HEGEDŰS András, Tortuga

Hegedűs András, Tortuga,

Távoli kolóniák, szerk. SZÉLESI Sándor, Bp., Ad Astra, 2016. 309-343.

Az Atya, a Fiú és a Teknősfej nevében

Van Isten, gondoltam magamban a novella befejezését követően. Kár, hogy ezt a művet nem ő lektorálta. Mondjuk, ha Isten teknős lenne, nem is tudna olvasni. De kinek jut eszébe, hogy Istent teknősként képzelje el? Hát egy scifi írónak. Hegedűs András úgy gondolta, ha az ige Jézusban testet öltött, akkor megteheti ezt egy teknősben is.

A távoli kolónián, Tortuga világában az emberek Teknősistent áldanak, mert életterük egy úszó teknős hátára szorítja őket a végtelen óceánon. A mű során kiderül, hogy a Megtartó Isten valójában egy biomechanikus gép, amelyet az egyházi vezetők tartanak kontroll alatt, csakúgy, mint a sziget teljes lakosságát. Rögtön a cselekmény elején megtudjuk, hogy óriási páncélosról van szó, melyen több népcsoport is él. Ezek ábrázolása közben szinte parodisztikusan ki van emelve, hogy még a teknős hátsó felénél is élnek emberek, akik mindennapi munkájuk során közeli kapcsolatba kerülnek a Megtartó Isten ürülékével. Utólag felmerülhet a kérdés: ha a szerző csak novellányi terjedelemben gondolkodott, miért fecsérel ennyi betűt és időt lényegtelen dolgokra, mikor a szöveg másodlagos rétege az emberiség egyik egzisztenciális problémáját, vallás és tudomány szembenállását boncolgatja? Hegedűs gondolatai túlnőnek a novella szabta korlátokon, így bármennyire is eredeti és fantáziadús az ötlete, már a műfaj megválasztásánál vakvágányra futott. Ennek velejárói a kidolgozatlan, felszínes párbeszédek, melyek különösen a történet elején tűnnek erőltetettnek a sziget gyors bemutatását szolgáló jelenetben. Jogos lehet a felvetés: kompatibilis egyáltalán a sci-fi és a novella műfaja ebben az esetben? Nem feltétlenül.

A legnagyobb probléma azonban az aránytalanság. A szerző mintha nem vizualizálta volna az általa leírtakat. A teknős különböző pontjairól minden évben hívők zarándokolnak a Fej Templomához, hogy a páncél pereméhez eljutva áldozni tudjanak Tortugának. Ez több száz, akár ezer kilométert is jelenthet. A mű csúcspontján a főbb szereplők a teknős régen látogatott központi irányítótermébe mennek, amely kilencven kilométer mélyen fekszik az állat belsejében. Itt aztán közelről megnézik az állat szívét, mely ekkor már nem is tűnik olyan hatalmasnak, ám ami a legfurcsább, a meghibásodását egy húsz méter átmérőjű henger okozza. Szóval ez a henger dönt majdnem romba egy földrésznyi mozgó állatot. A teknőst ráadásul emberek hozták létre. Ez szinte lehetetlen. Hiányzik innen valami felsőbb erő, valami, ami segített nekik egy ilyen gépezet létrehozásában, mert emberi erő ilyet nem hoz létre.

De az aránytalanság nem csak itt érhető tetten. A cselekmény két szálon fut, mely egészen a befejezésig rendben is van. Itt a két szál egybefonódik, majd a befejezést két oldalban lezavarja az író. Nem világos, hogy ez ismét csak a formai korlátok miatt van-e, mindenesetre nem könnyíti meg a befogadást és az értelmezést, valamint sokat levon az olvasás élményéből

Hegedűs karaktereit vizsgálva megállapítható egy újabb mögöttes jelentéstartalom, nevük által ugyanis párhuzamot von valódi világunk különböző népeivel. Különös, de ez mintha egyszerre lenne ötletes, mégis a történet egésze szempontjából irreleváns. Erik Vaters, a novella ifjú főhőse németalföldi nevet kapott, ő inkább a tudomány elkötelezett lovagja. Józan eszében bízik leginkább, bár a cselekmény szerint éppen pappá akarják avatni, ami Tortugán igen előkelő rangot jelent. Jó barátja az öreg Francis, ő francia-angol nevet kapott, s konzervatív elveket vall Karl atyával együtt, műveltségükkel az átlagemberek fölött állnak, be vannak avatva a Teknős működésének titkaiba. Igor, valamint Edmund Szperanszkij nevének eredetét nem is kell taglalni, ők a lázadók, akik rájönnek, hogy a főpapság a tudomány segítségével tartja fenn uralmát, ezt szeretnék megdönteni, végül azonban pozitív hősökké válnak. Személyükben hívőket ismerünk meg, akik mégis kételkednek mindenben. Igor mondja a következőket: „Legyünk pragmatikusak! Ha nincsenek istenek, akkor azok nem segíthetnek sem nekünk, sem az aranycsuhásoknak. De ha léteznek, vajon kit fognak támogatni? Aki hisz bennük, vagy aki nem?” Bónuszként az ő szolgájuk a skandináv nevű Gudmun, akinek csak jelentéktelen szerep jut. Érthetetlen tehát, hogy egy spanyol nevű szigeten (a tortuga spanyolul teknőst jelent) miért képviselteti magát ennyi népcsoport a való világból, szerencsésebb lett volna kiválasztani egyet, vagy kizárólag fantázianeveket használni.

A szereplők jelleme egyébként nincs különösebben kidolgozva, ahogyan a konfliktusok sem tűnnek valódinak, így az egész mű hatástalan. Ezek által a filozofikus gondolatok kerülnek előtérbe, a mű záró mondata így hangzik: „Hiszen az ember sorsa nem lehet más, mint felfedni a világegyetem titkait.” Ha ezt a gondolatot próbálta a középpontba állítani a szerző, akkor viszont az a kérdés, hogy mi szükség volt egy halvány, langyos történetre.

Bognár Domokos