MARUZS Éva, Amikor jött Szonma

Maruzs Éva, Amikor jött Szonma,

Új Galaxis, 8, Pécs, 2006. 125-130.

Egy naplószerű részlet, amely egy 16 éves lány szemszögéből mutatja be a földönkívüliek első Földre szállását, majd végigköveti, hogyan ismerkedik meg egymással a két faj. Érdekes ötlet ezt a sokszor feldolgozott problémát egy tini belső monológjába ágyazni. Kétségkívül működik a koncepció, még ha csak a szórakoztató irodalom szintjén is. A 16 éves lány nézőpontjának érvényesítését a szleng nyelvezet használata szolgálja, pl. izé, nem én voltam az egyetlen ebben a műfajban, be voltunk gazolva, kinyiffan.

A novella nem annyira a cselekményre fókuszál, mint inkább az elbeszélő lány megfigyeléseire, gondolataira az eseményekkel kapcsolatban. Így emelkedik ki az a jelenet, amely a földönkívüliek külsejét írja le. Nagyon hasonlítanak az emberekre, jelentéktelen különbségnek nevezi a szöveg az eltérő vonásokat, mint például a szem formája. A faj az emberekre hasonlít abban is, hogy ugyanaz a nemi binaritás jellemzi őket. Ráadásul még az általunk ismert rasszok is jelen vannak köztük. Bár egyéb utalás nem fedezhető föl, ezzel felmerül a különbségek elfogadása, a tolerancia problémaköre, amely kérdésben a nyelvész érdeklődésű és az idegenek megismerése iránt lelkesedő magyar lány alakja, viselkedése foglal állást. Nyitott kíváncsi, érdeklődő és nem előítéletes, tehát a szöveg az idegenekkel szembeni elfogadást sugallja.

A novella leíró jellegű, egy nézőpontból láttat, ez meglehetősen egysíkúvá teszi. Mindenféle konfliktusoktól mentes, a cselekmény az idegenek földre szállására, hónapokig tartó lassú ismerkedésükre az emberekkel és a földi követek kiválasztására korlátozódik, akik az 5 Földön maradt idegen helyett elmehetnek az ő bolygójukra. A történéseket mintha folyamatosan eltávolítaná az olvasótól. Ez a távolság csökkenti az olvasmányélmény elevenségét.

Petróczi Andrea