MARUZS Éva, A lélek útja

Maruzs Éva, A lélek útja,

Új Galaxis, 8, Pécs, 2006. 94-97.

Kérjük, hagyják el a testüket!

Rövid novella annál érdekesebb történettel. Konkrétan egy űrrepülés-függő személy mondja el monológját egy orvosnak. Igazából nem tudni, hogy csakugyan megtörténtek-e ezek a testet elhagyó űrrepülések, vagy egyszerűen LSD-függő az illető, és azt képzeli, hogy a lelke elhagyja a testét. De ez igazából mindegy is, sőt, ez a bizonytalanság inkább ad egy pluszt magának a történetnek.

Az alaphelyzet az, hogy a hagyományos űrutazás sok áldozatot követel, sok időt vesz igénybe, és nem garantált, hogy eredménnyel zárul, így jön a forradalmi ötlet: a test hibernálása, a lélek elhagyja a testet, mely aztán keres egy értelmes lények lakta bolygót, ahol egy gazdatestbe beköltözhet.

Az író olyan problémákra is kitér közben, hogy miért nem szerencsés állati testet ölteni, milyen problémák adódhatnak, ha egy élő emberi testbe költözik be a lélek, illetve milyen hátrányokkal jár egy holttestbe beleköltözni, főleg ha az éppen egy frissen kivégzett bűnöző teste. Ezek a problémák nyilván mindenképp felmerülnek, ha az ember kénytelen elhagyni a testét, ezekkel a dilemmákkal számolnia kell. (Más kérdés persze, hogy létezik-e egyáltalán lélek, de ez a kérdés itt fel sem merül, fel sem merülhet, hiszen épp az a lényeg, hogy a lélek végzi az űrutazást, míg a test jegelve van.)

Szívesen olvastam volna akciódúsabb jeleneteket, például hogy mi van akkor, ha az éppen vándorúton lévő lélek eredeti testébe közben beköltözik egy másik lélek, és hogyan próbálják meg egymást kitúrni az emberi porhüvelyből, és még sorolhatnám, de ez már egy regényt adna ki.

Mert mindez a történetfelvezetés csak elővezeti a novella csattanóját, hogy az elbeszélő súlyos függőségben szenved. Függ a testelhagyás élményétől, az ebből eredő kalandoktól, melyekkel végre elszabadulhat, elmenekülhet a valóságtól. És mindez, az elviselhetetlen valóságtól való elmenekülés, már egyáltalán nem újkeletű probléma, hanem ugyancsak időszerű.

Vágó Boglárka