Bogáti Péter

Bogáti Péter (1924. december 15., Budapest – 2012. október 17., Budapest) – író, újságíró. Középiskoláit Budapesten végezte. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1954-ben szerzett középiskolai tanári diplomát. 1951 és 1954 között a Nemzeti Színház dramaturgja, majd 1957-ig a Népszava újságírója, a kulturális rovat vezetője. 1957 és 1960 között az Élet és Irodalom rovatvezetője, 1961 és 1972 között a Magyar Hírek főmunkatársa; 1973-ban visszatért a dramaturgiai munkához mint az MTV főmunkatársa. 1980-tól négy éven át, nyugdíjazásáig a Népszava olvasószerkesztője. Nyugdíjasként sem mondott végleg búcsút az újságírásnak, a Képírás c. ifjúsági lap szerkesztője, a Pajtás olvasószerkesztője volt. Díjai: Móra Könyvkiadó nívódíja (1979), Kritikusok Díja (1982), A Munka Érdemrend ezüst fokozata (1985), Gyermekekért érdemérem (1986), az MSZOSZ Különdíja (1990), a Magyar Honvédség és a Magyar Írószövetség pályázatának nívódíja (1993), IBBY-díj (1996). – Irodalmi munkásságának jó része az ifjúsághoz fűzi. Regényeinek többségét nekik írta, ezek közül több külföldön is megjelent. Működött humoristaként (a hatvanas években rangos kabarékat segített a világra, pl. az Így írunk mi c. paródiaestet Bárány Tamással közösen) s történészként is, az 1848-as forradalom elfeledett alakjait kutatta levéltárakban. – Korán elkezdte foglalkoztatni a sci-fi is, amelyet a „képzelet legkevésbé korlátozott tájaként” emlegetett. A sci-fit elhatárolta a fantasztikus-misztikus irodalomtól és a fantasztikum segédeszközeivel élő társadalmi-szatirikus regénytől. Már 1958-ban felszólalt annak érdekében, hogy az irodalomtörténet és -elmélet e műveket tekintse a szépirodalom egy válfajának, ne csak „az irodalmi periféria közszükségleti cikkének”. A jó sci-fit szerinte egyszerre jellemzi a tudományos-technikai ismeretterjesztés szándéka, a fantázia-játék és a magvas társadalmi mondanivaló. Gyermeket és felnőttet egyaránt megkapó humorával átszőtt sci-fi novellái és regényei a jövő technikai vívmányai mellett mindenekelőtt az emberi viselkedést, az emberi pszichikum megnyilatkozásait vizsgálják a fantasztikum terének és idejének dimenziói között; az örökké változatlan embert az örökké változó, minden pillanatban új meglepetéseket hozó világban. Kedvelt témája az időutazás és annak minden problémája (Halló, itt Mátyás király; Időtojás); talán egyik legmaradandóbb műve, Az utolsó ember egy a világégés után teljesen magára maradt ember lélektanával, viselkedésével foglalkozik. A romantika alkonyában ismét az idővel játszik. A nagyvilági fürdőhelyen, a saját történelmünkből ismerős történelmi alakok között játszódó elbeszélés a beteljesedés elégtételével ajándékozza meg az inkognitóban utazó, kedélybeteg császárnét és némi reménnyel az olvasót egy alternatív, szerencsésebb történelemre. Utazások a lopott tojáson c. regénye az NKÖM irodalmi pályázatán díjat nyert.

Vál. bibliográfia: Halló, itt Mátyás király, Bp., Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1966; A linkostowni csapda, Bp., Móra, 1976; Az utolsó ember, avagy C. Robinson különös története, Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1982 (bolgárul: 1986, csehül: 1987); Az eljátszott teremtés, Galaktika, 1985/2 (62); A Lar, Galaktika, 1986/5 (68); Időtojás, Robur 13-14, 1986; második kiadása: Utazások a lopott tojáson, Bp., Krónika Nova Kiadó, 2005. 290 l.; Fekete kapcsolat, Galaktika, 1990/4 (115). 91; A számítógép hímnemű, Galaktika, 1990/9 (120). 34-48; Az egérfogó, Galaktika, 1992/3; A romantika alkonya = Az idő hídján, szerk. s. sárdi Margit, Bp., Möbius, 2000. 25-81.

Tulipánt Timea