SZŰCS László, A rövid élet titka

Szűcs László, A rövid élet titka,

Galaktika, 232 (2009. július). 66-75.

A cím a „a hosszú élet titka” formában használatos kifejezés átformálása, megfordítása. A hosszú élet az a cél, amelyet az ember általában maga elé tűz; a címben ez a visszájára fordul groteszk, egyben figyelemfelkeltő hatást keltve.

A mű társadalmi hátterében az élet olyasfajta felfogása áll, amelyben a munka jelenti a legfontosabb tényezőt, s amely a munka szempontjából értékes időt is felhasználja. A kiinduló gondolat: mi mindent képes feláldozni az ember a munkáért, illetve a pénzért? Válaszként szomorú megoldást kínál a mű: mindent, akár az életét is. Komor társadalomrajz jelenik meg a műben. A „kikapcsoltakról” és a fejletlenebb népekről is szó esik, megteremtve ezzel a fikcióbeli világ körülményeit. Egy felgyorsult, felelőtlen világ áll előttünk, az új találmány pontos információval szolgál az egyén halálát illetően. Az ember szinte kifordul önmagából, amint megtudja (sőt önként vállalja) életének rövid voltát. A tudományos kutatások kizárólag az ember nagyobb munkabírását szolgálják. Az alvás helyébe a munka, a szórakozás és a különféle drogok kerülnek. A főhős azonban a mű végén kap még egy esélyt arra, hogy életét másként folytassa. A további kutatások középpontjába kerül, ez kettős kimenetelű sorsot ígér számára. Az író mondanivalója a veszély, hogy az ember a munkáért érzett feltétlen odaadásában magát az életet áldozza föl.

A novella cselekménye a jelenben indul, majd a végén ismét a jelenbe torkollik. Az elbeszélés egyes szám első személyben íródott, az elbeszélő maga a főhős, aki saját élményeiről számol be az olvasónak. Az élettörténet elbeszélése tulajdonképpen visszaemlékezés, amely a második jelenettel indul, és az utolsó jelenet előtt zárul. Ez az emlékezés múlt időben íródott, jelezve, hogy az elbeszélő jelene az a valóság, amely az első és az utolsó jelenetben megjelenik. Ezekben a jelenetekben az elbeszélés jelen idejű. Az elbeszélés így két idősíkot ölel fel: az egyik a jelen időben zajló cselekmények, a másik a múlt eseményeit felölelő (múlt idejű) elbeszélői sík. Az elbeszélés keretét a jelen időben fogalmazott cselekmények adják, közrefogva a múlt időben ismertetett emlékképeket. Végül a novella a kezdő gondolattal zárul, így adva egy kerekebb – már más értelemben vett – jelentést a műnek és a címnek.

A szereplőket a főhős szemszögéből látjuk, legtöbbször a párbeszédek során alakul ki kép róluk. A leghosszabb jellemzés Colbert professzorról készült, aki az egész fiktív jövőbeli világ kiagyalója, atyja. A róla készült részletes személyleírás fontosnak bizonyul a főhős szempontjából, hiszen így érzékelteti azt a tényt, hogy ebben a fiktív világban a hatalom egy ember kezében van. Megszokott jellemekkel találkozunk: aggódó szülők, bátrabb, de közönyös jó barát, szeretett nő, a fiktív világ élén álló „őrült zseni”.

A jövőbeli világot hitelesen képes ábrázolni a narrátor, hiszen a cselekmény kibontakoztatása és saját élményeinek elbeszélése során részletes társadalmi és tudományos ismereteket oszt meg az olvasóval. Ehhez nagyban hozzájárul a főhős nagy tudása. A mű nyolc kisebb részre oszlik, melyek közül az első és az utolsó előtti ugyanabban a jelenben játszódik, a többi epizód egy-egy élethelyzetet ábrázol a főhős életéből. Minden egység fontos információkat közöl az olvasóval. A környezetet, az utópisztikus jövőt a főhős visszaemlékezéseiből és a többi szereplővel történő párbeszédből ismerjük meg. Az ismert világ elemei közül csak néhány dolgot változtatott meg a novella írója: mi történik, ha elérhetővé válik az alvás nélküli élet? A főhőst olyan élethelyzetek felidézésére készteti, amelyekből a fiktív világ hangulatát és működésének szabályait egyértelműen megismerheti az olvasó. Az otthoni környezet, vagyis a jelen világa ismert, hangulata ellentétes az utópisztikus városi élettel.

A mű fő konfliktusa a főhős halála, megoldása a váratlan felébredés. Mellékkonfliktus a főhős barátjának beletörődése a halálba. Az ő halála jelképezi a novella világának beteg jellegét: hatalmas palotában, luxuskörnyezetben hal meg egyedül, fiatalon. A másik mellékkonfliktus a szerelem. A novella tragikus voltát ez a szál adja.

Az író eléri, hogy az olvasó elgondolkozzon az élet igazán lényeges tényezőin, azon, hogy vajon tényleg képes lenne-e ennyire közömbössé válni saját élete iránt; egyben kritikát ad egy olyan világról, amelyben a munka és a pénz áll középpontban.

Podmaniczky Dorottya