Szélesi Sándor: A katedrális őrzői

Szélesi Sándor [Anthony Sheenard], A katedrális őrzői,

= A katedrális őrzői, Tuan, 2008. 287-374.

A Fonyódi Tibor és Szélesi Sándor által alapított, népszerű Mysterious Universe-sorozat nagy múltra tekint vissza: már a kilencvenes évek óta olvasható. A MU-könyvek több kiadó gondozásában is jelentek már meg. A Tuan profiljába jól illeszkedik a könyvsorozat, a kiadó nagy gondot fordít ezekre a könyvekre: színes és kemény borítóval látták el őket, az egyes történetek előtt szintén egy grafika és egy rövid összefoglaló áll. A könyvek végén a történetfolyam korszakainak összefoglalóját találja az olvasó, az elején pedig irodalomkritikusok, írók figyelemfelkeltő gondolatait.

A leginkább space fantasyként kategorizálható Mysterious Universe a távoli jövőbe kalauzolja el olvasóit: ennek a sorozatnak a keretein belül jelent meg A katedrális őrzői című antológia, mely három kisregényt és három novellát tartalmaz. A borító igencsak maszkulin jellegű képpel fogadja az olvasót: egy katona áll távoli csillagok között, és nem hiányozhat mellőle a szuperfegyver sem, mely a háborús tematikára épülő sci-fi elmaradhatatlan és tipikus eleme. A sorozat más részeinek borítóján is feltűnik a szuperfegyver, olykor csinos hölgyek kezében. Mindez kissé behatárolja a célközönséget: érezhető a férfias jelleg.

A címadó kisregény az Anthony Sheenard álnevet használó Szélesi Sándor alkotása. Mivel sorozatról van szó, felmerülhet a kérdés, hogy mennyire értelmezhető és élvezhető egy-egy alkotás önmagában. Sheenard írására igaz, hogy egymagában is megállja a helyét; a korszakokat leíró, a könyv végén található összefoglalás azonban nagyban megkönnyíti a tájékozódást. A szerkesztők arról is gondoskodtak, hogy lábjegyzettel magyarázzák azokat a szavakat és eseményeket, melyek jelentése nem derül ki közvetlenül a szövegkörnyezetből. A midionik és a gillethek nevének kurziválása azonban indokolatlannak tűnik: az olvasó számára egyértelmű, hogy ezek idegen fajok nevei, nem szükséges a kiemelés az egész kisregény szövegén keresztül.

A katedrális őrzői a Mysterious Universe világán belül az utolsó korszakban, az ezredvégen játszódik (2974-3010). A kozmosz történetében már megtörténtek a legfontosabb háborúk és hódítások, és viszonylagos béke uralja az univerzumot. Mégis maradtak még rosszfiúk és hősök, gondolhatjuk a kisregényt olvasva. A főszereplő York Ketchikan képviseli az űrkalózok ellen harcoló jó oldalt – hőshöz méltóan származását tekintve is különleges, hiszen nemesi és földi indián vér csörgedezik az ereiben. Az ilyen szereplőket, főleg, ha főszereplők, gyakran látjuk szinte a tökéletesség és a profizmus színeiben feltüntetve. Yorkról sokat tudunk meg de Molay egy elejtett megjegyzéséből: ,,sosem értettem, hogy te, aki annyi harcművészetet és filozófiát elsajátítottál, miért és hogyan hagyod eluralkodni az érzelmeidet” (290). A szerző tehát gondot fordít arra, hogy York életszerű és emberi legyen.

York elbeszélői stílusa érzékletes, emellett igen tárgyilagos: szuperhősként a feladatra koncentrál, de gyakran tesz az érzelmekre vonatkozó megjegyzéseket. ,,Jó érzés volt az eget nézni, a friss, gyenge szelet érezni az arcomon, és a madarak énekét hallgatni. Jó érzés volt a fűben heverészni úgy, hogy senki nem lő rád” (321.) – gondolja York az egyik csatajelenet után. Jól kirajzolódik a de Molayvel való feszült viszonya, mely főleg a párbeszédekben, de a belső monológokban is érzékelhető.

A kisregény első fejezete egy kiürült városba kalauzolja el az olvasót. Mivel a narrátor maga a főszereplő, csak lassan derül ki, hol járunk, és mi az oka annak, hogy szellemvárossá vált a hely, ahol teljesíteniük kell a küldetést. A kezdőkép erős, kellőképpen felcsigázza az olvasó érdeklődését. York Ketchikan izgalmasan láttatja a környezetét, hosszú – és könnyen unalmassá váló – monológokba azonban nem bocsátkozik. A segítőjével, de Molayvel való párbeszédek meg-megszakítják ugyan York gondolatait, de ezzel lendületet adnak a cselekménynek. A narráció és a dialógusok egyensúlya így jól megvalósul.

A mellékszereplőnek tekinthető, ám lelkes segítőként feltűnő Walker érzelmi kitöréseivel jól ellensúlyozza a maszkulin főhősöket, és fontos szerepe van abban, hogy kiderüljenek a város kiürítésének okai és körülményei. Így izgalmassá válik Zoran Xavier keresése is, hiszen a kétségbeesetten menekülni akaró bolygólakók mind Zoran Xaviernek adják ki magukat, megnehezítve a főhősök dolgát.

Az egyetlen női szereplő Zsazsa, az életszerű kiborg, akit a férfiúi vágyak kielégítésére terveztek. A robot-ember átmenet is gyakori sci-fi elem. A kisregényben több ilyen jövőbeli tárgy jelenik meg: biozselé, műhold, harci űrhajó, szupercelluláris, lézersugár. A főhősök problémamegoldási folyamata nagyobb szerepet játszik a durva és kegyetlen harcnál, egyfajta detektívregényszerű cselekményvonalat adva a műnek. Eközben kirajzolódik a bolygók népeinek viszonya egymáshoz, beillesztve így a tágabb kontextusba a történetet.

Az első harcjelenet után esik a legtöbb szó a katedrális őrzőiről, de kevés információ derül ki róluk. Írói fogás a tetőpont (a mindent eldöntő csata) előtt még egy feszültségkeltő cselekményelemet beépíteni: York és Zsazsa együttlétét. York tiltakozása a géppel való szexuális kapcsolat ellen erkölcsi kérdéseket vet fel, ő maga is elmondja, hogy elvből nem létesít ilyen kapcsolatot, de végül legyőzi magában a tiltakozást. Zsazsa szavaiban társadalomkritika érezhető: ,,Gépnővel nem fekszem le. És különben is, minek egy űrreptérre a kommunikációhoz egy olyan kiborg, aki ilyen igényt is kielégít? – Régen nem ez volt kötelező a hús-vér titkárnőknél? – kérdezett vissza” (331). Más szereplők is utalnak vissza régi korokra, azaz a földi történelem eseményeire, nem kevés kritikus hanggal fűszerezve. Más bolygókon ugyanazok a társadalmi rétegek alakultak ki, mint a Földön, a tárgyak és a szokások is hasonlóak. Érdekes aktuálpolitikai utalás, amit York mond de Molaynek, amikor a gillethek becsületes harcmodorát hasonlítja össze a midionik sportszerűtlenségével: ,,Persze, te tudod mi az a zsiványbecsület, hiszen végigraboltátok a Közel-Keletet. Mennyi kincs ragadt akkor a kezetekhez?” (295.)

Kísérteties a hatvan egyforma táncosnő jelenete, melyben a táncosok és a zenekar is lélek nélküli biozselék. York egy mozdulattal lövi szét őket – az emberszerű másolatok értéktelenek és hamisak –, talán ezért tiltakozott York Zsazsa ellen. A regény ennél bővebben nem fejti ki az ember-kiborg kapcsolatot, pedig talán több szót ejthetne a témáról. Csattanószerű fordulat a végén, hogy megtudjuk: Zoran elmenekült. Az azonban nem derül ki, hogy igaz-e York feltételezése arról, hogy de Molay állhat Zoran Xavier szökése mögött.

Az ehhez hasonló akcióregényekre jellemző, hogy a cselekmény viszi előre a szöveget, nem találunk erőteljes problémafelvetést, a társadalomkritika rejtetten jelenik meg. A katedrális őrzőiben, valamint az egész MU-sorozatban a földi történelem zajlik le kozmikus keretek között: háborúk, gyarmatosítások, nagy világnézeti váltások, tudományos felfedezések. Bevett kulisszák és cselekménymodellek köszönnek vissza a könyvek lapjain, különböző színvonalon. A sorozat célja – ahogy a Sheenard-kisregényé is – minden bizonnyal a szórakoztatás, de egy-egy figyelmes olvasó észrevehet társadalomkritikai mondanivalót ott, ahol a szerző maga talán nem is koncentrált erre.

Katona Ágota