HOLLÓ-VASKÓ Péter, Szeretetcsomag

Holló-Vaskó Péter, Szeretetcsomag,

Távoli kolóniák, szerk. SZÉLESI Sándor, Bp., Ad Astra, 2016. 221-246.

Ha felütjük a szótárt a szeretetcsomag kifejezésnél, kapásból több jelentést is találunk, közülük az első a „hivalkodó jótékonyságból juttatott adomány”, a második pedig a „bomba”. Holló-Vaskó Péter novellájában ennek magyarázatára sokáig kell várni, és amikor az olvasó megkapja, akkor is inkább kínjában mosolyog rajta.

A történet alapjaiban nem találhatunk sok egyediséget, egy fiatal post-humán (mesterségesen feljavított) katona áll, aki társaival természetesen egy titkos és veszélyes küldetés során olyan entitással kerül szembe, amely – szintén természetesen – nemcsak bolygóját, hanem az egész univerzumot fenyegeti. Vegyük hozzá a sztereotip karaktereket, a sokszor látott „bajtársak közti szerelem” szálat, egészen a nyilvánvaló végkifejletig, ahol hőseink játszi könnyedséggel oldanak meg, elbagatellizálva, egy problémát, amire a valóságban sohasem lehettek volna képesek.

Mindezek mellett a novella világfelépítése is sokszor félresiklott. Hiába játszódik erősen katonai környezetben, ez inkább csak díszként és csillogó eszközök mutogatásaként valósul meg. A szereplők ellentmondanak a felettesüknek, a legnagyobb veszély közepette is poénkodnak, és vezetőik sem tűnnek különösebben kompetensnek; a mindenki által turistalátványosságként látogatható romok igazából egy másik dimenzióból szakadt és igen veszélyes technikának a maradványai, amely bármikor instabillá válhat, és a novellában el is kezdi felzabálni a bolygót.

A fentiek miatt sokszor azt érezheti az olvasó, hogy a novella sem veszi komolyan önmagát, és ezen az sem segít, hogy az egyes szám első személyű elbeszélő hangja is erősen ingadozik a néhol ironikus poénkodás és a már-már patetikus komolyság között, így az ember hamar azon kapja magát, hogy a gyilkoló entitásnak drukkol – az legalább nem szólal meg.

A szerkezetre leginkább az aránytalanság jellemző. Az apróságokat túlrészletezi, a fő konfliktus megoldására pedig alig pár oldalt szán csak az amúgy húsz oldalas novella. Az időkezelése is néhol nehezen követhető. A novella legfájóbb pontja a sokszor látott és teljesen hiteltelen szerelmi szál, ami több mint a felét kiteszi, és semmit sem ad magához a történethez.

Mindezek mellett Holló-Vaskó Péter novellája szórakoztató, poénjai a legtöbb esetben tényleg viccesek, és az általa felvázolt világ is kimondottan érdekes, de a kifejezetten figyelemfelkeltő kezdés után alábbhagy a lendület, és a végére kapkodóvá és kidolgozatlanná válik.

Doncsó Emese