BOJTOR Iván, A kispataki csata

Bojtor Iván, A kispataki csata,

Galaktika, 304 (2015. július). 24-25.

Valószínűleg minden társaságban akad egy mesélő bolond, akin a többiek jókat nevetnek, mégis minden alkalommal megkérik, hogy mondja el a történeteit, és ennek a kérésnek ő készséggel eleget is tesz.

Első pillantásra Bojtor Iván novellája is egy ilyen tipikus kocsmai jelenetet ábrázol, amelyben az elbeszélőt felkérik a címben is jelölt kispataki csata élményének elmondására. A teljes alapszituációról és a mesélt történetről csak az egyes szám első személyű monológból értesülünk, nincsen egy magyarázó narrátori hang, de szerencsére nem is hiányzik. Az író jó érzékkel váltakoztatja a csata és a kocsmai jelenet eseményszálát, az elbeszélő előadását a boros kancsóra, illetve a hallgatóságára tett megjegyzések tarkítják. A mesélői hang egységes: egy lecsúszott, kissé kapatos, sértődékeny, de jókedélyű figura jelenik meg a szemünk előtt, aki körül csak úgy tömörül a hallgatóság. Bojtor Iván sikeresen jellemezte ezt a figurát csupán a beszéde által. Talán túl jól is sikerült a jellemzés, mert a történetben meghúzódó mögöttes tartalom, hogy pontosan hogyan is zajlott le a kispataki csata, és miképpen volt az úgy lehetséges, elvész a kocsmai jelenetben. Ezt erősíti az is, hogy a külső reakciók is igen hitelesek, mert az elbeszélő többször is utal arra, hogy kinevetik, ami igen könnyen megeshet egy átlagos, nagyzoló, italos mesélővel. Annak ellenére, hogy a novella magját a csatatörténet adja, és ehhez arányosan rövid kezdés és lezárás társul, sokkal inkább ott ragad az olvasó a kocsmai jelentben, s a már említett hallgatóságra tett utalások is ezt támogatják.

A novella humoros voltát nemcsak az alaphelyzet adja, hanem a címben is benne foglalt csata. Az elbeszélő jelzi, hogy ő sem volt ott végig, mert a németek támadásakor elfutottak Jóskával, aki szintén jelen van a történetmesélés idején, és olykor ki is igazítja az elbeszélő szavait. Ezáltal igazság és hazugság között őrlődünk, nem tudjuk eldönteni, hogy higgyünk-e az elbeszélőnek Jóska szavai alapján, bár tudjuk, hogy ő is csak valakitől hallott az esetről az elbeszélővel egyetemben, vagy pedig az alaphangulathoz alkalmazkodva inkább nevessük ki mi is a történetet. A kétkedésre okot ad az is, hogy a mai olvasók alapműveltségének talán már kevésbé része, hogy kicsoda is Hatvani professzor, aki megjelenik a szekéren (amiről kiderül, hogy valójában egy időgép, de ez is csak akkor, ha nagyon figyelmesen és sokadszorra olvassuk a művet), és megfordítja a csata menetét az általa hozott, kohorszorsok-nak nevezett harcosok és az elefántusok segítségével.

Bojtor Iván kiválóan teremt meg egy kocsmai szituációt, ahol mindenkinek a saját ítélőképességére van bízva, hogy mennyit is hisz el abból, ami elhangzik.

Bene Ildikó Mária