MÉSZÁROS Gyula, Mint egy ember

Mészáros Gyula, Mint egy ember,

Új Galaxis, 21, Pécs, 2014. 4-20.

A novella olyan jövőbe kalauzolja az olvasót, ahol az emberiség kipusztulása után a gépek vették át a hatalmat. A kiinduló helyzet és az egyszerű robotok felbukkanása után meg sem lepődünk, amikor színre lépnek a teremtőjüket messze felülmúló, gondolkodó gépek, és már épp ráaggatnánk a szövegre a klisés jelzőt, amikor meglepetésünkre megjelenik egy eredeti gondolat. Főhősnőnk, Rebeka okkal lett az emberre tökéletesen hasonlító, érezni is képes android; azért alkották, hogy anyja legyen egy mesterséges megtermékenyítéssel létrehozott gyermeknek. Robotok egy csoportja ugyanis újra akarja teremteni az emberiséget, a szerző pedig arról is gondoskodik, hogy ne maradjunk konfliktus nélkül: egy bizonyos Teljes Robot Frakció névre hallgató különítmény természetesen ellenzi ezt az ötletet.

A novella ígéretesen indul, a feszültséggel teli bevezető után hatásosan érkeznek a kisebb-nagyobb fordulatok, az események jó ütemben követik egymást, és fenntartják az érdeklődést. Aztán a történet mélyrepülésbe kezd, és ellaposodik: az olvasó – felocsúdva a döbbenetből, hogy az első emberpéldányokat Évának és Ádámnak nevezték el – hamarosan idilli vidéki környezetben találja magát, ahol a robotok nevelgetik az embereket, és nem történik az égvilágon semmi.

A szereplők teljesen egysíkúak, nincs is igazán jellemük, bár tekintve, hogy gépek, illetve olyan emberek, akik gépek mellett szocializálódtak, ezen talán nem ütközünk meg olyan nagyon. Rebeka legalább emberi természetéhez méltó, gazdag érzelmi világot kapott, amelyet a szerző annyira meg akar mutatni nekünk, hogy mesterkélt leírásokkal hangsúlyozza túl az android vonásait.

A szerző a mű végén még próbál valamit kezdeni a robotcsoportok ellentétével is, de a gyors megoldás a konfliktus korábban felvázolt komolyságához képest kifejezetten erőtlenre és hiteltelenre sikerül. Ám a befejezést mégsem ez rontja el, hanem az az amatőr ötlet, hogy a szöveg utolsó mondataként az egyik szereplő megismétli a címet – ennek hatására az olvasó inkább kínjában, mintsem örömében mosolyog.

Mezőfi Orsolya