2007

A Zsoldos-díj pályázatának bírálata. 2007

Novellapályázat

A pályázatra 33 novella érkezett be, majdnem annyi, mint 2005-ben (akkor 34), ezek azonban tematikailag egyneműek (sci-fi művek) voltak, nem akadt köztük fantasy, horror, kísértettörténet vagy egyéb, bár BÁLINT Endre 3-tól 2-ig c. novellájának sci-fi jellege a megoldás értelmezésétől függően kétséges.

Műfajilag azonban nem voltak egyneműek, akadt köztük kisregény (KASZTOVSZKY Béla, Nóva Bellatrix), s akadt olyan pályamű is, amely epikus sem volt (SZŰCS László, Eredetmítoszok eljövendő vallások számára). Már ejtettünk szót arról, hogy a kisepikai műfajok különbözése milyen módon nehezíti a bírálatot, hiszen egy tárcanovella, legyen bármilyen tökéletes, kevesebbféle írói erényt tud fölvillantani, mint a kisregény vagy akár csak az anekdotanovella. Mindazáltal ezek, ha nehezen is, összemérhetők. Szűcs László e kis ötletei azonban még csak nem is epikusak, tehát a novellaműfaj értékelési szempontjai szerint nem értelmezhetők. Hasonló, bár kisebb nehézségeket támasztott Karádi Kázmér Fogságban c. novellája, amelynek szintén nincs epikuma.

Emlékezzünk meg itt arról, hogy a folyóiratok, antológiák mellett most egy tematikus antológia is akadt, a 77 (Hetvenhét) antológia. Igen jó ötletnek bizonyult a szerzőknek adott feladat, a folklórtól ihletett művek írása, eljátszani a tudatunk, műveltségünk mélyén tárolt képekkel, motívumokkal, szüzsékkel, megmozgatta a fantáziájukat, és érdekes az olvasóknak is, bár persze a közölt novelláknak csak egy része sci-fi.

A pályaművek némelyike a sci-fi tematikát csak eszközként használta egyéb problematikák kifejezésére, megoldására, így például FAZEKAS Beáta novellája (Lelkek harca), amely igen érdekes krimi különleges képességű szereplőkkel; TÓTH Norbert hasonlóképpen krimit írt az emlékek babrálásának SF-eszközével (Rossz emlékek), KASZTOVSZKY Béla Nóva Bellatrixe pedig nagy érzékenységgel, jó pszichológiai érzékkel megírt szerelmi háromszög, amelyet azonban csak a megoldása avat sci-fivé.

Mint rendesen, találkoztunk új, eredeti ötletekkel (ANTAL József; BÁLINT Endre, 3-tól 2-ig; CSUPOR Béla, HERNÁDI Péter és JOBBÁGY Tibor a 77 (Hetvenhét) antológiában; KOVÁCS T. Mihály, Semmi sem változik; LŐRINCZ L. László; SOMLAI Nóra, Köldökzsinór) és régi ötletek új kidolgozásával (KOVÁTS T. Mihály, Azon az éjjelen; SZABÓ Lehel; SZŰCS László).

Némelyik novellának nagy erőssége a hangulatteremtés (CSUPOR Béla, LŐRINCZ L. László), főként BÁN Jánosénak, aki a tőle megszokott hátborzongató világot ezúttal a show-bizniszben rajzolta meg. Mások a szereplők jó jellemzésével tűnnek ki, így például BÁLINT Endre mindkét novellája, de különösen a 3-tól 2-ig, BOLYKI Tamás A jelek ideje c. novellája, HERNÁDI Péter novellája.

Az ügyes, célratörő, a kívánt hatást legjobban szolgáló szerkesztés különösen a rövid, váratlan fordulattal végződő klasszikus típusú vagy a csattanóra kihegyezett anekdotanovella számára elsőrendűen fontos. Így például ANTAL József ügyesen tereli el a figyelmet a két tudós villongásával, hogy a csattanó váratlan lehessen. Ilyen módon jól szerkesztett B. KÓSA Katalin Hódító mandúrja, KÉPES Gábor mindkét novellája, LŐRINCZ L. László, NEMERE István, SOMLAI Nóra, SZÉLESI Sándor, TASS Bálint novellái.

A befejezés balladai homályát használja eszközként HERNÁDI Péter; bizonyára ilyennek szánta BÁLINT Endre A mérőhajót és TASS Bálint a maga novelláját, de ezek inkább csonkának tűnnek.

Ismét helyet kapott a szatíra és a humor. Megemlítjük ANTAL József, KÉPES Gábor (Hazatérés) novelláit, SZÁNTÓ Tibor humoros alapötletből készült, bár kicsit hosszadalmasra sikerült írását; igen élvezetes volt SZŰCS László írása is (Eredetmítoszok eljövendő vallások számára), de mint mondottuk, ez nem novellaműfajú. Van, ahol maga az ötlet szatirikus, de aztán a műben a humorlehetőségek kisebb-nagyobb mértékben kiaknázatlanok maradnak, mint például HERNÁDI Péter, B. KÓSA Katalin (SMS Caesarnak) novellájában; ez utóbbiban azonban jól sikerült az indirekt bizonyítás, a változás érzékeltetése a változatlannak hitt világban.

Mélyen pesszimisztikus, borongós, ha szabad így mondani, nagyszerűen hátborzongató jövőképet alkotott BÁN János a médiakrácia nyomasztó közeljövőjéről (a kifejezés egy francia szociológustól származik). LÁSZLÓ Zoltán súlyos kérdéseket feszeget békéről, terrorizmusról, túlnépesedésről és exodusról, a novella hangsúlya azonban a cselekmény folyamán elcsúszik a magánéleti konfliktus felé. LŐRINCZ L. László eredeti, érdekes, jól csattanó távoljövő-története humora ellenére mélyen pesszimisztikus szatíra.

Emlékezzünk meg még egy, különleges fajtájú novelláról: ez SZÉLESI Sándor politikus sci-fije, a Vitézi becsület, egy neoroyalista antiutópia, egyben nagyszerű alternatív jövőkép és időjáték, s ami számunkra még kedvesebb: sajátosan magyar. Gyönyörűek a benne sorakozó fiktív történelmi alakok: Horthy Péter és Éva, Esterházy Pál és a többi, nagy nevükhöz méltók. Néhány ötlete felejthetetlen: a világszőttes, az évtizedek, amelyeket egy kádár vezetésével élt át az ország, az 1990-es rendszerváltás, amely a demokratikus parlament javára megnyirbálta a királyi hatalmat. Élvezetes kép az ellenzéki, szoci, árpádsávos lobogókkal díszes Pozsony.

A novellák nyelvi kivitele, mint rendesen, változó. Említsünk meg néhány gyönyörű nyelvű szerzőt: Bán János súlyos és borongós nyelvét, B. Kósa Katalin nyelvi eleganciáját („nem panaszkodhatom”). Lőrincz L. Lászlónak sikerült nyelvileg megvalósítania a narratív trükköt, hogy egy retardált mutáns fogalomkincsével érzékeltesse a félelmetes távoljövőt. Szélesi Sándor novellája, Az egyik ajtón belépünk szintén igen szépen megírt, poétikus gondolat, csak kicsit túl érzelmesre sikerült. Azért akadnak ellenpéldák. Csak név nélkül: meglepő, hogyan írhat le szerző ilyen mondatot: „lehetetlent felesleges lenne kérnie”, ha nincs vele semmi különleges írói célja, mint Petőfinek a „mely nyelv merne versenyezni véled” sorral. Azért vannak e és ö hangokat tartalmazó szópárjaink, hogy adott esetben alkalmazzuk őket, sőt, tulajdonképpen jobb, ha eleve az ö-t tartalmazó változatokat használjuk (fölösleges, fölkészít), és legtöbbször a lenne is fölcserélhető a volna szóval. És ejtsünk szót egyszer arról, hogy a valamennyi szó csak tárgyas ragozású ige mellett jelenti azt, hogy ’összes’, alanyi ragozású ige mellett azt jelenti: ’néhány’. Ez sokszor igen fontos jelentésbeli különbséget eredményez, például ha „valamennyi idegpályát összehangolnak”, akkor az alighanem kevésnek bizonyul, míg ha „valamennyi idegpályát összehangolják”, akkor az életesélyek sokkal jobbak.

Jó jel volt, hogy valamennyi novella bejutott a második fordulóba, azaz mindegyik kapott annyi pontot a bírálóktól, hogy pontszámukat összegezzük, és csak egy nem érte el a 20 pontos tartományt. 25 vagy efölötti pontszámot értek el:

BÁN János, Én csak adok egy jelet a gépnek, úgy muzsikálok

B. KÓSA Katalin, Hódító mandúr

KASZTOVSZKY Béla, Nóva Bellatrix

KOVÁCS T. Mihály, Azon az éjjelen

LÁSZLÓ Zoltán, Százezer Armstrong

LŐRINCZ L. László, Ítélet a Paradicsomban

SZÉLESI Sándor, Vitézi becsület

SZÉLESI Sándor, Az egyik ajtón belépünk

A két legmagasabb, a részpontszámokat illetően is hajszálra megegyező pontszámot Bán János és Lőrincz L. László novellái kapták. A szabályzat szerint megejtett új pontozás során a győztes Lőrincz L. László novellája lett.

Regénypályázat

A regénypályázatra öt regény érkezett: ANTAL József, Diagnózis; GÖRGEY Etelka, Csodaidők. Az ogfák vöröse; AMONI Tamás, Amonsonia (trilógia); KOCSIS Tamás, Tüske a köröm alatt (Mysterious Universe); SZABÓ Sándor, Ellensúly.

Még mindig sok tanulságot rejtő kérdése a mai szórakoztató irodalomnak, miért alkotnak meg a szerzők annyian komplex világokat saját törvényekkel, amilyenek például a Gyűrűk ura, a Star Wars, a Dűne univerzumai. Az egyik ok az elvágyódás, a menekülés, az otthontalanság saját világunkban; a másik, ritkább ok az elrejtett, utópisztikus mondanivaló. Mint az utópiáknál mindenütt, kívánalom, hogy a műben álljon egyensúlyban az (utópisztikus) eszme és a cselekmény (a két archetipikus végpont a Gyűrűk ura és a Csillagok háborúja).

Ne gondolja senki, hogy ez a jelenség modern világunk szülötte. Már a középkorban létezett ilyen, például az úgynevezett Amadis-regények, amelyek úgy voltak folytatásosak, mint most a Star Wars-regények tucatjai: a szerző meglehetősen szabad volt a cselekmény kitalálásában, de a már megírtakat nem vehette semmibe, körülbelül úgy, mint az EU-határozatokat az egyes tagországok: módosíthatták, de nem érvényteleníthették, ahogy például ma, ha a regényfolyamban Han Solónak és Leiának gyermekei születtek, akkor egy regény sem állíthatja többé azt, hogy Leia az idegen herceg felesége lett, hacsak nem alkalmaz valami írói trükköt, amilyen például a Dallas-univerzumban Bobby érvénytelenített halála. Az univerzumalkotásnak azonban vannak kísértő veszélyei, a legnagyobb, hogy csak az író érzi magát otthon benne. Nem sokan képesek arra, amire Balzac, aki tudott úgy 42 koherens regényt írni, hogy mind külön-külön is érvényes, mégis élvezzük másfélszáz éve. Van néhány alapkövetelmény:

1. A problémának minket kell érintenie. Ha az olvasó számára nincs a műnek tétje, nincs vele azonosulás sem.

2. Az idegen világot ügyesen kell ismertetni. A lexikon/szótár segít, de nem az a legjobb megoldás, legjobb az, ami természetesen folyik, s az olvasó fáradság nélkül szokik bele a szép új világba.

3. Az efféle univerzumokban előforduló sok szereplővel takarékosan kell bánni. Nem szerencsés, ha a sorakozó számtalan szereplő közül a továbbiakban csak egy-egy válik fontossá: az olvasó idővel elfárad, nem jegyzi meg a fölbukkanó szereplőket, s mondjuk három fejezet múlva bosszankodva ébred rá, hogy három fejezettel azelőtt egy szereplőt elmulasztott megjegyezni.

Erről azért kellett megemlékeznünk, mert az idei regény-pályaművek között több is univerzumalkotó: ilyen GÖRGEY Etelka Csodaidőkje, az Amonsonia-trilógia, és önálló univerzum maga a Mysterious Universe, amelynek részét képezi Kocsis Tamás regénye, a Tüske a köröm alatt.

És itt az idő szólni valamit a regény – mű – kötet (könyv) kapcsolatáról.

A regény egy kompozíciós egység, lezárt cselekménnyel, többé-kevésbé lezárt életutakkal/szakaszokkal. Cselekményének egy ívet kell megalkotnia a bonyodalomtól a megoldásig.

A mű esetleg ennél nagyobb egység, ilyen például a regényciklus, amelynek darabjai önállók, de a megalkotott világ, a szereplők lehetnek azonosak, a benne helyet foglaló regények ko- és konnotációkkal, téma-réma hálózattal össze vannak kötve. A ciklus maga (mint a versciklus is) többet mond, mint a ciklus darabjai külön-külön, ahogy Balzac Emberi színjátékja komplex képet ad a 19. század első felének francia társadalmáról. Ilyen egy regénynél nagyobb műalkotás a trilógia vagy a Frank Herberttől ironikusan elnevezett „hatkötetes trilógia”.

A kötet (könyv) azonban fizikai egység, könyvkötészeti fogalom („egybekötött, lapozható ívekből álló, rendszerint fedéllel ellátott írásmű”), amely független a benne helyet foglaló szövegtől. Például, az Emberi színjátéknál maradva: a Chabert ezredes egykötetes mű, aligha is lehetne ennél több kötetben kiadni, míg az Elveszett illúziókat, amelyet egy igényes kiadó probléma nélkül kiad egy kötetben, én az Olcsó Könyvtár 3 kötetes kiadásában olvastam. Ettől azonban az még egy regény maradt, összefüggő, csak a harmadik kötet végén lezárt epikum, három köteten át folytatólagos téma-réma hálózat. Ebben az értelemben a Mysterious Universe regényciklus, benne önállóan értelmezendő kötetekkel (jelen esetben Kocsis Tamás regényével), míg az Amonsonia-trilógia három önálló kötet; Görgey Etelka Az ogfák vöröse címen kiadott írása azonban egy regény (Csodaidők) első kötete, kompozicionálisan lezáratlan, amelyről a következendő cselekmény nélkül csak annyit állapíthatunk meg, hogy igen biztató, ám ha önálló regényként értelmeznénk, rosszul járna, hiszen a kompozíció megszakadása miatt a szerkezetre adott pontszámok alacsonyak volnának. A bizottság javaslata az, hogy amikor a teljes mű megjelenik, nyújtsa be a szerző az egész művet, s a regényt záró utolsó kötet megjelenési ideje szerint elfogadjuk a teljes mű nevezését.

Betűrendben haladva: AMON Tamás műve, az Amonsonia-trilógia epikumban gazdag, de gyermeteg lélekábrázolású, igénytelen gondolati és nyelvi kivitelű mű. A 3. kötet megírása tévedés. Ha ez valóban egy lelki pálfordulás rajza volna, mentségül szolgálna arra, hogy megismétli a két előző kötet cselekményét valami olyasmi kimondásáért, amit bármely közepesen képzett olvasó magától is kitalált, de mondjuk 10 lapnyi narrációval biztosan összefoglalható volna. Itt azonban csak a „mondta ő” és a „mondtam én” mondatok cserélnek helyet, s csak két kötet cselekményének megismétlése után kerül sor újabb eseményekre. A személyiségek ábrázolása még az életkornak sem felel meg: sem a 12 éves fiú, sem a 16 éves serdülő nem emlékeztet valódi emberekre, nem beszélve a felnőttek érthetetlen naivitásáról (senkiben sem hagy nyomot, hogy mellettük 30 katona és majd minden társuk meghalt; megtudják emberekről, hogy ellenük dolgoznak, és úgy folytatják velük a munkát, mintha mi sem történt volna), a gonoszok motiválatlan gonoszságáról. Még a főhős sem önazonos (hogyan lesz a kalandvágyó fiúból, aki utánaszökött az expedíciónak, az egyetlen, aki visszavonulna?). Bosszantóbb ennél a nyelvi igénytelenség. Vajon hogy értsük ezt: „Mindegyik más és más színben pompázott, ám láttunk egy-két azonosat is” (269)? És hogyan lehet valami „kissé rémisztően sötét” (316)? Néha úgy tűnik, egyszerűen nem találja meg az odaillő szót: ami kis téglalap alakú részekből rakódik ösze, az nem poszter, hanem puzzle; aki „ott szűkölködött abban a kis helyiségben”, az nyilván szoroskodott; a szereplők rendszeresen gyanús tekintetet vetnek egymásra gyanakvó helyett. Az „akárki nem nyalhat ám!” beszólást sokféleképpen tudnám minősíteni (durva; trágár; sikamlós; legjobb esetben pajkos), de aranyosnak, mint a szerző, nem nevezném. Íme egy bekezdés az értelem vagy stílus tekintetében rosszul eltalált szavak bemutatására: „Láttuk, amint a portás egyre artikuláltabban hadovál valamit. Hosszasan diskurálgattak, majd végül apu visszajött hozzánk. – Azt mondja ez az idétlen portás – kezdte kissé ingerülten…” (149. Miközben az indulatok nőnek, miért válik a beszéd egyre artikuláltabbá? De ha artikulált, miért nevezi hadoválásnak? Ezek ellentmondó minősítései a beszédnek. Ellentmond a növekvő ingerültség a diskurál kifejezésnek is. Egy felnőtt különben találhatna ügyesebb szót is indulatai kifejezésére, mint azt, hogy idétlen.) A szókincs nem tart lépést az események emelkedésével, a jók és rosszak sorsdöntő élet-halál harcáról ezt írja: „hatalmas felfordulás bontakozott ki”, mintha egy párnacsatát tolmácsolna. A tízezer éves bölcs jósversei lehetnének jobbak, de hogy rossz versekben jósol, nem indokolja, hogy a 16 éves suhanc azt mondja róla: „Ó, Jheremiosz, szegény kis barátom!” (300). A mű humanizmusa (bár inkább gyermeki ártatlanságnak tűnik) nem tud éltetni három kötetet.

ANTAL József Diagnózisa igen jó ötlet alapján megalkotott, mélyen pesszimista, sajnos nem lehetetlen jövőkép. Emberalakjai jól ábrázoltak (bár azért előfordul, hogy a dramaturgiai szükségszerűség maga alá gyűri a pszichológiai hitelt). Epikuma feszült és érdekes, itt-ott túlzsúfolt. (Nagyszerű a regény „felütése”, az első jelenet, ahogy az „Orvos vagyok! Engedjenek oda!” mondat megváltozott jelentésére ráébredünk.) Írói nyelve kiváló (jól kivitelezett ötlet az önazonosság változására a fejezetkezdetek lassú szövegváltozása). Kár, hogy ezt a jó regényt és szép kötetet bosszantó sajtóhibák (hiba hiába helyett, halotta hallotta helyett, megjátsza megjátssza helyett, teszik tetszik helyett, előről elölről helyett, fotótűz futótűz helyett, életünkkel játsszunk játszunk helyett) és élményzavaró elválasztási hibák terhelik (gyors-abban, betonp-lacc, sí-rásó, ugya-nolyan, fe-lülni, ugya-nabból, háro-méves, le-gelkeseredettebb, bel-épés).

KOCSIS Tamás regénye, a Tüske a köröm alatt igazi Chandler-regény 2230-ba helyezve, eredetijével kísértetiesen azonos hangulat, nyelv, jól utánzott szereplők: magányos hős, nagyhatalmú, de korrekt keresztapa, vagány gazdag lány. Jól sikerült a borongós világ, félelmet keltő környezet rajza, és kiemelkedik néhány jól megalkotott karakter: az öregember, Tánya, a gazdag örökös. Bosszantó a szokatlanul sok elválasztási hiba (Dolgoruk-ij három ízben, glecc-ser, oros-zlán, meggyógy-ulna, mellkas-ára, rulet-tkerék, Humming-shoz), számos elütés (Dolgorukíj, tisza fej tiszta fej helyett, hangától hangjától helyett) és az alig ma-gyarázható nyelvi hibák (nállam, kiszálhat, előröl, erölködve, búra, megedzzi, konvoly). Zavaró az orosz szavak angolos átírása (skot, oruzhye stb.), és zavaró, hogy egy-két szereplő neve idő jártával megváltozik: Clarából Carla, Willből Tom lesz.

SZABÓ Sándor Ellensúly c. regényének ötlete (három faj békés egymás mellett élése, ill. az egymás mellett élés bonyodalmai) ígéretes. Sajnos a kivitel elcsúszott az akcióregény felé. Így lényeges kérdésekre sohasem kapunk választ (pl. hogyan győzhette le Anrael a tnopokat, s a módszer miért nem működik most), minden konfliktust helyettesít a tnopok tudatbefolyásoló tevékenysége. A szereplők jó konfliktuslehetőségeket hordoznak, de azt kiszorítja a titokzatos és egy idő után céljavesztett tudatbefolyásolás. A tman akció ábrázolása a logikátlanságok sorozatát indítja el, s az akciók, valamint a vázolt zavaros, rokonszenvre aligha találó politikai elképzelések nem pótolják a személyiségek konfliktusait.

Valamennyi bíráló ANTAL József regényére adta a legmagasabb pontszámot.