PIGNICZKI Ágnes, Emberi képesség

Pigniczki Ágnes, Emberi képesség,

Új Galaxis, 8, Pécs, 2006. 98-100.

Pigniczki Ágnes rövid novellája inkább tanmese, posztapokaliptikus környezetbe ágyazva. Ezt azért említem meg, hogy senki ne számítson időutazásra, űrlénytámadásra, alienszexre, sem egyéb, akciódús jelenetre. A címben szereplő emberi képesség is pszichológiai, nem valami mágikus szupererő, habár az írás végén kiderül, hogy ez az egyszerű, mindannyiunk számára adott képesség olyannyira feledésbe merült ebben a mindent letaroló, bővebben nem kifejtett háborúban, ahol a novella története játszódik, hogy az emberiség feladata ezt újra megtalálni önmagában. Nem árulok zsákbamacskát, a novella végső konklúziója: szeressük egymást, mert a szeretetnél biz’ nincs erősebb fegyver.

Egy sci-fi antológiában ez elég kevés. A látványos helyszíni leírások sem mentik meg a művet a szájbarágósságtól, melyet megspékel még az író a patetikus, maníros, érzelmeket és könnycsatornákat támadó megfogalmazással, melyre a koronát a végső mondat adja meg: Ideje végre megtanulni, hogyan kell… hogy… hogy lehet szeretni. Az erősnél mindig van erősebb… de a szeretetnél nincs. Müller Péter se írhatta volna szebben.

De mi a helyzet a történettel? Nos, az nem igazán van. Adott egy fiú, csak így, név nélkül, aki rettentően szenved lelkileg ebben az amúgy is nyomasztó, lerobbant épületekkel és holtakkal feldobott környezetben. Nem csoda, hogy nincs túl jó kedve, horribile dictu, öngyilkos akar lenni, mivel gyötri a lelkiismeret, de talán nem nehéz kitalálni, hogy úgysem lesz az, mert akkor már tényleg túl dark hangulatú lenne a sztori, így kell a megmentő, jótét lélek, aki persze egy lány, valahonnan a múltból, és akivel olyannyira egy hullámhosszon vannak, hogy egymás mondatait fejezik be. Már ez önmagában is zseniális emberi képesség. Aztán szerepet kap még egy idősebb nő, kinek szájából hangzanak el a már említett utolsó mondatok, de hogy ki ő pontosan, én nem jöttem rá, annyira nem is érdekes.

Összességében ez a posztapokaliptikus, háború utáni környezet nagyon szépen van ábrázolva, tökéletes háttere lehetne egy valóban érdekes sztorinak. Kár, hogy a novellában a helyszíni ábrázolás az, ami jobban sikerült.

Vágó Boglárka