KARÁDI Kázmér, A Gutenberg-galaxis

Karádi Kázmér, A Gutenberg-galaxis,

Új Galaxis 16 (Utópia 2), 2010/1. 126-132.

Karádi Kázmér novellája az Új Galaxis antológia tizenhatodik, az utópia témakörével foglalkozó számában jelent meg. A szerző néhány soros bemutatkozásában tesz említést „ironikus, kissé cinikus hangvételű” írásairól – A Gutenberg- galaxis minden kétséget kizáróan ezek közé tartozik.

A történet főhőse, Norbert sikeres, ám éppen alkotói válsággal küszködő író egy olyan jövőbeli társadalomban, amelyben a kormány minden színvonalat nélkülöző irodalmi művek tömeges „fogyasztására” ösztönzi a lakosságot, és ahol az ezer oldalnál rövidebb regény nem regény, az iskolában a kreatív írás a legfontosabb tantárgy, a szülők számára pedig óriási szégyen, ha gyermekükből író helyett csupán matematikus lehet.

A szerző Norbert szemszögén át láttatja az eseményeket, többnyire az ő keserű gondolataiból ismerhetjük meg a novella világának alapvonásait. A képet kiegészítik a főhősnek feleségével, Zsuzsával és az Írószövetség titkárával folytatott, meglehetősen valószerűtlenre sikeredett párbeszédei – az utóbbi két szereplő a rendszer elszánt, de nem rosszindulatú védelmezője, rövid megnyilvánulásaik mégis sematikusnak és a végletekig leegyszerűsítettnek hatnak. A művet átszövik az irodalmi és filmes utalások, ám igazi jelentőségre ezek sem tesznek szert.

Az író a jelen számos társadalmi folyamatát témává teszi, hol eltúlozva, hol épp a fejük tetejére állítva és ellentétükbe fordítva őket – ám éppen ez a novella legsúlyosabb problémája. Az olvasónak még a történet végére sem kell érnie ahhoz, hogy úgy érezze: az irónia, a túlzás és a humoros(nak szánt) célzások végtelen áradatába valahogy belefullad a mondanivaló. A kreativitás napjainkban tapasztalható (időnként megalapozatlan) bálványozása, a minősíthetetlen szórakoztató irodalom egyre duzzadó, lelkes befogadókra találó tömege kétségtelenül célpontja lehet az alkotónak, ezért is jelennek meg ezek pozitív színben feltüntetve s persze óriási léptékben kinagyítva a jövő kormánypropagandájának részeként. Ezzel ellentétben a természettudományos képzés túlértékelését és a humán területek népszerűségének csökkenését Karádi a visszájára fordítva tálalja, hiszen ebben a „szép új világban” irodalommal foglalkozni a legmegbecsültebb pálya – ám szigorúan csak a megengedett kereteken belül, ugyanis a múlt legjelentősebb művei tiltólistán szerepelnek – Ray Bradbury éppúgy, mint Márai vagy Shakespeare. Világosan látszik, hogy a szerző a jelen minél több tendenciáját igyekszik belezsúfolni a rövidke írásba, ami bizonyos mértékig sikerül is neki, ám ezekből sehogy sem akar egy egységes, fenyegető s főképp a jelenkor embere számára valamiféle üzenettel szolgáló jövőkép összeállni – kevesebből kiindulva talán többre juthatott volna.

Hasonló a helyzet a novella második felében, amelyben a főhős kapcsolatba kerül a ponyvairodalom megsemmisítésének és a hatalom megdöntésének céljából létrejött Fahrenheit 451 Testvériséggel, és lelkesen csatlakozik hozzájuk. Míg a színre vitt események időtartama alig egy nap, addig itt valószínűleg hosszú évek eseményeiről értesülünk a főszereplő néhány szűkszavú mondatából. A befejezéshez tartogatott, váratlannak ható, ám valójában előre sejthető fordulat ábrázolásában van ugyan valamiféle költőiség, de mindez aránytalanul rövid az írás többi részéhez viszonyítva.

A művet végigolvasva egyáltalán nem lehet tudni, hogy ebben a tarkaságban mi a valóban lényeges, központi szerepet betöltő mondandó (ha egyáltalán van ilyen). A sokféleségből és a túl soványan megírt nagy fordulatokból csak meglehetősen üres általánosságokat szűrhetnénk le tanulságként, az egyes kisebb részeket vezérfonalnak véve az egész válik érthetetlenné. Ahhoz azonban, hogy csupán könnyed szórakozásnak vegyük a novella olvasását, túl erőteljesek a már említett célozgatások napjaink problémáira. Talán elmondható, hogy a cím ugyanabban a betegségben szenved, mint az írás – túlságosan általános, magában foglalhat szinte akármit, ami a nyomtatott szöveggel kapcsolatos. A Gutenberg- Galaxis egyaránt szólhat mindenről és bármiről – épp ezért mond nagyon keveset.

Salczinger Judit