Gál Attila: Tumor

Új Galaxis 16 (Utópia 2), 2010/1. 28-45.

Gál Attila reklámszövegíró – hasonlóan novellájának főhőséhez, Oliverhez, aki szintén a reklámiparban dolgozik. Vele ellentétben azonban Oliver nem frappáns hirdetésszövegeket, hanem genetikus hirdetési felületeket tervez. Logóval ellátott galambokat és apró házi kedvenceket egy olyan jövőbeli világ lakóinak, amelyben a szervátültetés és a fejlett technológia révén lehetővé vált az örök fiatalság, és amelyben mindenki kizárólag saját jólétével és hátralevő idejének növelésével foglalkozik.

A történet színteréül szolgáló komplexum lakói időmennyiséggel fizetnek pénz helyett, (akárcsak a Lopott idő című filmben), már-már betegesnek ható egészség- és biztonságmániájuk, internetfüggőségük, kiüresedett kapcsolataik mind-mind a 21. századi ember elkeseredett útkeresését tárják elénk felnagyított formában.

Főszereplőnk, Oliver is közöttük éli eseménytelen mindennapjait, ám egy majdnem végzetes műtéti hiba és hátralévő idejének drámai megcsappanása szembefordítja őt a tökéletesnek látszó rendszerrel.

A novella szerzője apró részletekben adagolja az új világra vonatkozó ismereteket, fejünkben Oliverével egyszerre áll össze a kép az új társadalmi rend hibáiról és kegyetlenségéről. A novella a főhős ébredésével kezdődik, itt az elbeszélő jellemzi a jövőbeli komplexum egyik – luxusszínvonalon berendezett – szobáját, és megismerjük a történet technikai hátterét, mint például az élethosszabbítást lehetővé tevő nanobotokat és a mindennapos eseménnyé vált szervátültetéseket. A szerző kitűnően alkalmazza a mindentudó elbeszélő általi leírásokat és a háttérinformációk párbeszédekbe foglalt megismertetését. Néhány szó vagy egy új történés újabb és újabb ismeretmorzsákat ad nekünk a halhatatlanok társadalmi rendszerének, életvitelének kialakulásáról, majd ezt az elbeszélő kiegészítő magyarázata kíséri. A legfontosabb tudnivalók a tökéletesnek tűnő rendről mégis párbeszédben hangzanak el, szükségtelenné téve mindenfajta utólagos magyarázatot.

A történet két legfontosabb alakja Oliver és Rasid, a gyász-terapeuta, az ő jellemüket csupán beszédükből, tetteikből ismerjük meg, illetve Oliver gondolataiba is belelátunk – egészen az eltűnéséig. A mellékszereplőket az író csupán külsejük alapján, egy-két szóval festi le. Az egyetlen kivétel Sylvia, az ő világlátásának, Oliver szavai hallatán tanúsított döbbent értetlenségének a szerző több figyelmet szentel – nem véletlenül, ugyanis a nő testesíti meg az összes hétköznapi komplexumlakó énközpontú, kiüresedett gondolkodásmódját.

A novella írója mindig a lényeges mozzanatokat tárja a szemünk elé, a lendületes cselekményt pedig még izgalmasabbá teszik a ragyogóan megírt párbeszédek. A mű szereplői egytől egyig hús-vér embereknek hatnak, önzésük, biztonságvágyuk, hataloméhségük vagy éppen a rendszerrel szembeni lázadásuk teszi őket életszerűvé. Különösen igaz mindez Rasid, a gyász-terapeuta alakjára, aki ugyan tehetetlen játékszere az új rendszer legfőbb urainak, titokban mégis a lázadó Oliverrel érez együtt. Különös figura ő, akinek ugyan nincs elég mersze önszántából szembenézni a halállal, de közelebbi kapcsolatban áll vele, mint a komplexum legtöbb lakója, és bűntudat mardossa amiatt, hogy nem tud segíteni Olivernek.

A főhős lázadó magatartása elsőre talán különösnek tűnhet, hiszen világos, hogy a szerencsétlenség előtt a komplexumlakókéhoz hasonló, céltalan életet élt. Rasiddal való beszélgetése, majd a fennálló rendszer uraival való találkozása azonban elég ösztönzést adhat neki, hogy előbukkanjon másik énje, aki őszintén szeretné megváltoztatni a világot. Munkál benne a halálfélelem, de ez nem elég ahhoz, hogy behódolásra kényszerítse, így egyre merészebb terveket eszel ki: meg akarja menteni életét, egyúttal pedig gyökerestül felforgatni a halhatatlanságban eltompult emberek értelmét vesztett mindennapjait.

A cselekmény feszültsége Oliver idejének csökkenésével párhuzamosan fokozódik mindaddig, amíg a főszereplő el nem tűnik a komplexumból. Idáig az ő nézőpontjából láttuk a történéseket, innen azonban az elbeszélő Rasid szemével láttatja őket, tömör leírásokat iktatva közbe, amelyekben a szereplőktől távol maradva, rajtuk felülemelkedve írja le az újabb eseményeket. A feszült hangulat, amely Oliver szökésével a tetőpontra hág, hirtelen eltűnik, de csak azért, hogy pillanatokon belül ismét fokozódni kezdjen. A mű alapgondolata, a halál tudatának életünkre gyakorolt hatása a novella legvégső, drámai fordulatában fejeződik ki a maga teljességében, a tanulság továbbgondolására késztetve az olvasót.

Szalczinger Judit