Márki István: A császár üzenete

Márki István, A császár üzenete,

Galaktika 271 (2012. október). 82-88.

A Möbius-szalag olyan kétdimenziós test, aminek csak egyetlen oldala és egyetlen éle van. Két fogalmat lehet a Möbius-szalagba erőltetni: a végtelenséget és a kiúttalanságot. Ha módomban állna, kifejteném Márki Istvánnak, hogy míg Kafka műveiben az előbbi két fogalom valamilyen értékítélettel párosítva valóban megjelenik, addig az ő novellájára a végtelenség helyett inkább kezdet és a vég nélküliség, a kiúttalanság helyett pedig az úttalanság jellemző. Ezen mit sem változtat, hogy novellájának címe egyezik Kafka egy novellájának címével: A császár üzenete, noha császár az égen-földön sehol sincs.

A történet valahol a közeljövőben játszódik, valami után, ami romba döntötte a civilizációt, egy Szilárd nevű valaki nézőpontjából, aki a romba döntő valami előtt született nem sokkal, úgyhogy otthon van a pusztuló Budapesten, amit egyfelől a maradék kultúrát üldöző Régió, másrészről pedig azt megóvni és begyűjteni kívánó Közösség nevű közösség ural. Utóbbinak a jele a Möbius-szalag. Szilárd feladata, hogy juttasson biztonságba egy Prágából érkező, az ottani Közösség szerepű csoportból származó embert, aki könyveket hozott. Szó esik még valami szóbeszédről is, hogy az emberiség megmentője és újraegyesítője már megszületett.

De az iménti bekezdésben a valakit nyugodtan cserélhetnénk inkább akárkire. A valaholt akárholra. A valamikort akármikorra. A valamit akármire. A novella nem szól semmiről. Nem egysíkú, mint a Möbius-szalag, hanem kiterjedés nélküli. Fájóan üres. Szeretnék reménykedni benne, hogy az író szándéka ez volt. Hogy valami fájó hiányérzetet keltsen az olvasóban, aki a végén már toporzékolva követeli, hogy kapjon valami választ. De ne is választ, inkább valamit, amire rá lehet kérdezni. De így csak egy kérdés marad, amit Márki Istvánnak szegeznék: miért?

Imre Dávid András