Íróportrék‎ > ‎

Lakatos László

Lakatos László (1882. július 17., Budapest – 1944. február 13., Nizza) – író, újságíró, drámaíró. 1903-tól kezdte meg újságírói pályafutását mint a Pesti Hírlap munkatársa, később a Világ c. napilap szerkesztője, majd az első világháború után az Est munkatársa, 1929-ben a Magyarország szerkesztője lett. A második világháború előestéjén Franciaországba emigrált, onnan küldte haza írásait (Nizzai levelek). – Újságírói munkássága mellett főleg novellákat írt. Elbeszéléseiben általában a szatirikus hangvétel uralkodik, vegyítve egy kis cinizmussal és pesszimizmussal. Műveiben többnyire a nagypolgári életről mond súlyos bírálatot (Mély húron; A francia menyasszony; Tavaszi játék; Egy pesti lány története; Egy válópör története stb.). Bóka László szerint „termékeny, érzékeny és nyugtalan szellem volt. Novellákat és drámákat írt, amelyekben egy könnyedén alakító technikai elegancia és egy rezignáltan bölcs szellemiség tartott gyöngéden vagy érzelmesen tanító, cinkos és öngúnyos tükröt a kor polgári társadalma elé.” – A sci-fi témakörében mindössze egy művével képviseli magát, az 1927-ben keletkezett A jövő házassága című regényével. A 36 fejezetből álló regény a 22. századi Amerikába kalauzolja az olvasót. Ennek államformája ekkoriban császárság, és csak egyetlen méltó ellenfele van, a Japán-Kínai Birodalom. A világ többi része, beleértve Európát is, a gazdasági csőd szélén tántorog, lakosai pedig az éhhalál küszöbén állnak. Az egyes szám első személyű elbeszélőt – aki egyébként magyar származású – súlyos szerelmi sokk éri 1927 egyik nyári estéjén a velencei Lidón, és ebből a sokkhatásból ébred fel a 22. századi Atlantic Cityben: „mintha azt álmodná, hogy álmodik.” A főhős megannyi kaland során kénytelen megbizonyosodni arról, hogy bár a technikai vívmányoknak köszönhetően óriásit fejlődött a világ, az emberek megmaradtak ugyanolyan kicsinyesnek és anyagiasnak, mint a 20. században voltak: „Minden gép fejlődött, csak egy nem, az ember.” Éppen ezért ki is ábrándul ebből a világból, és visszavágyódik saját korába. A jövőben a házasság intézménye a többférjűségen alapszik. A nőideál a luxusnő, a bundás „szultána”. Egy nőnek maximum négy férje lehet, de ebből csak az első férj a teljes jogú házastárs, a többi férj köteles ún. morganatikus feleséget tartani (nekik csak egy férjük van), akiket a luxusnő választ ki számukra. A főhős bebizonyítja Amerika császárnőjének, hogy ez erkölcstelen rendszer, és ráveszi, hogy meneküljenek el a Huszonkettedik szigetre, ahol 20. századi állapotok uralkodnak. A főhőst azonban újabb szerelmi sokk éri, és visszakerül 1927-be, egy velencei kórházba. Lakatos László jövőképe pesszimista: „a nő nem tudott férfivá lenni, a férfi pedig nem tudott megmaradni férfinak”, az európai emberek képesek még akár megkínoztatni is magukat pár dollárért, és Amerika az egész világot uralma alatt tartja. A különös világ leírása sok helyütt naiv, az egész művet átható irónia az író társadalomkritikájának a jövőbe való kivetítéséről árulkodik: „Hát nem fogom megírni. Minek is? Megmutatni a jövendőt? Kinek? Figyelmeztetés, óvás? Miért? Hiszen ezek nem tanultak a múltból, hogyan tanulnának hát a jövendőből, habár az éppen olyan bizonyos, mint a múlt volt. Én láttam a jövendőt, ők látták a múltat. Nem hittek a múlt íróinak, nem fognak hinni nekem sem. Éljenek, ahogyan akarnak, és én is élni fogok, ahogyan akarok, sőt, ahogyan ők akarják. Elég volt. Nem dolgozom tovább.”

 

Bibliográfia: A jövő házassága, Bp., Athaeneum Kiadó, 1927; Uaz. = A hazugság halála, vál. urbán László, szerk. csernai Zoltán, Bp., Word SF Magyar Tagozata, 1989. 173-186 (részlet).

 

Irodalom: lakatos György, Pro memoria Lakatos László, Irodalomtörténet, 1985 (bibliográfiával).

Comments