Kovács Ákos: Palánta

Új Galaxis 15, 2009/ 2. 116-119.

A cím nem mond sokat, amíg nem ismerjük a művet, de ha elolvassuk, akkor rögtön két jelentést is kap. A Palánta a hely, ahol a gyerekeket mindenféle tudományos módszer alapján nevelik, a novella fő cselekményszála pedig az anya köré csoportosul, aki próbálja meggyőzni a fiút, hogy valóban ő az édesanyja.

A szereplők nem túl érdekesek, mindegyikük jellemezhető egyetlen szóval: okoskodó, ill. hitetlen, ill. anya. Nincs sok jellemzés, arra pedig hiába várunk, hogy a párbeszédből kiderül valami a szereplőket illetően. A szerző valószínűleg több időt töltött a szereplők egyébként kimondhatatlan neveinek kitalálásával, mint a lelki világukkal.

Az egész mű egy hosszú párbeszéd, amit az anya álmának kurzív betűs leírása szakít meg, ami egyébként segítség a szemnek. Minden előreviszi a történetet, csak azt nem tudjuk, hogy hova. Az egész mintha csak azt célozná, hogy megismerjünk egy olyan világot, ahol nem létezik az anyaság és apaság intézménye. Az anya bizonygat, a fiú avagy a palánta hitetlenkedik, lakótársa pedig tényekkel dobálózik. És végeredményben nem oldódott meg semmi, az anyát elvitték, a fiú továbbra sincs meggyőzve, ráadásul még az is kiderül, hogy ha az anyja neveli fel, akkor zsebtolvaj lett volna belőle. Egy pillanatra sokkoló lehet ez a tény, még inkább zavaróan hat, hogy ez minden indoklás nélkül hangzik el, így hiteltelennek hat. Tényleg el kellene hinnünk, hogy a Palánta jobbá nevel, mint a saját szüleink?

A novella nem rossz, de átlagos. Nincsenek benne kiemelkedően jó karakterek, a stílus sem különösebben jó, bár súlyosabb hibát nem lehet benne találni, az ötlet pedig mintha Huxley Szép új világából származna. Jó kezdet egy kezdő írónak, de inkább csak kezdet.

Riesz Mariann