HAVASRÉTI József, Űrérzékeny lelkek

Havasréti József, Űrérzékeny lelkek,

Bp., Magvető, 2014. 360 l.

A gombák művelődéstörténete

Az Űrérzékeny lelkek az író szerint kalandos művészregény dokumentarista betétekkel, de könnyen lehetne science fiction is (és esetleg tényleg az), esetleg pszichedelikus trip vagy krimi, de az olvasók számára leginkább egy merész, ám nem feltétlenül sikeres vállalkozásnak tűnhet.

A regény középpontjában a fekete húsnak elnevezett, hatásaiban az LSD-hez hasonló hallucinogén gomba áll. Ez a szer köti össze a tucatnyi szereplőt, ez az, amit mindenki fogyaszt, birtokolni akar, vagy egyszerűen csak vizsgál. Sőt, a mitológiája szerint az idegen fényhozók ezzel adtak értelmet az akkor még állati sorban tengődő emberiségnek. De sajnos mire eddig eljut az olvasó, és örülne a felfedezésnek, addigra már hússzor belezavarodott az idősíkok, célok és szereplők káoszába.

A történetet gubancait ugyanis nem egyszerű kibontani. Három különböző idősíkkal indítunk, amelyek folyamatosan, de nem logikus módon váltják egymást, így sokszor előfordul, hogy olyan előreutalásokat kapunk, amelyek csak száz oldal múlva válnak érthetővé.

Ez még talán követhető lenne, viszont a bemutatott szereplők még nehezebbé teszik az olvasó dolgát. Kezdetben a fentebb említett idősíkok mindegyikéhez csak egy-egy karakter jár, aztán jó ideig majdnem epizódonként bővül újabb és újabb személyekkel, akik közt az olvasó – ha nem akar folyton visszalapozni vagy jegyzeteket készíteni – hamar elvesztheti a fonalat. Így az első kétszáz oldal könnyen elmehet arra, hogy az ember csak próbál rájönni, hogy pontosan ki kicsoda, honnan ismerheti fel (hiszen a szöveg nem említi sem a nézőpontváltásokat, sem a karakterek nevét, s azok különösebben megjegyezhető tulajdonságokkal sem bírnak), kinek mi a szándéka, és egyáltalán mikor játszódik az adott történetrész.

Mindezek mellett a szöveg tele van utalásokkal, legyen szó különböző vallásokról, irodalomról, zenéről, és tudományos, bár némiképp misztikus magyarázatokkal a gombák biológiájáról. Az utóbbi a regény témáját tekintve szükséges, de a végtelen mennyiségű megjegyzés David Bowie-ra, a jazzre vagy a kabbalára már nem feltétlenül.

A regény felénél, kétharmadánál már nagy eséllyel tisztán lát az olvasó, és helyükre kerültek a színes puzzle-darabok, hogy a regény a hirtelen és kissé kapkodó lezárással ismét csalódást okozzon. Az utolsó nagyobb fejezet ugyanis élesen elkülönül a korábbiaktól, és a befejezés hirtelensége és váratlan megoldása nem feledteti azt az űrt, amit a semmibe futó szálak és megválaszolatlan kérdések hagytak. Persze fenntarthatjuk azt a lehetőséget is, hogy a 2017-ben Nem csak egy kaland címmel megjelent folytatása feloldja ezeket a problémákat.

Hibái és logikátlanságai ellenére az Űrérzékeny lelkek nem rossz regény. Havasréti olvasmányosan ír, a tárgyi tudása pedig alapos, és látszik, hogy gondos, aprólékos munkával szerkesztette össze a részeket. Épp ezért kifejezetten szórakoztató és érdekes, csak az elején nehéz megszokni a stílusát, de ha ez sikerül, akkor lendületes, kaleidoszkóp-szerű olvasmánnyá válik.

Doncsó Emese