Tóth Béla

Tóth Béla (1857. október 20., Pest – 1907. április 3., Budapest) – író, újságíró, művelődéstörténész. Tóth Kálmán költő és Majthényi Flóra költőnő zaklatott házasságából származott. A budapesti piarista gimnáziumban tanult, majd a pesti egyetemen orvosi és természettudományi tanulmányokat folytatott. Fiatalon beutazta Európát. 1878-tól újságíró (Fővárosi Lapok, Budapesti Hírlap), 1897-től a Pesti Hírlap vezető munkatársa. Jelentős műfordítói tevékenységet folytatott (Maupassant, Daudet, De Amicis stb.). Olykor álneveket használt (Nemo, Jak, Jaák). – Vagy ezer tárcacikket és 50 kötetnyi fordítást publikált. Érdekelte a technika fejlődése, de tollat ragadott akár egy egzotikus történet vagy kriminális ügy kapcsán is. Tóth Béla nevéhez egyaránt köthető Gül Baba történetének felderítése, illetve különböző koholt nyelvemlékek leleplezése is. Az irónia és a morbiditás iránti vonzalom nyomai felfedezhetők írásaiban; legkorszerűbb novelláiban a kisember a hős a maga mániáival, önkifejezési problémáival, ez Peteleivel, Kosztolányival rokonítja; melankóliája pedig Krúdyval – írja róla ALEXA Károly (Új Magyar irodalmi lexikon, III, szerk. PÉTER László, Bp., Akadémiai, 1994). Legnagyobb hatású műve A magyar anekdotakincs hat kötetnyi gyűjteménye (Bp., 1898-1903). – Két sci-finek tekinthető novellája Vasárnapok c. kötetében jelent meg. A Dies irae az „Übermensch lázadása; arisztokratikus embergyűlölete Való Ádámot az emberiség elpusztítására ösztökéli” (URBÁN, 19). Ezt a rövid elbeszélést Tóth öt kis fejezetre tagolta. Az első két részben filozofikus fejtegetést olvashatunk az értékes és értéktelen emberről, a jóról és rosszról, illetve arról, hogy kiért, kikért is van a világ. A III. fejezet az ontogenium leírása – a szerző itt a Szíriusz színképében fellelhető „tűzzel” foglalkozik részletesen. A negyedik részből megtudhatjuk, hogy Való Ádám tart otthon némi ontogeniumot, az általa feltalált hyaladamus nevű anyagba zárva. Az ontogenium a nitrogén-oxigén egyesülésének katalizátora, amennyiben kiszabadulna a hyaladamusból, pontosan 570 másodperc alatt perzselné fel a Földet, hogy nem maradna „a világnak levegője egy köbcentiméternyi sem”. Az ötödik, egyben záró fejezetben az író kilép a távolságtartó narrátor szerepéből, és közli, hogy Való Ádám még nem fordította el a hyladamustégely csapját, de nincs adat arra nézve, hogy levette volna kezét a szörnyű anyagról, jó lesz tehát résen lenni. Az ironikus zárlat oldja a novella komolyságát. A fekete sugár alcíme: Tudományos bohóság. A két főhős: az elbeszélő és dr. Kétszerkettő Négy. Az elbeszélés a szereplők találkozása után a Háromszínű Kandúr kocsma pincéjéből nyíló sikátor-útvesztő leírásával indul. Az alagút ásványainak ismertetése tudományos igényességgel történik: agyag, mészkő, homokkő, stalagtitok, stalagmitok – ez az, ami körülveszi hőseinket. Egy mély kútba való leereszkedés után dr. Kétszerkettő és kísérője elektromos úton megvilágított barlangterembe érkezik. Itt mutatja be a tudós a maga készítette refraktort, amelynek jégből kialakított objektívje 5 méter átmérőjű. A jégobjektív fénytörése különb, mint az üvegé – dr. Kétszerkettő céljaihoz túl erős is, mivel ő csak a Földön akar általnézni, a Föld-átmérő pedig nem több, mint 12 740 kilométer. A tudós refraktora obszervatóriumba nem való, mivel – bár egy szúnyogot is észlelni lehetne vele a Holdon – legalább 20° C hideg kell a működéséhez (egyébként az objektív elolvad). Dr. Kétszerkettő elmagyarázza újságíró kísérőjének, hogy a Lénárd Fülöp által feltalált „fekete világosság” az, ami áthatol a Földön, a fekete sugár segítségével válik lehetővé a bolygó túloldalára való áttávcsövezés. A műszer a geológiai rétegeket fokozatosan mutatja, a földtörténeti korok maradványai lépésről lépésre tűnnek elő (a maradványok bemutatása ismét tudományos igényű: növények, állatok, kristályok). Végül a refraktor látómezeje kék lesz, a tengerfenék és élővilága látható, és egy négytonnás gőzös, melynek még a neve is jól olvasható: Tasmania. A Háromszínű Kandúr alatti barlangból Ausztrália esetében embernek, állatnak a talpa látható; Japán esetében már jobb a perspektíva. A tudós, ha népszerűsít, banális lesz – mondja dr. Kétszerkettő Négy. Inkább megkérdezi az újságírótól, mit kíván látni, mert ő bármit meg tud mutatni neki. Humoros, ironikus hangvétel jellemzi Tóth Béla ezen írását is.

Bibliográfia: Vasárnapok, Budapest, Az Érdekes Újság Kiadóhivatala, é. n. (Az Érdekes Újság Könyvtára), A fekete sugár. Tudományos bohóság, A Hét, 1897; Uaz. = A fekete sugár, vál. URBÁN László, szerk. CSERNAI Zoltán, Bp., Word SF Magyar Tagozata, 1989. 233-240.

Irodalom: URBÁN László, A magyar fantasztikus irodalom kezdetei, SF Tájékoztató, 1976/1 (17). 19.

Simon László