CSÁNYI Vilmos, Ő ott bent

Csányi Vilmos, Ő ott bent,

Bp., Libri, 2016. 219 l.

Csányi Vilmos regénye hű a szerző által adott alcímhez (Utópia), a Föld történetének egy olyan korszakába kalauzolja az olvasót, ahol az emberiség célja egy tökéletesen működő társadalom létrehozása a túlélés, az általános jólét és a közös jövő érdekében.

A történet szerint már csak évekre járunk attól, hogy létrejöjjön az első szuperintelligencia, amely segítséget nyújthat olyan világméretű problémák megoldásában, mint a túlnépesedés, a kimerülő energiaforrások, a bioszféra pusztulása, a klímaváltozás vagy a különböző országok egymás közötti konfliktusai. A bolygó ügyeit titokban igazgató Ötök, akik a legfontosabb, globális szintű döntések meghozataláért felelnek, egy tudós hatására úgy határoznak, az intelligencia létrehozásakor ügyelni kell arra, hogy jóindulatú legyen. Ennek érdekében megbíznak egy kutatócsoportot azzal, hogy egy antropológusprofesszor, Kozalik Bálint idegrendszerét számítógépre másolja. Ezzel a módszerrel ugyanis a másolat, mint emberből lett program, azon túl, hogy reményeik szerint képes szuperintelligenciává fejleszteni magát, hű marad emberi gyökereihez, „barátságos” lesz. Természetesen az öntudatra ébredő Christian, az első „szingleton” ismeretlen terep, megértése nem egyszerű feladat, létrejötte számos további kérdést is felvet a hatalommal, az ember és a gép viszonyával és a mesterséges intelligencia működésével kapcsolatban.

Bár az ötlet remek, Csányi Vilmos regénye több szempontból is gyengén kivitelezett mű. A könyv „in medias res” kezdése során keletkezett feszültség hamar elillan, mindenre túl gyorsan, túl aprólékosan kapunk választ, alig pár oldal elolvasása után. Az elbeszélők váltogatásában rejlő lehetőségek is kihasználatlanok maradnak, ezért a különböző narrátorok megszólaltatása szinte olcsó megoldásnak tűnik, nem sok funkciójuk van azon kívül, hogy óvodai szinten magyarázzák egymást. A szereplők túlzottan hosszú monológjai miatt sokszor úgy tűnik, mintha a gyenge lábakon álló, kidolgozatlan karakterekkel operáló történet csak alibi lenne a filozófiai eszmefuttatásokhoz, a különböző ideológiák ütköztetéséhez. Ezeken kívül az is kérdéses, hogy a könyv megfelel-e a sci-fi kritériumainak, ugyanis az informatikával foglalkozó részeknél a szerző gyanúsan mellőzte a konkrét technológiai részleteket, olyan mértékben, hogy az alapötlet inkább már a fantasy határait súrolja.

A korábbiakban már említett hanyagság a szereplők motivációinak és egymáshoz való viszonyaiknak megalkotásakor is megfigyelhető, nemhogy azonosulni nem lehet velük, megérteni sem lehet a karaktereket, a gyenge ábrázolás miatt pedig az esetek nagy részében komolyan venni sem sikerül őket. A párbeszédek életidegenek, és számos olyan részlete van a cselekménynek, amely nem kapcsolódik semmihez, csak lóg a levegőben, mindenféle jelentőség nélkül.

Hiába érdekes a kiinduló gondolat, hiába találhatunk a sok-sok monológban néhány jó eszmefuttatást, a történet szétesik, az olvasó szinte csak sodródik, amíg eljut a nem éppen katartikus végkifejletig, amely ráadásul egy olyan, szuperintelligencia által vezérelt „szép új világot” fest le, amelyben (valószínűleg) egyikünk sem szeretne élni.

Iklódy Janka