Szabó Sándor (Cs. Szabó Sándor): Prón

KEPE, Kiskunfélegyháza, 2003, 131 l.

„Keresztyén prón? – nyögte Lez.” Keresztény sci-fi? – hökkentem meg én is. Szó sincs vallási előítéletekről: ez a párosítás egyszerűen csak szokatlannak tűnt, mint krumplistésztát porcukorral enni. Persze eddigi tudományos-fantasztikus olvasmányaimban találkoztam elképzelésekkel arról, hogyan változik a hit szerepe a társadalomban, és miben hisznek majd az emberek a jövőben, de olyan művet nem ismertem, amelyben egy konkrét világvallás került volna a középpontba. Cs. Szabó Sándor munkásságát saját bevallása szerint meghatározza református szellemisége, így a Prónban is a protestáns egyházat és lelkészét szerepelteti; de ez a vallási környezet csak kiindulási pont, a benne felmerülő kérdések világnézettől függetlenül is értelmesek. Helyettesíthetik-e vagy akár túlszárnyalhatják-e a mesterséges emberek a valódiakat? Mennyire nehéz jó embernek lenni, egyáltalán érdemes-e próbálkozni, ha tökéletesek úgysem lehetünk?

A kisregény eredetileg 2003-ban jelent meg a Parakletos Alapítvány kiadásában, de 2009 óta letölthető ingyenesen Cs. Szabó Sándor honlapjáról. Így a kiadó engedélyének és az író elvének – hogy minél több ember számára elérhetőek legyenek a művei – köszönhetően pdf formátumban olvashattam el a Prónt.

Pár évszázaddal mai jelenünk után az emberiség túllépett a Föld határain, és a Naprendszer több bolygóját vagy bolygórendszerét kolonizálta, sőt, azon túl is létrehozott állomásokat; az űrhajók olyan rendszerességgel közlekednek, mint ma a vonatok. Az egyes fejezetek címüket a Jupiter holdjairól kapták, aszerint, hol játszódik a történet: mindegyikről kapunk egy-egy rövid, a csillagászatban járatlan olvasó számára kielégítő leírást – az Iót részletesebben festi le a narrátor, hogy hangsúlyozza a pokollal való párhuzamot, és a főhőssel együtt átérezzük a hely baljós hangulatát. Máskülönben kevés hosszabb lélegzetű leírást találunk a regényben, de azoknak jelentőségük van. Például az elnök szobájának gazdagsága és a kor technikájához képest is modern automata berendezése éles ellentétben áll az egyház később emlegetett állítólagos anyagi gondjaival. Ez segít minket a főhős gondolataival azonosulni, ugyanis Lez „érzékeny orrát bántotta a pénz szaga”. Voyagerváros változatos virtuális tájképekkel és különleges medencékkel megbolondított strandját, mint az Europa társadalmi életének fontos színterét, szintén könnyen magunk elé képzelhetjük; ezt kiegészítik az europai kultúráról és divatról szóló megjegyzések. Ugyanez áll a kor technológiájának ismertetésére is: a Háló, a memóriagömb, a pincérrobot vagy általában az űrhajók működését nem részletezi a narrátor, hiszen vagy kikövetkeztetjük a szerepüket, vagy elfogadjuk létezésüket úgy, ahogy vannak. A prón, azaz a programozott klóntermék létrejöttét, a hátterében álló kutatásokat, tudománytörténetet viszont megismerteti, és később is utal a prón programozására és bizarr önkarbantartási akcióira.

A történet főszereplője Lez, azaz Leslie L. Howard, a fiatal lelkipásztor; ő kapja feladatul a prón gyakorlati képzésének befejezését, és mesterséges kollégájának első tesztelőjeként ő szembesül először azokkal a bevezetésben említett morális és filozófiai kérdésekkel is, amelyeket a prón létezése vet föl. A kisregény egyben Lez fejlődéstörténete is: az új konfliktushelyzetek megkövetelik, hogy felismerje hibáit, és változtasson a hozzáállásán. A világot leginkább az ő szemén keresztül látjuk: sokszor nehéz is eldönteni, független narrációt olvasunk-e, vagy Lez belső beszédét. Erre például a szóhasználat vezet rá: bár a regénynek általában is könnyed, hétköznapi nyelvezete van, Lez stílusa meglepően bővelkedik szleng kifejezésekben. Ez elsőre szokatlan, de kétségkívül illik „laza, jópofa gyerek” modorához. Lez következetes jellem: egy-egy tulajdonsága ugyanúgy felfedezhető cselekedeteiben, mint kimondott vagy kimondatlan gondolataiban; sőt, némelyik vonását ő maga ismeri el. Ez utóbbira remek indirekt példa a káromkodásokra figyelmeztető óra. Más szereplők keveset tesznek hozzá Lez jellemzéséhez, de megerősítik róla benyomásainkat: például az iskolás lányokkal való találkozás bizonyítja, hogy Lez valóban népszerű, nem csak ő tartja magát annak.

A prón személyisége – akárcsak a teste vagy a gondolkodása – mesterséges. Tervezésénél a funkciót tartották szem előtt, így keresztyéni értelemben talán tökéletes, de életszerűtlen jellemet kapott. Töretlenre kalibrált lelkesedését, minden helyzetre bibliai idézettel előálló algoritmusát túlbuzgóságnak és okoskodásnak fogja fel Lez, és heves vérmérséklete miatt idegszálai gyorsan elpattannak – ebből számos humoros párbeszéd kerekedik. Komikus szituációk forrása még a prónnak az a hiányossága, amiben leginkább megnyilvánul mesterséges mivolta: igazi számítógép módjára mindent szó szerint vesz, nem érti sem az egészen egyértelmű célzásokat, sem a szarkazmust, és nem mindig ismeri fel, mikor kellene csöndben maradnia. Kettejük súrlódásainak komoly oldala is van: a regény konfliktusát mozdítják előre. Lez utálja a prónt, de nem csak azért, mert idegenkedik újszerűségétől, és nem is csak azért, mert közvetve felforgatja addigi kényelmes életét: ezek külső hatások. A prón akaratlanul is tükröt tart Lez tökéletlensége elé, ezért először irigykedni kezd rá, és mentségeket keres magának, később elgondolkodik: lehet, hogy valamit tényleg rosszul csinál? A többi fontosabb szereplő gyakorlatilag nem önmagában érdekes, hanem a történetben meghatározott funkciójuknak megfelelő a jellemük. Például a zsinat elnöke, aki Lezt utasítgatja, és ezzel az eseményszálakat mozgatja a háttérből, tipikus főnök a szó lehető legnegatívabb értelemben: csak egyszer találkozunk vele élőben, de ennyi benyomás elég is róla. Christiant sem látjuk sokat, mégis hihető, hogy ő Lez diákkori legjobb barátja: olyan kíméletlen őszinteséggel ad útravalót iói küldetésére érkező főhősünknek, amilyet csak egymáshoz közel állók engedhetnek meg maguknak. Judith karaktere viszont kilóg a történetből. A Lez szívét megdobogtató hölgyről az utolsó fejezetig csak annyit tudunk, hogy csinos, özvegy, 3 gyereke van, és bár kedves, ez inkább a lelkésztől kapott segítségnek szól, mint Lez személyének. Későbbi hirtelen visszatérése is inkább deus ex machina fordulatnak tűnik, mert a hölgyet jobban megismerjük, a múltját nem, és nehezen hihető, hogy a nemrég megözvegyült asszony ilyen mesébe illően viszonozza Lez vonzódását. Fizikai tulajdonságait kevés szereplőnek ismerjük meg, kivéve a prónt: főleg kék bőrére emlékeztet gyakran a szerző (akár az idegenek megrökönyödésével, mikor először látják, akár a szinte eposzi jelzővé váló „indigófejű” kifejezéssel).

A szerző nem árul zsákbamacskát: a Prón fő problémáját – magát a prónt – rögtön a regény elején bemutatja. Talán kevésbé feltűnően, de rendszeresen szóba kerülnek az iói telepek problémái is, hogy eszünkben tartsuk: az ottani nehézségekkel bizony találkozni fogunk „élőben” is. A regény első része könnyedebb és humorosabb, az iói kiküldetéssel azonban komorabbá válik a hangulat: Lez kabaréba illő hittanórái nem kompenzálják a sivár környezetet, Lez egyre mélyebb magába fordulását és azt a két tragikus helyzetet, amelyből a második a mű tetőpontját is jelenti egyben. A negyedik fejezet lecsengése az eseményeknek, Leznek (és az olvasónak is) segít összefoglalni történteket és levonni a tanulságot. Ez utóbbira nézve a legutolsó, dőlt betűs idézet talán kicsit túl direkt. De mindenképp dicséretes, hogy az író egyáltalán fáradozik azzal, hogy megértesse a mű üzenetét. Mások talán a nagy dilemma után elvágták volna a történetet, magára hagyva az olvasót a gondolataival.

Gyalus Adrienn