LÁSZLÓ Zoltán, Minden nap olimpia

László Zoltán, Minden nap olimpia,

Új Galaxis, 12, 2008/2. 4-9.

A cím ellentmondásosságával kelti fel az olvasó érdeklődését, hiszen a mai olvasó háttérismereteiben az olimpia nem mint mindennapos esemény szerepel. Ugyanakkor már a történet első szakaszának végére világossá válik: nincs manapság még egy olyan közismert sportesemény, mint az olimpia, amely a több tíz napos holdfutáshoz mérhető fizikai felkészültséget igényelne. A novella végére pedig az is megvilágosodik, miért olimpia minden nap.

A cselekmény és a világrend villanásokból áll össze, amelyek többnyire sorrendben és pontos időmegjelöléssel követik egymást. Ez alól csak két kivétel van. Az első, amikor a szerző a zuluk futásfilozófiáját emeli be a történetbe, hogy azután később párhuzamba állíthassa a holdfutás mentális hatásával, és másodszor, mikor Mal, a főszereplő visszaemlékszik arra a néhány mondatra, amit akkor hallott, mikor kiderült, hogy egyik legfőbb riválisát kizárták csalás miatt, és elgondolkodik azon, mi vihette rá a vetélytársát erre a kétségbeesett cselekedetre, és hogy ez milyen következményekkel jár rá nézve.

A fókuszban egyébként az egész novella folyamán Mal, a futó, áll. Az ő gondolatain keresztül kapunk képet az aktuális jelenről, de őt magát elsősorban tetteiből ismerhetjük meg, hiszen – mint azt a novella említi is – az emberfeletti erőpróba során mind jobban háttérbe húzódik az elme és a személyiség. Mal fokozatosan elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, már a pihenőállomásokon sem keresi más emberek társaságát. Behódol az okzosthok szabályainak, háttérbe szorítja természetes bajtársias-emberséges indíttatásait, és a novella végén utolsó ellenfelét is megelőzi, mikor az a holdpánik következtében mozdulatlanná mered. Jó alkalom lehetne ez Mal számára, hogy fellázadjon, de inkább az okzosthok szabályai szerinti győzelmet választja, és a segítségadást gépekre bízza.

Valódi párbeszéd csak egy hangzik el a novella végén, Mal és egy technikus között, miután Mal megnyeri a versenyt, és egy váratlan pillanatban az egész őt ünneplő tömeg elvonul, hogy időben érkezzen egy párhuzamosan zajló sportesemény végére. Ezen kívül még egy, egyoldalú párbeszéd szerepel a szövegben, amelyben a futás során egy hang (amely vagy a rádióból szól Malhoz, vagy csak Mal fejében létezik) arról kérdezi a versenyzőt, hogy miért fut? Felveti, hogy valójában csak azért, mert az okzosthok ezt várják el az emberektől az általuk hozott jóllétért és technikáért cserében, de ezt a nézetet Mal – ha csak fejben is – elutasítja.

Az olvasó csak következtetni tud arra, hogy Mal milyen megoldást talál erre a problémára, abból, ahogy hirtelen jött és tovatűnő dicsősége után mélyen magába roskadva, lemondástól terhesen nekilát, hogy levegye az űrruháját, és közben arra gondol, hogy a következő heti úszóversenyre még fel kell készülnie…

A történethez kapcsolt illusztráció rendkívül kifejező, ugyanakkor összezavaró is. Csak a történet elolvasása után tűnik fel, hogy a képen nem Malt látjuk, ahogy az logikus lenne, hanem Huangot, Mal nagy ellenfelét – feltételezhetően úgy, ahogy Mal láthatta, mikor megelőzte. Így viszont a kép egyszerre van jó és rossz helyen a szövegbe illesztve. Jó helyen van, hiszen felvezeti az utána következőket, és rossz helyen van, mert az olvasó könnyen Malnak véli az ábrázolt holdfutót.

Szilágyi Ágnes