény a világvége magyarországi át- és túléléséről. Krimiregényeiben is számos sci-fi elem rejlik (a korszak felfogására jellemzően), pl. A sugárzó holttest (1938) címűben, mint majd látni fogjuk. (Gyermekkorom olvasmányélményei között őrzöm a nagynéném második világháború előtti színes folyóirataiban olvasott novella emlékét, amelyben a gyilkosság eszköze a kalapszalag alá rejtett sugárzó lapocska volt.) A sci-fi uralja az utópiaműfajt is: Szathmári Sándor életművében ez jól tetten érhető (Kazohínia című regénye 1936-ban készült el, cenzúrázatlanul csak 1946-ban jelenhetett meg; átdolgozott, ill. bővített kiadásai: Gulliver utazása Kazohíniába, Bp., [1941]; Utazás Kazohíniában, Bp., 1946). Terjed a fantasztikus regény és a groteszk is, megkönnyítve a sci-fi tematika térnyerését, és megnehezítve a művek szétválasztását: Karinthy Frigyes Capilláriája és az Utazás Faremidóba jellegzetes termékei a korszaknak.

Az első világháború egyben nagyrészt véget vetett a nagy magyar érzésekre épített sci-fi irodalomnak is: Magyarország megcsonkulása pregnáns bizonysága volt annak, hogy a nacionalizmus rossz eredményhez visz. Csökken a sci-fi jövőképek harsány magyar jellege. Sok történet elvont, jellegtelen kronotoposzt alkalmaz (Radóné Kempner Magda, Sándor Kálmán, Simándi Béla), vagy a mű lokalizálhatóságát mindössze egy-egy név adja (Bíró Lajos: a színhely Virágoshegy; Dános Árpád: a professzor felesége Éva). Megszületnek a globális cselekmények (Babits Mihály, Aszlányi Károly, Ráth-Végh István, Hegedűs Loránt).

Mindezek a tényezők erősen átformálták a sci-fi arculatát, benne a jövőképeket is.

A művek problematikájáról

A háború nagyon gyakori témává vált. A háborús feszültség hamar éreztette hatását, Barabás Ábel már 1910-ben megírta A jövő évtized regényében az első (megálmodott) világháborút (bár annak jövendő frontvonalait nem találta el igazán jól: nála Németország és Olaszország támadja meg az új szövetségben összeforrott Ausztriát és Magyarországot, Horvátország lázong, de Dalmácia, Bosznia és Hercegovina Magyarországhoz csatlakozik az olasz fenyegetés miatt, míg Oroszország, Románia és Bulgária semlegességükről biztosítják a magyar királyt). Ám – Bethlen Miklóssal szólva – ez nem jóslás, csak jó prekogníció: „nem nagy bölcsesség megjövendölni a terhes asszonynak, hogy gyermeke lészen a maga idejében”. A világháború rettenetes tanulsága az volt, hogy ami egyszer előfordult, előfordulhat másodszor is; és Trianon árnyéka messzire nyúlik. Az írók monomániásan vissza-visszatérnek a háború témájához, új világháborút jósolnak: Ujj Gyula (1924) ismeretlen időre, Hegedűs Loránd (1926) 1971-re, Aszlányi Károly (1936) 1954-re, Schöpflin Gyula (akkor még Nagypál István néven) kisregényében (1941) a cselekmény egy ismeretlen időben lezajlott második világháború után történik („Gyermekkoromból még idegeim legmélyén bennem élt a második világháború távoli izgalma. […] A háborút harcok követték, felfordulás […]. Aztán elült mindez, s eljött a bizonyos »boldog békevilág«”, 5). Még Thury Lajos németpárti sci-fije is (1942) „sok évtizedes háborús korszak” és a a németek győzelme utáni Európában játszódik. Sőt, többedik világháborúk is előfordulnak, Ráth-Végh István regényében (1930-as, 1940-es évek) az 1930-as években zajlik le a második, majd utána hamarosan egy harmadik, Radóné Kempner Magdánál (1926) pedig 2015-ben már a sokadik világháború folyik: „2015-öt írtunk Krisztus után. A háborús hullám elmúlt. A békeszakasz kezdetén voltunk. Az emberiség egyik fele szabályszerűen levágta a másik felét. Tíz nap alatt! Rekord! Az előbbi háború még egy évig tartott. És voltak sebesültek! Most nem: csak halott” (184).

Sok író ábrázolja a háború eszkalálódását, pl. Radóné Kempner Magda; Sándor Kálmán az Asszonyvárosban (1932) olyan világot rajzol, amelyben már nincs férfi. A novella főhőse, a szőke szakállú ember a „gyógyíthatatlan épelméjűség” diagnózisával él a tébolydában, amely azonban fokozatosan kiürül, ahogy az ápoltakat a frontra viszik. A szőke szakállú férfi 16 év elteltével kimegy a városba, ahol már csupa nő látja el a feladatokat: „Itten nincsenek férfiak, a frontok vannak, háború van. [..] A fronton vannak […] a púpos férfiak, a nyomorékok, a betegek, az őrültek” (51). Ezzel a világképpel az Asszonyvárosnak komoly az esélye arra, hogy Babits Elza pilótájának (1933) előképe lett legyen: Babitsnál férfi a hátországban szintén csak akkor fordulhat elő, ha untaugli, pontosabban ha szerető szülei annak idején gondoskodtak arról, hogy csecsemő fiuk untaugli legyen: púpos, nyomorék, beteg.

Mint látni, a következő világháborúk egyben pusztítóbbak is: a regények világképe szerint a technika tökéletesedése nemhogy megoldotta volna a társadalmi problémákat, inkább a pusztítást tökéletesítette. Nagy figyelmet szentelnek az írók a háború technikájának. Ami láthatóan legjobban megnyomta az írók kedélyét, az a harci gáz volt, az yperit (Ypern/Ypres város nevéről, ahol elsőként bevetették 1915-ben). Szenteleky Kornél Párizs elgázosításáról írta a Holnap, holnaputánt (1933): a mű főszereplői a város körül járnak, igyekezve hazatérni szeretteikhez. A gázszagot messziről érezni: „Négymillió ember halt meg percek alatt! […] eddig a gázok még nem oszlottak szét, még mindig életveszélyesek” (319). Babits Elza pilótájában (1933) a gáz a háború – főként a hátországokban bevetett – fő fegyvere, ez ellen légmentesen elzárt bunkerekkel védekeznek, amelyeknek gumi szellőztető csövei a gázrétegek fölé nyúlnak. Aszlányi az Özöngázban (1936) fordított hatású gázt talál ki, a békegázt, amely képtelenné tesz az agresszivitásra, tehát a védekezésre is: így nincs szükség halottak hekatombáira a győzelemhez. Még ott is kísért a gáz mint veszély, ahol nem földi eredetű. Schöpflin Gyula kisregényében (Budapest nem felel, 1941) szétrobbant meteor gáza teríti be Budapestet.

A másik fenyegető veszély a radioaktív sugárzó anyag, amelyet Ujj Gyula (1924) összefoglaló néven rádiumnak nevez. Magyarázata szerint minden sugárzó anyag, akár természetes, akár mesterséges eredetű, e gyűjtőfogalomban egyesíthető. A veszélyt mondhatni jól érzékelték, de a sugárzás természetét nem ismerik, és nagyon keveset tudnak róla: amit írnak, az nemigen fedi a valóságot. Barsi Ödön A sugárzó holttestben (1938) bűnügyi regény céljára alkalmazza a sugárzó anyagot. Itt a kísérletek következtében a tudós teljes teste foszforeszkál, a komornyiknak, aki kevesebbet érintkezett az anyaggal, csak a csontváza. Hegedűs Loránt (1926) az új világháború fegyvereként az alfa sugarat tételezi, ez hasítja a nitrogént, a bombákban lévőt is, tehát bombákkal nem lehet közeledni az alfa sugarakhoz, különben robbanás következik be.

Egyéb pusztító fegyverek és más találmányok is fölbukkannak a háború szolgálatában. Ambrus Zoltán még a világháború előtt, 1908-ban (Az utolsó húsevő) a piff-paffit nevű robbanóanyagot és egy elektromos pisztolyt talált ki, Aszlányi (1936) biofegyvert. Ujj Gyula regényében (1924) számos különleges találmány áll rendelkezésre a háború és a háborús védekezés céljára: a dielit a természetes sugárzó anyag, a kalcinium a mesterséges (de a főtudós gyakorlatilag minden anyagból tud ilyet készíteni), a fluorit robbanószer, a sarkított (polarizált?) fény, a ferrinium nevű pusztító és a vitánium nevű fölélesztő sugár. Zsoldos László (1918) az orvostudományt állítja a háború szolgálatába: főhőse, a sebész a török fronton bizarr szervátültetésekkel hullákból foltoz össze használható embereket.

Nagy szerepet kezd betölteni a művekben a repülőgép. Már Barabás Ábel regényében (1910) döntő szerepet kap: „hátha a levegő urai fogják eldönteni a háború sorsát, s a vitézség csak lomtárba való fogalommá válik” (112). Nála a Wright-fivérek időben legyártatott találmánya, három darab repülőgép védelmezi meg Ausztriát a rettenetes, 20 Zeppelinből álló német Luftwaffétól; a győztes pilóta Bécs fölött megkerüli a Stefanskirche tornyát, és az ablakon kinyúlva megveregeti a keresztet. Mindemellett Barabás tudja, hogy ez a találmány félelmetes: „elfelejtették, hogy az ő találmánya éppoly veszedelmessé lehet a hatalomért küszködő emberiség kezében” (168). Ujj Gyula (1924) főhőse rádioplán segítségével valósítja meg a teljes leszerelést, ennek úgyszintén rádium szolgáltatja az energiát. Hegedűs (1926) új világháborújában Rutherford-hidroplánok és repülő gépek harcolnak; a francia elnök, Mahoney szerint „Franciaország jövője a levegőben van”. Ennek megfelelően sok a pilótahős, mint Elza, ill. a hős, aki ha kell, repülőgépet vezet (Ujj Gyula, Káldor Márton; Schöpflinnél mellékszereplőként bukkan föl pilóta).

Általában nagy szerepet játszanak a találmányok a nem háborús történetekben is. Dános Árpád (1932) gondolatolvasó gépet talál ki, amely persze a kellemetlen igazságokat is leleplezi. Szini Gyula (1930k.) föltalálja a fiatalítást (vérátömlesztéssel, Homo doktor) és az egyéniség-átalakítást (A psycho-transzformátor). Rozványi Vilmos (1932) agyvelőkísérletekről ír, Káldor Márton hőse pedig az univerzális felhasználású kaolittól reméli az emberiség boldogulását (1942). Thury Lajos regényében közeli fölfedezésként számítanak arra, hogy ki fogják tudni küszöbölni a betegségeket; mellékesen szó esik a legújabb magyar találmányról, amelynek segítségével fölfoghatók a bolygókról vagy távoli csillagokról visszavert földi hanghullámok (feltéve, hogy azok a szabadban hangzottak el): „Végighallgathatjuk Hitler Adolfnak a compiègne-i erdőben elmondott beszédét, Napóleon szózatát a wagrami csatatéren, Cicero beszédeit vagy Kolumbusz Kristóf tanácskozását hajóskapitányaival” (35-36).

Ám a tudomány és a technika – ellentétben Siemens, Edison és az egy-két generációval korábbi sci-fi írók várakozásával – nem old meg semmit (l. Barabás, Dános, Káldor): ezek a történetek többnyire elég borongósak, ritka köztük a felhőtlen kicsengésű (Thury). Egyedül Hegedűs Loránt (1872-1943, az államtudományok doktora, 1920 decemberétől 1921 szeptemberéig pénzügyminiszter) képzeletvilágában visszhangzik a 19. század reménykedése, igaz, nem fikciós műben, hanem Új világ felé c. publicisztikai regényében (1929). Mint írja, a gőzhajó lehetővé tette az angol birodalmat, a világháború kifejlesztette a repüléstechnikát és a rádiót. Bár a trianoni béke Európát visszavetette a feudalizmusba, „a repülőtechnika magával fogja hozni az interkontinentális rendszer kifejlődését. Még egy nagy találmányt várok [a dagály energetikai hasznosítását], akkor a szociális kérdések nagy része is megoldható” (237).

Vele szemben Ambrus Zoltán már Az utolsó húsevőben (1908) ironikusan értelmezte magát a problémát is. A cselekmény 2780-ban játszódik, egy immár teljesen vegás emberiségben. A záró jelenet Mária Antoinette híres mondására rímel. (A hagyomány szerint a tüntető párizsiak követelését hallva így válaszolt: „Nincs kenyerük? Hát egyenek kalácsot!”) Itt a tüntető munkásság a „Munkát, kenyeret! Főzeléket, füvet!” kiáltással vonul föl (figyeljük meg a rigmus ritmusát), de olyan gyengék, hogy hiába szedik föl az utcakövet, eldobni nem tudják (föl kell szedniük, mint tudjuk, az utcakő a proletariátus fegyvere). Mindeközben az arisztokraták értetlenül figyelnek, folyékony gyémántot isznak, s megállapodnak ebben: nem tudunk adni minden éhezőnek. „A jövő század azonban minden bizonnyal meg fogja oldani ezt a kérdést.”

Ambrus ekkoriban még úgy vélte, a személyi tulajdonú tömegpusztító fegyverekre az emberiség megbékéléssel reagál: „Már a 22. században fölfedezték a piff-paffitet, amely robbantó szerből egy hordónyi egész Földünket felröpítheti a Szíriuszba. Ez már a 22. században lehetetlenné tette az ősi értelemben vett háborút. […] Az elektromos pisztoly fölfedezése óriás hatalmat adott az egyes ember kezébe. Gondolja meg, hercegnő, hogy ezzel a szerszámmal […] egy gyermek ezer meg ezer életet olthatott ki láthatatlanul, úgy, hogy a zsebébe nyúlt, és megnyomott egy gombot. Szerencsére ez igen ritkán történt meg: a világ-rettegés, melyet a piff-paffit felfedezése idézett elő, akkorára már civilizálta mind az öt földrészt. Az a tudat, hogy bármely felebarátunk szeszélye nyom nélkül eltörölhet a föld színéről […], mindenkit alázatossá tett, s az emberi lélek megszelídülése […] olyannyira előre haladt, hogy gyökeresen megváltoztatta az egész világot. Minél inkább tökéletesedtek a gyilkoló eszközök, annál inkább lohadt a kedv a rettentő szerszámokkal élni” (104).

A rengeteg pusztító eszköz ellenére a találmányok célja a világháború után is igen sokszor valójában a béke. Ujj Gyula főhőse, a rádiumkirály (valójában egy kései Jókai-hős, 1924) összes találmányával a világbékét célozza; Hegedűs regényében (1926) Amerika célja a béke (és hosszú küzdelem után ezt sikerül is elérni). Központi figurává nő a tudós (Szini Gyula, Bíró Lajos, Csáth Géza, Ujj Gyula, Zsoldos László). Számos ízben látjuk, hogy a feltalálók tartanak attól, hogy találmányuk rossz kezekbe kerül, Bíró Lajos tudós főhőse (1918) öngyilkos lesz, mikor látja, hogy a „skarlát kutyát” pusztításra akarják használni. Talán most először, a sci-fi művekben válik szerkezeti alapsémává a jó és a gonosz erők közötti küzdelem egy találmány birtoklásáért (Barsi, Az űrhajó, Bíró, Ujj, Ráth-Végh), az ötlet mára a G. I. Joe-történetekig hanyatlott.

Geopolitikai elképzelések

Ami a jövő-történetek geopolitikai elképzeléseit illeti, többségükben megegyeznek a valóságossal, csak a II. világháborút jósló regények dolgoznak ki új szövetségi rendszereket.

Hegedűs Loránt elképzelt világában a kínai és a moszlim mozgalom erősödik, az USA terjeszkedik. A háborút Lengyelország robbantja ki Németország megtámadásával; Franciaország a lengyel zsarolásra lép hadba. Olaszország is támadna, de az angol hadihajók megjelenésére a sacro egoismo nevében beszünteti hadmozdulatait. Románia – mint Hegedűs írja – ősi jogot formál rá, hogy Magyarország részeit a Dunáig elfoglalja, s kötelességének tartja, hogy Magyarországot hátbatámadja. A világbékét Anglia és Amerika menti meg, ill. biztosítja.

Ujj Gyula is ír a „sárga fenyegetésről”, e fogalomban Japánt, Kínát és Mongóliát egyesíti. Az „Ázsia az ázsiaiaké” mozgalom mellett a „sárgák” Amerikát is behálózzák, olyannyira, hogy az nem is vehet részt a világháborúban. A fő front Indiában húzódik, nagyjából a „sárga” és „fehér” erők között; a magyar király e hadszíntéren vitézkedik.

Babits jövendő világában az egész emberiség háborúzik, ez válik az emberi élet egyetlen formájává. A cselekményből nagyjából egy Németország-Ausztia-Magyarország tengely rajzolódik ki Oroszországgal szemben. Orbán Dezsőnél (1939) a fő ellentét a motorpártiak (kb. fehérek) és a vitamin-tröszt (kb. sárgák) között húzódik. Aszlányinál (1936) Japán és Amerika megegyezett a világuralmon, ennek érdekében föláldozták Európát, s az széthullik.

Thury Lajos regényében, a német győzelem után a német „szervezettség, a valósággá lett nemzeti és szociális gondolat” „mélyen meggyökeresedett már”, és a magyarságot (is) a német egészségszellem hatja át. Európa unióvá lett, a Népek Jóléti Tanácsa irányítja. A Balkánon, Ázsiában azonban még nem gyökeredzett elég mélyre az új rendszer.

Világhatalommá váló Magyarországról (pontosabban a magyar hadifölényt megadó anyagok és találmányok soráról) már csak Ujj Gyula álmodik. Ez a regény Jókai jövőképének utolsó leszármazottja, immár egy Erdély nélküli Magyarországon: így hát nem székely ezermester a hőse, hanem egy nemes lelkű magyar tudós; a csodálatos anyagot nem Erdélyben leli meg, hanem a Badacsony mélyén. A német-magyar-osztrák seregek és a sárgák közt zajló nagy háború Indiában magyar győzelemmel zárul, de ennek világpolitikai következményeiről nem esik szó, csak kettős esküvőről, Attila megtalált trónusáról, Mátyás királyról ránkmaradt tokaji borról. (Ez kicsit Privigyei felé viszi a tekintetet.) Az ősöreg elemek azonban igen ügyes új szerkezetben, szórakoztató cselekményben kerülnek elő, s a könyv ma is olvasmányos, sőt élvezhető.

Társadalmi rendszer

A művekben ábrázolt társadalmi rendszer szinte mindig ugyanaz, ami a valóságban, még akkor is, ha időben távol játszódik a mű, pl. Babits Elza pilótája 2030 körül, Schöpflin kisregénye egy II. világháború után, Ambrusnál 2780-ban (Az utolsó húsevő). Nincs szó a művekben társadalmi kísérletekről, s azok fölöslegesek is: Ujj Gyulánál a legrokonszenvesebbnek ábrázolt főhős, a feltaláló Szentkirályi szól így: „Az emberiség története inga módjára mindig a végletek között leng. […] Nem fogja tehát az emberiség soha megtalálni azt a tökéletes társadalmi formát, amely bizonyos idő alatt el ne avulna, vagy ha megtalálja valaha, abban a percben megkezdődik a hanyatlása” (132). Sőt, a szabadság védelmezését az író a másik nagy pozitív hőssel, Lakossal szemben a negatív hős szájába adja: (kétmillió orosz munkás sztrájkol, mert kormányuk a férfiakat katonai kiképzésre akarja kötelezni. A kormány nem tágít.) „És azt helyesen is teszi! – fejezte be Lakos […]. – Még a nép akarata ellen is? – kérdezte a báró. – Még úgy is! – felelt Lakos határozott hangon. – Már bocsásson meg, Lakos úr […] – felelt a báró kellemetlen gúnnyal hangjában. – A legkisebb iskolás gyerek is tudja, hogy minden embernek joga van saját sorsát intézni. Hol marad az emberek közötti nagy egyenlőség elve?” (131.) Lakos ezt demagógiának tartja, ez elég nagy pofon a liberalizmusnak. AZ SF-írók nem álmodnak többé világjobbító társadalomszerkezetekről, szövetkezeti rendszerről, mint a nem SF fantasztikus regények (kivéve a németpárti Thuryt és Káldor Mártont, aki viszont az általa kitalált új rendszer bukását, fenntarthatatlanságát is ábrázolja, mindketten 1942-ben). Némi lezajlott szerkezeti változásra utal, ám ironizálva Ambrus 1908-ban írt Az új világa. Itt a cselédtörvény következtében nincs többé cseléd, csak háztartási vállalkozó és céges alkalmazott (Takarító, Ruhaporoló, Porszívó, Padlófényező Társaság, Mosó- és Vasalóintézet, Központi Nagy Edénymosó Szövetkezet stb.), ez a rendszer azonban kudarc: „Nekünk, volt cselédmunkásoknak az Isten valóban elvette az eszünket, amidőn a saját szakállunkra kívánván működni, a vállalkozói vagy egyéb pályára léptünk […], azelőtt, az igazat megvallva, nagyobb urak voltunk, mint a gazdáink, és negyedrészt annyit se kellett dolgoznunk, mint ebben a felfordult világban, amikor mindenkinek magának kell előteremtenie, ami kell, és nincsenek jó gazdáink, akik gondoskodjanak rólunk […]. Számosan volt pályatársaim közül keservesen bánjuk ezt, és azt a cifra nyomorúságot, amelyben most mint önálló szegények leledzünk, szívesen visszacserélnénk a régi, szerényebb, de kényelmesebb helyzettel. […] nem, nem ez volt az, amit mi a cselédmunkások nagy világsztrájkjával akartunk!” (75-76.)

Noha ritkán, de akad royalista elképzelés is, nemcsak Ujj Gyulánál, aki meglehetősen erősen követi Jókait, s Szentkirályi, a feltaláló Tatrangihoz hasonlóan titkon barátságot tart a szeretetreméltó királlyal. A legérdekesebb ilyen elképzelés Hegedűsé, akinél a regény végén új királyt koronáznak: az USA elnöknőjének fiát, Washington Árpádot. Ez nekünk nagyon privigyeiesen hangzik, de Hegedűs komolyan gondolta. Ő erősen bízik Amerikában, s tőle várja a civilizáció és a béke megmentését. Új világ felé c. publicisztikai regényét (1929) politikai/publicisztikai végrendeletként írja meg („Nagy utamnak, éltem útjának végén ezt a sóhajtásomat küldöm az Újvilág felé, melynek vajúdását érzem, de megszületését meg nem érem”, 239), vagyis a benne írottak önnön hitvallásaként foghatók föl. E művében számos folyamatot helyesen jósol meg: „Az angolszász faj győzött”, így „Amerika és Nagy-Britannia át fogja venni a világ fegyveres rendőrségének szerepét” (237). „Bármily érdekesek a volapük vagy eszperantó nyelvnek kísérletei, amelyek az élő nyelvekből mindig holt darabokat […] akarnak összeragasztani, […] ezek helyett az élő angol nyelv már elfoglalta a világnyelv állását, és a fejlődés vége az lesz, hogy minden művelt embernek csak két nyelvet kell tudnia, a magáét és az angolt” (238). Azt azonban kérdésesnek tartja, lesz-e az angolszászoknak elég erkölcsi erejük ehhez a feladathoz, és az emberi lélek be tud-e illeszkedni a globális dimenziókba. Ehhez zsinórmértéknek a szerző a krisztusi emberszeretetet ajánlja.

Ami a társadalom tagozódását illeti, a tárgyalt művekben többnyire fennmarad az arisztokrácia (bár Ambrus novellájában, Az utolsó húsevőben eredetük igen vegyes: van köztük, aki kályhakereskedéssel szerezte rangját). Hegedűs szerint fennmarad egy torz képviseleti rendszer, amelyet ő Mikszáth módjára görbe tükörben ábrázol: Balmazon erős a szlovák bevándorlás, s végül ez dönti el a választást. A faluban vannak cucilisták is, akik földosztást követelnek. Általános jelenség, hogy a sci-fi írók (Thuryt és Ujj Gyulát kivéve) nem bíznak a vezetőkben. A leginkább szatirikus képet Hegedűs rajzolja meg a képviselőházról, az egyetemi közéletről, a vidéki kiskirályokról; talán a banki arisztokrácia ússza meg olcsón a gúnyolódást.

Eredeti és árnyalt kép Schöpfliné (Nagypál Istváné, 1941), voltaképpen egy társadalmi kísérlet. A Budapestet beterítő, altató gázfelhő hatásának csak kevesen tudnak ellenállni, csak egy kis csoport a társadalom különböző rétegeiből: banktisztviselő, orvos, csillagász, munkás, tolvaj, politikus, egy nő. A belőlük különböző irányú utakkal kialakuló mini-társadalom a valóságos társadalom (remélt) fejlődését képezi le: a banktisztviselő megtanul szeretni, bátran cselekedni, a tolvajból önfeláldozó, becsületes ember lesz, az orvos képes vállalni a felelősséget, s a nő, aki ártatlanul ugyan, de ölt, szembenéz múltjával. Az egoista csillagász a rombolókhoz sodródik, velük együtt öl, és elkallódik. A legnegatívabb pályát a politikus futja be, aki legyilkolja az alvó kormányt, hogy amikor újraindul a társadalmi élet, ne legyenek vetélytársai. A legpozitívabb ábrázolás a munkásoké, őket jellemzi a legtöbb pozitív tulajdonság: tevékenykedés, ésszerűség, szolidaritás. Arról nem kapunk képet, hogy a kicsiben kialakuló eszményi társadalom a világ helyreállítása után nagyban is működhet-e.

A nők egyenjogúsága e művekben legalábbis előre haladt, esetleg meg is valósult. Ujj Gyulánál a két nem viszonya már kiegyenlítődött: „A modern ember nem uralkodni akar nején, hanem neki a felesége egyenrangú szövetséges társa” (147), és valóban, ellentétben Jókaival, akinél Tatrangi Dávidnak nem partnere a nő, még segítőtársként is kétséges (hiszen gyermeke születése elfelejteti vele, hogy a háborút kellene elhárítania), a rádiumkirálynak valódi partnere és önálló, áldozatokra kész segítőtársa Ilonka. Hegedűsnél az USA női elnököt választ. A sikerre vivő program: női egyenjogúság, füstmentes Amerika és a háború halála. A program a szemünk előtt megvalósul: már vannak női ügyvédek és gépmadárvezetők, s a nemek kiegyenlítődése az öltözködésben is látszik, a férfiak színesebben öltözködnek, a nők visszafogottabban. Aszlányinál a folyamat még korábban lezajlik, a regény főhőse 1954-ben így vall: „Évtizedekkel vagyunk túl a nemek egyenrangúságának kérdésén, és már gyermekkorunkban megszoktuk, hogy csaknem egyformán öltözködünk” (114). A következmény a nők előretörése a művekben, bár azért akad író, aki semmi jót nem vár ettől. Sándor Kálmán Asszonyvárosának hőse, a szőke szakállú férfi végül is az asszonyvárosból visszaszökik a kiürült tébolydába, és fölköti magát. Babits is elég negatív képet fest a nők uralta hátországról, a nők által művelt, ennélfogva hanyatló kultúráról, hiszen a nők csak reprodukálásra képesek: „Milyen kultúra volt ez? Tökéletesen improduktív! [...] a régi műveltség emlékeinek egyszerű leírását és magyarázatát tartalmazták” (329, 109); „Az egyetemekből viszont lányiskolák váltak. Azok a tudományt is úgy ››művelték‹‹: azzal a naiv pedantériával s buzgó önállótlansággal, ami a lánytanulók sajátsága...” (Tudjuk, a nők előretörése Karinthyt is megijesztette.) Így is megnő a figurák között az aktív, cselekvő női szereplők száma: Aszlányinál Katalin leszólítja Jacket, a hőst, udvarol neki, Ujj Gyulánál két aktív női szereplő is van, a vamp álbárónő, Széplaky Mária és Ilonka, a segítő hölgy, aki még alakoskodni is tud szerelméért és hazájáért, még akkor is, amikor alakoskodása miatt a szeretett férfi szemében árnyék vetül rá. Káldor Márton regényében is van egy női szereplő, Tessza, aki a szeretett férfit védelmezve hal meg (a Tiszában). Persze emellett sorra megjelennek az irodalom úntig ismert nőfigurái, a gyönge, határozatlan, hiú és kikapós nők (Hegedűs, Barsi). Babits merész újítása a lánytársaság homoerotikus, feminista irányultsága (amellyel szemben Elza konzervatívan és bátran heteroszex lehet).

Az egyház és a vallás ezekben a művekben többnyire semmilyen szerepet nem játszik, hacsak nem számítjuk ide Hegedűst, aki – mint láttuk – a krisztusi emberszeretetet ajánlja Amerika számára vezérfonal gyanánt. Így aztán jókora meglepetést okoz, hogy Aszlányi Özöngázában egy bencés apát válik a békemozgalom szószólójává és hősévé. E (korai) kivételtől eltekintve a hit és vallás nem látszik fontos szerepet betölteni az írók világában.

Az élet minősége; Budapest képe

A korszakban megrajzolt jövőképekben a hétköznapok energiája a villanyosság. Villanyvilágítás van Hegedűsnél, gömb világítótestek Schöpflinnél, elektromobil Ujj Gyulánál. Schöpflin (Nagypál) kisregényének egyik cselekményvonala éppen az, hogyan tudja a maroknyi ébren maradt civilizációs Robinson újjáteremteni a technikát: telefon, rádió nem működik, víz alig van. „Most éreztem csak, mennyire bele vagyunk bogozódva a gépek összeműködésébe” (18). Ambrus iróniája a jövő három veszélyes betegségét is megteremti, ezek az elektron-betegség, a telefon-betegség és az elektromosság.

A jövőbeli közlekedést a repülő eszközök uralják. Hegedűs ezekből több fajtát is fölsorol: repülőtaxi, repülő omnibusz, villamos autórepülő. Az életkor megnövekedését Ambrus veszi tekintetbe, az ő jövőjében a várható élettartam 160-200 év. Ő keres választ arra is, hogy a jövőben hogyan változnak az erkölcsök: szerinte az udvariasság elmúlik, mint szükségtelen (bár Az utolsó húsevőben ironikusan egy ellentétes folyamatot, a túlfinomodást ábrázolja). Thury Lajos szerint a jövőben minden magyar nagyon egészséges és sportos lesz, a hatalmasra nőtt Budapestet (is) sportkombinátok veszik körül, ahol a rövid munkaidő után mindenki a testedzésnek hódol; szükség esetén a magyar miniszterelnök is visszatér a pályára, hogy 20 méteres súlylökésével megmentse a magyarok becsületét az ausztrálok elleni atlétikai versenyen.

Ujj Gyula, aki korának hard-SF-jét írta meg, teljes Budapest-képet ad. Jövőjében Budapestnek kétmillió lakosa van, a Gellérthegy közlekedési és tudományos centrum: van itt múzeum, repülőállomás, természettudományos kutatóintézet és planetárium, a fogaskerekű és a földalatti vasút végállomása. A közlekedés zajtalan: az utcákat sima, rugalmas anyag borítja, s csöndes az elektromobil is (lovat már csak állatkertben látni). A föld színe alatt húzódik a gépváros: csőalagutakban jár a villamos és a vonat.

Szűkebb és főleg ironikus a kép, amit Hegedűs rajzol Budapestről. Nála itt működik egy óriás egyetem, a Rockefeller-Absolon-Cincinnatus Választástudományi Egyetem, mivel sehol máshol nem találni e tudományra ilyen kedvező légkört. Ennek vannak választásstatikai, -dinamikai és -mechanikai szakjai, és van egy választási mandátumokat tisztító intézete, ez állítólag választóvízzel dolgozik. A közelmúltban helynévmagyarítási hullám zajlott le, ekkor a Wekerle utcát Ébresztő Sándor utcára magyarosították, a Karpfenstein utcát Pontykő utcára stb.

Az elmondottakból érthető, hogy ezt a generációt a második világháború nem érte meglepetésként, s a tudományban való hitét – ha volt – nem rendítette meg. Ez és a háború kelet-nyugati szövetségben történt lezárása magyarázza, hogy a második világháború utáni európai sci-fire jó ideig nem a pesszimista, hanem éppen a bizakodó hang volt jellemző: a hit, hogy az ember úrrá lehet a háborún.

Bibliográfia

Ambrus Zoltán, Az új világ. Kép a kétezeregyedik évből = Budapesti mesék, Bp., Révai Testvérek, 1908 (Ambrus Zoltán Munkái, 11). 68-77.

Ambrus Zoltán, Az utolsó húsevő = Furcsa emberek, Bp., Révai Testvérek, 1908 (Ambrus Zoltán Munkái, 12). 100-109.

Aszlányi Károly, Özöngáz, Bp., 1936. 276 l.

Babits Mihály, Elza pilóta (1933), kiad. Buda Attila, Bp., Magyar Könyvklub, 2002 (Babits Mihály Műveinek Kritikai Kiadása. Regényei, 3).

Barabás Ábel, A jövő évtized regénye, Bp., Franklin Társulat, 1910. 227 l.

Barsi Ödön, A sugárzó holttest (1938), Bp., fapadoskonyv.hu, 2011. 221 l.

Barsi Ödön, Az űrhajó (1944), Bp., fapadoskonyv.hu, 2010. 222 l.

Barsi Ödön, Az üstökös (1946), Bp., fapadoskonyv.hu, 2011. 188 l.

Bíró Lajos, A skarlát kutya (1918) = Állami gyilkolda, Bp., fapadoskonyv.hu, 2011. 164-172.

Dános Árpád, A hazugság halála (1932) = Állami gyilkolda, Bp., fapadoskonyv.hu, 2011. 304-314.

Hegedűs Loránt, Mikor a háború meghal. Politikai regény 1970-71-ből, Bp., Légrády, 1926. 240 l.

Hegedűs Loránt, Új világ felé. Politikai utazás a jövőbe, Bp., Légrády, [1929]. 239 l.

Káldor Márton, A kaolitváros, Bp., Árkádia, 1942.

Nagypál István [Schöpflin Gyula], Budapest nem felel, Bp., Franklin, [1941]. 176 l.

Orbán Dezső, F. D. 6438, Bp., Magyar Könyvbarátok, 1939 (Könyvbarátok Kis Könyvei, VII. 4).

Radóné Kempner Magda, Integrállények (1926) = Állami gyilkolda, Bp., fapadoskonyv.hu, 2011. 181-252.

Ráth-végh István, Az ércmadár (1930-1940 között), Bp., fapadoskönyv.hu, 2011.

Rozványi Vilmos, Csillagakarat (1932) = Budapest nem felel, vál. urbán László, szerk. csernai Zoltán, Bp., World SF Magyar Tagozata, 1989. 119-122.

Sándor Kálmán, Asszonyváros (1932) = A hazugság halála, vál. urbán László, szerk. csernai Zoltán, Bp., World SF Magyar Tagozata, 1989. 46-52.

Simándi Béla, Lázadás (1932) = A hazugság halála, vál. urbán László, szerk. csernai Zoltán, Bp., Word SF Magyar Tagozata, 1989. 64-66.

Szenteleky Kornél, Holnap, holnapután (1933) = Állami gyilkolda, Bp., fapadoskonyv.hu, 2011. 315-331.

Szini Gyula, A psycho-transformator (1930k.) = Homo doktor kísérlete, Bp., fapadoskonyv.hu, 2010. 135-143.

Szini Gyula, Homo doktor kísérlete (1930k.) = Homo doktor kísérlete, Bp., fapadoskonyv.hu, 2010. 7-134.

Thury Lajos, Földrengés Japánban (1942), Bp., fapadoskonyv.hu, 2011.

Ujj Gyula, A rádiumkirály, Bp., Pallas, 1924.

Zsoldos László, Az agyvelő története (1918) = Állami gyilkolda, Bp., fapadoskonyv.hu, 2011. 145-163.