HÜSE Lajos: Tűzözön

Hüse Lajos (Tristan de Luca), Tűzözön,

Budapest, Cherubion Könyvkiadó, 1999. 7-169.

Hüse Lajos sci-fi kalandregényében a főhős, Antonio felelőssége, hogy megmentse a világot, és elnyerje szíve választottját – a sablonosnak tűnő hőstörténet azonban nem úgy éri el a beteljesülést, mint várnánk.

A szerző egy jövőbeli világba vezet minket, ahol a technológia a tökéletességig fejlődött, és néha mesterségesen kell „tökéletleníteni”, hogy képesek legyünk elviselni. Ezt a világot paradox és egyben szatirikus ellentétek és tükörpárok alkotják: a „hideg racionalitással” bíró droidok faja és az „érzelem-vezérelt” emberek élnek egymás mellett; az utóbbiak egy alcsoportja, a „mokshák” egyfajta varázsló-kasztot alkotva óvják az emberiséget. Miközben a kommunizmus nagy alakjait tisztelik szentekként (ez materialisztikus világképet sugallna), a mokshák ideológiája a legkülönfélébb népek miszticizmusát ötvözi. A regényben több nép mitológiája keveredik összefüggéstelenül, az iszlámon, kereszténységen át a sámánizmusig és vuduig bukkannak föl bizonyos mitikus elemek.

A cselekményt, valamint a szereplők dialógusait és gondolatait erőltetett mértékben és sűrűségben járja át a szexualitás, ez egyben kontrasztot képez a főhős idealizmusával, viszonylagos ártatlanságával, (látszólagos) tiszta szerelmi érzelmeivel.

A szatirikus ellentéteket fokozza a regény cselekménye és világa: a főszereplő jelleme például a sablonos fiatal hőst testesíti meg, aki első látásra szerelembe esik, és minden erejével igyekszik megmenteni szerelme (eközben öntudatlan) tárgyát. Egyfajta kiválasztott, aki hatalmas erővel bír – de végül sem a világ megmentése, sem a szerelmi ügyei nem úgy alakulnak, ahogy azt várnánk. A többi fontosabb szereplő is szinte mind-mind őköré csoportosul: a hűséges barát, a kissé bolond mester stb.

Szerkezetileg nem-lineárisan, nézőpontot és idősíkot váltva kezdődik a mű: Alice-t követve indul, leírva, hogyan találkozott Antonióval és társával, Tibalddal. Ezután Antoniót helyezi az elbeszélés fókuszába, az előzőhöz képest a múltból indulva, innentől azonban végig teljesen lineáris és fix nézőpontú, amit csupán a főgonosz és annak szolgája közti rövid, titokzatos(kodó) párbeszéd szakít meg. A cselekmény nagyjából háromnegyede elég lassan folyik, csak a legvégén kezdenek a szálak összefutni, és áll össze a történet egésszé. A regény befejezése, a gonosszal való konfrontáció sablonos akciófilmekhez hasonlít, melyet fejére állít a nem várt, erősen szatirikus zárás.

Az egész regény tükrében nehéz eldönteni, vajon milyen mértékben vehető komolyan: a sablonosság mellé sok szatirikus elem társul, ám nem olyan nagy mértékben, hogy az egész műnek ilyen színt adjon. Így a jellemek, valamint a cselekmény nagy része gyengének hat, a szerző a szatirikus elemeket nem a megfelelő arányban alkalmazza.

Ziman Gergő