NAGY Gábor, Egyszer lesz, hol nem

Nagy Gábor, Egyszer lesz, hol nem,

Avana Arcképcsarnok, 2010. május. 40-45

A novella A jövő nagykövetei – Üzeneteink 2110-be címmel meghirdetett tematikus Avana Arcképcsarnok-szám része, s így a jövőbe kalauzol el.

2110-ben a család fogalma nem jelenti ugyanazt, mint ma. Az író egy egészen sajátos reform megkreálásával újfajta társadalmi szerveződést tár az olvasók elé. A gyerekeket nem biológiai szüleik nevelik, hanem idegenek. Ezek a felnőttek csupán két évig élnek együtt, ezt követően a gyerek egyiküknél (a férfinél) marad, míg a másik fél (értelemszerűen a nő) továbbáll új családjához. A gyerek legfeljebb négy évet tölthet el ezekkel a felnőttekkel, de ha bármiféle probléma adódna vele, egy erre szakosodott intézményben egyszerűen lecserélhető. Az abszurditást fokozza egy különleges chip, melynek segítségével az ebben a modellben élők hozzájuthatnak az életük fenntartásához nélkülözhetetlen szükségletekhez (ajtónyitás, vásárlás, közlekedés). A társadalom peremén élők nem rendelkeznek ezzel az eszközzel, birtokukban van azonban napjaink családfogalma. Akik az otthont birtokolják, azok nem viselkednek családként, akik viszont családot alkotnak, azoknak nem lehet otthonuk. Ez paradox gondolat, belegondolva abba, hogy ma első asszociációnk az otthon szóra a család. A novella az elidegenedés szélsőséges disztópiájába kalauzol el bennünket.

A cím segítségével a mondanivaló globálissá tágul. Emiatt nincs semmiféle konkrét eligazítás a cselekmény környezetére nézve. Mivel az elidegenedés jelensége nem helyfüggő, így bárhol a világon megtörténhet. Ha pedig egyszer lesz, akkor hol nem?

A novella gerincét a párbeszédek adják. A dialógusok jól megírtak, nyelvileg is hihetőek, folyamatosan új ismeretekhez juttatnak az ábrázolt rendszerről. Az olvasó a főhőssel együtt küzd a megértésért. A történetben folyamatosan válaszokat keresnek, de a kép ugyanolyan homályos marad, mint a főhős kisfiú számára. Kiderül, hogy vannak gyermekcserélgető intézetek, van egy nagyvállalat, van, akinek van otthona, és van, akinek nincs. Létezik egy Unio, melynek célja az emberiség uniformizálása. A végső kérdés azonban megválaszolatlan marad: miért néz ki így ez a világ?

Bár a novella által nyújtott jövőkép meglehetősen pesszimista, az általa megfogalmazott üzenet szép. Bármi is történjék, foglalkozzunk egymással, és mutassuk ki szeretetünket, még akkor is, ha ezért meghurcolhatnak minket. Ha pedig ez a kapcsolat egyszer meglesz, akkor hol nem?

Návai Péter