DUSHAN Lechky, Alated

Lechky, Duchan, Alated,

Új Galaxis, 24, 2016. 53-67.

Világvége, pusztulás, kilátástalanság. Kikerülhetetlen gondolatok egy emberi élet során. Az ember tönkreteszi a Földet. Nem törődünk a sorsával, magától értődőnek tekintjük létét, kizsákmányoljuk. Az üzenet egyértelmű. Ha ez így folytatódik, bekövetkezik az elkerülhetetlen vég.

Dushan Lechky novellájában így folytatódott, hát bekövetkezett. Megmagyarázhatatlan kórság terjed, mindenkire elkerülhetetlen, keserű halál vár. Hősünk az egyetlenl, aki túléli az emberiséget. Ennek oka: tudományos előélete. Ez az előélet tulajdonképpen az egyetlen amit megtudunk róla. Hogy tíz éven át dolgozott éjt nappallá téve kutatótársaival. Bár az nincs eltitkolva, hogy ezáltal magánéletre nem volt lehetősége, mégis felmerül a kérdés, honnan ez a bátorság, ez az elszántság, ami vezérli cselekedetét, ahogy a kutatóintézetben vele együtt megbúvó emberekről sem derül ki semmi. Ha azt hinnénk, hogy arról, aki még halálában is a főszereplő életével, kísérletének sikerességével törődött, többet megtudhatunk, csalódni fogunk.

Ha távolabb lépünk eggyel, mondhatjuk, hogy főszereplőnk realista volt. Pontosan tudta, hogy meg fog halni, így tekinthetjük bátorsága motivációjának ezt a rezzenéstelen észérvűséget. Hogy vele ellentétben mindenki más miért zárkózott el a hibernálástól, tudjuk be annak, hogy ez az ő kutatása volt, így neki tulajdonképpen saját eredményeiben kellett megbíznia. A másik indok talán az ALATED vallás visszautasítása lehetett. Nem volt képes elfogadni ennek az újonnan létrejövő hitnek tétlenségét, hát magát vetette első számú emberi lényként kutatása sikerességének próbája alá.

Nyelvi eszközök tekintetében a mű nem esik az irodalmiasság bűvkörébe, ezzel hitelessé teszi a racionalista, tudományos beállítottságú alak megszólalását. Néha azonban igen súlyos mondatok maradnak reflektálatlanul. Ilyen az, amikor rádöbben önnön halhatatlanságára. Ettől a hiánytól lesz hatásosabb a momentum. Ez a szenvtelenség máskor is magára hagyja az olvasót, cserében viszont elgondolkodtat, hiszen nem dolgozza fel helyettünk a történéseket.

A vallás újra megjelenik az újonnan kifejlett lények elnevezésekor, ezzel a teremtéstörténet és az evolúcióelmélet kellemesen összefonódik. Hiszen az ősemberekhez hasonlító teremtések az Ádám és az Éva nevet kapják, majd tüzet csiholni tanulnak… De hogy mitől lesz ezúttal másképp? Gyermeküket az író Abigélnek nevezi el, Káint kihagyja a történetből. Talán ennyi elég ahhoz, hogy több ezer év múlva ne indítson pusztítást egy titokzatos kórság?

Horváth Melanie