LAKATOS István, Tisztítótűz

Lakatos István, Óraverzum 1. Tisztítótűz,

Bp., Magvető, 2014. 264 l.

Lakatos István regénye egyaránt szól gyerekeknek és felnőtteknek, bár a cselekmény előrehaladtával az író mintha megfeledkezne az előbbiekről. Már a cím is arról árulkodik, hogy a kötet egy idegen, gépiesített univerzumba repít minket – a steam-punk rajongók legnagyobb örömére –, ahol a világgép áll a politika, a vallás, a tudomány és a filozófia középpontjában egyaránt. Megkönnyíti ennek az új és izgalmas világnak az elképzelését a kötet elején található rajz a világgépről, amely szintén a grafikus-szerző keze munkája.

A cselekmény eleinte lassú; a mintegy 250 lap nagyjából kétharmadában nincs lényegi történés, inkább csak az idegen bolygó, univerzum és a szereplők megismertetése tölti be. A regény utolsó harmadában a szerzőt is magával ragadja az események sodrása, és megfeledkezni látszik róla, hogy olvasóközönségének egy része kiskorú. Elszaporodnak a harcok és haldoklások naturalisztikus leírásai, és a korábbi „hülye” és „marha” szitokszavakat felváltja a „kibaszott” és a „kurva életbe”.

A történet főszereplője a nyolcéves Mirkó, Seon bolygó királyának fia és örököse. A narrátor szerepe megoszlik Mirkó, nagynénje, Szaffi és Pongrác király között. Talán ez a megosztott narrátori szerep az oka, hogy egyfajta semlegesség jellemzi a történet nyelvezetét, valahol félúton a gyermeki és a felnőtt beszédstílus között. Mirkó gyakran utánozza a felnőttek fontoskodó stílusát, mert nem szereti, ha gyerekként kezelik – noha nem riad vissza a kisfiúkra jellemző pimasz, néha már gusztustalan tréfáktól sem. Ezzel szemben a felnőttek szinte mind abban a tipikusan leereszkedő stílusban beszélnek, ahogy általában egy gyerekhez szólnak. Az író ugyan tesz kísérletet arra, hogy kitörjön ebből – például a komornyik szerephez illő beszédmódjával –, de nem túl sikeres ebben. Igazi nyelvi változatosságot a kötet második felében felbukkanó cirkuszi társulat hoz, bár ez időnként már inkább túlzásnak hat. Mindezek ellenére nagyon ötletesen használja a ma már szokatlan igealakokat (telefonozott) vagy az állandó jelzős szerkezeteket (melankolikus gólya), hogy érzékeltesse a világ idegenségét.

A lassabb és pörgős cselekmény aránytalanságát talán az adja, hogy az eredetileg egy kötetnek szánt regény túl nagy lélegzetűre sikerült, így több kötetre osztották, ezért is kapott e kötet alcímet: Tisztítótűz. A függő véggel záruló kötet azonban némi csalódást ébreszt az olvasóban, hisz végre kezdtek felgyorsulni az események, és még nincs magyarázat azokra az elejtett utalásokra, amelyeket az szerző hatásosan egy lókötő szájába adott.

Séra Krisztina